Pár bejegyzéssel ezelőtt riogattalak titeket az EFSI túladagolással. Ezzel a posttal megkezdeném az óverdózist. Cserébe szintet lépünk, olyan EFSI – jellemzően – nyergesvontatókat fogok mutatni, amik még nem szerepeltek az oldalon és azokhoz képest amilyenek meg igen, egy másfajta minőséget képviselnek.
Mindkét világ
legjobbja
Azok
az EFSI járművek melyeket e lapokon láthattok, egyértelműen a
játékszer kategóriában indulnak. Igényes darabok, felveszik a
versenyt bármely kortárs márkával, de terepasztalra nem tenném
őket. Egyetlen kivétel talán a Jonckheere
Bermuda busz, de a
Mercedes-Benz LP-ket meg
NG-ket, bizonyosan játszani szánták, hiába 1:87 a méretaránya
az előbb felsorolt mindegyiknek, ami a vasútmodellezés világában
a H0. Igazából én nagyon rossz vagyok ezekben a méretarány
dolgokban, az 1:110 Convoyok mellé nekem sem ezek, sem a köztes
1:90-ek sem lógnak ki a sorból, nem igazán látom bele a nagy
eltérést, ezért is kezdtem ezekbe az irányokba is mozogni. A
terepasztal kiegészítők meg sohasem vonzottak. Hiába gyönyörűek,
egyrészt műanyagok, másrészt elképesztően drágák, nem az
én világom az ilyesmi.
Elnézve a friss beszerzéseimet – merthogy egy elég komoly flottát sikerült leigazolnom porsche kolléga segítségével – ezek a nyergesvontatók a két világ összes erényét egyesítik. Meglepően részletesek, tehát elég jók ahhoz, hogy egy igényes terepasztalon is ott legyenek, ugyanakkor túlnyomórészt fémből készültek ezért játékszerként is megállják a helyüket. Az árakról nem nyilatkozom, az amúgy is olyasmi, az ilyen 30-40 éves holmiknál, hogy kinek, hogy sikerül szert tenni az ilyesmire.
Talán emlékeztek, hogy még az ős-EFSI postban említettem, hogy a cég eredetileg csökkent munkaképességűek foglalkoztatójának indult. Elnézve ezeket a szerelvényeket, rá kellet csodálkoznom, hogy úgy lettek tervezve, hogy olyan könnyű legyen őket összerakni, mint egy LEGO készletet. Ugyanakkor az alkatrészek együtt akarjanak maradni, sőt! Ne is igazán legyen könnyű szétszedni őket. Lenyűgöző mérnöki munka!
Meglepően sokféle alkatrészből építkeztek az EFSI-nél. Az alvázakkal némileg csaltak, mert felfedezhető ugyanaz az alváz eltérő típusú kamionok alatt is, de többféle létezik ebből is. A félpótok fém alváza többféle kivitelű (dupla, szimpla) kerekekkel szerelt és kétféle tengelyszámú lehet, a felépítményekből is sokfélével dolgoztak. Ahogy elnézem csak dobozosból létezett háromféle.
Nagyon kevés EFSI katalógus férhető hozzá a neten, a dokumentáltsága a közelében sincs a Matchbox Convoyokénak – pedig az sem valami rózsás. Ezért roppant nehéz gyártási éveket, típusokat, vagy verziókat kutatni. Ami biztos, hogy a cég nem tett különbséget a fentebb már citált egyértelműen játékszer Mercedes-Benz LP / NG-k, illetve a sokkal részletesebb széria közt. (Funfact: Ebből is van MB NG.) Mindkettőhöz odaírja a katalógusokban, hogy 3 év felett ajánlottak és nekem az a benyomásom, hogy inkább a céges ajándékok piaca felé kacsingattak, mintsem a vasútmodellezők kegyeit keresték. Ebből kifolyólag elképesztően sok verzió létezik belőlük, nekem több olyanom is van, amiknek nyomát sem leltem a neten. Pont ezért is nagyon érdekesnek találom őket! Az is szembetűnő, hogy sem abban a kevés katalógusban amit felleltem, sem a nekem meglévő példányok közt nincs matricázott szerelvény! Minden felirat és embléma bizony szitanyomott.
MAN F8
Tehát
az első fecske az általam önkényesen prémiumnak tekintett
sorozatól az MAN F8-as sorozatának egy tagja. A helyzet az, hogy
nem találtam olyan EFSI katalógust, amiben szerepelne ez a
nyergesvontató, de az összes többi nyergesnél egységesen
egyáltalán nem jelöl meg pontos típust, megelégszik a gyártóval.
Szóval ami biztos, hogy az MAN F8 szériájának egy korai kiviteléről van szó. A bulldogfülke nappali- és háló kivitelben is létezett és meglepő módon a francia, azóta a Renault-ba beleolvasztott Saviem-el együttműködés gyümölcse. Az 1967 és 1987 közt regnáló szériában kezdte el a cég használni azt a pontos altípus megjelölést, amit a mai napig is alkalmaz. A xx.xxx formátumban az első szám a jármű összsúlyát tonnában-, míg a második a motor teljesítményét jelöli lóerőkben kifejezve. Az 1970-es évek közepén a MAN felvásárolta a Büsinget és az addigi V-elrendezésű blokkjai helyett a tőlük jövő, soros elrendezésű, alacsonyabb fordulatszámon pörgő, de nyomatékosabb motort kezdte használni. Érdekes, hogy ez mindössze 280 lóerőt tudott a konkurenseknél a korszak jellemző csúcsát jelentő 320 lóerősekhez képest, de takarékosabb volt és – állítólag – mindent tudott, amit azok. 1978-ban a 19.280, melyben ez dolgozik, bezsebeli a Truck of the Year díjat a szakújságíróktól. 1980-ban menesztik a Büsing eredetű erőforrást, mert már nem felel meg az akkori zajkibocsátási normáknak. A D25 motor már MAN fejlesztés, hathengeres soros, turbó feltöltéses, köztes hűtős és már nem csak 280-, de 320 lovas kivitelben is létezik.
A korszakból származó MAN katalógus egy háromtengelyes kivitelt mutat be és bár nem tudom, hogy melyik évből származik, egészen biztos, hogy még a Büsing-származék motor hajtja. Teljesen véletlen, de vicces, hogy pont a holland importőr, holland nyelvű kiadványa.
Ez mi ez?
Mint
ahogy azt fentebb is írtam, ennek a szerelvénynek a nyomát sem
találtam a neten. Az egyetlen támpont, hogy mikor készülhetett,
az eredeti gyártásának ideje és mivel egészen biztosan az első
generiációt mintázták meg – ez látszik az első lökhárítóból
– akár a díjnyertes 19.280 is lehet. A többi észrevételemet
inkább majd mondom a képeknél.
A Trans-Bavaria Gmbh egy mai napig is létező cég, úgyhogy az is elképzelhető – sőt nagyon is valószín –, hogy ez is céges promóciós kivitel. Erre utal az is, hogy semmi nyomát nem leltem sehol.
Összegzésképp csak ismételni tudom, magam: Meglepően részletes, kitűnő minőségű, akár terepasztalon is a helyét megállni képes járgányok ezek, ugyanakkor elég masszívak ahhoz, hogy játszanak velük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése