Matchbox MB-61 Alvis Stalwart

Első pillantásra azt hinné az ember, hogy ilyen jármű márpedig nincs is, legfeljebb valami fantasztikus film holdjárójaként tudná elképzelni. Azonban igenis létezik, bár inkább a múlt idő lenne a jogos az egyre fogyó példányokat elnézve. A katonai teherszállító egyszer már kapott említést a blogon, de inkább csak bevillantás szinten. A modell nem új, viszont régi, de meggyőződésem, hogy érdemes néha szétnézni a régi dolgok között is, mert mindig akad valami érdekes látnivaló. A műszaki és történelmi háttérről nem is beszélve.

Alvis
Ez a név maximum az angol kisszériás kocsikat igen mélyen ismerőknek ugrik be elsőre, pedig a gyár a múlt század középső harmadában elég sokféle személykocsit készített a versenyautótól kezdve a luxuslimuzinokig vagy elegánsabb sportkocsikig. Csak később, a kisszériás autógyárak hanyatlása után állt rá a haditechnikára. Azon belül is az érdekesebb vagy speciálisabb harckocsik, tankok és egyéb terepen és vízen is egyaránt (jól?) mozgó ilyen olyan felszereltségű szállítójárművek gyártására. (érdekesség, hogy minden típusmegnevezés „S” betűvel kezdődött.) Egy ilyen szállítójármű a 620-as sorozat is (620-624), Stalwart elnevezéssel, amit bátornak, rendíthetetlennek fordíthatnánk leginkább. A kocsi maga úgy is néz ki, mint aki előtt nincs akadály. Hat igen combos meghajtott kerék, magas fölépítés, robusztus kiképzés. A stabilitásról a látvány alapján ne beszéljünk, mert szerintem a súlypontja elég magasan lehetett, pláne megrakodva a kocsi szélességéhez képest. A kocsi szerkezeti elrendezését a röntgenrajz alapján lehet legjobban elképzelni. A 220 lóerős hatliteres Rolls-Royce motor hátul, a raktér alatt, a motor előtt pedig a váltó, a differenciálmű és a többi szerkezeti elem. A plató általában nyitva volt, esetleg ponyvával fedték be. A – bordázott vagy sima falú - oldallapok lenyithatóak voltak, a könnyebb rakodás érdekében. Viszont nagyon passzentosan kellett, hogy záródjanak... Elöl van a kicsi fülke mindenféle kisméretű ablakokkal. Ezekből kétféle verzió is volt egy kisebb felületű és később, a jobb kilátás érdekében egy nagyobb, mélyebbre lehúzott felületű ablakrendszer. A fülkével kapcsolatos érdekesség, hogy itt viszont nem bonyolódtak bele semmiféle nyitható és utána jól visszazárható ajtókkal, a fülkét a tetőn levő nyíláson keresztül lehet megközelíteni. Akinek ez még nem lenne elég, annak egy újabb érdekesség: a sofőr középen ült, két utasa pedig az ő két oldalán foglalt helyet. 

Nem is gondolná az ember, hogy mekkora a raktér térfogata.

A több, mint hatméteres kétéltű teherautó öt tonnát tudott szállítani a 24 köbméteres rakterében, vagy tízet vontatni. Harmincnyolc katona fért el rajta teljes felszereléssel. A vízen úszva hat kis kilövellő vízsugárral lehetett mozgatni a szerkezetet. Az összkerékhajtással együtt így már elég komplikált egységet alkottak, ami sok karbantartást igényelt ha megbízhatónak akarták tudni. Ezért a kizárólag szárazföldi használatú példányoknál a vízi mozgatóberendezést le lehetett szerelni, a súlymegtakarítás érdekében. Bár a negyven centis hasmagasság nem annyira kiváló jellemző a terepen, közútra pedig ott a hagyományos teherautó, mégis a differenciálmű nélküli hat meghajtott kerék - állítólag - kiváló mászási képességet biztosított. Nyilván nem a mély nyomvályúban. A kerekek oldalanként voltak meghajtva, ami azt is jelentette, hogy az egyik oldalt akár teljesen blokkolhatta is a sofőr ha szükség volt rá a talaj miatt, vagy csak helyben akart forgolódni. Az üresen is inkább kilenc tonnás üres önsúlyú behemót hetven(!) literes közúti fogyasztása meg biztosan sok gondot okozott az üzemanyag ellátásért és utánpótlásért felelős tiszteknek. Bár közúton annyira nem használták, mert a differenciálatlan kerekek hatalmas gumi abroncsainak súrlódása a beton vagy aszfalt felülettel a mechanika idő előtti elhasználósásához vezettek. Ilyenkor – hosszabb távra - trélerezték a gépet. Mint a legtöbb hadi teherautónak így ennek is voltak érdekes egyéni felszerelései. A darut nem is említve, például az elejére felszereltek egy lehajtható acél lapot, valószínűleg a felcsapódó víz ellen. Készült dízel változat is azonban eléggé költséges volt az ilyen verzióra való átalakítás.

Nagy akadályok közt erős autó

Az Alvis többféle teherszállítót és egyéb felépítményt készített az ő kis hatkerék-meghajtásos rendszerükkel, többek közt egy reptéri tűzoltó verziót is. Ez csak azért érdekes számunkra, mert maga a gyár készített el egy kis fém modellt is erről. Egy Alvis 622-es szerepelt a Tomb Raider 2-ben is. Több mint 1400 darab készült belőlük még egészen 1983-ig. Ma már csak érdekesség az autó, de van aki turisták szállítására használja, van aki rúzsreklámozásra.

A nagy kicsiben

A Matchbox 1966-71-ig gyártotta és kétféle színben adta ki. A többek által ismert fehér verzió mellett volt egy katonai zöld verzió is, katonai feliratokkal. Érdekes, hogy ez a ritkább és a fehér – nevezzük expedíciós olajkutatónak – a gyakoribb, holott a valóság éppen az ellenkezője. Olyannyira, hogy a kocsit el sem tudom képzelni a sivatagban ezzel a hasmagassággal és ezzel a fogyasztással, sem fehérben. Viszont tény, hogy nagyon jól mutat a színösszeállítás, a fehér alapon zöld-sárga dekoráció. Érdekes és nagyon finom az ablakok sötétzöldjének kialakítása, mintha nem is műanyagból lenne. Az első generációs Stalwartot mintázták meg, a kis ablakokkal. Bár a kisautó gyártása belenyúlt a Superfast korszakba is, a kerekét nem változtatták meg akkor sem. Ez nagyon jó döntés volt, hiszen ehhez az autóhoz csak ilyen kerék autentikus. A modell részleteivel nem érdemes ebben az esetben különösebben foglalkozni, mivel számtalan variáció és átépítés létezett. Az arányai rendben vannak, a technikai érdekességek pedig csak egy másik léptékben mutatnának igazán. Egy dolgot azért „lefeketepontoznék”. Az első lámpái nagyon fantáziahelyre kerültek. Még csak a közelébe sem próbálták tenni az eredeti helynek, ami ugye az övvonal alatt a kerekek belső felénél található. Cserébe jelvény és egyéb dombormű került a homloklapra.

Jópofa dolog az élénk sárga – ponyvát imitáló – egyben leemelhető fedés, mert így még játszani is lehetett vele. Sőt, mivel eléggé tömör a szerkezet, nagyon el sem lehetett rontani, nem tört le róla semmi kiálló alkatrész. Tipikus túlélő darab. Mint ahogyan az enyém is az. Némileg reinkarnálódva. A gyerekkor játszásait lezárva, egy időre dobozba került az Alvisom és csak jó néhány évvel később, egy korai restaurálós szakaszomban került a felszínre ismét. Mit is lehetne kezdeni vele? A múlt kalandjaihoz képest meglehetősen jó állapotban volt, csak a matricái koptak le részlegesen. Ezek tehát nem használhatók többé, viszont a fehér szín jó állapotban volt még. Katonai is és fehér is. Ez egy nagy kérdés, bár a téli harcászati kamuflázs nem ismeretlen. Viszont akkortájt itt Pécsett – a délszláv háború korrekt lezárása miatt - elég sok IFOR feliratú és sokszor fehérrel telibefújt katonai jármű lófrált haladt át. Innen jött az ötlet, hogy egy ENSZ színeibe öltözött autó legyen a gyors és egyszerű megoldás. Kezdőként még nem állt olyan technikai lehetőség a rendelkezésemre, ezért a meglévő Alphaset betűimből tettem rá a megfelelő föliratot. Ezen kívül még a kerekeit festettem be fehérre, ahogy a nagyok is csinálták. Tisztán látszik, hogy nem azonos a betűtípus de a következő nagyjavításig ez így belefér azt hiszem. Amúgy meg fantázia az egész. Gondoltam én, egészen mostanáig. Ahogy képeket keresgéltem az autóról rábukkantam egy UN feliratos, fehér színű Alvis Stalwart terepjáró igen alaposan elkészített makettjére és egyből igazolva vagyok. A fantázia valóság lett.

Szépek és arányosak a ballonos kerekek

Komoly első terepszög

Jó a terepjárási képessége de csak nem túl mély nyomvályúban

A ponyva alatt lapul a rakomány

A békefenntartó

Hátul is meredek a terepszög

Akár a vízben és mocsarasban is elevickél a 6x6 meghajtásnak köszönhetően

Középen a sofőr mellette kétoldalt a segédei

Éppen csak nem lett lánctalpas