2008/02/04

Matchbox MB-30 Articulated Trailer – Leyland Roadtrain másként

A TP-26 szerelvény kapcsán nyomoztunk közös erővel a Leyland vontatók után. Nos, az 1-75 sorozatban 1980-ban felbukkant egy olyan vontató, ami bizonyosan Leyland, lévén rá van írva. A már idézett postban látható eredetire ez sokkal jobban hasonlít – legalábbis szemből. Az oldalirányból felfedezhető hasonlóságról inkább ne is beszéljünk, mert az egészen egyszerűen elhanyagolható. Az MB-30 vontatójának alvázán – a vontató és a vontatmány szétválasztható, külön egység, de az utóbbin nincs dátum – 1980-as évszám olvasható, de régi jó szokás szerint az első katalógus, amiben felbukkan az 1981-es. Az ezüstszürke vontatmánnyal 1982-ig marad a sorozatban, aztán sárga vontatmánnyal, melyet egy picit módosítottak, hogy az „International” felirat felkerülhessen rá, egészen 1985-ig. A vontatmányt a traktorral egy picurka kis csap tartja egyben, ami úgy illeszkedik a vontatmányba, hogy az annak alján lévő műanyag fülecske működik, mint szűkítő és az tartja a fém részben lévő lukban.

Gyerekként sem voltam odáig ezrét a szerelvényért és a hasonló korábbiakért az 1-75 sorozatból és ez nem is változott. Fura volt ez az 1:135-ös méretarány. Ellenben túlnyomó részében fémből készült, ma már 5-6 Matchbox is kijönne annyi anyagból, mint ami ebben van. (Jézusom! Vénülök! Ilyeneket, hogy „ebben még volt anyag!” pudvás, szétmállóban lévő Moszkvicsokat tulajdonló apókák szoktak mondani!) Ez a darab úgy került a birtokomba, hogy benne volt egy olyan Matchbox gyűjtőtáskában, amit más járgányok miatt megvettem. Lévén tökéletes állapotban van, most már megtartom.

MB-30 Articulated Truck. Ezen már rajta van a Leyland felirat.
Sohasem szerettem, de legalább fémből van.
Hasonló szerelvények korábban is voltak az 1-75 sorozatban.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hello!
Nekem csak két tartálykocsis változat van meg ebből, egy Shell-es és egy elf-es. Még a szeptemberi modellbörzén újítottam őket. Elsőre nekem sem tetszett, de szebb mint ez:
http://areh.de/HTML/Bas403.html
De egész szép állapotban voltak és börzés árhoz képest elég szolid áron vettem őket.
Üdv!
Tamás

Névtelen írta...

Nekem is volt valamikor ilyenem, de azt is eljátszottuk valahová...
Ellenben ma írtam a Saab-ról, amit sikerült megnyernem :)
Önreklám:
http://tommi.blog.hu/2008/02/05/ez_is_megvan