Egy korábbi postban már láthattátok ebből az évből azt, amit én a Matchbox Gyűjtői Katalógusának, nemzetközi változatának gondolok. Ezt meg a brit változat kell hogy legyen, hiszen a "2p" az két pennyt jelent. Javítsatok ki, ha tévedek, de nem "Collector's" (gyűjtői, gyűjtőké) kéne legyen a címe "Collectors" (gyűjtők) helyett?
Meg kell gyónnom, hogy az Opel GT az egyik fétistárgyam. A szerelem még gyerekkoromból való, néhány gyermekkori Sikujaim egyike a felelős ezért. „Őt” is láthatjátok ebben a postban.
Kétharmad Corvette
Nagyon
jó dolgom van, mert az
Origo.hu – pontosabban a Retromobil tökéletes típusismertetőt
celebrál az Opel GT-ről.
Tessenek kedves lenni igény szerint fogyasztani, de azt javaslom,
hogy tessenek fogyasztani, mert olyan finomságokra is kitér, hogy
nem az Opel GT az „európai Corvette”, hanem a „Corvette C3 az
amerikai Opel GT”!
Őszintén szólva egyáltalán nem bánnám, hogy „csak” gyönyörű és kisebb és „nem is megy úgy” mint egy C3, mert szinte szoborszerűen szép. A Corvette hírhedt arról, hogy aki nem tud vele bánni, azt hajlamos megbüntetni a vakmerőségéért. A cikk kiemeli, hogy még a C3-hoz mérten elenyésző teljesítményű GT is hajlamos kidobni a farát. Akkor milyen lehet a Corvette? Tavaly év végén jelent meg nálunk egy hosszabb post a Chevy Corvette harmadik generációjáról, érdemes ha más nem oda átkattintani és stilisztikai összehasonlítást végezni a két jármű közt.
Az amerikai Opel GT katalógust tudom prezentálni 1970-ből – by Buick, amit a fentebb citált olvasnivaló megvilágít, hogy hogyan lehetséges.
Gyerekkori cimborám
Akkoriban csillagászati árakon mentek az enyémnél sokkal kókadtabb példányok is, ezért hamar lemondtam a frissítésről. Igazából a későbbi, 1975-1978 közt gyártott, engem a Porschékról ismerős Fuchs-felnikre emlékeztető, R09-es kerekekkel szerelt változat nem tetszett annyira. Nem is annyira a kerekei miatt, hanem a valószínűtlenül rikító citromsárga szélvédői miatt. Az esélytelenek nyugalmával licitáltam azért egy ilyenre és legnagyobb meglepetésemre nyertem – ezt is láthatjátok ebben a postban. A legnagyobb meglepetésemre sikerült még rádobnia az akkor friss beszerzésnek, mert az én példányomnak színezetlen ablakai vannak és ugyanolyan színű beltere, mint a régebbinek. Ezt a fentebb már citált nevű tudomány sárgának hívja – szerintem inkább krémszínű –, de egyértelműen nem hófehér, mint amilyennek lennie kéne. Afféle átmeneti változat lehet, még a régi alkatrészekből, de már az új kerekekkel. Nem tudom, hogy ez értékben mit jelent, lehet hogy pont azért tudtam megkaparintani, mert így kevésbé értékes, de egyáltalán nem érdekel, így sokkal jobban tetszik! Vizsgálgattam az alját, nem tűnik manipuláltnak.
Hogy úgy általában milyen? Nos, milyen lehetne? Tökéletes, hiszen gyerekként így „égett be” nekem! Amúgy ez még a kisebb Sikuk közül való – 1:60 a méretaránya –, később indultak növekedésnek ezek a kisautók.
Elfogult vagyok, a kisautót is nagyon szeretem, az eredetit is.
Vanitiszesek, szevasztok! Több mint fél éve írtam az ERTL A-Team Vendura értelmezéséről, úgyhogy megkockáztatom a következő feldolgozást belőle – ezúttal a szintén amerikai Greenlighttól.
ElsunnyogVAN
Az
előző alkalommal kerültem a típusismertetőt, mert égen-földön
nem lelek 1983-as GMC katalógust – kivéve az eBay-en, nem kevés
pénzért. De most már nem úszom meg, ezért inkább mondom azt a
keveset, amit biztosan tudok erről a filmes autóról.
Tehát azt már régen tisztáztuk, hogy a teherjárművek terén a GMC a Chevrolet jobban felszerelt – ez a beltérben és a külső díszítőelemekben érhető nyomon – változata a General Motorsnál. Ha a harmadik generációs Chevy Van-ből képzett GMC-kről beszélünk, melyet az 1971-1996 közti modellévekben kínáltak az 1983-ban kétféle GMC létezik: A GMC Rally az ablakos személyszállító, míg a GMC Vandura az oldalablak nélküli áruszállító változat. Ez utóbbinál annyira hangsúlyos a megkülönböztetés, hogy a sárvédő emblémákból létezik olyan verzió – ezek a csecsebecsék hajlamosak változni a modellévek során – ahol egyenesen „VANdura”-ként jelenik meg, később aztán volt, hogy csak a színekkel operáltak, a „VAN” fekete, a „DURA” pedig szürke/ezüst kitöltést kapott.
Tehát amije az őrmesternek volt, az egy áruszállító, ami utólag kapott egy padot a „kapitányi híd” mögé. A nyolcvanas évek elejét írjuk, az első olajválság után cirka tíz évvel és ez nagyon látszik a konkrét filmbéli autó(k) műszaki adatain. Ugyan a 350 köbhüvelykes (5,7 literes) „small block” – itt mindig el kell fojtanom egy bruhahát, hogy ez a „kis” blokk – LS9-es Chevy V8 hajtja a Vandurát, kehes az a ménes, ami 165 lóerőt és 373 newtonmétert présel ki magából. A hátsó kerekekre egy háromsebességes automata szabadítja rá az igyekezetet. Egy lóerőnek kb. 14 kilót kell megmozgatnia, ha nincs megpakolva és nem ül benne senki, úgyhogy a 2290 kilós nagy dobozt, amivel ha találkoznak a levegőmolekulák, akkor hosszasan gondolkodnak, hogy most az elejének, vagy a hátuljának mentek-e neki, egyértelműen a kinézete miatt szeretjük, nem a „nagy menése” okán.
Valódi 1:64
A GL Vandurája valódi 1:64 arányú, ami azt jelenti, hogy igencsak testes. Összehasonlításul a Matchbox Chevy Van-ja 1:74 méretarányú, sokkal kisebb. Annyira, hogy már nagyon zavaróak lennének az elnagyolt részletek. Nincsenek ilyenek! Nagyon igényes, minden apró részletet kidolgoztak rajta. A legfontosabb pontos részlet, hogy nem fekete, hanem a piros csíkon túl ezüstszürke. Ezt a legtöbb kisautó feldolgozásnál el szokták hanyagolni – a fentebb linkelt ERTL sem kivétel. A kerekei hűen hozzák az eredetit, mind a felnik, mind az abroncsok terén, ami nagy szó ebben a méretarányban, még akkor is, ha ez dedikáltan egy gyűjtői darab. A festékkel sem spóroltak, minden ki van emelve ahol és ahogy kell, legyen szó világítótestről, rendszámtábláról, vagy krómozott díszlécről! A sorozatban használt autókon is eltérő spoilereket, első szélvédő feletti napellenzőket használtak, az AS2-es (Ahogy Sikerült 2) szabvány szerint. Sőt! Volt olyan verzió is, amiről lemaradt a napfénytető. Ez utóbbi is megvan ezen a modellen, szóval a legkevésbé sincs rajta semmiféle beleköthető részlet.
A helyzet az, hogy számos bontatlan kisautó nem kerül(t) fel (még) e lapokra, mert nem tudok normálisan blistert fotózni! Egyszerűen nem vagyok berendezkedve arra, hogy csillogás és tükröződés mentes képeket tudjak készíteni. Ehhez sokkal profibb körülmények kellenének, amit egyszerűen nem engedhetek meg magamnak. Úgyhogy mea culpa, mea maxima culpa, ez esetben is alapvetően VACAK képeket fogok mutatni, mert az ismert okokból nem bontottam fel a masszív Greenlight blistert. (Ha tudtok mecénást, aki a nevére venne a következő pár évtizedben, kérlek szóljatok! De ha összelottóznék pár milliárdocskát, akkor – hogy úgy mondjam – „lesznek bizonyos jelek”.)
Kitűnő, gyűjtői árú, de cserébe gyűjtői minőségű darab!
