Anno domini, a blog kezdeteikor azt terveztem, hogy majd minden jelentősebb típust úgy fogok ezeken az oldalakon tárgyalni, hogy majd az eredeti jármű első változatával kezdek itt, aztán szépen sorban jönnek majd a folytatások, ahogy kell, generációk szerint. Nos, idővel bebizonyosodott, hogy ez egyszerűen lehetetlen, a beszerzések nem így működnek. Így következhetett be az, hogy már tárgyaltuk az első Mustang generáció két markánsan különböző tagját, a negyedik generációt, de a második – ez elég valószínűtlen, hogy a közeljövőben felbukkanjon nálunk, mert egyáltalán nem tetszik – és a harmadik kimaradt. Eddig!
A szögletes gyönyörű?
1979 volt az az év, amikor a FoMoCo elérkezettnek látta az időt ahhoz, hogy valami újat kreáljon Mustang néven. Így utólag visszatekintve nem irigylem őket, hiszen ott álltak egy halom elképesztően sikeres autóval a hátuk mögött, melyek neve legendássá vált, közben meg az olajkrízisek miatt a piac maga sem tudta mit akar – legyen amerikai, de ne fogyasszon sokat, de azért ne legyen kicsi, és legyen benne lóerő is... jé mi ez a Datsun, vegyük meg! –, az új emissziós szabályozások pedig satuba szorítják a ööö... tök fejüket. Szóval egy ilyen piacon legyen okos az ember, mérje fel a valós igényeket, szolgálja is ki azokat, meg keressen pénzt, merthogy a részvényesek is satuba szorítják a ööö... értitek.
A második generációs Mustanggal egyértelműen az európai, meg japán kupékat akarták másolni, de az eredmény – legalábbis szerintem – egy picit fura lett. Csúnyának éppen nem nevezném, de európai méretű, amerikai stílusjegyű autó, egyértelműen a fogyasztásra kihegyezve. Akkor népszerű volt – népszerű lett volna kb. bármi, ami relatíve nem fogyaszt sokat –, de soha nem lesz olyan kultuszautó, mint az elődjei. Sok minden volt csak éppen Muscle Car nem.
Tehát a harmadik generációnál nagyon észnél kellett lennie a Fordnak, valami olyasmit kellett tennie, mint a mesebeli okos lánynak, aki jött is meg nem is, meg volt is rajta ruha meg nem is, meg hozott is ajándékot meg nem is.
Így az 1979 és 1993 között regnáló harmadik generációs Ford Mustang nagyobb lett mint az elődje, külön odafigyeltek arra, hogy a hátsó ülésen ne csak lábak és fej nélküli utasok férjenek el, de mindenekelőtt igyekeztek valamelyest visszanyúlni a Mustang pony- és muscle car gyökereihez és jobbára elfelejteni a rossz emlékű Ford Pintóból derivált póni méretű generációt. A megjelenése az akkor éppen dívó dobozautó divatot követi, amit néha egészen csinosnak, máskor meg iszonyú rondának találok. Ami pedig a motorkínálatát illeti... Hát ott volt minden! A lépcsőshátú kupé, egybe nyíló púpos hátuljú (hatchback) és kabrió változatokban létező autót 2,3 literes sornégyes – akár turbóval is –, 3,3 literes sorhatos, 2,8 és 3,8 literes V6-os, 4,2-es és 4,9 lityis V8-as is hajthatta. Váltóból négy és ötsebességes manuális, három és négysebességes automata dolgozhatott benne az évek során. Mikor a modell már ötéves volt 1983-ban, látták elérkezettnek arra az időt, hogy felvarrják a ráncait. Ez érdemben az első és hátsó világítótestek átszabását jelentette, meg az olajkrízis sokkját már-már elfeledő piacnak teljesítménnyel jobban ellátott modelleket.
Special Vehicle Operations Department
1981 végén döntött úgy a FoMoCo, hogy új részleget hoz létre a cégen belül, mely egyrészt a cég szerteágazó versenyprogramjával foglalkozik, másrészt a korlátozott számban készülő, nagy teljesítményű utcai járművekkel, melyek a versenyzésre szánt járművekben használt technológiákra épülnek. A divíziót Speciális Jármű Műveletek Részlegnek hívták, de a nagyközönség csak a rövidült rövidítést, az SVO-t használta velük kapcsolatban.
Első generációs Ford Mustang GTO. Ez van belül.
Ez a részleg kapta meg ezt a feladatot, hogy dobjanak össze valamit, ami alapvetően amerikai, de képes konkurálni az európai – és japán – sport(os) kocsikkal. Nyilvánvaló okokból a Mustangot választották, mint kiindulási alap.
Dupla spoiler hátul csak az SVO-kon volt gyárilag. A nyolcvanas években biztos ultra menő lehetett!
Valamelyest meglepő, hogy a motorkínálatból azt a 2,3 literes sornégyest választották, amit eredetileg a már említett, igencsak rossz emlékű Ford Pintóhoz fejlesztettek ki. A magyarázat, hogy a fogyasztás és a káros anyagok kibocsátása változatlanul ott volt a „figyelj rá” listájuk elején. Az amerikai mércével aprónak számító blokk elektronikus, számítógép vezérelte, akkor igencsak fejlettnek számító befecskendezőt kapott, valamint töltőlevegő-hűtővel (intercooler) is megbolondított turbót. Így a Mustang SVO első változata 1984 és 1985 között 175 pacit produkált, ami akkoriban nem volt rossz egy ekkora blokktól. A 85-ös modellév második felére, és a rövid életű modell utolsó évére, 1986-ra a Mustang SVO már 200 pacisra hizlalta a ménest. Ma már elképzelhetetlen lenne, de az SVO-nak volt egy kapcsolója a műszerfalán, amivel a tulaj azt állíthatta be, hogy milyen oktánszámú benzint tankolt. Az SVO amúgy egyetlen váltóval volt rendelhető, ötsebességes manuálissal. A régi vágású muscle car kedvelők kritizálták a sornégyest, mert hiányolták a V8-as blokkok forgatónyomatékát, amit ez valóban nem volt képes hozni.
A második generációs SVO változásai összefoglalva. Tulajdonképpen mai mércével sem tűnik rossznak - mínusz biztonsági felszerelések.
Az SVO rengeteg mást is változtatott a Mustangon. A futóművet teljesen átdolgozták és Koni alkatrészeket használtak fel benne, de változtattak a kormányművön is, mind a négy kerék tárcsaféket kapott és 16 hüvelykes Goodyear Eagle abroncsokat. Bentre bőrborítású kormánykerék, állítható sportülések, csúcshifi, elektromos ablakemelő, légkondi került. (Ugyanakkor lehetséges volt ezek nélkül is megrendelni az SVO-t, ha valaki tényleg versenyezni akart vele, hogy súlyt spóroljon.) Szóval a Mustang SVO messze több volt, mint egy menő embléma egy sportosnak látszó autón. Mondjuk a csak az SVO-ra jellemző dupla hátsó légterelő szerintem katasztrófa, de hát a nyolcvanas években az ilyesmi ultra menő volt, mint tudjuk.
Numero 220
Francia barátainknál az első katalógus, amiben a Mustang SVO szerepel, az 1986-os. Számos festéssel napvilágot lát, a racsingfestés, ami nekem megvan – és közel sem ez a legszebb – 1991-ben debütál. (1989-ben egy egészen pofás sötétkék utcai fényezésű van a katalógusban, az 1990-esben már fehér és szintén mutatós, a többi... Hááát...) A kisautó egyértelműen az 1985 és feledik modellévből való, ráncfelvarrott SVO-t mintázza, ami az első világítótestekből derül ki. Amúgy ezt az alkatrészt ezen a kisautón a szélvédő anyagából készítették el. A Majorette-ről tudjuk, hogy képes volt apró részletekkel nagyon jól ellátott modellek előállítására, de az a nyolcvanas évek előtt volt. Ezzel nem mondanám azt, hogy ez a darab rossz, csak hát láttunk jobbat. A „kis úthenger kerekek” nevű jelenség, ami ezen a darabon is megcsodálható, szintén a nyolcvanas évek elején bukkan fel a cégnél. Erősen megosztó részlet, néha szeretem, néha lilát látok tőle, ez... Háááát... Nem szép. Játékszernek isteni, de kölyök-bigfoot lett. (Az előző linkkel kapcsolatban jegyezném meg e helyütt, hogy a blog.hu keresője nem ér egy kalap szuperfoszfátot sem! Szexuálja meg, aki tervezte!) Az 1:59 méretarányú kisautó beltere eléggé elnagyolt, de a csomagtartóban egy hátizsák és egy pár cipő – hát ha az arányokat nézzük, legalább 56-60-as méretű lehet – búvik meg. A youngtimer Majorette amúgy alapvetően fémből készült, még a nyitható csomagtérajtaja is, ennek ellenére meglehetősen pillesúlyú. Az alvázán sikerült eléggé elszúrni a feliratot arról, hogy mi is ez. A „Mustang S.V.O” csak közelében van a helyes megfejtésnek.
A Majorette Mustang SVO-ja csak gyenge közepes próbálkozás a harmadik generációs Mustangok kategóriában. A rossz hírem az, hogy van olyan neves cég, akinek sikerült ezt jócskán alulmúlnia és igen, ez a modell is szerepel majd e lapokon.
Majorette Mustang SVO. Ez a festés konkrétan 1991-ből. A kormány már itt is csak pizza, bár az első világítótestek a szélvédő anyagából vannak.
Az oldalsó ablakok megvannak, a tükrök igazolatlanul távol.
Kis-nagyláb. Vagy bébi-úthenger? Az SVO-ra jellemző dupla spoiler megvan. A csomagtérajtó is fém.
Mi több nyílik is és úgy is marad a felső helyzetben. A csomagtartóban hátizsák és a bohóccsukák.
És végül reklám! Ez még az első generációs SVO, látszik az első fényszóróin. Hát... Ettől a reklámtól nem rohannék megvenni...
