2011/05/15

Matchbox MB-45 Subaru Impreza Police

Abba a generációba tartozom, amelyikbe DNS szinten kódolták bele, hogy az autó formája a három doboz; elől kis doboz a motor, középen nagy doboz az utastér, hátul kis doboz a csomagtartó. Akkor voltam a legfogékonyabb korban, amikor az országutak királya a Lada volt, szóval nincs mese, nekem az igazán tetszetős autóforma a szedán dobozautó, ez van. Így nyilvánvaló, hogy miért rajongtam mindig is a Subaru Imprezáért – már ami az első két generációt illeti, merthogy a harmadikkal és a negyedikkel úgy vagyok, mint az Alien (Nyolcadik utas a Halál) című Sci-Fi harmadik epizódjával, azaz igyekszem nem venni tudomást róla, hogy léteznek.

Bubu
Az Impreza kvintesszenciája nagyon könnyen összefoglalható: Egy bitang erős, nagyon kifinomult állandó összkerékhajtási rendszerrel rendelkező, közepes méretű szedán. Hogy épeszű – tehát nem rali- vagy utcai versenyző – felhasználók körében kinek van szüksége ilyesmire, azt őszintén szólva én meg nem tudnám mondani. Talán a tiroli földműveseknek, akik valahogy akkor is haza szeretnének jutni a hegyoldalban elterülő otthonaikba, amikor éppen fagy, meg leesett párszor tíz centi hó. Ugyanakkor erős bennem a gyanú, hogy a tiroli földművesek már rég Geländewagen nyergében küzdik le a cudar időt. Akkor meg maradnak még a tiroli földművesnék, akik nem feltétlenül birkóznak meg a G-osztály kezelésének kihívásaival? Ebben sem vagyok biztos, mert azért egy Impreza nem egy Ford Ka, amit alapvetően az átlagos női termetre és izomteljesítményre szabtak. Akárhogy is töröm a fejem, nem tudom ki az üzleti szempontból vitális célcsoport, akinek valamilyen okból tényleg szüksége van a bitang teljesítményre és állandó összkerékhajtásra egy szedánban. Valahol az Impreza egy afféle csodálatos értelmetlenség, mint annyi más fantasztikus, vonzó autó, de hát Rejtő Jenő óta tudjuk, hogy „normális kuncsaftokra nem lehet fürdőhelyet bazírozni”.

Így vagy úgy, az Impreza 1993 óta létezik és köszöni szépen jól van, tehát „nem normális kuncsaft” szerencsére akad bőven. Érdekes, hogy a fenti képletből a „bitang erős” és az „állandó összkerékhajtású” sem feltétlenül igaz. Az első generációs Imprezát kínálták 1,6-, 1,8 literes motorokkal is és csak az első kerekeket hajtó kivitelben. A Subaru hagyományosan a boxermotorok bástyája, tehát ezt az autót is ilyenek hajtják, de a hengerűrtartalom és a turbó függvényében a leadott teljesítmény valahol százkevés és 280 paci közt mozog. Az is nagyon érdekes, hogy mennyire kevés generációt számol az Impreza galaxis, miközben rengeteg változatot vonultat fel, annak a függvényében, hogy a világ mely részébe szánták az autót. Az első generáció 1993 és 2001 között regnál, a négyajtós szedánon kívül létezik kombi és kétajtós kupé változata is. A Wikipédia számos speciális kiadást említ – gyanítom közel sem az összeset –, aki szeretne ezekben elmerülni, annak érdemes átböngésznie az anyagot.

2001-ben mutatják be a második generációt, mely egészen 2007-ig készül számos változatban – na, a változatok száma és földrajzi bevetése ez esetben sem egyszerű. Meglehetősen vegyes fogadtatást kap a kinézete a „buta arca” miatt, így három különböző nózijú verzió is létezik belőle a ráncfelvarrásoknak köszönhetően. A motorválaszték – boxerek, természetesen – 1,5 literestől, 1,6-, 2- és 2,5 literesig tartanak, de ha jól tévedek, a másfél lityis az csak japán belső piacos modell, az 1,6 literes csak Ázsiában kapható, míg a maradék kettőből létezik természetes úton lélegző és turbóval erősített változat is. Így a gyári verziók teljesítménye 100-tól 300 lóerőig változik – az utólag módosítottakét meg csak a jó isten tudja, állítólag az 500 lovas Impreza sem feltétlenül ennek a művészeti ágnak az abszolút csúcsteljesítménye. A második generáció már mindegyik felszereltségi szintjében, alapáras extraként hajtja mind a négy kerekét – ami alól a japán belpiacos 1,5-ös kivétel, az van csak fronthajtásúban is, de hogy minek, azt én ugyan meg nem tudom mondani.
Buli
Egy külön pszichológiai tanulmányt is megérne az, hogy az autógyártók honnan képesek neveket találni a termékeiknek. Amikor azt olvastam, hogy a számomra amúgy olaszos hangzású Impreza név a lengyel nyelvből jön és a jelentése buli, őszintén meglepődtem. Kerestem egy szótárt a neten és jé, tényleg így van, az impreza bizony bulit jelent. Találó, az Imprezát vezetni tényleg buli lehet, de erről Rájen kolléga tudna érdemben nyilatkozni, neki megvolt. (Igaz a következő, broáfdecsúnya, amúgy az is bitang jó autó generáció.)

Az állóképek felvonultatása helyett következzék itt egy videó a TotalCar tévéműsorának fénykorából, amiből kiderül, hogy mi a csuda is az a bubu és miért van olyanja az Imprezának és hogy az miért jó dolog. (Az anyag alapvetően egy összehasonlítás a Subaru és legnagyobb ellenlábasa, a Mitsubishi Lancer Evo között, így a videó ez utóbbival kezdődik, a Mitsubishis részbe alaposan belevágva. Az Impreza valahol 1:25-nél bújik elő.)


Just one year of love...
Számomra tökéletesen érthetetlen, hogy a Matchbox kínálatában az Impreza miért csak egyetlen évig szerepel – mint MB-45, 2008-ban egységesen az összes piacon. Cakk-pakk két verziója létezik – ezek szerepelnek is e posztban – és aztán soha többé nem tűnnek elő, még speciális kiadásokban, vagy ötös-tízes csomagokban sem. A csomagolás csupán Subaru Impreza Police-nak hívja, a stílusjegyekből én úgy gondolom – javítsatok ki, ha tévedek – hogy ez bizony a csúcskiviteleket jelentő WRX, vagy WRX STi lenne úgy amúgy. Közben megnéztem, az alvázon „Subaru Impreza WRX - 2007” áll. Hogy a történet még érdekesebb legyen, a változatok rendőrségi járműként manifesztálódnak, ahogy kell fényhíddal.

A dolog szépsége, hogy ez egyáltalán nem botorság, sőt! A világ számos országában rájöttek, hogy ahhoz, hogy eredményesen tudjanak működni a rendészeti szervek olyan speciális feladatkörökben, mint az autópálya rendőrség, vagy gyors reagálású egységek, ahhoz nagy teljesítményű, gyors, jól manőverezhető járművek kellenek. Az Impreza erre nagyon jó megoldás, mert relatíve olcsó – nem minden ország képes megfizetni egy 911-es Porschét ilyesmire –, van hol elférjen benne a felszerelés és alkalmasint az elcsípett rosszfiú is. Mi több, sok helyen használják mentőorvosi feladatokra is. Az viszont külön érdekes, hogy például Szingapúrban az 1,6 literes – ha minden igaz –, 125 lóerős verzióval nyert tendert a Subaru a gyors reagálású egységek járműveinek szállítására, míg a Franciaország csendőrsége 227 lóerős WRX-eket szerzett be autópálya rendőri feladatokra.

Visszatérve a kisautóhoz: teljesen elégedett vagyok vele a maga – játékszer – kategóriájában. A WRX-re jellemző összes részletet megtaláljuk, a hátsó szélvédő feletti kis szárny kialakítása kifejezetten ötletes, a beltér a műszerfal kialakított részleteivel dicséretes, bár a kormány pizza, a részletei annak is megvannak, csakúgy mint a kagylóülések. Az első szélvédő anyagából kialakított belső visszapillantó tükör dicséretes, csakúgy mint a hátsó szélvédő ablaktörlője. Negatívum? Nincs rugózása, de hogy őszinte legyek, az nekem nem szokott igazán fájni.

Nagyon jól sikerült, újkori Matchbox ez a kisautó, aki 2008-ban lemaradt róla, az bánhatja. Örülnék neki, ha a cég elővenné ismét, hogy civil verziókat is faragjon belőle!

Nagyon jók az apró részletek, a hűtőrács, a légszipoltyú és a többi. Lehet, hogy a világítótestek elviselnének egy pici festéket, különösen a fehéren.
Elvben a keréktárcsának arany színűnek kellene lennie, de mint az alább látszik, ez nem szentírás. Ez amúgy a mindkét létező változat.
Sok vita folyt arról a kisautós fórumokon, hogy a festések mely ország rendőrségi festését idézi, de végül nem született konszenzus. Nos, egy tisztességes játék-járőrkocsinak van fényhídja, értem?
A hátulja egyértelműen elviselné a kifestett részleteket - talán ha a Matchboxnál egyszer újra előveszik ezt az öntőformát.
A szélvédő mögött a belső visszapillantóért jár egy piros pont.
A szélvédő feletti kis szárny kifejezetten ötletes, a hátsó ablaktörlő szintén szerethető részlet.
Matchbox MB-45 Subaru Impreza Police, NRFB, 2008-ból az egyik változat.
Matchbox MB-45 Subaru Impreza Police, NRFB, 2008-ból a másik változat.
Szingapúr rendőreinek Imprezája. Mindössze 1,6 literes motorral szerelték.
Franciaország csendőreinek Impreza WRX-ei még tréleren. Az aranyszínű felnik és a nagy szárny - sőt a kicsi sem - az egyenruhás verzión nincs meg.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nem nagyon emlékszem rá, hogy valaha is készítettek volna rendvédelmi járműből, értsd "villogósból" civil autót (az ellenkezőjére viszont igen). Tapasztalataim szerint ami egyszer villogót kapott az már úgy is maradt, legalábbis a Matchbox-féle gyártók magasságában. (Másoknál viszont van ez is az is!) Ha lesz is folytatása ennek a Subarunak, az nagy valószínűséggel egy újabb rendőrségi kocsi, neadj isten egy tűzoltó!:)

Sam. Joe írta...

Nos, a Subin egy lyuk van cakk-pakk a tetején, szóval ettől még simán lehet "civilizálni". 8-) Viszont a Matchbox I-es Golfjánál az ADAC sárga angyalhoz és a szörfdeszkás tetőcsomagtartóshoz is ugyanazt az öntvényt használták, tehát van remény!