Matchbox MB-38 Honda Motorcycle with Trailer

A motorkerékpárok egyszerűen kívül esnek az érdeklődési körömön, de az a Matchbox, amit ebben a bejegyzésben láthattok, különösen fontos szerepet játszott a gyerekkoromban. Igazi klasszikus, amihez hasonló később már nem született. #regenmindenjobbvolt

Honda RC110

A nálamnál sokkal okosabbak szerint amit a Lesneynél megmintáztak az a Honda RC110-es vagy RC111-es versenymocija. Mellékeltem róla a képet, de őszintén szerintem annyiban hasonlítanak egymásra, hogy mindkettőnek két kereke van és motorkerékpár. Sokkal több részletet látok rajta, amiben eltér, mint amiben egyezik.

Honda RC110 versenymotor 1961-1962 közöttről, amiről állítólag a mintát vették a Matchboxhoz. Hát... Szerintem több az eltérés, mint az egyezés a részleteiben.
(Kép: Wikipédia)

Nos, amit érdemes róla tudni, hogy mindössze 1961-1962 közt készült ez a négyütemű, 14 000-es fordulatszámig elforgatható ötven köbcentis, melynek karrierje során 5-, 6-, 8- és kilencsebességes váltóval is versenyeztek. Nem volt különösebben sikeres a kilenc és fél lóerős gép, az ellenfelek kétüteműi könnyedén maguk mögé utasították.

Viszont a korszak versenymotorjainak összes olyan versenymotor jellegzetességét hordozza, mint mondjuk a csutkakormány, hátrahelyezett lábtartó, áramvonalas burkolat nélküli, "csupasz" dizájn (bár ez pont akkoriban kezdett terjedni, amikorból származik), hosszúkás üzemanyagtank.

FRISSÍTÉS: Játékdoki szerint sokkal inkább a Honda CB72 adhatta az ihletet és a kép amit mellékelt, abszolút igazolja a teóriáját. Mi több, a CB72-nek az az utolsó gyártási éve, amikor a Matchbox debütált. Ez úton is köszi a kiegészítést!

Honda CB72 Hawk (héja). A fotó Játékdokitól van.

Előd
Bőven óvodás voltam még, mikor egy nálam kicsit idősebb pajtikánál láttam egy ilyet, a nagyszülőknél töltött nyaraláskor. Akkor szembesültem vele, hogy az én születésem előtt is készültek Matchboxok, olyan fura gombkerekekkel. Én már a Superfast-érába születtem bele, 5-6 évesen csak ilyen Matchboxokkal találkoztam. Óriási rácsodálkozás volt a részemről, de talán egy ovisnak ezt nem lehet felróni. Úgyhogy bár a mocik nem mozgatnak meg bennem különösebben semmit, ez a konkrét Matchbox annál inkább.

Az MB-38 1967-ben debütál. Az utánfutója narancsszínű, nyilván még apró regular wheelt visel és nincs rajta matrica. 1968-ban váltja az a változat ami nekem is megvan. 1970-ben Superfast kerekeket kap és 1972-ig marad az 1-75 sorban. 1977-ben a TP-08 Twin Pack a hattyúdala ahol egy Field Car-ral lakik együtt – arról megkockáztatom, hogy igazából nem is kettes, hanem sokkal inkább hármas pakk.

A rajta szereplő motor egyértelműen a későbbi, Matchbox motorkerékpárok apukája. Az 1-75 szériához borzasztóan aránytalan, nagyon nagy, cserébe remekül lehet vele játszani. Úgyhogy fogjuk rá, hogy nem csak költséghatékonyságból cserélik le az apró műanyag mocikra a Twin Pack-ekben! Magától nem képes megállni, mint utódai, ezért egy aprócska, különálló kitámasztó alkatrésszel érkezik, amit én még csak képen láttam, mert annyira törvényszerű, hogy ha valóban játszottak is vele és nem csak nézegették, vagy befektetési Matchbox volt, akkor az elvész.

Annyira törvényszerű, hogy a külön alkatrész kitámasztó elvész, hogy én még csak képen láttam.

(Kép: Matchbox Cars Wiki)

Amit ebben a postban láttok, az Magyarországon a leggyakoribb változata, mert ezt állami boltokban is  lehetett kapni valamikor az 1968-1970 közti időszakban. A korábbi egyetlen és a későbbi változatok sokkal ritkábbak felénk. Mind a motor, mind a tréler öntvénye rengeteg apró, nehezen észlelhető változtatáson megy át a gyártás öt éve alatt. Ezeket felsorolni is nehéz lenne, bocsássatok meg nekem, hogy meg sem kísérlem. Azért ilyenkor mindig rácsodálkozom, hogy a Lesney-nél mennyire nem volt szempont a költséghatékonyság, hiszen minden ilyen változtatás az öntőszerszámokon egy vagyonba fájhatott. Vagy akkora mennyiségben gyártottak, hogy az elhasználódott szerszámok cseréjéhez kapcsolódtak a változtatások? Érdekes lenne tudni!

Ami viszont a színeket illeti, már sokkal könnyebb dolgom van: 1971-ben a kékeszöld-metál motorból... khm... Rózsaszín lesz, ami szerintem kimondottan ocsmány. 72-re a mályva egy sötétebb árnyalatát kapja, ami egy selyem estélyi ruhán gyönyörűen állna egy nőnek, versenymotornak... Háááát... Legalábbis érdekes. A TP-08 utánfutója narancssárga és a motor az itt láthatónál érzékelhetően, több árnyalattal sötétebb.

Léteznek „pénteki speciálok” is belőle, Honda matricák nélkül, illetve olyat is láttam már, hogy valaki a Holden Pickup, „Superbike” matricájával próbálta elpattintani „szuperritkaként” a sajátját, természetesen csillagászati áron. Érdekes próbálkozás, hiszen nyilvánvaló anakronizmus.

Klassz, masszív, műanyagot még csak nyomokban tartalmazó darab és nekem gyerekkoromból emlékezetes is.

A szög, amiből egyetlen katalógusban sem láthattátok még. Nincsenek rajtszámváltozatai.

Sokkal nagyobb, mint az 1-75 sorozat játékautói.

Pakolós doboz a tréler platóján. Szeretem az ilyen részleteket!

A moci felhelyezhető rá így is...

...meg úgy is. A motoron sem sok a műanyag. Mennyire egyértelműen ő az apukája a későbbi Matchbox motoroknak?!

A kitámasztója nyilván az enyémnek sincs meg - eléggé egyértelműen játszottak vele - ezért a mocit csak az imádság tartja meg ebben a helyzetben.

Ilyen a tréler platója. Elképesztően masszív, csak a kereke műanyag.

Ebből a szögből sem látható katalógusban!

A kis fül, ami miatt a klasszikus Matchbox utánfutók nem potyogtak le a vonóhorogról.

Az 1-75 széria kisautóihoz képest óriási. Hagrid kedveli ezt.

Indulhatunk! Statisztaszerepben Matchbox MB-56 Mercedes-Benz 450 SEL, 1979-ből.

Type B Superfast dobozom van hozzá, ami semmiképp sem lehet az eredeti doboza, hiszen Superfast. Persze, hiszen ez a doboz a Barn Find dobozaim közül való.

Hozzá még picit meg is van nyomorgatva, amit hiába próbáltam meggyógyítani.
Ez a két kép még 2008 szeptemberében készült, az MB-38-am jóval később lett.

Ilyen Type E - nem a Jaguár, hanem az utolsó előtti fajta regular wheel Matchbox - doboz volna hozzá való. (Fotó: eBay)

Motorhelix Honda Civic Type R (EK9) Spoon

Ebben a bejegyzésben olyan messzire távolodunk a Matchbox Memories fő csapásirányától, a játékautóktól, mint a Voyager 1 űrszonda a naprendszertől! A méretarány marad 1:64, de a részletesség és a megvalósítás minősége már egy másik galaxis. Kapaszkodjatok meg jól, dugjátok el a pénztárcátokat, kilövés 3, 2, 1...

Az első Type R Civic
A Honda Civic Type R (japánul: ホンダ・シビックタイプR, Hepburn-átírással: Honda Shibikku Taipuāru) a Civic modellen alapuló hot hatch és sportlimuzin modellek sorozata, amelyet a Honda fejleszt és gyárt 1997 szeptembere óta. Az első Civic Type R a harmadik olyan modell volt, amely megkapta a Honda Type R jelzését (az NSX és az Integra után). A Civic Type R változatai jellemzően könnyített és merevített karosszériával, speciálisan tuningolt motorral, valamint továbbfejlesztett fékekkel és futóművel rendelkeznek, és kizárólag öt- vagy hatfokozatú manuális sebességváltóval kaphatók. A többi Type R modellhez hasonlóan a Honda embléma hátterében a piros színt használják, hogy megkülönböztessék a többi modelltől.

Civic Type R logó evolúció.

Ami minket most a sorozatból érdekel, az a legelső Civic a sorozatban, amely megkapta a „Type R” márkajelzést, az „EK” kódjelű, hatodik generációs Civicen alapult. Teljes egészében szubjektív és ízlésen nem igazán van értelme vitatkozni, de ez az a Civic generáció, ami nekem az összes közül a legjobban tetszik és vele meg is állt nálam a Honda Civic univerzum, a későbbi modellek már nem engem szólítanak meg. Ha ide csüccsenne az ágyikóm szélére Honda Jótündér, akitől kívánhatok egy Honda terméket, akkor az biztosan egy EK lenne, ha lehet kupé. Fun fact: A Matchbox Memories csapatában nem én vagyok az egyetlen, aki vonzódik a modellhez. Mi több, az illető birtokolt 1:1 méretarányú EK-t a múltban!

Tehát az első Type R alapja a japán belpiacos (JDM), háromajtós, SiR nevű ferdehátú Civic (kódnevén EK4). Testvéréhez, az Integra Type R DC2/JDM DB8-hoz hasonlóan a Civic SiR Type R-ré alakítását úgy érték el, hogy az alapmodellt továbbfejlesztették a Honda azon elképzelése szerint, hogy milyen egy versenypályán is nagy teljesítményre képes autó. Az első Type R Civicet 1997. augusztus 19-én mutatták be EK9 néven. Az EK9 számos tulajdonságon osztozott az Integra Type R DC2/JDM DB8 modellel, mint például a hangszigetelés elhagyása és az egyéb súlycsökkentő intézkedések, a kézzel polírozott szívócsatornás, 1,6 literes, DOHC VTEC B16B kódú, 4 hengeres motor, részlegesen önzáró differenciálmű (LSD) és a rövid áttételezésű (close-ratio) 5 fokozatú manuális sebességváltó. A B16B motor a szívómotorok történetének egyik legmagasabb liter/teljesítmény értékével büszkélkedhetett: az 1,6 literes (1595 cm³) lökettérfogatból 185 LE-t (136 kW) adott le 8200-as fordulatszámon, maximális nyomatéka pedig 160 Nm volt 7500-as fordulatszámon. A váz merevségének növelése érdekében most első alkalommal alkalmaztak stratégiai pontokon varrathegesztéssel megerősített önhordó karosszériát. A belső térben piros Recaro kagylóülések, piros ajtókárpitok, piros Type R szőnyegek, titán sebességváltó gomb és bőrborítású Momo kormánykerék kaptak helyet. Az EK9 kizárólag Japánban volt megvásárolható. A teljesítményadatok között szerepel a 6,7 másodperces 0–97 km/h-s (0–60 mph) gyorsulás, valamint a 15,3 másodperces negyedmérföldes idő. Az EK9 végsebessége elérhette a 225 km/h-t. 1998-ban bemutatták a Civic Type R Motor Sports kiadást. Ezt acél keréktárcsákkal, a szabványos szürke EK belsővel, tekerős ablakokkal, légkondicionáló és minden egyéb kényelmi felszerelés nélkül szállították.

Az 1999-ben frissítették a modellt: a Type Rx CD-lejátszót, a karosszéria színére fényezett, elektromosan behajtható külső tükröket, elektromos ablakemelőket, automata légkondicionálót, kulcs nélküli nyitórendszert, alumínium sportpedálokat és karbon mintázatú középkonzolt kapott. A Type Rx volt az EK9 generáció utolsó modellje. Az EK9 Civic Type R-ből összesen 16 000 darab készült.

Az 1999-es Type Rx katalógus. JDM modell lévén nyilván japánul.

Spoon Sports

A Spoon Inc., közismertebb nevén a Spoon Sports, egy japán vállalat, amely motorok tuningolására és olyan utólagos alkatrészek gyártására specializálódott, amelyek célja a Honda autók nagy teljesítményű járművekké alakítása. 1988-ban alapította Tatsuru Ichishima, aki korábban a Hondánál dolgozott versenyautó-tesztelőként és versenyzőként. Cégalapítási döntését a Honda és a Mugen is támogatta. A Honda a támogatásáért cserébe versenyek során gyűjtött telemetria-adatokat kapott. A startup vállalkozás egy Honda Civic E-AT-ből indult ki, amely Ichishima saját tulajdonában volt, és amelyet ő maga módosított. Ez a jármű lett az alapja a Spoon versenykoncepciójának és filozófiájának, amelyet a cég mind a mai napig követ. A Spoon azokat az autótulajdonosokat szolgálja ki, akik a gyárinál nagyobb teljesítményre vágynak.

A Spoon Inc. a szívómotor-tuning alkatrészeiről ismert, amelyek a turbó nélküli teljesítményük miatt népszerűek. A vállalat emellett olyan utólagos alkatrészek gyártásáról is híres, mint az erőátviteli rendszerek, a felfüggesztések, az aero-elemek (a karosszériához rögzített kiegészítő elemek a megjelenés vagy az aerodinamika javítására), a felnik, a hajtáslánc, a fékrendszer és a hűtőrendszer.

A Spoon Sports neve meglepő módon nem a konyhai kanálból ered, hanem a legendás japán Suzuka Circuit versenypálya híres kanyarjáról, a Spoon Curve-ről (Kanál-kanyar). Ez azért kapta a nevét, mert a vonalvezetése felülről nézve megszólalásig hasonlít egy hagyományos kanál profiljára. Amikor Tatsuru Ichishima 1988-ban megalapította a céget, olyan nevet keresett, amely szorosan kötődik a versenysporthoz. A Spoon-kanyar egy rendkívül nehéz, precíz ív- és sebességkezelést igénylő szakasz. Ez tökéletesen jelképezte a vállalat hitvallását: a tiszta nyers erő helyett az autó tökéletes egyensúlyára, irányíthatóságára és a mérnöki precizitásra helyezik a hangsúlyt. Bár a név a kanyarból jön, a Spoon Sports logójában egy kanalat formázó daru (madár) látható. Ez egy japán szójáték: az alapító keresztneve Tatsuru, a daru madár japánul pedig tsuru, így a logóval finoman az alapító előtt is tisztelegnek.

Spoon Honda Civic Type R EK9 (1997–2000)

Nyilván az alapot képező Civic Type R sem egy lekicsinyelendő autó, jogos a kérdés, hogy mi teszi a Spoon EK9-et. Mielőtt rátérnénk erre, pár dolgot tisztáznunk kell. A Spoon nem autógyártó abban az értelemben ahogy például az Alpina a BMW-nek, hanem egy tuningcég. Olyan, hogy sorozatgyártású „Spoon Honda Civic Type R EK9” nem létezik. Ennek okai hogy hogyan lehet(ett) hozzájutni egy ilyenhez.

A leggyakoribb módja az volt, hogy a kedves ügyfél miután megvásárolta a Honda Civic Type R-ját egy kereskedőnél, elhajtott a Spoon tokiói műhelyébe, a Type One-ba. Itt a Spoon vaskos alkatrészkatalógusából válogathatott: Megvehette a komplett, kézzel összeszerelt, kicentizett Spoon B16B vagy B18C szívómotort (ún. Crate Engine). Kérhetett egyedi váltót, Spoon fékeket, lengéscsillapítókat és aero-elemeket. Az autó a beépített hivatalos alkatrészek után kapta meg az autentikus „Spoon-built” státuszt.

A ritka kivétel az volt, hogy egy Spoon demóautót vett – vagy éppen jelen időben is mondhatóan vesz – meg valaki. A cég maga is épített bemutató és tesztautókat promóciós célokra. Ezeket aztán a sajtónak kölcsönözte, illetve pályanapokon, autós rendezvényeken mutatott be – nyilván ahol erre mód nyílt nem csak statikusan. A Spoon a Type One hivatalos weboldalán keresztül esetenként értékesítette ezeket a nagyközönség vagy kiválasztott partnerek számára. Ezek csillagászati áron keltek el, és szinte azonnal gyűjtői darabbá váltak. Minket amúgy ezek érdekelnek a legjobban, de erről bővebben majd alább.

 
A HyperRev magazin cikke a Spoon EK9-ről. (Forrás a vízjelen.)

Google Translate fordítása. A nyilvánvaló és nem egyszer vicces tévedések ellenére egészen elképesztő teljesítmény és érdekes olvasnivaló. Azért gondoltam fontosan itt elhelyezni, mert nagyon jól megmutat olyan részleteket az autóról, amik bizony-bizony ott vannak a kisautón is, kivétel nélkül!

Aki nem tudott Tokióba utazni, az a Spoon hivatalos japán partnerszervizeiben (tuning shopok) is megrendelhette a csomagokat. A megrendelő kérhetett akár egy teljes, külső-belső átalakítást, beleértve a híres sárga-kék fényezést (Spoon Livery) és a motor átépítését is. Mivel a Spoon EK9-esek rendkívül ritkák, a mai japán használtpiacon a gyűjtői minőségű, igazoltan Spoon Type One által szervizelt vagy épített darabok ára állapottól függően 45 000 és 80 000 dollár (kb. 16-29 millió forint jelen árfolyamon) között mozog, a ritka, eredeti Spoon kiegészítők – mint például a 11 000-ig skálázott műszeregység – önmagukban is vagyonokat érnek.

• Spoon EK9 motor
  
  A Spoon EK9 két fő verzióban vált legendássá: az N1-es páraverseny-specifikációban – amely a Gran Turismo játékokból is ismert –, valamint a brutálisabb, 1,8 literesre növelt utcai/pálya demóautóként. A gyári EK9-ben a Honda addigi leghegyesebb, kézzel összeszerelt, 1,6 literes B16B szívómotorja dolgozott (185 lóerővel, 8400-as fordulatszám-limittel). Tatsuru Ichishima csapata azonban ezt a mérnöki remekművet emelte teljesen új szintre a 11 000-es redline (vörös vonal/zóna) percenkénti fordulattal.
  A Spoon N1-es versenyváltozatában a gyári B16B motort megtartották 1,6 literesnek, de a belső alkatrészek extrém könnyítésével és átdolgozásával elérték, hogy a motor egészen a csillagászati 11 000-es fordulatszámig tudjon elforogni.
  260 lóerős „Stroker” verzió (1.8L): A leghíresebb utcai/pálya verziókban a motor lökettérfogatát egy egyedi főtengellyel és hajtókarokkal 1,8 literre növelték (Spoon Stroker Kit a B18C alkatrészeit alapul véve). Agyasabb vezérműtengelyekkel, egyedi szívósorral és ECU-hangolással ebből a pici szívómotorból 260 lóerőt préseltek ki turbó nélkül. A Spoon motorok titka a megszállott kiegyensúlyozás. Minden egyes dugattyút, hajtókart és szelepet 0,01 gramm pontossággal mérnek össze és válogatnak párba, hogy a motor magas fordulaton se rezonáljon, minimális legyen a belső súrlódása, és azonnali gázreakciót adjon.

• Karosszéria és futómű
  
  A Spoon hitvallása szerint hiába erős egy autó ha nehéz. Az EK9 alapból is könnyű volt – cirka 1040 kg –, de a Spoon ebből is alaposan lefaragott. Minden kényelmi felszerelést, hangszigetelést eltávolítottak, a gyári elemeket pedig ultrakönnyű karbon motorháztetőre és Spoon aero-tükrökre cserélték. Az autó tömegét így 900 kg-ra szorították le. A váznyúlványokat és a kritikus pontokat ponthegesztéssel erősítették meg, így a kasztni extrém merevvé vált, közvetlenebb visszajelzést adva a pilótának. Az EK9 gyári, elöl-hátul kettős keresztlengőkaros felfüggesztését a Spoon saját gátlóival és rugóival hangolták tökéletesre. Ehhez társult egy keményebb, részlegesen önzáró mechanikus differenciálmű (LSD) és a legendás, négydugattyús, kék színű Spoon Monoblock féknyergek.

A videóban szereplő Spoon EK9 eltér a demóautóktól megjelenésben, mert a Type R fehér felnik vannak rajta és pár grafikai elem is hiányzik, de nem ez a lényeg, hanem a mondanivaló - angol felirat bekapcsolható - meg a motorhang. 11 000 fordulat percenként! Te jó ég!

Jó, de miért lett legendás?

A Spoon EK9 nemcsak a valódi versenypályákon (például a Tsukuba Circuit-en vagy endurance futamokon) bizonyított, hanem a popkultúrában is halhatatlanná vált. Az Initial D című animében a főhős, TakumiFujiwara az Project D korszakban pont egy ilyen sárga Spoon Civic EK9-essel mérkőzött meg a Todó Iskola profi pilótája ellen, a Gran Turismo generációk számára pedig ez az autó volt a megfizethető, mégis szupersportautókat verő „pályafegyver”.

Nem gyűjtünk szobrokat

Nem leszek képmutató, a Matchbox Memories alapvetően a játékautók gyűjtéséről szól, aminek a legfontosabb oka a pénztárcánk vastagsága – vagy éppen vékonysága, nézőpont kérdése. Egy-egy gyártó, de leggyakrabban a Mattel márkák – Matchbox és Hot Wheels –, 1-xxx / mainline modelljeinek feljavított változatai, speciális kiadásai afféle édes bűnbeesésünk, ami erősíti a szabályt. Ezek felett nagyritkán beesik mondjuk valamilyen eseményre kiadott, korlátozott darabszámű modell, de én már ezeket nem kicsit gúnyosan „befektetési Matchboxnak” szoktam csúfolni. Tényleg ritka az az eset, hogyha ezen túllépünk. Hirtelen nem is jut eszembe más példaként, mint a feljavított Convoy sorozatok, amik már egyértelműen nem játékszerek és nem gyerek kezébe valók a könnyen letörhető apró alkatrészeik miatt. Röviden összefoglalva: jellemzően nem gyűjtünk olyasmit, ami gyárilag talapzaton áll és vagy egyáltalán nem lehetséges, vagy csak nem ajánlott gurítani, illetve alapvetően műanyagból van.

A magam részéről másodlagos ok, hogy engem leginkább a hétköznapi autók érdekelnek, valamint a kamionok. Nyilván ezek a minket érdeklő 1:64-körüli, vagy a teherautóknál még kisebb méretarányban kisebbségben vannak, bár nincsenek példa nélkül. A terepasztal kiegészítő, műanyag járművek meg megint egy teljesen más kategória, ami ismét csak kívül esik az érdeklődési körünkön. Nem arról van szó, hogy nem klasszak, csak hát ezek inkább afféle szobrok.

Nos, a mai post egy érdekes kivétel: 1:64 a méretaránya, inkább kevésbé, mint többé utcai autó, fémből készült, nem játékszer, hanem gyűjtői darab, van talapzata, egy vagyonba kerül és elképesztő, hihetetlen és döbbenetes!

Motorhelix
Bevallom, hogy a fentebb valamelyest már definiált, „játékautó feletti” kis-, leggyakrabban limitált szériás kisautókat előállító gyártók világa nekem jobbára afféle terra incognita. A kínai weboltok szélsebes terjedése és javuló megbízhatósága olyan ázsiai gyártókat is feldobott a radarom hatósugarának legszélére, amelyekről javarészt egyáltalán nem is hallottam addig. Az sem kizárt, hogy egy-egy modellt körbe is futtatunk a – had' legyek kicsit nagyképű – „szerkesztőségi” belsős chaten, de kb. mindig az a verdikt, hogy nem tudjuk megfizetni.

A Motorhelix is ilyen, „sokáig nem is hallottam róla” márka. A Hongkong Motorhelix Trade Co. Limited egy prémium kategóriás autómodell-gyártó vállalat, amely a gyűjtők körében rendkívül gyorsan szerzett hírnevet a megszállott részletgazdagságának köszönhetően.

A márkát 2016-ban alapította Hongkongban két tapasztalt, az autóversenyzés és a modellgyűjtés iránt rajongó vállalkozó. 2018-ban saját gyárat indítottak a kínai Dongguanban, a tervezési központjuk pedig a precíziós gyártásáról ismert Sencsenben található.

A cég a piac felső-közép és high-end kategóriájába pozicionálja magát, és közvetlen riválisa az olyan patinás gyártóknak, mint az AUTOart vagy az Almost Real. Főként 1:18, 1:43 és 1:64 méretarányú modelleket készítenek. Gyártanak működő részlet nélküli műgyanta (resin) és nyitható vagy mozgatható alkatrészeket is tartalmazó fém (diecast) modelleket is. Az 1:18-as modelljeiknél gyakran alkalmaznak nagy erejű mágneseket az elemek rögzítéséhez, a motortereik kidolgozottsága pedig fotorealisztikus. Sok 1:18-as prémium modelljükhöz a készlet részeként adnak egy külön kiemelhető, önálló makett-motort és egy hozzá tartozó szerelődarut is, ami a gyűjtők egyik kedvenc részletévé vált. Modelljeiket hivatalos gyári licencek alapján készítik (pl. Honda, Nissan, Mercedes, Audi), és a nagyobb méretarányúakat számozott tanúsítvánnyal, limitált szériában adják ki.

Mintha sokkal nagyobb lenne!
1:64 méretarányban e lapokon bizonyosan ez a non-plus-ultra! A Motorhelix Spoon EK9-ese olyan, hogy azt várod, hogy egyszer csak beindul a motorja, felgyúlnak a lámpái és csikorogva kilő. A részletgazdagságnak olyan fokán van, aminek a Mattel prémium kiadások csak jelenthetnek, pedig ez is fém modell, nem műgyanta szobor. Azt hiszem a részletekről inkább majd a képeknél áradozom tovább.

Amitől felkerült egyáltalán a radaromra, hogy egyrészt én is „Gran Turismo károsult vagyok” – még a PS3-ig megjelent részek erejéig. Másrészt a Spoon demóautói az optikai tuningot tekintve még pontosan az a szint, amit nem tartok túlzásnak, sőt! Kimondottan tetszik. A sleeper a mániám, ez pedig csak picivel mutat túl rajtuk. A vicces az, hogy a Gran Turismo autóimat kísértetiesen eddig a szintig tuningoltam optikailag, mikor még aktívan játszottam a játékkal, a Need for Speed-es túlzásoktól messze innen.

A Motorhelix a kifutott modellekkel elég szűkszavúan foglalkozik, vagy egyáltalán nem. Jelen esetben nem ők a közvetlen forrás, de úgy tűnik hogy ez a modell öt változatban jelent meg. Sunlight Yellow (napfénysárga) – ebben pompázik e post tárgya –, Championship White (bajnokságfehér), Vouge Silver Metallic (Vouge ezüstmetál, hogy itt a „vouge” mire utal leginkább csak tippelem, hogy divatos/felkapott lehet a helyes megfejtés) és Milano Red (Milánó/i/ vörös). Kakukktojásként speciális kiadás az ötödik a kék-sárga Spoon-versenyfestés, mely a Tokyo Autosalon 2026 exkluzív diorámába is bekerült. A Motorhelix „limitált szériás” modellként beszél róluk, de hogy melyikből mennyi, vagy akár összesen hány darab készült nem kommunikálták. Szintén nyomozáson alapuló adat, hogy a négy alapszínű modellel indult az öntvény karrierje 2025 júliusában és 2026 első negyedévében jelent meg versenyfestésű verzió.

Ez úttal úgy gondolom, hogy érdemes kitérőt tennünk olyan kényes területekre, mint az ár. Az ajánlott végfelhasználói ár dollárban a színek függvényében 26 – 35 amerikai dollár (mikor e sorokat írom kb. 9 000 – 12 500 forint). Elvben több webáruház is foglalkozik Motorhelix modellekkel itthon, de jellemzően a nagyobb méretarányokkal. Hogy valamelyikük forgalmazta-e itthon ezt a darabot – vagy valamelyik verzióját – azt nem tudnám megmondani. A Spoon EK9 már kifutott modell, úgyhogy csak a másodlagos piacon érhető el és az újkori árukhoz ilyen módon nagyjából bármit hozzá lehet még számolni, valamint a postázás és rosszabb esetben a vám és ÁFA költségeket is. Mikor e sorokat írom eBay-en a legolcsóbbért körülbelül 16 000 forintot kérnek és az Egyesült Államokban van. Nekem hihetetlen mázilval sikerült hozzájutnom egy hazai aukciós portálon, nagyon kedvező áron. Porsche keze is benne van a dologban, mert igazából ő szúrta ki - köszönet érte ez úton is.

Már tréfáltam azzal, hogy a „Soha ne mondd, hogy soha!” a blog jelmondata lesz és most ismét előjön: Nem látom reális esélyét, hogy ilyen szintű szobrokat sokat fogtok látni e lapokon, de „soha ne mondd, hogy soha”! Egyszeri kirándulásnak is remek túra volt ebbe az univerzumba!

Ezzel a képpel csak bemelegítünk! Ha nem néztétek meg a fenti videót, akkor nem is sejtitek mi vár rátok! Bár nem lett volna nehéz, babonából nem szereltem le a talapzatról, mert amilyen az én formám biztos szilánkos törést okozok neki valahogy!

Nem 1:64-nek néz ki, ugye? Karbon (hatású) légterelő és motorházfedél, fényszórók külön alkatrészként, ablaktörlő-lapátok, logók - még a felnin is! - és feliratok tűpontosan!

Biztos, hogy benne lakik az ördög, mert ő a részletekben szeret lakozni!

"Tükörlap" a visszapillantó tükörben, karbon (hatású) hátsó szárny.

Igen, tényleg 1:64! Hihetetlen! Fűtőszálak a színezett hátsó szélvédőben!

A hátsó oldalablak színezett, de csak az. Nem csalnak el SEMMIT! Nem jutok szóhoz!

Nem az a kérdés, hogy pizza-e a kormány meg elnagyolt-e a beltér, ez egy másik galaxis: A műszerek háttere színezett, a visszapillantótükörben a "tükörlap" valóban tükröz. Nem, nem 1:18 a méretarány, hanem 1:64.

Nagyítsátok ki, hogy jobban látszódjék: A kék Spoon féknyergek is megvannak!

A sleeperen kicsit túl - a gyári Type R pont az eszményi sleeper szerintem - de jó ízlésen még bőven belül. A sárga picit feltűnő, de leginkább azért mert el vagyok szokva a színes autóktól. Megkockáztatom, hogy ez szép!

HOPPÁ! Számítottatok erre? Úgy érkezik, hogy a géptető be van ragasztva a talapzatba belülről Celluxszal, hogy ne vándoroljon el a csomagolásban.

Nézzétek meg az eredeti karbon motorháztető belső oldalát fentebb a HyperRev cikkben! Igen! Ez olyan! A két pötty a felső sarkokban két aprócska mágnes, ami a helyén tartja géptetőt. Mondtam már, hogy 1:64 a méretarány?

Gépház.

Ebben a méretarányban minimum elképesztő!

A vitrin gyári extra. Én használtan vettem, ezért nem 100%-os az állapota csak kb. 98, de nyilván a gyártó lefóliázza, hogy makulátlan legyen.

Védő féldoboz szemből.

Védő féldoboz oldalról, jól látszik a hátfalon a papír inzert.

A hátulja. Nem sokat látunk ilyet, gondoltam belefér egy kis dobozfétis.

Nem lódítanak, tényleg fém, nem műgyanta. Licencelt modell, de nem ettől drága.

Innen tudom a színét.

A Spoon versenyfestéssel ilyen Tokyo Auto Salon exkluzív diorámába is bekerült, ami 499 példányban készült. Egészen őszintén a dioráma résztől nem vagyok elájulva, ezt a minőséget a Temus gyártók is tudják.

Én nem vagyok berendezkedve ilyen minőségű videók elkészítéséhez, meg hát a kollégák olyasmit is megmutatnak, amit én nem. Készítsétek be a repülősót!