A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Brazilian issue Matchbox. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Brazilian issue Matchbox. Összes bejegyzés megjelenítése

2010/10/15

Matchbox MB-04 Chevrolet '57

Azzal együtt, hogy az 1957-es Chevy az első a kedvenc gépjárműveimet felvonultató listámon, igazán visszafogom magam és nem mondhatjátok, hogy túlteng itt, pedig felhalmoztam belőle bőven. Az előzmények fényében olyan igazán sok mondanivalóm nem maradt róla, sem az eredeti autóról, sem a Matchbox értelmezéseiről, a két linken bőven van róla mit olvasni. A mostani példány 1996-os, amerikai kiadás és mint ilyen, az utolsó ebből az öntvényből, ami az 1-75 sorozatban megjelent. A festése mai szemmel valahol félúton van az iszonyú és a rettenetes között, de a Miami Vice korszakban őrületesen nagy májerség lett volna. Azt "szeretem" a Matchboxban, hogy ugyanazt még véletlenül sem hívná ugyanúgy kétszer, de legalább ez mentség arra, hogy a címben ne szerepeljen az, hogy "UPDATE".

Azt hiszem a festést a legtalálóbban azzal lehet leírni, hogy "Miami Vice".
Még nagyjából az időszak is stimmel, az után egy évvel jött ki, hogy a sorozat utolsó szezonja lement.
Ennek sincs már borítás a beömlői felett.
Ilyen jó képet még azt hiszem nem mutattam a motorblokkról.
And now for something completely different: Kérem szépen karácsonyra! Így, ahogy van!

2010/05/14

Matchbox MB-41 Racing Porsche - Brazilian Issue

A kezdetek óta Anglián kívül még pár helyen készültek Matchboxok, közben több tulajdonos kezén is megfordult a cég, melyek ráhatással voltak azok minőségükre is. Ezekre nem nagyon szoktunk itt kitérni, hogy éppen angol, makaói vagy esetleg kínai gyártású az adott darab, leszámítva persze a számunkra izgalmasabb magyar és bolgár munkások által készített példányoknál. A honiakról Beczl írásait ajánlanám figyelmetekbe, ahol látható, hogy merőben eltérő színvilágú és csomagolású darabok kerültek ki a piacra, mint a ROW modellek, ezért is csak belső piacon volt szabad őket forgalomba hozni. No, de nem csak az európai térségben volt ilyen, hanem Dél-Amerikában is, pontosabban Brazíliában - itt most vonatkoztassunk el, az egyes piacokra specializált modellektől, mint például a japán piacra szánt darabok.

Itt aztán készült szinte minden, a legkülönfélébb variációkban, melyekből Christian Falkensteiner oldalán számos darabról találunk fotót. A költséghatékonyság elvét figyelembe véve, sokszor még az alvázat sem alakították át - ez főként a fém alvázas modellekre volt jellemző -, egyszerűen csak egy matricával, vagy egy kis műanyag darabbal leragasztották a Made in xxx feliratokat, amiről itt láthattok egy kis összefoglalót. Jelen Racing Porsche példányunk műanyag alvázas révén, kapott újat, amin már az alján ott virít az Inbrima felirat, mint a gyártója. Az alváznál maradva érdekesség, hogy szürke színt kapott az eddigi fekete helyett. Az öntvény minősége abszolút elfogadható, azzal nem is lenne gond, ellenben a fényezés nem nagyon van toppon. A festése messze van a tükörsima felülettől, aminek dekorációja nagyon hasonlít a makaói/kínai kivitelre, de jelentősen le van egyszerűsítve. A kegyelemdöfést a pinduri kerekek adják, aminek minősége sem a legjobb, amiként az a műanyag alkatrészeire amúgy is jellemző. Az akkor futó kék dobozt, persze az is kicsit változott, átesett egy kis költségcsökkentésen, elmaradtak róla feliratok, egyen dobozt csináltak. de nem csak a külseje, hanem a belseje is más lett, kevesebb anyag van benne, nem emeli ki az autót az ablak elé, illetve a háttere nem kapott színes felületet. Összességében elmondható, hogy minősége alatta van a Matchboxtól elvárttól - ami gondolom fő oka lehetett, hogy nem sokáig gyártották itt őket -, de nekem így is nagyon tetszik, jól áll neki ez a kis másság. A viszonylag kevés darabszámnak köszönhetően a Brazil gyártású Matchboxok árai igencsak magasan van - 100 dollár alatt nemigen van -, ha egyáltalán lehet kapni, de azért néha előbukkannak itt-ott.

Sajnos újfent idegen tollakkal ékeskedem, ugyanis a post tárgyát képező brazil Matchboxot Ati73-tól kaptam kölcsön fotózásra, amit ezúton is köszönöm neki, remélem később is megtartja eme jó szokását. Az Ő gyűjteményében előkelő helyen állnak a buszok, ilyen például az Airport Coach is, amiből a brazil változatot is begyűjtötte - a linken az angol verzióval összehasonlítva láthatjátok.

Első pillantásra ismerős, de aztán bevillan, hogy semmi sem stimmel vele
A festés minősége nem igazán első osztályú
Elég sok felületen visszaköszön az alapszín
Elég nehezen olvashatóak a feliratok, a műanyag minősége sem a megszokott
Jelentősen leegyszerűsítették a dekorációt ...
... és az alapszín is jóval halványabb
Miniatűr kerekeket kapott a brazil verzió
A doboz is átesett némi változáson, főleg a belseje
A hátulján nem a megszokott szöveg olvasható