2025/06/17

Corgi Matra Rancho

Cirka egy hónapja szerepelt e lapokon a Matchbox Matra Rancho feldolgozása. Blogunk Facebook csoportjában hangos sikert aratott, mert úgy tűnik, hogy a Matra Rancho kapcsán igen hasonló az ízlésünk. Ebben a postban egy másik brit gyártótól származó feldolgozást láthattok!

A járműtörténeti részt megtaláljátok a fentebb linkelt bejegyzésben, ezért rögvest belevághatok a kisautó taglalásába. Valamiért a Corgi közel sem bír olyan gazdag történeti dokumentációval, mint a Matchbox, vagy a Hot Wheels. Ezért sajnos elképzelésem sincs, hogy melyik márka volt az első – a Matchbox 1982-ben debütál. Az eredeti autó sajátságos megjelenésének tudom be, hogy a Corginál is hasonlóan gondolkodtak, mint a Lesneynél és a jellegzetes műanyag alkatrészeket ők is egy alkatrészből oldották meg mindenhol, körbe az autón. Igaz, ez az alkatrész náluk az alvázat is kiadja.

Amiben ez a még Angliában készült Corgi mindenképpen lepipálja a Matchboxot, hogy a hátsó, ötödik ajtó felső részét is elkészítették és az is nyitható! Ezzel az alkatrésszel kapcsolatosan majd lesz még mondani- és mutatni valóm, de az majd egy későbbi post lesz a jövőben!

Amiben viszont alul marad, hogy a hátsó tengely mögötti túlnyúlást – és ezt hosszas képvadászat és összehasonlítás után mondom – elszabták. Ez a rész túl hosszúra sikeredett, de épp csak annyival hogy már feltűnjön, de még ne fájjon, mindenesetre az MBX arányai pontosabbak.

Érdekes, hogy a Corgi is lespórolta a jellegzetes, gyári és annyira menő keresőlámpákat az A-oszlopok elől. Az egyetlen gyártó aki nem, az a SIKU, de arról még csak vendégposztot sem merek ígérni. Egyébként ezzel ki is merül a Matra Rancho-t megmintázó kisautógyártók listája.

A részlet üzemszerű használat közben, amit az 1:64 közeli méretarányú kisautókat gyártók a SIKU kivételével lehagynak: Az ultramenő gyári keresőlámpák. A kép a legendás Házibuli című filmből van, a volánnál Vic apukáját megtestesítő Claude Brasseur. A kép keresésénél szembesültem vele, hogy ő sajnos már nincs velünk, 2020-ban, 84 évesen elhunyt. (Kép: IMCDB.org)

A Corgiból legalább három másik festés verziót ismerek, mindegyik remek, köztük a Mistral vízi-sporteszközök gyártójának színeit viselő a legmenőbb. Ennek a tetőcsomagtartójára szörftartót is illesztettek, mely két deszkát hordoz! Érdekesség, hogy a Corgik legalább háromféle kerékkel készültek, így számos verziót adnak ki.

Klassz kisautónak gondolom ezt is, gyerekként pont annyira tudtam volna szeretni, mint a Matchboxot.

A Matchbox részletesebb és a szélvédő anyagából készült első lámpái, illetve a "berácsozott" lámpák a lökhárítóban sokat dobnak rajta, de a Corgi is nagyon menő!

A Corgik legalább háromféle kerékkel készültek, ami elég sok változatot kiad.

Alapos vizsgálat után ki merem jelenteni, hogy a hátsó tengely mögötti túlnyúlás túl hosszúra sikerült.

Az ötödik ajtó(k) zárva.

A négy és kétharmadik ajtó nyitva.

Az ötödik ajtó(k) nyitva! Ez a részlet ráver a Matchboxra, de majd lesz mondani-, meg mutatni valóm ezzel kapcsolatban egy későbbi postban!

Beltér.

Nincsenek megjegyzések: