2025/05/15

Matchbox MB-102 '95 Custom Chevy Van 2018

A mai post dilemma elé állítja majd a nyájas olvasót! Az eldöntendő kérdés, hogy attól, hogy tudom a történetét és valós járművet mintáz, jobb lesz-e egy Matchbox ami amúgy több sebből vérzik mint a gyerekdalból boci, aki tarka és nincs neki se füle, se farka. Természetesen mint mindig: „Vanitiszesek szevasztok!”

Pedig van ilyen!

A Chevrolet Van állandó szereplőnk, évjárattól függetlenül nagyjából ugyanazt tudja stabilan, nem is vesztegetnék rá szót. Viszont ami 2017-ben először megjelent a Matchboxnál az egy, egyetlen példányban létező konkrét jármű, aminek története van. Gerry Cody 2014 októberében csatlakozott a Mattelhez. 2016 decemberéig senior design managerként ténykedett a Matchbox részlegnél El Segundóban, illetve a Tyco rádiótávirányítós játékok tervezéséből is kivette a részét. Jelenleg is a cégnél dolgozik, de már Los Angelesben a termék dizájnért, jármű fejlesztésért és rádió távirányításért felelős igazgató szerepét tölti be.

Gerry „Codyman” Cody óriási bringás. Olyannyira hogy egy időben saját csapata is volt Bike Blood néven – a múltidő egészen a Matchbox 2017-es premierjéhez képest értendő. Akkoriban vásárolta meg az 1995-ös évjáratú „leselejtezett” mentőautót, mely piros fényezést kapott és a „Big Red” (Nagy Piros) becenevet.

Az eredeti Big Red. (Fotó: Lamley Group / Gerry Cody)

Volna benne még lehetőség

Őszintén szólva nem tartottam sokra ezt az öntvényt, míg meg nem ismertem a történetét. 2017-ben debütál az 1-125 sorban mint MB-87. Gyakorlatilag Big Redet kapjuk meg kicsiben, egy fehér, „Matchbox” felirattal az emelt tető oldalán, egy sorban az oldalsó megkülönböztető jelzésekkel. Ugyanolyan harsány pirosban, mint az eredeti és... Nos, kimondom: „Minden szentnek maga felé hajlik a keze”, a festés kimondottan részletes és gazdag bizonyos értelemben. Eleve az alváz és az azzal közös alkatrészek (frontend) krómozott, ami mérföldeket ver a megjelenésében jelen post tárgyára. Az oldalsó kilincsek és zárak krómozottak, az oldalsó világítótestek ezüst és narancssárga kiemelést kaptak. Nice job, Gerry!

2018-ban debütál jelen post tárgya, 2019 és 2020 kimarad, majd 2021-ben tér vissza egy 24 tagú, amerikai Target áruházlánc exkluzív kiadásként, civil(izált) festéssel. Érdekesség, hogy ugyanebben a Retro Series nevű sorban a '75-ös Chevy Van öntvény is szerepel egy sorozat exkluzív festéssel. Mindez idáig utolsó ismert változata is 2021-es, egy 9-es csomag exkluzív festéssel. Ez az egyetlen változata, ahol nem civil festést kap, hanem egy Forest Ranger Search & Rescue motívumot – megkockáztatom egész pofás.

Az öntvénynek két változata létezik. Az, amit ebben a bejegyzésben láthattok a hátsó lökhárító felett pótkerékkel és csuda tudja mikkel – talán benzinkannák? Illetve egy másik, egy az én ízlésemnek túlságosan is elnagyolt, szerintem a Chevyhez képest aránytalanul nagy terepmotorral. Mind a négy változata előfordulhat mindkét öntvény verzióban.

Öntvényverziók. Ez a 2017-es premiermodell, ami nem más mint maga Big Red. (Fotó: Lamley Group)

Az öntvényről nincs jó véleményem. Egyrészt eléggé pici, az 1:87-hez közelebb áll, mint az 1:64-hez. A Mattel költségcsökkentős időszakából való, már nincs beltere, ami nem lenne feltétlenül ördögtől való, hiszen az ős-Chevy Vannak és derivátumainak sem volt. Ugyanakkor a teljesen átlátszatlan, fekete szélvédő Maisto territórium, ami nagyon más kávéház. A Matchboxtól egyértelműen többet várunk, a magam részéről ez az egyik ok, amiért elfordulóban vagyok a Mattel termékektől. Igazából az is kisebb csoda, hogy ennek a Chevy Vannak egyáltalán még fém a karosszériája. A napfénytető közepén lévő légkürtöt a tetőn apró, de ostoba bakinak gondolom. A négy verzióból kettő kapott krómot a kritikus helyekre, kettő – köztük jelen post tárgya sem – azonban nem, amit szintén nem tudok megbocsátani a cégnek.

Az eredeti történetét most már ismerve értem, hogy miért a „leszerelt mentő” kinézet, de változatlanul nem kedvelem. A fentebb felsorolt hibái ellenére azonban bőven lenne benne potenciál még mint mentőautó – igaz ahhoz ismét változtatni kéne az öntvényen és eltüntetni a hátsó lökhárítóról az akszesszoárokat. Erre azonban vajmi kevés a remény, hiszen mint tudjuk egyrészt a retooling igen költséges, másrészt a jelen Mattel költségcsökkentési törekvéseivel mérve ez jelenleg is egy drága öntvénynek számít a fémtartalma miatt.

A négy létező változata közül kettőre került króm a kritikus helyekre, kettőre meg nem - mint a mellékelt ábra mutatja.

Az átálátszatlan, fekete oldalablakok még csak-csak, de az így kialakított szélvédő és megkülönböztető jelzés szörnyű megoldás egy Matchboxon.

A történetét nem ismerve borzasztónak gondoltam az identitászavaros mentőautót. Most már csak nem tetszik. Ez a retro festés amúgy szerintem nem rossz - ezért vettem meg végül.

Ezzel az akszesszoár szettel jobban tetszik.

Amiért valószínűtlennek gondolom, hogy valaha is viszont látjuk: a jelen mércéjével mérve "túl sok" benne a fém, magas lehet az előállítási költsége. Persze egy műanyag retool nem kizárt.

(egy fél) Légkürt a napfénytetőn. Apró, de felettébb buta baki.

A hibái ellenére még lehetne belőle egészen kitűnő mentőautó!

Nincsenek megjegyzések: