2024/06/24

Roadblasters Super Cars 3 pack 1955 Chevrolet Nomad

Zene ügyekben velem már számtalanszor megesett, hogy valamitől azért volt dallamtapadásom, mert „olyan rossz, hogy már jó”. Kisautó ügyekben is fordult már velem elő ilyesmi, de ennyire akut eset, mint ez a mostani, na ilyen még nem volt!

A tri-five addikciómra nem vesztegetnék karaktereket, kezeljük úgy, mint ismert tényt. Az 1955-ös Chevy Nomaddal ebben a postban foglalkoztam igen behatóan, ahol nem csak a típusismertető lelhető fel, hanem az is megtekinthető, hogy milyen egy kitűnő kisautó a témára komponálva.

Ugorhatunk a méltán nevenincs gyártóra! Az történt, hogy Andrew0807 csapázott egy kisvárosi „100 forintos” üzletben és botlott bele az alább megcsodálható pakkokba. Azonnal átküldte porschénak meg nekem a képeket azzal, hogy micsoda remek mod alapok, de azonnal beütött mindkettőnknél amit fentebb említettem: „Ez már olyan rossz, hogy jó!” Porschénak kellett a Porschénak látszó tárgy én átvettem a másik kettőt – majd egyszer ezekből is lesz post.

A gyártó kinyomozhatatlan kínai, a csomagolás egyértelműen Hot Wheels 3-as csomagokra hajaz, a névvel szerintem teljesen véletlenül a Matchbox egy régi sorozatára sikerült rányúlni, a tartalom... Nos, több ötletünk is volt, hogy mikről vehettek mintát, de szó sincs róla, hogy egy az egyben másolatai lennének valaminek! A megmintázás minősége közel sem tökéletes, de a gyártási minőség egészen figyelemreméltó! Az „olcsó bolt” az árban nem volt szívbajos – mint a mellékelt ábra mutatja – ez bőven Hot Wheels árazás.

A képeknél majd fogjátok látni a jó és rossz részleteket. Nem tudom megmagyarázni, de van bennük valami, ami miatt kellettek. Nyilván a témaválasztásnál nagyon tudták, hogy hol szeret a cápa mitől döglik a légy, mi meg bedőltünk, mint maci a málnásba!

Az első lökhárítók gigantikusan túlméretezettek, de szemből az összes többi részlet teljesen rendben van! Simán lehetne mondjuk Matchbox is.

Sikerült alaposan "megnídforszpídezni" az oldalát ezzel a "ha megnövök ruhásszekrény leszek motívummal", de - kicsit röstellem is - már-már tetszik. Másfelől simán elmenne Hot Wheelsnek is, nemde?

Én általában rosszul vagyok a modern felniktől egy klasszikus autón, de ez annyira jól meg van csinálva, hogy - be kell valljam - szeretem! Nagyítsatok csak rá! Ugye?

Ebben a kékben, a fehér tetővel - mínusz a kredenc motívum - nálam telitalálat!

A hátsó lökhárító is nagyon túlméretesre sikerült - látod Mattel fiam? Króm! A "Klasszikus örökké!" - gondolom itt nem zenei ízlésről van szó - nagyjából az a szint, mint a "RIP Paul Walker" matrica az 1,2 literes Renault Thalián.

Innen hiányzik egy... Hááát... Inkább merevítés az az ablakokon mintsem oszlop, de ilyesmit elkövetett már a Hot Wheels is.

Van beltere, csak nem látszik a túlsötétített ablakoktól. Mondom, tiszta Hot Wheels!

És még az antenna fészke is megvan az A-oszlop előtt!


Két telefonos fotó - Andrew0807 képei - a fellelés körülményeiről. Az ár nem szégyellős. Az alsó szettet azt hiszem végül passzoltuk.

NRFB. (porsche fotója)

Két másik, VW tematikájú szett ugyanettől a gyártótól. Komplett Reddit thread van rápörögve az ültetett, pimpelt buszra. (Kép: Thimbletoys.com)

Nincsenek megjegyzések: