2021/09/14

Matchbox K-122 Super Kings DAF Road Train

Normálisan van nekem az a mantrám, hogy „nem gyűjtünk Super Kingst” - a miértekbe most nem mennék bele, de egy Aiszoposz nevű ókori, görög meseköltő írt erről egy tanulmányt „Róka és a Szőlő” címmel. De persze vannak kivételek, csak és kizárólag azért, hogy erősítsék ezt a szabályt. Főleg, ha kamionból vannak.

DAF F241 3300
A helyzet az, hogy ez bizony ugyanaz, mint a Convoy sorozatban megjelent DAF Space Cab nyergesvontató csak éppen pótkocsis szerelvény ízesítésben. A jó hír az, hogy az előbb linkelt postban letudtam már a típusismertetőt, úgyhogy nagy hirtelenséggel át is válthatunk a (nem is annyira) kisautóra.


Ír DAF F241 3300-as jövik-menik

Super Kings
A viszonylagosan új keletű 1:64-es haszongépjármű becsípődésem kapcsán már a számra vettem a Matchbox Super Kingset, mint abszolút csúcsot a játékszer kategóriában. Ez a szerelvény az oka. Mindjárt mutatom, hogy miért. 1986-ban debütál és három évig ezzel a festéssel kerül a boltokba. 1989 és 1991 közt már fehér-piros Toblerone motívumot hordoz, ami mesésen szép. Legnagyobb bánatomra jócskán nagyobb, mint az általam preferált méretarány. Sohasem voltam jó az ilyesmiben, szóval meg sem próbálom megbecsülni, hogy mik az arányszámok, de nekem gyanús, hogy nagyobb, mint a többi, Super Kings kamion.

Alapvetően iszonyúan masszív. Minden fémből van, olyan részletek is, amit az ember nem is gondolna és nem is vár el, teljesen oké, hogy műanyagból legyen az ilyesmi. Hogy nevén nevezzem a gyereket, a plató és a plató részlegesen lenyitható (!) oldalfalai is. Ami műanyag, az a „ponyva”. Ez pedig könnyen levehető és mint ilyen tökéletesen megfelelő az úgynevezett játszáshoz.

Ezt szolgálják a kormányozható első kerekek is, melyeket a tetőn lévő figyelmeztető jelzések lenyomásával lehet elfordítani a kívánt irányba. Ez amúgy ismerős lehet a Super Kings K-159 Racing Transporter Ivecoról. Annak ellenére, hogy ehhez nyilvánvalóan kell valamiféle mechanika, a kabinnak van beltere. Kissé elnagyolt, de van.

Érdekes, hogy a Super Kings is ugyanúgy „csak” 3300-as, mint a Convoy. A gyíkja is ugyanaz, mint a Convoynak, a hűtőrács szeret kilógni a kabin síkjából.

A pótkocsival csaltak, de zseniálisan tették. Nagyon becsapós, a tengelyek elhelyezése és a fülke hiánya átveri a szemet, de a pótkocsi kialakítása teljesen megegyezik azzal, ami a vontatón van. Nyilván az eltérés az alvázban van, ami az egész miskulanciát hordozza. Ha lehetne vonóhorog alkatrészt kapni – az jó lenne, mert az enyém bizony törött – akkor akár további utánfutót is lehetne mögé akasztani, a lyuk ott van neki a pótkocsin is.

Matchbox Super Kings K-122 DAF Road Train masszív, szép, részletes egy olyan korból, amikor még a megfizethető árú kategóriában nem minden volt feltétlenül műanyagból.
#regenmindenjobbvolt #allatiraoregvagyok

Nem picurka, úgyhogy minden olyasmi is rajta van a képen, aminek normálisan amúgy nem kéne. Hans a játékfigura nem tartozék. Ha jól emlékszem egyszer régen még Rájen szomszédtól kaptam, aki a hivatalos változat szerint lejött a kisautókról, de azért mostanában el-elpattint egy-egy kisautós postot. Szóval van remény. Az első olyan holmim, amihez arányos. Nem Rájen, hanem Hans.


Igen, ez ugyanaz mint a Convoy és ugyanaz a gyíkja is, eláll a hűtőrács. Kár, hogy a krómból a lámpákról nem jutott a DAF logóra, meg a 3300-as számra. Mert hogy ott vannak, csak nem látszanak.

Jobbra fordított kormányhoz a jobb oldalon lévő figyelmeztető jelzés benyomva.

Balra fordított kormányhoz a bal oldalon lévő figyelmeztető jelzés benyomva. Félelmetes, hogy 1989-ben hol tartott már a tudomány!

Matchbox striptease első lépcső: Teljesen felöltözve.

Ponyva nélkül. Minden fém. A plató és az oldalfalak is.

Ezen az oldalon ez az oldalfal nyílik. Hans kicsit idébb jött. Nem akármilyen csávó, kést hord az övén hátul egy tokban.

A másik oldalon pedig a hátsó. A többi fix, nem nyitható.

Szerintem ebből a szögből még soha, senki nem fotózott K-122-őt.

A tengelyek elhelyezése tehet róla, hogy kisebbnek látszik, de a pótkocsi platója pont ugyanakkora. A ponyva is felcserélhető a kettőn.


Ugyanott és ugyanúgy nyílik rajta minden.

A hátúljuk is ugyanolyan, ha lenne még pluszban vonóhorog, mögé lehetne csapni mégegy pótkocsit. Hans belenéz a kamerába.

Igen Hans, az bizony ott le van törve. A ponyva nem szimmetrikus, a rövidebb végén a hátra néző oldal megkötős, az előre néző nem. Ettől még fel lehet tenni fordítva is és fel lehet cserélni a pótkocsiéval is.

2 megjegyzés:

Trolleybus írta...

A szerelvény egyébként az 1979-1985 között futott K-21 Ford Transcontinental reinkarnációja. A pótkocsi és a kamion azonos alváza valszeg a költseghatékonyabb termelésre vezethető vissza. https://matchbox.fandom.com/wiki/Ford_Transcontinental_(K-21)

Sam. Joe írta...

Az alvázat használták fel újra, de a pótkocsin változtattak annyiban, hogy teljesen más a "ponyvája". Igazából nem akartam ide keverni, mert van rá halvány esély, hogy lesz Transcontim. ;-)