2013/04/30

Matchboxon kívüliek: Realtoy BMW X3 és X5


A két BMW az árával tűnt fel először a bevásárlóközpont kisautós polcai között járkálva. Harmad Matchbox árért adták ott akkor. Azóta sem láttam ilyet arrafelé. A csomagolást kibontva realizálódott, hogy tulajdonképpen semmi minőségi különbséget nem találok a többi márka kisautóihoz képest. A Realtoy egy hongkongi cég, átalakítás alatt levő honlappal és meglehetősen vegyes tartalmú és minőségű kínálattal valamint a feltörekvő távol keleti cégek minden jellemzőjével. Több modelljükről is volt már szó ezeken az oldalakon. Hol jobb hol rosszabb véleménnyel voltak a kollégák a kis vasakról. Én ezt a kettős értékelést csak erősíteni tudom. Hol teljesen jók a cuccok, hol egetverően rossz dolgokat (lásd: gagyi) művelnek, elég csak a furcsa felnikre gondolni.
A hátsó terepszög elvileg megvan, de ki kockáztatná a valóságban ennek kipróbálását

X3
A BMW X3 2003 óta készül, a hármas sorozat padlólemezén alapulva. Immár a második generációjánál tart. A nagy testvér után megjelenő kisebb, de propelleres márka nyilván a hármas sorozat vevőit tervezte átcsábítani az összkerekes álterepjárók világába. A kocsi létrehozásában a bajor cég az osztrák Magna Steyr céggel dolgozott össze. Ezt is kevesen gondolnák, mint azt is, hogy a kocsi maga is ott gyártódott. A következő generáció már Amerikában is készül párhuzamosan, de gyártották Egyiptomban is.

Az összkerékhajtást egy xDrive nevű szerkezet biztosítja, ami pont akkor és annyira kapcsol amennyire az autó a helyzethez képest szükségesnek érzi. A bonyolult rendszer érzékelők, kuplungok, elektronikák során keresztül biztosítja a lehető legjobb tapadást az adott útfelületre. A bajor hagyományokat követve alaphelyzetben a nyomaték 60 százaléka hátra kerül, így a kocsi hátsókerekes tulajdonságokkal bír. A nagy testvér tulajdonságait biztosítja egy osztállyal lejjebb, fölhasználva annak kiforrott technikáját. 2005-ben a legjobb SUV díjat nyerte el, sőt Kanadában még az év autója is volt. 

Na itt már bizony kitámasztódott a kaszni, a valóságban egy kisebb autónyi értékű kár keletkezett volna
Ez a zöld nagyon illik hozzá

Jóllehet a Chris Bangle féle „lángfelület” elnevezésű öncélú lemezszobrászkodások megosztották a közönséget a megjelenésekor, ma már semmi feltűnőt nem látunk benne. 2,5 és 3 literes motorokkal készült automata és hatsebességes kézi váltóval. A nagy testvér erős nyomulása és bizonyos körökben való státusszimbólumként való alkalmazása miatt kissé hátrányba került az egyébként praktikus méretű és jó képességű kocsi, így abban a bizonyos körökben csak második autóként, női autóként pozicionálódott  Viszont reálisan nézve, átgondolt döntést hozva senki se venne nagyobbat, ha ez is tudja mindazt amit a proccosabb testvére.

X5
Időrendben ez volt előbb, 1999 óta gyártják. Chris Bangle dizájnja, bár korai bmw-s ténykedése okán még kevéssé szaladt meg a ceruzája. Nevéből következően az ötös sorozat adja a kiindulási alapot, padlólemezen túl több más elem is belekerül a limuzinból, melyből a gyár elsőként a történetében terepjárót készít. Vagy annak látszó tárgyat. Ugyanis erről folyamatos a vita. Tud-e rendesen terepezni vagy csak a járdaszigetet gyűri maga alá. Az igazság valahol ott lehet, hogy az autó bizonyára tud nagyon sok mindent (még Dakarra is vitték – főképpen a dizájnt és a márkanevet) de aki ilyet vesz az nem viszi az átlagautós számára is emészthetőnél sárosabb helyre a gépet. Inkább a plaza elé parkolja, csillogósan. És hosszabbít is vele... Ergo a terepjárási képességeit messze messze nem használja ki a nagy többség. 

Kár, hogy festéssel nem lehet a külső búra mögötti ikerfényszórókat ábrázolni, mert nekem ez mindkét autónál nagyon hiányzik. A BMW az "duplaszemű" minden esetben!
Kellően gömbölyű és sportos is
A rugózatlan tengelyek ilyen furcsán elemelik a kerekeket a talajtól

A gyártás és a tervezés körülményeit erősen jellemzi, hogy akkortájt került a Land Rover és ezáltal a Range Rover tulajdonjoga a bajor gyártóhoz. Innen pedig aztán a terepezésről, a terepjáró gyártás titkairól, tapasztalatairól mindent meg lehetett tudni. Honnan, ha nem a Land Rovertől. Volt mire építkezni.
A BMW ezzel a kocsival annyiban is különbözni kívánt a SUV-októl, hogy - külön kategóriát nyitva saját magának – SAV-ként nevezte el (Sport Activity Vehicle). Bár terepjáróként definiálják mégsem alvázas szerkezetű, hanem önhordó karosszériás. A háromezrestől a 4.8 literesig többféle motorral készül, benzines és dízel variációkban. A kisebbek sorhatosok a nagyobbak V8-asok, kézi és automata váltókkal. A nagy igény és a gyártási költségek optimalizálása okán azóta már nem csak Kaliforniában gyártják mint kezdetben hanem Mexikóban és Kalinyingrádban(!) is. 
Kétségtelen sikeres, mert már a harmadik generációnál tart a modell. Úgy, hogy időközben a kisebb X3 és a nagyobb X6 is megjelent belső konkurenciaként. Nyilván fejlődik a modell, mert fejlődnie kell. A biztonság, az elektronikus kütyük számtalan lehetősége mellett megjelent a harmadik üléssor lehetősége is. Emiatt a tengelytávot is megnövelték kissé. Nem feledkezhetünk meg az überváltozatról az X5 M-ről sem. A kissé képzavarosan sport terepjárónak definiálható modellt az irgalmatlanul erős motor és sportos futómű jellemzi leginkább, az egyéb külsőleg látható M-es jellemzők mellett.

Szerintem a hátsó indexbúrák alapban narancs színűek voltak, az átlátszó változat az extra volt. Ebben a léptékben a narancs szerencsésebb lett volna


Ugyanez az érzés léptékhelyesen
A két kisautó annyira egyforma a megjelenését, arányait kidolgozottságát tekintve, hogy teljesen egyként lehet kezelni őket a tesztünk alkalmával. Mindkettőnél az eredeti autó első szériáját mintázták meg. Igazán nem lehet róluk semmi olyat mondani, ami miatt ilyen olcsónak kellene lennie (vagy a többiek túlzottan drágák?). Finoman kidolgozott szép kerekek, különböző a felni is a két kocsin. A festésük is kellően vékony, jól látszanak a karosszéria törései, hézagai. A lámpákat, de még a jelvényét is tamponnyomattal készítették. A nyomat finomságát jellemzi, hogy a jelvényen is látszanak külön a színek. 
Nagyon jól átjön a típus, aki az eredetit ismeri, azonnal ráismer a polcon. Ez mindenképpen a kiskocsik arányossági és pontossági mutatója. Hasonló a beltér kidolgozottsága is, a típusra jellemző jegyekkel. A szokásos mérce a kormány minősége. A háromküllős verzió van bennük, és még a kormányközépen levő logó helye is jelölve van. A kormánygyűrű is meglehetősen vékony.
Úgy vélem, hogy a Realtoy kisautóiból nekem a szép része jutott ezúttal, így kellően nagy öntudattal parkolhatnak majd be a vitrinembe a többi „márkás” társuk mellé, hogy a BMW kínálat sora egyre közelebb kerüljön a teljesnek mondhatóhoz.

Sok a hasonlóság első ránézésre, de figyelmesen szemlélve rájöhetünk, hogy egyetlen közös elemük sincsen (kívülről legalább is)
Azért a farakást nem kell kihívásnak tekinteni
Nagyon BMW-s a két orr, ez kétségtelen
Most még csillog, de hamarosan ez is sáros lesz

3 megjegyzés:

Rudi írta...

Nagyon tetszik a két modell. Habár élőben az X3 annyira nem de az X5 bejön. Ha jól tudom nem sokan gyártják az X3-ast ebben a méretarányban.
A Realtoy-tól sok szép modell került az én vitrinembe is, főleg azok amiket mások nem gyártanak. Vagy nem ilyen szépen. :)

Sam. Joe írta...

Érdekes lenne egymás mellé tenni a Realtoy, a Matchbox és a Welly X5-öket... Persze ez csak afféle szükségszerűen füstbe menő terv, mert szerintem egyikünknek sincs mind a háromból.

wmormo írta...

majd rendezünk egy dzsemborit és akkor mehetnek az összehasonlítások napestig