2012/11/24

Matchbox MB-67 Lincoln Navigator

Néha bizony ismétli magát a történelem, ugyanis az alábbi Matchbox Lincoln Navigator ugyanolyan körülmények között került hozzám, mint a legelső, Superfast érás példányom. Persze ne gondoljatok regénybe illő történetre, csak annyi történt, hogy egyik péntek délután betértem hosszú idő után Autómániába, ahol szinte azonnal kiszúrtam a tömegből ezt a kisautót. Egyből megtetszett, baráti volt az ára is, de lebeszéltem magam róla, hogy nem nagyon passzol a gyűjteményem vonalába. A következő alkalommal azonban már elhoztam, nem tudtam még egyszer otthagyni, pont mint először.

Ezzel már háromra bővült nálam a létszámuk, mivel a tavalyi világoskékből is vettem egyet, illetve ha látnék egy 2008-as sötétkék változatot, akkor azt is megvenném, mert nekem az tetszik a legjobban. Összességében elmondható a típusról, hogy szerencsére a Matchbox nem csinált belőle csiricsáré változatokat, így tulajdonképpen csak a színeket és a kerekeket változtatták, a részletes extra festés mindegyiken ugyanúgy megmaradt - kivéve a 2011-es kiadást, ott spóroltak a hátsó lámpáknál. Nincs ez másként ezen a 2006-ban megjelent feketén sem, a lényeges dolgok szépen ki vannak rajta emelve. A víztiszta ablakokon keresztül csak úgy világít a világos beltér, így könnyedén megnézhetjük annak részletes kidolgozását. A kerekek tekintetében kicsit kitűnik a korábban beszerzett példányaimtól, ugyanis a krómfelnikre terep gumit húztak. Ezzel, és a világos szélvédővel elkerülték, hogy a jármű "gengsztermobil" jelleget öltsön.

 A világos belső jól ellensúlyozza a feketét
 Krómfelni terep gumival
 Amikor még nem spóroltak a lámpafestésen
 Pohártartóból sosem elég
Részletes középkonzol, egy kis extra sorjával a bal szélén

1 megjegyzés:

Tommi írta...

Szép ez a fekete festés, de nekem pont a kerekek miatt nem jön be. Egy ilyen SUV alá nekem valahogy nem passzol a terepes kerék.