2011/10/20

Átalakítás: Hot Wheels Nissan Skyline H/T 2000GT-R

Az utóbbi időben úgy vettem észre, hogy a Hot Wheels igencsak kezd megerősödni. Mind az újdonságok terén, mind pedig a szegmens szériákban. Természetesen még mindig sok a "bóvli", de a mérleg nyelve a normális formák felé kezd elbillenni. A fényezés még néha így is riasztó egy-egy formánál, de ha jól megfigyeljük, az első éves fényezések talán a leginkább visszafogottak vagy legalább "korhűnek" mondhatóak. Ugyanez vonatkozik a két idén megjelent klasszikus Skyline-ra is. Ebből szeretném a negyedik generációsnak az átalakítását bemutatni.

Alapanyag
Nem hiszem, hogy bárki megkövezne a következő kijelentésem miatt: véleményem szerint az idei év legszebb formaterve lett ez a kis Japán. A gyöngyház fehér fényezésen összesen csak a négy irányjelző kapott narancs színt, valamint a faránál találunk egy diszkrét Skyline feliratot. Az orrész a beltérből van kialakítva. Itt sok festéket nem kell keresnünk; Az összes hátra vándorolt a farrészhez. Amit elöl elvettek, azt hátul mind pótolták. Pontosan annyi festék van hátul amennyinek és ahogyan lennie kell. Külön dicséretet érdemelnek, hogy annak ellenére is szép lett a felület, hogy nincs síkban. A mélyebb részek is megkapták azt a kis festéket, ami kijár. Lehet, hogy kicsit túlajnározom, de nem tudok nem elfogult lenni vele. Részben azért, mert már rég szerettem volna egyet, részben pedig, hogy a japán autók igencsak meg tudják dobogtatni a szívemet. Különösen a '70-es évek formavilága. No, de térjünk rá a lényegre!

A custom
Mivel az utóbbi időben elég szépen el vagyunk látva Japán autókkal, így arra az elhatározásra jutottam, hogy csinálok egy komplett, "japán rozsda" sorozatot. Ennek nem ez az első darabja ami elkészült, de az első amit publikálok.

Amikor megláttam az első képeket róla igen nagy fejtörést okozott az, hogy ha lemaratom, akkor hogy a búbánatba mentem meg róla a hátsó tamponozást. Ekkor még nem tudtam, hogy az a beltérből van kialakítva és így könnyen eltávolítható lesz. A második apró bökkenőt pedig az eredeti képek hiánya okozta. Nem találtam olyan képet, ahol egy rongyos "Kenmeri" pózol. Így végül az elődjére támaszkodtam, amiről már volt egy képsorozat. Ez alapján kezdtem ezt rozsdázni. Az eredeti festés annyira illett hozzá, hogy nem szedtem le róla az összes festéket. Csak a tetőre, a motorházra a bal sárvédőre csöpögtettem egy kicsi kromofágot fültisztító segítségével. A felhólyagosodott részt végül drótkefével kapartam le. Ezután a szokásos rendszerben fölvittem az első vékony, narancsréteget és ugyanezzel a színnel csináltam meg rajta a lefolyásokat.

Azután a maradék nyílt fém részekre jött a kikevert rozsdabarna, amit sosem keverek el teljesen homogénre. Így valahol sötétebb, valahol világosabb lett. A fém kasznival több dolgom nem volt, úgyhogy az alvázzal kezdtem el törődni. Ebből van kialakítva az első és a hátsó lökhárító is. Jobb is, mert különben a beltér króm színű lenne. Szóval itt csak annyit csináltam, hogy az orrspoilert a kasznihoz illő fehérre festettem és ezt valamint a króm részeket is rozsdáztam. Levezetésképpen pedig kifestettem ezüsttel az első fényszórókat.

Végül, hogy teljes legyen az összkép egy Speed Machines Audi kerekeire cseréltem le az eredeti bronzszínű ötágú papucsokat - bár az igazi egy nyolcküllős lenne, de már ez is jobb mint az eredeti. Összességében ismételten elégedett vagyok a pillanatnyi állapottal. Azért mondom, hogy pillanatnyi, mert még a bal oldalon vissza kell pótolnom a lökhárítón pedig elő kell hoznom az indexet és feketével ki akarom húzni a motorháznál lévő rácsokat. A képek még ezek előtt a pillanatok előtt készültek, mert a kertbe jutó utolsó napsugarakat csíptem el a fotózáshoz. De most már nem akarom koptatni a billentyűzetet, így jöjjenek a képek:

Alig érkezett meg hozzánk...
...de már rozsdás.
Még hiányzik az irányjelző festése
Esztétikus a kis Skyline felirat
A legkorhűbb felnik

10 megjegyzés:

porsche írta...

Szerintem nagyon állat lett, grat.

somytomy írta...

Egy hasonlót de szeretnék, csak én ehhez kevés vagyok.

Sam. Joe írta...

Tudjátok, nekem már a kezemben is volt és én már akkor dobtam tőle egy hátast. Viszont arra nem számítottam, hogy Andris ilyen fotókat készít róluk! A tükröződés a pocsolyában... Atyaég és atyavilág! Hamarosan elkészül ez is letölthető desktop háttérnek.

Micuir írta...

Nagyon klassz lett, nem is gondoltam volna, hogy ilyen HW is van!
Még reagálnék a post első mondatára: tényleg megerősödött a HW: a Tescoba visszajöttek a HW-k és MBX-ek, de a HW-k valamiért 1.497.- Ft-os áron. :(

Andrew0807 írta...

Micuir: Az akkor valószínűleg a színváltós, vagy egyéb széria. Ilyen áremelést nem csinálnak. Ma voltam éppen a teszkóban.

Sam. Joe írta...

Jaja, az valami spéci széria lesz, ez a mainline árának három-ötszöröse.

zero-eco86 írta...

Bárhogyan is böngészem a netet nem találok ilyen Skyline. Persaze tudom hogy éppen ez a lényege a dolognak de engem az alap rozsdamentes érdekelne. Jó lett bár én nem szeretem az ilyen rozsdás, antikolt, festést.

Sam. Joe írta...

@zero-eco86: Idei Hot Wheels, szóval nem reménytelen találni hipermarketben-boltban.

http://www.southtexasdiecast.com/hwguide/images/2011/2011_022.jpg

Micuir írta...

Elszúrták az árazást, másnap már 499.- volt. :-)

Névtelen írta...

Éppen ma vettem egy ilyet Hot Wheels-ben. Normál,nem színváltós csak a felnije más az enyémnek.