2010/06/28

Matchbox MB-50 Mitsubishi L200

Maradok továbbra is a 2009-es év újdonságainál, azonban letérek a fantázia modellekhez vezető ösvényről - nekem nincs is több - és visszaevickélek a valódi járműveket megmintázó egyedek közé. Ez nem más, mint a Mitsubishi L200-as pick-up, ami nekem mint Matchbox modell jobban tetszik, mint az eredeti autó.

Mitsubishi L200
1993-ban jelenik meg az első L200-as típus a Mitsubishi kínálatában, ami egy terepjárásra is alkalmas pick-up-ot takar. Azóta már a negyedik generációnál tart a típus, de a gyökerek megmaradtak, mint a létraszerkezetű alváz, és a nagyon jó terepjáró képesség. A háromféle variációban rendelhető fülke a kezdeti erősen kocka formáról indulva szépen lecsiszolódott olyannyira, hogy már egyre kevésbé emlékeztet egy igazi igáslóra. Motorok tekintetében nem bővelkedik a típus, a harmadik generációnál volt először választási lehetőségünk, ahol a dízelek mellett megjelent egy V6-os benzines is. A választás a mostani, 2006-ban megjelenő modell esetében kizárólag az egyféle 2,5 literes dízelmotor teljesítményére vonatkozik, az is csak két lépcsőben. Az alap 136 lovas motornak van egy 178 lóerős - korábban 167 lóerő volt, de a gyártók teljesítményháborújában ez már kevésnek bizonyult - kivitele is, ami valljuk be, nem kevés még egy ekkora, 2,5 tonnát nyomó autónak sem.

L200-as Matchbox-ban
A 2009-es modellév végén került a boltok polcaira a Mitsubishi L200-as modellje, MB-50-ként. A megvalósítás nagyon szépre sikeredett, hozza a megszokott részletgazdag kidolgozást, beleértve a tamponnyomást is. Mostanában a Mattel-nél szeretik kitölteni a raktereket, nincs ez másképp most sem, ám jelen esetben nem sikerült a legszebben. Első ránézésre jónak látszik - bár konkrétan nem mondanám meg, hogy mi micsoda -, ám jobban szemügyre véve észre vehetjük, hogy beleolvadnak a csomagok a sárvédő ívébe és a szélein nincsenek eldolgozva, de ha gyerekjátékként tekintek rá, szerintem rendben van. Kapott vonóhorgot is - remélem nem véletlenül - amit sikerült szépen megoldaniuk. Külön dicséretet érdemel a kerékívek műanyag betétjének megvalósítása, amit a beltér anyagából alakítottak ki. Ezen műanyag darab utasteret alkotó része is jól sikerült, leszámítva a förtelmes, ovális (!), minta nélküli kormányt - nem hiszem el, hogy nem lehetne egy olcsó és normálisan kinéző megoldást találni rá, ennél még a teli kormány is jobb. Az összképen azonban ez részemről nem húz le sokat - a platót is beleértve -, így szerintem megint egy nagyon szép kisautót kaptunk a Matchbox-tól.

Egy újabb, nagyon szépen sikerült modell, ráadásul jobban tetszik, mint eredetiben
A ködlámpákra is fordíthattak volna egy kis figyelmet festésileg
W118R915R - WARRIOR - HARCOS
A vonóhorog kialakítása egész élethűen sikerült, nem rontja le az összképet
Nagyon eltalált részlet, hogy a sárvédők élei itt is műanyag borításúak
A beltér még elfogadható, a kormánykerék viszont siralmas
A platóra került némi csomag
Matchbox MB-50 Mitsubishi L200
Ilyen az eredeti
Dupla kabinos változat

3 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

Már értem, hogy mitől Warrior! Ezeken a neveken hívták az L200-ast az idők során a különböző piacokon:

Mitsubishi Forte (1978–86)
Mitsubishi Mighty Max (1982–96)
Mitsubishi Storm
Mitsubishi Strada
Mitsubishi Warrior
Mitsubishi Magnum

porsche írta...

A Triton-t kihagytad a felsorolásból, eme néven is árulják.

Andrew0807 írta...

A warrior név az mb listán is szerepel 1-2 helyen