2010/02/17

Matchbox MB-37 Jeep 4x4

Megszokhattuk már, hogy a Matchbox előszeretettel készít olyan modelleket, amikre ilyen, vagy olyan okból nem kerül fel a pontos típusjelzés, vagy éppen csak hiányosan biggyesztenek rá valamit a gyártó nevével. Ez alkalommal az utóbbi esetre látunk egy újabb példát.

Jeep CJ-5
A korábbi, Jeep-ekkel foglalkozó postokból már kiderült, hogy a modellek fejlesztése „az egyik a másik továbbfejlesztése” elven működött, és néha nem egyszerű kibogozni, hogy a tyúk volt előbb, vagy a tojás, esetleg a kakas. Az első katonai Jeep, mely a második világháború után megjelent, az M38-as (vagy MC) modell volt, 1950-ben. Ezt nagyon gyorsan, 1953-ban váltotta le az M38A1, mely számos filmből lehet nekünk ismerős és a mindenhol lekerekített karosszériájáról lehet felismerni. A civil CJ-5-höz ez a jármű szolgáltatta a géneket. A CJ-5 1955-ben került a piacra és döbbenetesen sokáig, 1983-ig gyártották, azaz kisebb-nagyobb változtatásokkal 28 éven át. Az összesen 603 303 példányban gyártott jármű híres volt arról, hogy szívós és ellenálló, ami bizonyosan az oka lett annak, hogy még úgy is kelendő volt, hogy gyártásának ideje alatt három új Jeep modell is napvilágot látott. A Jeep tulajdonosváltásainak, meg a megvásárolt motor licenceknek köszönhetően a CJ-5 számos motorral kapható volt az évek során. A benzint fogyasztóak közül szerelték sornégyes blokkal, 3,7-, 3,8-, és 4,2 literes sorhatosokkal, és 5 literes V8-assal is. A gázolajat fogyasztó erőművek közül pedig a Perkins dízeljeit építették bele. Az alapvetően hátsókerék hajtott és kapcsolhatóan mind a négy kereket meghajtó CJ-5 nyilvánvalóan nem plázacica robogó, hanem kőkemény terepjáró. Csak három-, vagy négysebességes kézi kapcsolású váltóval szerelték és csak ponyvás kivitelben készült.

Matchbox Jeep 4x4
Az alvázán 1983-as keltezést viselő – kétszer megnéztem, biztos nem tévedés – járgány nyomát először európai katalógusban 1993-ban találtam meg, mint MB-25. Hogy ez hogy nézhet ki, arról lövésem sincs, mert az 1-75 guide-nak pont ez a része az, ahonnan hiányoznak a képek, illetve nekem is csak egy teljesen semmitmondó, pár oldalas zsebkatalógus van meg ebből az évből – az is szkányolva digitális képformátummá alakított formátumban. Gondolom nyilvánvaló, de azért leírom: a Matchbox Jeep 4x4 néven futó holmija szerintem a Jeep CJ-5-öt mintázza, persze nagylábúsítva, bukókerettel, kengururáccsal és irgalmatlan CB antennával turbózva. Areh gyűjteményében számos verzió fellelhető, a „Jajj, de csúnya!” blogra illő – már ha biker kolee foglalkozna kisautókkal – festéssel agyonvágott, és a pont ellenkező végletből, a hú, de kéne kivitelűekből is. A 2006-os amerikai Superfast szerintem ez utóbbiak közé tartozik, de a 2008-as – na, ez is egy hosszú életű modell – kicsit bilikék változat is teljesen vállalható. Ami nekem van, a fehér alapszínű és „a tervezője sem igazán tudja, hogy mi az”, színes csík motívumokat viselő darabot Areh 1993-as és 1994-es amerikai kiadásnak mondja. Én hallgatok rá és ezért is került a címbe MB-37. Az igazság valahol odaát van, mert ez a példány is abból az MC-10 szettből származik, mint a már itt szerepelt MB-63 VW Golf II GTI, MB-16 Land Rover 90-ek, illetve az MB-45 Ford Cargo Skip Truck is. Hogy miért „x-aktás” a dolog? Nos, az MC-10 dobozán 1991-es a keltezés, angliai és németországi referenciacímek vannak és én Angliából vettem, amitől még persze származhat máshonnan is eredetileg, csak éppen valószínűtlen a dolog. Úgyhogy ismét egy pöttyet tanácstalan vagyok, hogy pontosan mi is ez a darab, de az egyszerűség kedvéért most már maradjon MB-37! Szerintem ez egy jól sikerült járgány, sok szerethető részlettel. A már említett „terepes” extrákon kívül még jól állnak neki az üléseken lévő, kétpontos biztonsági övek, az oldalra kivezetett kipufogók, illetve a felszerelteknél kisebb, de azokkal megegyező mintájú pótkerék. A vonóhorgot meg könyveljük el az abbeli szándék a jelének, hogy valószínűleg tervezhettek belőle nem bigfoot változatot is, csak aztán nem lett belőle semmi.


MB-37 Jeep 4x4, ami egy módosított CJ-5.
Némi sorja itt-ott, meg egy kis szakáll festékből, de én szeretem.
A vonóhorog egy nagylábún? Látott már valaki nagylábú utánfutót?

6 megjegyzés:

Ikarus 256 írta...

A Matchbox Forum szerint ezzel a színnel 87-től 91-ig és 94-ben jelent meg az autód. Minden évben változott vagy az alváz színe vagy a gyártás helye, ezért egész könnyen be lehet azonosítani.
http://www.mbxforum.com/11-Catalogs/02-MB75/MB75-Documents/MI131.doc
A fenti linken elődmodellként nincs Matchbox megnevezve, de van valami más: a lap alján egy bizonyos Kenner modellel hozzák kapcsolatba, a "Gravel Grinder" terepjárójukkal.
Itt egy kép erről a terepjáróról:
http://www.breithaupts.com/f111gravelgrinder.jpg
Itt pedig egy hosszabb írás a gyártóról:
http://www.breithaupts.com/totc619.htm

somytomy írta...

matchboxnadbeyond.blogspot.com

Sam. Joe írta...

Helyesen: matchboxandbeyond.blogspot.com

biker_kolee írta...

Foglalkozni foglalkozom kisautókkal, csak nem blog formájában. :)

Valahogy a Matchbox gyűjteményben még nem túrtam csúnya autók után.. :D

Sam. Joe írta...

kolee: Adtam volna egy ötletet? ;-)

biker_kolee írta...

Hááát, néha így is sok a két blog, nem hogy egy harmadikat nyissak.. :)

Meg itt vagy te, mint Mecsboksz szakos dékán. 8D