2008/12/27

Matchbox MB-71 1962 Corvette Rally Vette - A Whale Project / Series One

Nagyon kevésen múlott, hogy egy legenda meg se szülessen. 1953-ban a Chevrolet piacra dobta az első generációs Corvette-et. A kétajtós sportkocsi karosszériája az akkor forradalmi újításnak számító üvegszálból készült, részint azért, mert a háború után az acél még mindig nem állt rendelkezésre korlátlan mennyiségben. A karosszéria alatt azonban igazán semmi forradalmi nem bújt meg, teljesen hétköznapi Chevrolet alkatrészekből építkeztek az alkotók. A motor a cég 150 lovas, 3,8 literes „Blue Flame” soros hatosa, amit kisteherautókba is építettek, kétsebességes Powerglide automataváltó és dobfékek mind a négy keréken. Köszönhetően a három karburátornak az erőforrás valamivel erősebb volt, mint a többi járműben, amiben használták, de a Corvette-hez vérszegény volt. A kor olasz és brit sportautóihoz képest a Corvette alulmotorizált volt, a megállításához komoly izomerő, rengeteg idő és szabad út kellett és nem lehetett kézi váltóval rendelni. 1954-ben Paxton kompresszor is rendelhető volt a gyors, jól manőverezhető, könnyű fegyverzetű hadihajó után elnevezett sportkocsi, de a Chevrolet kereskedésekben beszerelt opció sem segített a csökkenő eladásokon és az sem, hogy a kezdeti 3498 dolláros alapárat 2774 dollárra csökkentették. A modell első évében 300 darab fogyott a kocsiból, 1954-ben 3640, 1955-ben azonban megint csak 700.

A GM komolyan fontolgatta, hogy lenyeli a költséges békát és az egész Corvette dolgot ejti. De szerencsére 1955-ben a Chevrolet piacra dobta első V8-as motorját, a legendás 265 köbhüvelykes (4,3 literes) kis blokkot. Ilyenkor mindig röhöghetnékem támad, mert nem fér a fejembe, hogy lehet egy közel négy és fél literes dög kicsi? A legviccesebb, hogy akkoriban „egér motornak” (mouse motor) csúfolták, nem sokkal később meg az 1958-ban debütáló, W-sorozatú 348-as nagyblokk (5,7 liter) meg pont emiatt a gúnynév miatt lett „patkány” (rat). Ahogy Obelix mondaná: „Hülyék ezek a rómaiak!” Szóval 1955-ben az akkor 195 lovat magából kipumpáló V8-as kapott egy 3-sebességes manuális váltót. 1956-ban a kétsebességes Powerglide az opciók listájára került és az akkor már 210/225/240 lovasra szteroidozott V8 lett a standard erőmű. Az árcédulán 2900 dollár volt olvasható, de ez nem tántorította el a vevőket. Abban az évben 3467 autó fogyott. Bár a Corvette fejlődéstörténete a teljes 1953-1962 között gyártott szériát C1-ként, azaz első generációs Corvette-ként emlegeti, az 1956-os modellévben bevezetett új karosszéria szerény, mértékadónak egyáltalán nem mondható véleményem szerint annyival volt szebb az első három modellévben használtnál, hogy szinte új autóvá varázsolta a Corvette-et. No, nem azért, mert az első három évből származó C1-ek csúnyák lettek volna, inkább úgy fogalmaznék, hogy azok gyönyörű autók a barátnődnek, de az 1956-os – és későbbi – C1-ek már úgy dögösek, hogy attól bármelyik benzinnel oltott férfi szíve is hevesebben ver. 1958-ban jön a négy-fényszórós verzió, természetesen tovább nő a teljesítmény és ebben az évben válik alapfelszereltséggé a biztonsági öv. 1962 a C1 utolsó éve. Az első három modellév óta ez az első alkalom, hogy nem két különböző szín kombinációjára festik a Corvette-eket, hanem hét különböző árnyalat valamelyikére, amihez fekete, vagy fehér tető is választható. A 327 köbhüvelykesre hizlalt V8-as „kisblokk” 250-, 300-, 340,- 360 lóerőt tud az alapáras háromsebességes és a feláras négysebességes kézi váltókkal, illetve 250-et, vagy 300-at a kétsebességes Powerglide automatával. Az ok, amiért ekkorát ugrottam a C1 történetében, hogy amit a Matchbox megmintázott, az utolsó 1962-es verzió.

Eredetileg 1982-ben, mint MB-71 lát napvilágot az 1962-es C1 az Egyesült Államokban - szokatlan módon ez a dátum olvasható az alvázán is. A premiermodell festését rögvest elbaltázzák – a kék-fehér festés nem lehet 1962-es, lévén abban az évben csak egyszínű Corvette-ek kerültek ki a gyárból, ráadásul az öt különböző szín – összesen hét különböző árnyalat – között még véletlenül sincs kék! Szóval igazi telitalálat, nem? A szerszámokat 1994-ben újra előveszik, az USÁ-ban mint MB-32 jelenik meg – ha jól számoltam, akkor abban az évben 5 különböző évjáratú Corvette van az 1-75 sorozatban, egységesen az „egyik rondább, mint a másik” festéssel – az 1962-es C1, a tengeren innen meg MB-72-ként – itt „csak” három különböző Corvette reprezentálja magát a szériában. Charlie Mack összesen 65 különböző verziót jegyez az Encikopédiában MB-71/MB-32/MB-72-ből, értéküket tekintve 2-350 dollár között. Az enyém a huszonharmadik a sorban és Charlie 5-8 dollár közé taksálja az értékét. Ezt, mint „A Whales Project” verzió azonosítja, de hogy ez a bálnás dolog a dobozon lévő logón kívül mi fán terem, arról dunsztom sincs. (Matchbox kolléga most könyveljen el egy cinkos kikacsintást! Titkon benne bízom úgyis, mint az oldal titkos orákulumában.)

Természetesen Areh döbbenetes mennyiségű verziót jegyez az 1962-es C1-ből. Nem állítom, hogy mindegyik tetszik, de azt kell mondjam, hogy ebben a méretarányban teljesen rendben van az, ahogy megmintázták az eredeti autót. Minden fontosabb részlet a helyén van, évjárat pontos az első hűtőrács, a hátsó lámpák és lökhárítók, még a belső tér kialakítása is egészen pofás. Persze vannak verziók amit teljesen agyonvágnak a festések, melyek korhűnek szeretnének látszani, de egyáltalán nem azok. Jó, persze az is benne van a pakliban, hogy egy 46 éves autót legalább két-három alkalommal átfényeznek ahhoz, hogy ilyen szép állapotban legyen, tehát felfoghatóak úgy is, hogy a ki tudja hanyadik tulajdonos ilyen színűre fényeztette. Ez a rajtszámos festés, a Good Year Eagle gumikkal – valódi gumik vannak a műanyag felniken – szerelt széles felnik teljes mértékben olyanná varázsolják az autót, mintha egy veterán pályaversenyre lenne felkészítve. Szerintem nagyon szép.

A fekete hűtőrács és tető különösen jól áll...
...a valóban gumiból készült, Good Year Eagle papucsokkal felvértezett...
...oldtimer versenyre felkészített, 1962-es Chevy Corvette-nek.
A "Whales Project" valami spéci kiadás, de nem leltem nyomát, hogy pontosan mi ez.
A rendszámtáblán a Corvette-embléma.
Ilyen amikor a dobozában lakik.
Repül a bálna!
Az első három évben így nézett ki a C1-es Corvette. Az első évből való autók a legritkábbak.
Ez pedig a legutolsó C1-es modellév, 1962 C1-ese. Ezt mintázták meg 1982-ben.
Mintha egy teljesen másik autó lenne, nemde?

25 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nekem ez: http://areh.de/HTML/Vers1521.html a verzió van meg... De a Tied jobban tetszik, csak az a tulajdonsága nem, hogy gumikerekes...

Sam. Joe írta...

Komolyan? Szerintem meg pont a kerekektól - is - nagyon vadmalac.

Névtelen írta...

A felnik jók, hogy feketék, de maga a gumikerék nem bejövős számomra.

Amúgy jól látom a háttérben az idei Z06-os Corvette-ből a Matchbox és a Hot Wheels verziót?

Vagy a piros is egy színváltozata a Z06-nak?

Névtelen írta...

Szerintem valamiféle jótékonysági okokoból a Matchbox bizonyos dobozokon feltüntette ezt a logót, ami a bálnák pusztítása elleni küzdelmet jelképezi. Tipp.

Sam. Joe írta...

Van valami különös oka? (Jó, ez a tipikus hülye kérdés. "Szereted a sóskát? Nem! Miért?")

8-) Igen, két idei ZR1-es. Megvettem életem első Hot Wheels-ét, mert látni akartam, hogy lop-e a Mattel saját magától. De ez majd egy későbbi post tárgya lesz. 8-) Kéretik ezt a poént - ha tudjátok rá a választ - most tényleg nem lelőni!

De már szándékosan cserélem a járgányokat a háttérben, mert élvezem, hogy folyton elemzitek őket! 8-)

Sam. Joe írta...

Rájen: Hát, passz. De persze bármi lehet.

Névtelen írta...

Nekem nagyon bejön. Szerintem ezzel a kerékkel a legdögösebb.

matchbox írta...

Először is köszönöm a bizalmat:-)

4 Corvette létezik ebben a projectben:
Corvette Grand Sport
1987 Corvette
Corvette T-roof
1962 Corvette
a bálnákhoz semmi köze, mint az alábbiakból kiderül.


The "Whales" word was an abbreviation indicating the dealers who pulled together to contract Matchbox to produce this set. Included were (Neil) Waldeman (W) from Neil's Wheels, Craig Hill (H) Mike Apnel (A), and with execution (E) help from Ron Slyder (S). I forgot who the "L" was in the abbreviation. Someone else should know, and I'm embarrassed that I forgot.

Historically, for the development of Matchbox products, this was the first time
these Corvette models were produced with Rubber tyres without the chrome windshields used in the "World Class" range, and probably influenced the development of the Premiere series.

matchbox írta...

Van már piros ZR-1-d??

Névtelen írta...

Azért nem szeretem ebben a méretarányban a gumikerekes kisautókat, mert nekem mindig a modellautókat juttatják eszembe, ami alá talpazat való és csak távolról szabad csodálni.
Ez valószínűleg valami kiskori beidegződés, amit le kellene vetnem, de nem megy az olyan egyszerűen.

Sam. Joe írta...

Matchbox: Tudtam, tudtam! Mostantól kicsit nehezítem a feladatot, a jövő heti lottószámok a feladat! 8-) Azt tudom, hogy négy Corvette van a sorozatban és hát... Szóval tegnap meg is vettem őket az eBay-en, most remélhetőleg úton vannak az apósomék kies otthona felé. Nagyon köszi a segítséget!

A Whales sorozatról írtak fordítása a nyelvet nem ismerőknek: >>A "Whales" (Bálnák) szó egy rövidítés, mely azokat a kereskedőknek a neveiből áll össze, akik szövetkeztek, hogy a Matchbox-szal szerződjenek a készlet elkészítése érdekében. (Nyilvánvalóan itt arról van szó, hogy akkora mennyiséget tudjanak rendelni, amennyit a Matchbox már hajlandó legyártani.) A tagok Neil Weldman a "Neil's Wheels"-től (W), Craig Hill (H), Mike Apnel (A), és a lebonyolításban részt vevő Ron Slyder. (A végrehajtás angolul execution, innen jön az E és az S is egy személytől.) Elfelejtettem, hogy ki volt az "L". Valaki más biztos fogja tudni és röstellem, hogy elfelejtettem.

A Matchboxok fejlesztésének történetébe ez volt az első eset, hogy ezeket a Corvette modelleket gumikerekekkel készítették el anélkül, hogy a "World Class" sorozatban használt króm szélvédőket használták volna és valószínűleg befolyásolta a Premiere sorozatot is."

A piros ZR1 Hot Wheels, nem Matchbox.

Tommi: Hát, akkor nem sok regular wheel-el találkozhattál, mert abban a sorozatban nem ritka a gumi kerék.

Névtelen írta...

Egy gumikerekes RW-m van, a Mustang, a másik gumikerekes kis Matchboxom meg a Premiere-es Ford Crown Victoria.

A többi gumikerekes autóm 1:43-mas, vagy a felett van... Akár 1:1 :)

Névtelen írta...

Szép tetszik, régóta szemezgetek mar a premiere collectionnal, de némelyiken nagyon ormótlan ez a gumikerék, de tudom hogy vannak szépek. http://areh.de/HTML/Vers688.html leginkabb ez kéne. A vettebol egyebkent nekem a zöld laserwheeles van meg, az eleg csuf szegenyke, de szép állapotban van legalabb.

Névtelen írta...

Hát hogy őszinte legyek, nekem nem tetszik a World Class sorozatban használt króm üveg. Szerintem gagyinak tűnik. Ez az én véleményem, nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele.

Sam. Joe írta...

Tommi: Hohohó! Lemaradtunk valamiről? Mesélj csak erről az 1:1 dologról!!!

Matchbox: Ez a Ford Coupe konkrétan gyönyörű! A Laser Wheels sorozat nagyon csiricsáré. Megvan pár darab változó minőségben, de messze a Corvette a legszebb - szerintem.

Bog Zoo: Én sem vagyok érte oda.

Névtelen írta...

Nem maradtál le semmiről... Mindennek eljön az ideje, de egyelőre alakulóban van csak a projekt...

Névtelen írta...

Nekem csak 1 Laser Wheel autóm van, egy Ferrari 308 GTB.

Leslie Nielsen: Szerintem is gyönyörű az az autó.

Tommi: Nem adnád el azt a Mustangot? Már nagyon régóta keresem....

Névtelen írta...

Nem eladó a Mustang... keresek hozzá viszont 1, azaz EGY db gumit, mert hiányzik... Egyébként szép állapotban van.

Névtelen írta...

Na mind 1. Keressél olyan boltba hozzá gumit, ami csaphoz lehet alkatrészeket venni. Ott szokott lenni kisméretű gumi.

Sam. Joe írta...

Tommi: Nézd csak! http://www.recovertoy.com/shop/index.php?cPath=2_20 De azt ne tőlem kérdezd, hogy ezek közül melyik kell, illetve hogy hogyan lehet rendelni, mennyi a postázás.

Névtelen írta...

Nem kell rendelned, Leslie Nielsen nálam felajánlotta, hogy az ő roncs Lamborghini Miurájáról a gumit odaadja. Beszéld meg vele.

Névtelen írta...

A börzén már megbeszéltem vele. Csak azóta nem találkoztunk...

Névtelen írta...

Jah bocs, félreírtam, nem Leslie hanem Lesney Nielsen. Még 1X bocsi tőled is Lesney Nielsen, és tőletek, többiektől is.

Ikarus 256 írta...

Na, végre van időm írni is. Tegnap sikerült még koncert előtt elolvasnom, de kommentelni már nem.

Nagyon jó a poszt! Az autó meg egyszerűen szuper.

Gratulálok!;-)

Sam. Joe írta...

Köszi!