Matchboxon kívüliek: Hot Wheels Rig Wrecker

A Hot Wheelsről többnyire nem a kamionok ugranak be az embernek, pedig azért akad náluk is ebből a jármű fajtából. Sőt, a Matchbox Convoy sorozatához hasonló is volt annak idején Steering Rigs néven és amiként a Matchbox 1-75-ös sorozatában is felbukkannak olykor kamionok, teherautók úgy a Hot Wheels normál sorozatában is. A Rig Wrecker is ez utóbbiak közé tartozik, 1983-ban mutatkozott be, majd 2003-ban köszönt el végleg. Maga a jármű ha névtelen is, lerí róla, hogy ez bizony egy Ford CL9000-es kamionmentőnek átépítve. Ahhoz képest, hogy nem ez a cég fő profilja, egész tetszetős kamiont alkottak. A szélvédő átesett egy kis chopoláson, így kölcsönözve egy kis rod-os beütést neki, amire rásegít a fekete fényezésre festett lángminta. Sok apró, szinte kötelező részlet megtalálható rajta, mint a fellépő lépcső, a tetőlámpák, kürt, valamint a krómozott kipufogók. Természetesen a hűtőrács is krómban úszik, az üzemanyagtartályokkal együtt. A hátsó felépítmény sem lett összecsapva, oldalt két nyitható rekeszt találunk - ami itt a vastag festéstől alig látszik -, belül pedig kazánlemez borítást, amin egy emelő, akkumulátor és egy kerékkulcs kapott helyet. A hátsó lámpákról sem feledkeztek el. Természetesen gém is került rá, ami szerintem a gyenge pontja. Kinézetre nyerő, látszik, hogy kitolható - lenne -, ott van a hatalmas hidraulikus munkahenger, kábeldob amiből a kábel stilizáltan belecsatlakozik a gémbe. Ebből a műanyagból van kialakítva két tetőfényszóró, valamint egy villogó középen, amik viszont nem a legszebbek. Ha mégis ilyen frankón mutat a gém, akkor jogos a kérdés, hogy miért lenne a gyenge pontja. Azért mert fix, igazából az egész csak dísz. Szerencsére ezzel a tervező is tisztában volt, így kreált az autó végébe egy nyúlványt, amire rá lehet akasztani a vontatni kívánt járművet. Hasonló az egész kialakítása, mint a Ramblin' Wrecker-é, ami nem véletlen, hiszen mindkettőt Larry Wood tervezte. Ráadásul a South Texas Diecast Collectors oldala ezt a 1997-es festésű változatot is Ramblin' Wrecker-ként említi. Összességében egy eltalált modell, kár, hogy itt sincs kiaknázva a gémben és a kampóban rejlő lehetőség.

Az elejéről csak a Ford felirat hiányzik

Tagadhatatlanul Hot Wheels termék

A gém és a kampó fix, vontatni az autó hátulján levő bütykön lehet

A kazánlemezen heverésznek egy esetleg mentés segédeszközei

Az eBay-en találtam ezt a képet egy igazi CL9000-es Wrecker-ről

Bréking: 2011-es Matchbox megjelenések - avagy fejjel lefelében már van!

Már december közepe van, mindjárt itt az év vége. Egyesek készülnek az ünnepekre, mi meg "remegve" várjuk, vajon milyen újdonságokat fog hozni az újév. Sajnos a teljes sorozatról még nem lebbent fel a fátyol, de Ausztráliában megjelentek az első 2011-es modellek. Következzen egy kis ízelítő a Matchbox háza tájáról. Két új modell található az első hullámban, az Infinity G37 Coupe és a Mitsubishi Lancer Evolution X, a többi pedig csak új színvariáció. Tekintve, hogy itthon még három széria hiányzik a 2010-es modellekből, így még sokára lesz, mire nem csak kereshetjük, de meg is találhatjuk ezeket a boltokban.

Infinity G37 Coupe, az egyik új modell
Mitsubishi Lancer Evolution X, a másik új modell. Rendőrségi festés, de már megint fényhíd nélkül.

Corvette ZR1 recolor. "White is the new cool".
MBX Mover recolor, a Matchbox embléma miatt kötelező

Honda Insight recolor

VW-Porsche 914-6 recolor

Power Lift recolor

'54 Jaguar XK 120SE recolor

Felújítás: Maisto Honda Civic

A Maisto Honda Civic birtokba vétele nagy öröm volt számomra, de telhetetlen lévén mihamarabb szerettem volna belőle még egyet szerezni. A visszajelzések alapján meglepődtem, hogy többen is igencsak szeretnétek egy ilyen kisautót. Ez némiképp megnehezítette a dolgomat, főleg ami a lelkiismeretemet illeti.

Szerencsémre a második darab, ami - viszonylag hamar - a látóterembe került nem volt igazán top állapotban, így nyugodtabban csaptam le arra is. Amiért pedig szükségem volt belőle még egy darabra, az az, hogy szerettem volna az enyémhez hasonlót kreálni belőle. Vagyis a kreálást ezúttal nem teljesen én szerettem volna elvégezni, ugyanis már előre sejtettem, hogy majd keverni kell hozzá a festéket és azt egy airbrush-al felvinni a karosszériára. A Modellshow fórumán már több szép felújításos/átfestéses munkáját láttam Templair-nek, amik nagyon tetszenek. Ebből kifolyólag őt kértem fel erre a munkára és szerencsémre igent mondott. Szerintem nagyon szép munkát végzett, nekem iszonyúan tetszik. A szín kikeveréséhez segítségül a megmaradt javítófestékemet használta, így szinte ugyanaz az árnyalat jött vissza - igaz a képeken ez picit máshogy látszik. A dekorálást is megcsinálta nekem, mint pédául a lámpák, a tükrök és a díszlécek kifestése, valamint a hűtőrács és annak krómozott kerete sem maradt le. Fényezés előtt még a durvább öntési sorjákat is eltávolította, alapos munkát végzett.

A beltérhez nem nyúltunk, egyedül csak a láthatósága maradt kérdéses, ugyanis az ablakok elég mattak voltak, nem igazán lehetett rajtuk keresztüllátni. Itt is Templair volt a segítségemre, ugyanis megosztotta velem a szélvédő felújítási technikáját. Vizes 800-as és 1000-es polírpapírral szokta megcsiszolni, majd - ha jól emlékszem - bútorápolóval végkezelni, mert csiszolás után kicsit opálos marad. Adott is nekem kis darabka papírokat, hogy próbáljam ki, amit meg is tettem. Nagyon jó ez a módszer, tényleg újjá lehet vele varázsolni a karcos műanyagot, ami már régi vágyam volt. A polírozás utáni opálosságot a Turtle Wax szélvédő polírozójával sikerült eltűntetnem, immáron szépen keresztül lehet nézni rajta. A szélvédő készen, a karosszéria a "fényezőnél" volt, de nem dőlhettem hátra.

Az eredeti kerekek nem kerülhettek vissza alá. Probléma persze itt is akadt, ugyanis a Civic alá kerülő kerékfajta átmérője kisebb a Matchbox-on használtakéval, így az itthoni felhozatal, illetve a tervezett kerék ezáltal kilőve. A Hot Wheelsnél néztem körül, ahol szerencsémre megtaláltam a megoldást. Eszembe jutott, hogy az idén kihozott '62 Ford Mustang Concept modellje elég picikére sikeredett a többi járgányhoz képest, ráadásul szép ötküllős felni van alatta. Persze miután szándékoztam venni belőle, az istenért sem akart elém vetődni belőle egy példány, de végül csak sikerült vennem egy sárga példányt. Ez ugyan picivel kisebb, mint a gyári kerék, de szerintem nagyon jól mutat alatta - az igaziakon sincs gyárilag 15"-nál nagyobbak -, a nyomtáv is pont megfelelő.

Nekem már csak az maradt hátra, hogy várjam Templair levelét, hogy találkozzunk, mert készen van a festéssel. Persze sürgetésről szó sem lehetett, nem is állt szándékomban, de levél csak nem jött. Helyette jött a mostani börze, ahol is átvehettem a kész művet, nagy meglepetésemre, ugyanis nem szólt erről egy szót sem. Ezek után alig vártam, hogy otthon összerakhassam, amit sikerült is megejtenem. A végeredmény szerintem pompás, piszkosul tetszik és nagyon örülök, hogy sikerült megvalósítani az eredeti elképzelésemet. Köszi Templair!

Ez volt a kiindulási állapot

Ráfért már a felújítás

Végül ezt sikerült kihozni belőle
A szélvédő azóta már rendesen a helyére került
Jól áll neki ez a kerék
A beltér is megtekinthető az ablakokon át

Ez az autó volt a minta

Matchbox MB-58 Mercedes-Benz 300 E

Vannak autók, melyeket annak ellenére szeretek, hogy bizonyos hivatást űző, vagy bizonyos kisebbségekhez tartozó elemek mindent megtesznek azért, hogy alaposan leharcolják az imidzsét. A gyári karosszériakódján csak W124-esként emlegetett Merci is ilyen.

And going and going and going...

Ha nem annyira old-, meg youngtimerek kerülnek szóba valahol – vagy éppenséggel szovjet autók – akkor előbb utóbb valaki biztos megjegyzi, hogy „mert abban még volt anyag”. A helyzet az, hogy tényleg létezett olyan autó, amit szándékosan úgy terveztek meg, hogy tartós legyen és nem akkor készült mint a Titanic, hanem a nyolcvanas években. A jó öreg W123-as már erősen megérett a cserére, meg valamit kezdeni is szerettek volna a nagypapás imidzsével, amikor az utód tervezésébe fogtak. Az 1984 és 1995 között kínált E-osztályal – aminek a jelzésében az E akkor már a közepes méretű luxusautót volt hivatott jelenteni és nem a befecskendezős motort (Einspritzmotor) mint az 50-es években –, igyekeztek minden vevői igényt kielégíteni. Eleve ugye létezett négyajtós lépcsőshátú, ötajtós kombi, kétajtós kupé, illetve kabrió is, a hátsókerék hajtásún kívül pedig öszkerekes is. A motorkínálatot pedig felsorolni is sok. A benzines – ez milyen fura, miért nem hívjuk ezt ottómotorosnak, ha már a Diesel lehet dízel? – erőművekből a sornégyesek közül 2-, 2,2-, 2,3 lityisek, a sorhatosak közül 2,6-, 2,8-, 3,0-, 3,2-, 3,4-, 3,6 literesek, a V8-asok között pedig 4,2- és 5 literes erőművek közül választhatott a tisztelt megrendelő, természetesen évjárat, kivitel és földrajzi elhelyezkedéstől függően. A dízeleknél kétliteres sornégyes – azért a nagypapikat is ki kellett szolgálni valamivel, mert a 72 paci biztosan nem mozgatta valami fürgén a közel 1400 kilós járgányt –, 2,5 literes sorötös és háromliteres sorhatos – utóbbiból turbós is – volt a palettán. A váltója pedig lehetett négy és ötsebességes manuális és automata is. Az autó tartóssága és minősége legendás, éppen ezért lehet, hogy sok még mindig taxiként falja a kilométereket, pedig az nem éppen a legkíméletesebb működtetése egy autónak és a legutolsó gyártása után is eltelt már 15 év. (A Totalcar még 2004-ben mutatott be egy 1991-es kiadású 300 TD-t, érdemes elolvasni a cikket.) A formatervéről pedig megkockáztatom, hogy időtlen. Egy szép állapotú darab 1:1 méretarányban is az „abszolút kéne” kategóriában indulna nálam egy tökéletes világban.

Ein, zwei, polizei

1986-ban debütál a Matchboxnál MB-58-ként a W124. Akkor még metálkék a fényezése a beltere pedig sötétkék, csakúgy mint az alváza és nincs csillag a hűtőjén, ez a készség csak később jelenik meg, nevezetesen 1988-ban. Ahogy elnézem a Merci motorkínálatát, a Matchboxnál a régóta működő, „merjünk nagyot mondani” alapelv mentén, az akkor elérhető legnagyobb teljesítményű verzió jelzését írták rá a kisautóra, amit az adott karosszériakivitel elvisel és így lett 300 E. Ez 86-ban egy 3 literes, 12 szelepes, sorhatos erőművet takar, ami 180 lóerőre, 255 newtonméterre és 8,5-9,9 másodperces, nulláról-száz kilométer per órás gyorsulásra volt elég. (A második adat gondolom az automataváltós verzióé.) 1991-ig olyan jelentős változás a kivitelben nem történik, míg valaki azt nem gondolta a terméksorvasztási részlegen, hogy „ha már német autó, miért is ne legyen rendőr”. Nosza, megszülték a zöldcsíkos, fehér Polizei fényezést, ami abból a szempontból egyáltalán nem rossz ötlet, hogy – lásd a képet alább – a Német Szövetségi Köztársaság rendjének őrei használták a W124-est. (Mi több, a Policecars.hu képeinek tanulsága alapján a mi rendőrségünknél is futott legalább egy ilyen, mint felvezetőautó!) Csak éppen minden rendőrségi jármű egyik legjellegzetesebb kellékét a megkülönböztető jelzéseket hagyták le róla. Persze most lehet okoskodni, hogy „furán mutatott volna a jelzésként létező tetőablakon”, meg „biztos csak szélvédő mögötti fényjelzést hordó, autópálya üldözőautó” – ja, a maga 8,5 másodperces 0-100 km/h gyorsulásával, azon az autobahnon, ahol sok helyen nincs felső sebességkorlátozás. Tetszik vagy sem, ez egy gyönyörű részletességgel megfestett, német rendőrautó, amiről lespórolták a fényhidat. Az ilyesmi hiánya nálam a „köszi, de nem köszi” kategóriába sorolja vissza a kisautókat és ez a példány is csak azért van a birtokomban, mert része az 1991-es kiadású, MC-10-es szettnek – amiből lassan elfogynak már a bemutatandó darabok.

Merci csillag a hűtőn, nyitható ajtó, 8-pöttyös kerék, süti!

Német rendőrségi festés süti! Megkülönböztető jelzés meg nincs - csak ablak a tetőn -, nem süti!

A kopást a tükrön a tárolás okozta, ezzel egy percet sem játszottak.

A rendszámtáblára kicsit sok festék került, így nehezen olvasható.

A W124-est tényleg használták a Bundesrepublikban rendőrautónak.

Matchbox MB-52 Isuzu Amigo

Hogy kegyetlenül őszinte legyek, én nem is tudok még egy olyan modellt mondani, aminek a Matchboxnál megmintázták a három- és ötajtós változatát is. SUV-ot meg végképp nem.

Az Isuzu MU Wizard / Rodeo, Opel / Vauxhall / Holden Frontera és Honda Passport neveken is futó jármű ötajtós változatát már átvettük korábban, de a háromajtósat nem, pedig az jelent meg előbb az 1-75 sorozatban. Nyugodtan hátradőlhetek és átadhatom a típusismertetővel kapcsolatban a szót Tomminak, aki már letudta ezt a típust. Tessenek átfáradni hozzá olvasgatni kicsinyt, majd visszatérni ide.

A Matchbox világában a típus mint MB-52 regnál 1991 és 1993 között, majd visszatér 1999-re, mint MB-49/52/54 annak a függvényében, hogy mely régióban dobják piacra. Spéci csomagokban később is megjelenik egészen ocsmány festéssel és szörnyűséges kerekekkel is, de az igazán csinos változatai az 1-75 sorból valóak.

Az én példányom az itt már megénekelt MC-10-es szettből való, ugyanaz a kivitel, mint az 1991-es premiermodell. Mitagadás nem éppen a cég legjobban sikerült kisautója, ha akarom még azt is rá tudom fogni, hogy gyári hibás. A járgány részletességével, a beltérrel a festéssel teljesen elégedett vagyok, de valahogy a krómszínűre festett műanyag alváz és a fém karosszéria nem akar egységes egészet alkotni. Érdemes megnézni Tommi példányát, melynek jobb hátul pont úgy görbe az alváza, mint az enyémnek – sőt, az enyém rosszabb –, ráadásul az én példányom halmazatilag elől is bibis.

Az 1991-es kiadású Isuzu Amigo egy szép részletekkel bíró járgány, de az, hogy kettőből rögtön két példánya gyári hibás jelzi, hogy nem éppen a Matchbox fénykorából való.

Matchbox MB-52 Isuzu Amigo, 1991-ből. A jobb első lámpánál már látszik egy kis illesztési hézag, de ez még nem lenne vészes.

A bal elsőnél viszont egyenes úgy néz ki, mintha lezúzták volna.

A beltér, a kidolgozottság, a festett részletek amúgy kitűnőek.

Ennek is görbe az alváza hátul, pont mint Tommi példányán. (Link fent.)

A pótkerék kimondottan szeretni való részlet, még akkor is, hogyha semmi köze az autón amúgy rajta lévő kerekekhez.

A háttérben az ötajtós tesójával. A két modell nyilvánvalóan nem egymás folyománya és a léptékük is más.

Hé! A pótkerekeken azonban - úgy tűnik - osztoznak!

Matchbox Connectables Peterbilt és Kenworth Wreck Truck

A Matchbox Connectables termékpalettája elég szerteágazó, mindemellett elég alul dokumentált is. Nem igazán a gyűjtök kedvence, oly nagyon én sem rajongok érte, ám azért nem minden esetben megyek el mellettük. Ennek fő oka, hogy olyan modelleket is átvettek az 1-75-ös kínálatból, amiket kedvelek. Ez okból került hozzám a Peterbilt Wreck Truck 1990-ben kiadott Connectables verziója, valamint annak a hátsó részét felhasználó Kenworth vontató, ami 1991-es kiadás. A Peterbilt megszólalásig hasonlít az annak alapjául szolgáló fém karosszériás testvérére, tulajdonképpen csak a szétszedhetőség miatt kellett módosítani a gém kialakítását. Persze, ha jobban megfigyeljük őket, akkor apró eltérések garmadáját figyelhetjük meg rajta. A Kenworth már jóval kevésbé hasonlít társára, valószínűleg a fém kivitel rövidebb ideig ült modellt a készítőknek. Pehelysúlyát ellenpontozandó, ballaszt fémdarabot helyeztek el a fülke belsejében. Fényezésük a szériára jellemző ezüstben pompázik, amit a Peterbilt esetében lila-neon sraffozással dobtak fel, míg a Kenworth egy - legalábbis szerintem - dögös lángmintát kapott. Nálam maradnak így egyben, nem fognak idegen testrészeket kapni, úgy is csak Porschéval tudnám kombinálni őket. Ezek közül az egyiket már láthattátok, a másikat viszont megragadva az alkalmat most mutatom meg. A dekoráció színválasztása nem éppen a legszebb, de volt már itt ennél rosszabbat is.

Peterbilt vontató műanyagból és fémből

Főként a plató feletti részben különböznek

A rendszám a költségvetés áldozata lett

Ugyanaz a plató más fülkével

A Kenworth fülkéje merőben más, mint a fém társáé

Ide még akár beilleszthető lenne egy kipufogókat is tartalmazó toldat

Nem igazán fiús a színvilága ennek a Porschénak

Matchboxon kívüliek: Welly Mercedes-Benz 207D Kasten

Bizonyára ismeritek a mondást, mely szerint „az okos ember másol, a zseni lop”. Nos, a Wellynél lehet pár zseni, mert loptak – ötletet legalábbis mindenképpen.

Az 1979-es Matchbox MB-73 TV News Truck-ról bátran állíthatom a tisztelt olvasók visszajelzései alapján, hogy nem csak nekem kedves modell. Valószínűleg fog még itt szerepelni verziója, mert van pár olyan inkarnációja, amire fáj a fogam.

Egyszerűen nem lehet nem észrevenni, hogy a Welly kisautója mennyire kísértetiesen hasonlít a Matchbox klasszikusra. Nyilvánvalóan nem kopírozták a Matchbox modellt, hiszen szemlátomást mások az arányai és a tetején hordott cugehőr sem stimmel, de az ötletet egész biztosan innen nyúlták. Az érdekes a dologban, hogy pár részletben még jobb munkát is végeztek. Rögvest ott vannak az oldalablakokon a rendesen, fémből határolt elefántfülek. Ezt a Matchboxnál elintézték egy karcolással az ablakon. Aztán a Wellynek van némi beltere, ami ugyan csak a vezető és utasa munkahelyére korlátozódik, de a Matchbox nagy büdös semmijéhez képest sokkal jobb. A raktér üres, de ez nem is fáj annyira, mert az első szélvédőt leszámítva sehol máshol nem lehet belátni a járműbe. A tetőn hordott holmik nem tüntethetőek el a járgány bendőjében, de gyanítom, hogy a Matchboxnál is azért alakították ki ezt a cseppet sem olcsó – mármint előállítási szempontból nem az – részletet, hogy beférjen a gép az egyendobozba. Ellenben van hátul hágcsó és körben pici rácsozat, amitől még pofásabb ez a négykerekű tégla.

Nyúlás ide, vagy oda, nekem összességében tetszik és megkockáztatom, hogy tulajdonképpen vetekszik a Matchboxszal. Azonban egy csattanót a végére hagytam! Porsche találta ezt a remek oldalt, ahonnan kiderül, hogy nem csak a Welly... khmm... „merített” a Matchbox munkásságából. Sőt! A Realtoyhoz képest ők egészen visszafogottan viselkedtek.

Welly Mercedes-Benz 207D Kasten. Igen, jobbkormányos!

Nem vagyok róla meggyőződve, hogy az arányai helyesek, de összességében játékszernek nem rossz. Viszont ha jobb oldalt van a kormánya, akkor rossz oldalon van a raktér tolóajtaja, nem?

A tetőn levő cuccok ennél is elforgathatóak, de nem lehet őket betolni a raktérbe.

Az operatőr meg a szalámirúd-kezelő lajtorjája.

Matchbox MB-78 Porsche 930 Turbo és MB-64 Porsche 928

A Matchbox Japán piacra szánt száz darabos sorozatába bekerülő modellek némelyikének festése eltér a máshol kaphatóak közül. Van mikor ez egyértelműen látszik már a feliratból, nem is beszélve a Police Patrol ide vágó kiviteléről. Az itt felbukkanó öt Porsche modell közül nekem kettőre sikerült szert tennem, amiknek a festése csak ebben a sorozatban található meg. A 928-as ezüst alapszíne egy bordó csíkkal lett feldobva, ami szerintem nem rossz, de én megelégedtem volna csak a küszöbökre kerülő Porsche felirattal is. A Turbo-nál a névben is történt egy kis változás, itt ugyanis a 930-as típusmegjelölést is bevetették. A piros fényezést az eredeti modell mintájára ellátták pár helyen egy kis fekete festékkel. Mindez nagyon sokat dob az összhatáson, annak ellenére, hogy nem túl kidolgozott az egész megvalósítás, főleg értendő ez az eltúlzott oldalsó dekorációra. Az egyszínű modelleknél azonban szerintem sokkal jobban mutat, többször is bevethették volna ezt a tampózást. Sajnos nem hibátlan darab, de azért szerencsére sokkal jobban átvészelte az ide-oda utazgatást, mint a doboza. A harmadik japán Matchbox Porsche amire még szemet vetettem - illetve tudom, hogy eltér a megszokottól - az a Boss festésű Porsche Turbo, amit Porsche 930 Turbo Racing néven találhatunk meg - az eltérés a rajtszámban keresendő.

Elvileg járniuk kellett már Japánban

Nem rossz, de a Porsche feliratnál megállhattak volna

Egy kevés fekete festék csodákra képes

Matchbox MB-78 Porsche 930 Turbo a viseltes dobozában

Matchbox MB-64 Porsche 928

Matchbox MB-61 Ford Thunderbird Turbo Coupe – Matchbox Super Color Changers

A legendák roppant törékeny dolgok. Óvatosan kell velük bánni, mert ha nem így teszünk, akkor a legenda összetörik és marad helyette valami buta, fájó üresség, meg némi hiányérzet. Ha alkotsz egy legendás típust, akkor nagyon óvatosan aggasd rá a nevét újabb változatokra, mert esetleg úgy találsz járni, mint ablakos Tóth a jégen.

Thunderbird kilencedszer

Az első generációs T-Bird igazi klasszikus, garantált helye van az automobilizmus panteonjában, holott csak három modellévet ér meg – bár más klasszikusoknak még ennyire sincs szüksége az ugyanerre a helyre történő beköltözéshez. A következő három T-Bird generáció valamelyest emlékeztet még rá, bár jócskán nagyobbak, már nem kétülésesek, de – legalábbis szerintem – sokkal csúnyábbak, van bennük valami ragadozóktól megszokottan vészjósló. Az ötödik generáció leginkább egy felszteroidozott porszívóra hasonlít és teljesen szakít az eredeti T-Bird koncepcióval, a hatodiktól a tizedikig tartó generációknak meg csak annyi közük van az eredetihez, hogy valamiért pont úgy hívják őket, gyakorlatilag bármi is lehetne a nevük. A 2002-2005 között gyártott tizenegyedik generáció meglovagolva a retrohullámot már nagyon erősen emlékeztet a klasszikus elsőre, de ez majd egyszer talán egy másik post tárgya lesz. (A T-Bird generációk mind megtekinthetőek a fentebb már linkelt Wikipédia oldalon.)

A Matchboxnál valamilyen oknál fogva a kilencedik generációt megmintázásra érdemesnek tartották. Tulajdonképpen egy bajom van a géppel: a neve. Ha bármi másnak hívnák, mint T-Bird, akkor valószínűleg még tetszene is. Sőt! Megkockáztatom, hogy tulajdonképpen tetszik is, csak a neve hibádzik.

A kilencedik generációs T-Bird 1983-ban debütál. Kétajtós kupé, a kor formavilágára szabva, a „már jövünk kifelé a dobozautó korszakból, szeretnénk az európai autókra hasonlítani, de a méretből nem engedünk” recept mentén. Az olajválság pont tíz éve volt, szóval az amerikaiak valahogy abban a fura kettősségben élnek, hogy már érdekli őket, hogy mennyit fogyaszt egy autó, de még mindig a 4-5 literes blokk az, amit normálisnak tartanak egy személyautóban. A T-Bird stílusjegyei a kortárs Taurus, Sierra, illetve a FoMoCo legkékvérűbb márkájából, a Lincolnokból jönnek és ugyanarra a Fox platformra épül, mint számos akkori Ford, köztük a – akkor éppen elég szögletes – Mustang is.

Az első évben három változatban mérték a T-Birdöt: alap (base), Heritage, (örökség, akármilyen hülyén hangzik is) és Turbo Coupe. Az első kettő a 3,8 literes, Essex V6-ost rejtegeti a motorházteteje alatt, ami akkor 110 pacira elég és egy háromsebességes automataváltó jár hozzá. Opcióként rendelhető a 4,9 literes, Windsor 5.0 V8-assal is, ami a mindenható fogyasztás érdekében 140 harmatos pacit izzad ki magából. A csúcsmodell a Turbo Coupe, ami sok szempontból spéci. Bár csak 2,3 literes sornégyes hajtja, ugyanúgy 140 lóerős, mint az ötlityis nagy dög V8-as tesója. A többi változattal ellentétben ehhez már ötsebességes manuális váltó tartozik.

1987-ben a T-Birdöt átszabják – ezt a verziót mintázza meg a Matchbox, úgyhogy ezért az ugrás a modellévekben. Nem csak kívülről változik meg az autó – különösen az orrán feltűnő a változás – de köszönhetően a Ford Mustang SVO-ban is használatos töltőlevegő visszahűtőnek (intercooler), a változatlanul 2,4 lityis blokk 190 lóerőt ad le. Ebben az évben már négysebességes automatával is rendelhető a Turbo Coupe, aminek komoly teljesítményveszteség az ára, „csak” 150 lovas – a töltőlevegő nyomását alaposan visszaveszik, egy helyett csak 0,65 bar, hogy spóroljanak a váltó élettartamával. Az autó felszereltsége még ma sem hangzik rosszul, mind a négy kerekén tárcsafék lassítja, van blokkolásgátlója, 16 hüvelykes, 225/60VR kerekei vannak, a motorháztetőn lévő légszipoltyúk pedig egyáltalán nem csak dísznek vannak ott. 1988 a Turbo Coupe utolsó éve, a generáció utolsó évében eltűnik a kínálatból és a 3,8 V6-os feltöltős változata veszi át a helyét.

1987-1993

Meglepő módon a Matchboxnál ugyanabban az évben debütál a kilencedik generációs T-Bird ráncfelvarrott változata, mint a valóságban. Elnézve az eredetiekről készült képeket, egyáltalán nem végeztek rossz munkát a megmintázásakor. Erre a korszakra jellemző ez a „fém alváz alul-műanyag dekorcsík és lökhárítók középen-fém karosszéria fent” szendvicsszerkezet, ami szerintem nagyon pofás, szeretem az ilyen kivitelű autókat és ha most mondani kéne egy hasonló módon elkészített Matchboxot, ami szerepelt már itt, akkor hirtelen a Magnum Ferrari ugrik be. Vidáman belefér a kilencven centes árba, hogy az első világítótestek a szélvédő anyagából vannak, míg a hátsók egy külön, vörös műanyagból. A mai szemmel nézve nagyon bitlisz, Turbo Coupe felirat és viharmadár az ajtókon sem légből kapott. 87-ben volt a T-Birdnek olyan felszereltségi szintje, amihez ezek is hozzátartoztak, viszont egy árva képet nem sikerült lelnem a neten az eredetiről – lehet, hogy még az ízlésficamban alaposan felszerelt amerikaiak is túlzásnak találták? Vagy csak redneck csávók vették és azok le is lakták az autóikat, ahogy kell? Pedig akkor azért akármi, ami turbo volt az menő is volt, Michael Knight is 1982-86 között nyomogatta a Turbo Boost-ot. A 89-es bordó fényezésű autón ezek a részletek pirosak, szóval szerencsére annyira nem is látszanak. A részletek a helyükön vannak, úgyis mint a motorháztető beömlői, vagy visszapillantó tükrök. A nyolcpöttyös kerekek mára már klasszikusnak számítanak, szeretjük is őket, főleg ha jól rugózó tengelyekhez csatlakoznak – bár jelen esetben az elsők csak egész minimálisat hajlandóak rugózni. A beltér szépen kidolgozott és még a kormány sem csak egy pizza.

Ilyen állat pedig...

Alaposan átnéztem a forrásaimat, de se Charlie Mack, sem a 21 különböző változatot felvonultató BAMCA nem tud olyan bordó T-Bird változatról, mint az enyém, nevezetesen hogy sárga szélvédői és így első lámpái lennének. A dolog merő rejtély!

A másik, ezüst-szürkésbarna verzió már jobban behatárolható – bár ezt a BAMCA világos-borsózöldnek hívja – a Super Color Changer sorozatot 1988-ban dobja piacra a cég. 12 különböző, az 1-75 szériából származó kisautót tartalmaz, illetve vele párhuzamosan 8 Skybusters repülőt. A különlegessége a nevéből kisüthető: olyan festéssel látták el őket, mely a hőmérséklet függvényében váltja a színét, amit váltott hideg-meleg vizes kezeléssel lehet előhozni. A sorozat valamiért nem túl népszerű, talán azért, mert a járgányok szobahőmérsékleten teljesen lehetetlen színűek. Vagy tán mert a szülők féltették a gyerkőcöket a forró víztől? Sohasem fog kiderülni!

A Matchbox Ford Thunderbird Turbo Coupe értelmezése egy nagyon jól eltalált, részletgazdag, igényes kisautó. Már csak attól kell elvonatkoztatni, hogy ez egy Thunderbird.

Elvben ez egy MB-61 Ford Thunderbird Turbo Coupe, 1989-ből, de semelyik forrásom sem tud sárga szélvédős és fényszórós változatról.

A hátsó világítótest külön műanyagból. Kár, hogy ma már ilyesmit nem látunk.

Jól látszik a különbség, a Super Color Changer változatnak tényleg színtelen a szélvédője.

Super Color Changer - szobahőmérsékleten ilyen lehetetlen színe van. Az alváz nem színváltós festékkel van lefestve. Elvben az eredetinek is volt olyan felszereltsége, ahol az embléma, meg a felirat széria volt.

Frissen a frigóból és a forró víz alól. Hátul a festék hideg színe - kb. csoki - elől a forró - kb. fura szürke.

Itt már a szobahőmérséklet miatt változtak a színek.

A Super Color Changers - ahányszor leírták, annyiféleképp sikerült - oldala az 1989-es katalógusból.

Így fest az eredeti. 1987-es Ford Thunderbird Turbo Coupe.