Lledo 63004 Days Gone 1950 Bedford 30cwt Delivery Van Hamley's 1995

A tegnapi Lledo katalógus után kézenfekvő, hogy előrukkoljak a két Lledo gyártmányú kisautóm közül az egyikkel, történetesen a márkára jellemzőbbel és szebbel.

Centerweight
A britek jelentős autógyártásának online dokumentáltsága botrányos! Még akkor is iszonyatosan nehéz kideríteni egy modellről bármit is, ha pontosan tudod annak a gyártóját, típusát és évjáratát. Amikor meg nem, akkor cirka lehetetlen. Pontosan így jártam e bejegyzésnek a tárgyával is. Már eleve azt az információt összerakni, hogy a Bedford Delivery Van 1950-es keltezésű, több Lledo katalógusból kellett. Igen, most lebuktam, van még Lledo prospektus a tarsolyomban!

A 30 cwt-ről egy darabig azt gondoltam, hogy típusjelzés, de hamar kiderült, hogy ez egy súlymértékegység, ami angol nyelvterületen (volt?) használatos, még mint Hundredweightként is ismeretes. Hogy egyszerűbb legyen a történet, a britek és a jenkik eltérő tömegre használják – hosszú- és rövid cwt. Három különböző forrásnál, három különböző, akár tízszeresen eltérő értékű definícióját találtam, de végül a Wikipédiáét gondolom helyesnek. Szerintük egy long hundredweight – a Bedford brit gyártmány, nyilván a brit mértékegységet használják – 50,8 kilogramm. Tehát egyszerű a matek: 30 x 50,8 = 1524. Cirka másfél tonna, ami stimmel egy ekkora méretű teherjárműhöz.

Iszonyatosan sok nyomozással töltött idő után úgy gondolom, hogy a nevezett jármű a Bedford M sorozat lehet – a hangsúly a feltételes módon van. Ezt 1939 és 1953 közt gyártották. A különböző tengelytávolságú változatokban készülő járművet a Bedford, csak járóképes alvázként-, fülkével szerelve de felépítmény nélkül-, platós- és billencs- verziókban értékesítette. Tehát a zárt áruszállító valamely felépítménygyártó munkája. Az viszont egységes, hogy soros, hathengeres, 3,5 literes, 76 lórerős (gondolom ez itt bhp lesz), benzinmotor (!) hajtotta a hátsó kerekeit, egy négysebességes váltón át. Hidraulikus, vákuumrásegítős dobfékei fékezték mind a négy kerekét.

Sokkal több a hasonlóság, mint az eltérés - a zárt áruszállítókat amúgy is erre szakosodott cégek építették a Bedford, fülkés önjáró alvázaira, tehát lehetségesek eltérések, illetve az évjárat is eltér két esztendővel - ezért én azt gondolom, hogy amivel dolgunk van az a Bedford M sorozata. (Kép: Flickr)

1995

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az 1995-ös Lledo katalógusomban – majd fogjátok látni –, új modellként jelöli a Hamley's játékbolt színeibe öltöztetett kis Bedfordot. Tehát a premierév biztos, de hogy ezzel a motívummal meddig készült, nem tudom megmondani.

Ne halljatok bele ebbe semmiféle negatív felhangot, de ha röviden kell összefoglalnom, akkor azt mondanám, hogy olyan, mint a Matchbox Models of Yesteryear szériája. Nem véletlen, a tegnapi postban már tisztáztuk, hogy J. W. Odell egyértelműen ezt a sorozatot vitte tovább az új cégében. Nagyon igényes, nagyon szépen tökéletesen festett. Egyértelműen inkább a felnőtt gyűjtőket célozza mintsem a gyerekeket, bár ez konkrétan kibírja azt is ha – ésszel – játszanak vele. Gondolok itt arra, hogy csak az alváza és a hűtőrácsa, illetve az első fényszórók készültek műanyagból – a sárvédők is fémek –, ez utóbbiakat le lehet törni és testnyílásokba tüffködni. A fülke kapott egy minimális belteret – egybe-ülőpad és kormány, gyanítom az eredetiben sem lehetett ennél sokkal több minden – de a raktér teljesen üres.

Nem az a méretarány, amit mi gyűjtünk, ami okból egy darab nem sok, annyi Matchbox Models of Yesteryear sorozatú kisautóm sincs, de ami szép az szép! Ez pedig szép és nagyon örülök, hogy van egy ilyen mutatóba a gyűjteményemben. Hozzá igen kalandosan került hozzám: Szerzőtársaim zsákmányolták az egyik börzén egy „turkálós” dobozból, „turkálós” áron. Az volt az indíttatásuk, hogy látták, hogy mesés állapotban van, Lledo és egyszerűen nem tudták otthagyni, azzal a felkiáltással, hogy „Joenak biztos kell”. Hozzá milyen igazuk volt! Kellett! Ez úton is köszönöm!

Nagyjából ennyi, ami a "csillogós oldalán" műanyagból van: A hűtőrács és a két fényszóró. #regenmindenjobbvolt

Még a fellépők vannak műanyagból, amik az alvázból "nőnek ki". A sárvédők is fémek. #regenmindenjobbvolt

A festés gyönyörű és tökéletes. #regenmindenjobbvolt

A Days Gone sorozat egyértelműen inkább a felnőtt gyűjtőket célozza, mintsem a gyerekeket, bár abszolút alkalmas - ésszel történő - játékra is.

A raktér üres és nincs is különösebben kidolgozva. Az ajtók ablakaiban nincs "üveg".

Csak az arányok érzékeltetéséhez egy GMC Tow Truck, mint mérőmókus. Iso hatezres, természetesen és nem sün.

Az alváz műanyag még. A négyzet és téglalap alakú részletek is műanyagok, de külön alkatrész, a raktér padlóját adja ki, gyanítom a vezetőfülke belterével egy alkatrész. Érdekes, hogy a Days Gone logó felkerült rá, de a Lledo embléma nem.

Katalógusok: 1989 Lledo

Azt hiszem akkor kezdett érdekelni a Lledo története, amikor barátaim az egyik börzén egy turkálós dobozból hoztak nekem egy tökéletes állapotú kisáruszállítót – nyilván turkálós áron. Annyira makulátlan állapotban volt, hogy bár egyikünk sem gyűjti igazán ezt a méretarányt, nem tudták otthagyni. Talán porsche volt az, aki emlékezett rá, hogy én jártam a Hamley's játékboltban aminek a színeit viseli és gondolta, hogy örülni fogok neki.

Nos, örültem de csak mintegy mellékesen és később észleltem, hogy Lledo gyártmány.

Oké, de mi is ez a Lledo?
John William Odell a Lesney Products – a Matchbox termékek eredeti gyártója – első számú alkalmazottja volt. Mérnökként csatlakozott a céghez és bizony ő tervezte azt a kis gőz-úthengert, amit 1952-ben magával vitt az iskolába a lánya a „show and tell” napra – kb. „mutasd meg és mutasd be”, angol nyelvterületen (is) gyakori iskolai esemény, amikor a nebulók valami olyasmiről beszélnek amit ismernek és szeretnek, fejlesztendő az összes ezzel kapcsolatos készségüket – aminek az volt a szabálya, hogy az illető tárgynak bele kell férnie egy gyufaskatulyába. Ahogy mondani szokás, „a többi már történelem”.

30 évvel később, amikor a Lesney fizetésképtelenséget jelentett és felvásárolta az Universal Toys, Odell nem ült a babérjain, hanem megalapította a Lledo részvénytársaságot. 1999-ig maradt a cégnél, amikor is a megromlott egészsége miatt – Parkinson kórban szenvedett – visszavonult. 2007 júliusában hunyt el, 87 éves korában. Akkor meg is emlékeztünk a szomorú eseményről e lapokon, úgy emlékszem hogy még a halála napján.

1999-ben a Lledo is csődbe megy, a márkanevet és az öntvényeket a Corgi Classics vásárolja fel. Ők 2005-ig gyártják Kínában és kínálják az eredeti márkanéven a modelleket, majd végül a saját nevükön veszik fel őket a kínálatukba.

Models of Yesteryear újratöltve
A Hamley's van – szándékosan kerülgetem itt a forró kását, lesz róla post hamarosan – érkeztekor döbbentem rá, hogy őszintén szólva gőzöm sincs arról, hogy a Lledo mi fán terem. A cég létezésével tisztában voltam, de hogy milyen termékeik voltak azt bizony nem tudom. Igyekeztem bepótolni a tudásbéli hiányosságaim.

Odell 82-ben pontosan tudta, hogy sem az amerikai, sem a távol-keleti, erős és olcsó konkurenciával nem tudja felvenni a versenyt – a Lesney sem tudta és végül ez vezetett a cég csődjéhez – a háromhüvelykes játékszer kisautók terén.

Viszont változatlanul látott fantáziát az inkább a felnőtt gyűjtőket, valamint a minőségi promóciós modelleket kereső cégeket (merchandising, amit a Matchboxnál Code 2-nek hívunk) célzó, nagyobb léptékű, klasszikus járművekben. Azt hiszem minden pejoratív hátsó gondolat nélkül mondhatjuk, hogy új márkanéven folytatta a Matchbox, Models of Yesteryear sorozatát – ami amúgy 1956 és 1996 közt készült a Matchboxnál.

A Lledonál a Days Gone – kb. Letűnt Napok – nevet választotta a szériának ami igencsak rímel a Models of Yesteryear-re – kb. Régmúlt idők (autó)Modelljei. Én kiérzek belőle egy kis melankolikus, keserű nosztalgiát is.

A Days Gone 1:43 méretarányú, pont mint a MoY. A minősége, a kivitelezés kiköpött MoY amit abszolút dicséretnek szánok.

Az érdekes az, hogy egy MoY modell nem sok, annyi nem szerepelt még e lapokon, mert bár bőven készítettek olyan járműveket, melyek érdekelnek, a méretarányuk kívül esik az érdeklődési körünkön. Viszont Lledo már igen! Andrew0807 kolléga egy négyrészes trilógiát ígért egy speciális Lledo széria kapcsán, amiből végül két rész készült el. Mindkettő brit sebességi-rekorder autó, a Campbell-Railton Bluebird, és a Railton Mobil Special.

1989
Az első Lledo katalógus, amire szert tudtam tenni, az 1989-es. Amire felfigyeltem benne, az 1954-es, Greyhound Scenicruiser modell, amit afféle kikacsintásnak gondolok a Matchbox klasszikus, Regular Wheel 1-75, MB-66 Greyhound Coachra. De ennek már nem kellett lecsalni egyet az ablakai közül. (Típusismertető és az utalás magyarázata a remake, GMC Scenicruisernél.)

Nagyon meglepett a Marathons sorozat, ami sokkal közelebb áll témában és méretarányban is a Matchbox 1-75 sorozathoz.

Amin viszont egyenesen ledöbbentem, az a Coca-Cola Miniatures, ami szakasztott 1-75 méretarány, egyfelől távol-keleti beszállítóktól származó modellekből áll, másfelől meg olyanokból, amik kiköpött Matchboxok stílusukban, kerekeikben. Az a benyomásom, mintha egyenesen kiadatlan Matchboxok lennének!

Matchboxon kívüliek: Lledo Railton Mobil Special

A négyrészes trilógia második tagja hasonlóan az előzőhöz nem a formájával kápráztat el minket, hanem azzal amit képvisel. Egy apró szelet kis történelem következik ismét.

Ezüst csepp

14 év telt el azóta, hogy a Bluebird átlépte a 300 mérföldes álomhatárt. Ám, mint tudjuk az ember nyughatatlan és mindig feljebb és feljebb akar jutni. Bár számos kísérletet tettek arra, hogy újabb vastagbetűvel írt szám kerüljön a sebességrekordok történelemkönyvébe, egészen 1947-ig kellett várni arra, hogy ez megtörténjen. Ekkor hozta létre ugyanis Ried Railton a Railton Special-t. A koncepció adott volt. Létre kellett hozni egy olyan autót, amely képes átlépni a 400 mérföldet. Első lépésként szükségük volt egy motorra. Egy nagyon erős motorra. A megoldást Marion Carstairs szolgáltatta, aki egykori versenycsónakja motorját ajándékozta a nemes feladatra. A motor egy Napier Lion W12-es, ikerkompresszoros repülőgépmotor volt, ami a maga 2600 lóerejével nem csekély sebességet volt képes elérni. A motor neve ismerősként csenghet, ugyanis a Bluebird szívét is egy Napier motor adta. Azonban ugyanaz a probléma vetődött fel, mint anno a kék madárnál. Ekkora erőt nem könnyű átjuttatni a talajra. Míg 1933-ban ezt úgy ellensúlyozták, hogy a hajtott kerekek tapadási felületét megkétszerezték, a Specialnál az erő egy részét átvezették az első kerekekre. Így ez lett az első négy kerék hajtású rekorder "autó". Ám ez csak a feladat egyik része volt, mivel a hajtás mellett ugyanolyan fontos a kaszni is. Ennek tervezése szintén Mr. Railtonra hárult, aki nem bízta a véletlenre a dolgot, az autó modelljét elküldte Nagy-Britanniába, hogy ott professzionális eszközökkel, szélcsatornában teszteljék az autó légellenállását.

Az autó első jelentősebb sikere 1938. szeptember 15-én történt meg, amikor John Cobb brit versenyzővel a volánjánál - csupán három héttel azelőtt, hogy George E. T. Eyston által felállította az új 555 km/h-ás világrekordot a Thunderbolttal, - a Special elérte a 563 km/h-t. Ezzel új csúcs született.

Az autó hírnevét azonban az 1947-es év alapozta meg. Ekkor történt ugyanis, hogy Bonneville-ben az autó elérte a 403 mérföldet, ami 633 km/h-nak felel meg. És bár a hivatalos jegyzékben 393 mérföld szerepel, ami annak köszönhető, hogy két mért futam átlagát fogadták el - a másik futamon 385 mérföld volt - mégis úgy ismeri mindenki a Specialt, hogy "A gép, amely átlépte a 400 mérföldes határt."

A rekorder a Lledo szerint

Az igazság az, hogy a gyártónak nem volt igazán nehéz dolga az autóval. Hiszen nem kell millió alkatrészből összerakni, akárcsak a Bluebirdöt. Sőt! itt még a speciális kerekeket és a belteret is megspórolhatták. Előbbinél talán túlzásba is estek az egyszerűsítéssel. Ugyanis egy darab fröccsöntött Smarites cukorka az egész. amivel igazából nem is lenne bajom, hiszen nem látszik. De! Az már sokkal inkább fájó, hogy a sorja annyira feltűnő, mint ezen a játékautónak nem nevezhető tárgyon. A többi részlet viszont mind a helyén van és épp ez az ami miatt a kerék számomra annyira fáj.

 Railton "Mobil" Special.

 A "szélvédő az alvázból van kialakítva.

Kákán a csomó, de ettől a keréktől nekem kissé olcsó érzésem van.

Az "ezüst csepp" akkor. Több kép itt.

Matchboxon kívüliek: Lledo Campbell-Railton Bluebird

Jó ideje tervezgettem ennek a posztnak a megírását. Pontosabban poszt sorozatnak, ugyanis jelen alanyunk egy ötrészes láncszem első darabja. Ami igazából egyelőre csak négy részes lesz, mivel az utolsó hiányzik, bár ez utóbbi kicsit ki is lóg a sorból. Ez nem más, mint a Lledo által elkészített Land Speed Recorders széria.

Új srác a grundon

A Lledo márka még nem szerepelt a blog hasábjain, így rögtönöznék egy kis típusismertetőt is.

A márkát 1982-ben alapította két angol úriember, Jack Odell és Burt Russel. Előbbi név ismerősen csenghet, hiszen a Matchbox márka egyik alapítója is ő volt. Egyben jelen márkánk tárgyának a névadója is, hiszen a Lledo visszafelé Odell. A cég profilját a 20-as 30-as évek autói határozzák meg. Valamivel nagyobbak is, mint 1:64, én inkább 1:43 közelinek érzem őket. Leginkább talán a Matchbox Models of Yesteryear szériájához lehet hasonlítani, bár ezek masszívabb darabok. Annak aki szereti ezeket az időket, bátran merem ajánlani. Még a hibátlan modellekért sem kell kifizetnünk egy félhavi fizetést.

Számunkra azonban nem ezek lesznek az érdekesek, ugyanis a Lledo megállapodott a Kellog's zabpehelygyártó angliai részlegével, hogy elkészítenek egy négydarabos szériát, ami a történelem leggyorsabb autóit mintázza meg. Ekkor 1993-at írtunk, így a széria ötödik tagjának eredetije is csak elméletben létezett. A széria négy tagja: jelen posztunk tárgya, az 1935-ös Bluebird, az 1947-es Railton Mobil Special, az 1965-ös Spirit of America és az 1983-as Thrust 2.

Az igazság az, hogy nem lehet őket egy méretarányba sorolni, valahol az 1:80 és az 1:100-as arány körül mozognak. Azt, hogy pontosan mit is kellett tenni azért, hogy valakinek a birtokába kerüljön ez a szett nem tudom, csak annyit, hogy nem külön-külön, hanem egy csomagban érkeztek. A díszdoboz mellé járt még egy brossúra is, ami tartalmazta az adott autó pár fontos adatát, mint például a sebesség és a rekord felállításának ideje. Később a cég megmintázta a minden rekordot megdöntő Thrust SSC-t is, így léteznek olyan csomagok amiben már ez is benne van.

Campbell-Railton Bluebird

Talán nem meglepő az, hogyha azt mondom, nem a Bluebird volt az első sebességi rekordot fölállító autó. Mire eljutottunk a megépüléséig számos rekordot följegyeztek már. Azonban az 1931-ben elkészült első Bluebird már átlépte a 400 km/h-t. A pilóta Malcom Campbell volt, és ahogy az az emberi természetnél megszokott, mindig kell valami, ami gyorsabb. Így nem sokkal később elindult a megépítése az új Bluebirdnek, ami áramvonalasabb és erősebb is volt elődjénél. Ehhez az erőforrást egy 36,7 literes(!) 2300 lóerős Rolls-Royce V12-es szolgáltatta, amit még megfejeltek egy kompresszorral is. Debütálása 1933 február 22 történt Daytonában, ahol mindjárt fel is állította az új rekordot 438 km/h-val. Campbell azonban nem volt elégedett,. Úgy vélte, hogy a kipörgő kerekek miatt a 80 km/h-t is veszít a végsebességből. Ezt ellensúlyozandó hátulra dupla kerekek kerültek, hogy az autó jobban le tudja adni teljesítményét és nyomatékát. Emellett lecsökkentették a tengelytávolságot és a pilóta ülése is alacsonyabbra került.

Bluebird a Daytona tengerparton.

1935-ben a Bluebird visszatért Daytonába, ahol 445,5 km/h-s sebességgel meg is döntötte korábbi rekordját. Azonban az autónak szüksége volt nagyobb térre, hogy megmutathassa igazi erejét, ezért még ez év szeptemberében indult Bonnevilleben. Itt aztán megtörtént a csoda, ugyanis a Bluebird lett az első szárazföldi jármű, ami átlépte a 300 mérföldes határt. A pontosság kedvéért a mért sebesség 301,129 mérföld volt óránként, ami 484 km/h-nak felel meg. Ezután Campbell be is fejezi pályafutását, mint szárazföldi sebességrekorder és átnyergel a vízi sebességrekordokra, melyet négy alkalommal dönt meg. Érdekessége, hogy a hajóját is Bluebirdnek hívják. Az autó tehát nyugdíjba vonul. Napjainkban az Alabama Motor Speedway Hall of Fame-ben van kiállítva Talladegában. Emellett van egy replika Angliában, a Lakeland Motor Museumban is Sir Malcolm Campbell tiszteletére.

A Lledo rekordere

Igazából nem egy túlbonyolított dolog amit kapunk. Bár nehéz is lenne ezen bármit is bonyolítani. Minden ott van a helyén, a festés jól visszaadja az eredetijét, és a logók is megvannak. A kerekek is szépen kidolgozottak. A beltér mondjuk kimerül egy ülésben, pedig egy kormány még belefért volna. Az alvázon is csak a leglényegesebb dolgok vannak. Egy promó autótól viszont szerintem ne várjunk többet, így jó ahogy van!

 Railton Bluebird by Lledo

Korhű a kék szín. A logók is  a helyükön

 Egy kormány elfért volna még

Az alvázon a lényeg. Se több, se kevesebb.

A komplett szett 1993-ból. (Forrás: eBay)

A kiegészített szett a Thrust SSC-vel. (Forrás: eBay)

A Kék madár napjainkban.