2026/03/17

Matchbox 2023 Coffee Cruisers IV – 1932 Ford Coupe Model B

A közelmúltban arról csevegtünk a kisautógyűjtő pajtikkal, hogy milyen régi PC-s játékból szeretnénk frissített újrakiadást. Nyilván a Porsche Unleashed / 2000 volt az első amit ellenszavazat nélkül megválasztottunk a lista élére. Én olyan öreg vagyok, hogy a Street Rod-ot is nagyon szeretném, hogy pont olyasmiket építsek, mint ez a Matchbox ebben a postban!

Ez alkalommal kevés mondanivalóm van, mert az eredeti jármű történetét már alaposan körbejártuk abban a postban, amiben először foglalkoztunk az öntvénnyel. Ez a dekor, csomag exkluzívnak számított egészen addig, míg 2024-ben be nem került egy nyolcas pakkba is. Egy másik, hasonló tematikájú öntvénnyel kapcsolatban már elmondtam, hogy teljesen legitimnek tartom a rajtszámos utcai rodokat és ezzel sem vagyok másként. Ez pedig klassz apró részleteket is kapott, amiket porsche kolléga remek fotóin meg is örökített.

A csomag eddig megjelent – már a befutóban vagyunk, ami azt illeti – tartalmáról a bejegyzéseket ide kattintva tudjátok kilistázni.


Nem kedvelem a zöld színt, de el kell ismernem, ez az árnyalat nagyon jól áll Duce-nak!

A fotón egy (nem utcai) versenyzésre is használatos streetrod látható.

Az Easter Egg szintjét talán még nem üti meg, de mindenképp klassz apró részlet, ami most nem szorul magyarázatra.

A beltér egészen jól hozza az eredeti szintjét - nem túl sok akszesszoárt kellett ehhez megmintázni.

Szépen csillog.

A dekor szimmetrikus, az öntvény nem. A dudorról a vezető ajtaja előtt még mindig nem tudom egyértelműen, hogy mi a csuda lehet.

Ezen az oldalon már egészen jól olvasható, hogy "Matchbox Speed Shop".

NRFB

Nincsenek megjegyzések: