2021/09/03

Matchbox MB-83 Mini Swisher

Még gyerekkoromban csípődtem be utcaseprő autóilag, igaz az Lego fronton volt és csak egy kis termékajánló papíron láttam. Persze felnőtt fejjel már begyűjtöttem azt és még pár változatát is, de az egy másik történet.

A fenti okból kifolyóan, a Matchbox 2019-ben megjelent Mini Swisher névre hallgató takarító járműve is nagyon megtetszett. Persze ha egy boltban futok bele, valószínűleg fel sem tűnik, hogy egyáltalán létezik, szerintem simán félresöpörtem volna az útból, amit lehet meg is tettem annak idején. Azonban mikor valaki így bontottan kezdte árulni, egyből kitűnt a többi közül és le is csaptam rá.

Aranyos kis jószág, de azért a Skidsternél nagyobb, de főleg szélesebb. Minden meg van rajta aminek egy ilyen kis takarító járművön lennie kell, igaz talán elsőre fel sem tűnnek - lámpák, tükrök, kilincsek, belső kezelő szervek, stb. Persze a fő látvány eleme a két forgó kefe az elején, illetve a porszívók a hátulján. Persze mindkettő teljesen fix, így funkciójukat csak képzeletben látják el. Korábban a Street Cleanernél azonban gumiból voltak a kefék és lenyomhatók voltak a talajig, igaz az egy nagyobb méretű Matchbox. Összességében szerintem egy jól sikerült kisautó, talán nevezhetem hiánypótlónak is, ami a gyártó részéről egy tökéletes helykitöltő.

A kis mérete talány így szemléltethető
Kifestés nélkül elsőre talán nem is látszanak az apró részletek
Kapott hátra két porszívó fejet is
Természetesen elektromos meghajtású
Nem nagyon látszik, de a beltere is tisztességesen ki lett dolgozva

1 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

Annak ellenére, hogy:
- Pont úgy néz ki, mintha Kinder Tojásból lenne
- Hátulról olyan, mint ami egy GNK power droidra épült rá (https://youtu.be/4O0-dCLFadQ)

valahogy mégiscsak egy aranyos kis gyösz! ;-)