2021/05/21

Matchbox Moving Parts 2021 - 2006 Ford Crown Victoria Taxi

Nem is tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek, de végre megéltük, hogy újra kapható olyan Matchbox, aminek nyílik valamelyik ajtaja. Bezzegezhetnék itt most másik kisautó gyártó nevével, de nem fogok, inkább örülök, hogy van újra. Pont.

Mozgó Alkatrészek
No, persze nehogy naivak legyünk, hogy a normál - jelenleg 1-100 - sorozatba belecsempészték ezeket a modelleket, mert nem. 2019-ben egy új, Moving Parts (Mozgó Alkatrészek) névre hallgató sorozatot nyitott neki a Mattel. Ekkor összesen 12 modellel indítottak, ebből lett néhány "recolor" is már az első évben, de ezek sora folyamatosan bővül. Sajnos a harmadik évre, vagyis 2021-re jutottunk el oda, hogy ha bemegyünk itthon egy játékboltba vagy egy nagyobb áruházba, akkor simán leakaszthatunk egy ilyet a polcról. Természetesen többe kerül, mint a mezei modellek, majdnem kétszer akkora összeget kell érte leszurkolni. Mindenki döntse el magának, hogy megér-e ekkora felárat. Szerintem megéri, de azt nem tudom megmondani, hogy a rendeltetés szerű felhasználást mennyire fogják tartósan elviselni.

Crown Vic
Korábban már írtam
, hogy nem tudtam ellenállni egy sárga taxi - Yellow Cab - beszerzésének, amit aztán egy újabb változat követett. Az eredeti járművel már foglalkoztunk behatóbban, tehát a típusismertetőt letudhatom egy linkkel. Így mikor a játékboltban elém került ez a nyitható ajtós kivitel újra elcsábultam, legyen teljes a sárga taxi flotta. Számomra különleges kicsit, hogy a hátsó ajtaja nyitható, de a felhasználási jelleget illetően ez abszolút adja magát, ahogyan az alapját adó rendőrautónál is. Maga az ajtó teljes egészében színtelen műanyagból készült, ami kívülről kapta meg a karosszéria színét és dekorációját. Így elérhető volt, hogy az ajtón is fel legyen húzva az ablak. A tartósságát az anyagvastagsággal próbálták elérni, mind az ajtó, mind a zsanér rész elég vastagra sikeredett, reméljük nem fognak a gyerkőcöknél hamar letörni. Az anyagából kiindulva nem is merték túl szorosra állítani az ajtót, még éppen ott marad a helyén, de teljesen nem simul be a fészkébe. Kicsit tartok tőle, hogy ez hamar megváltozhat, lifegőssé válhat az ajtó. Persze nem nálam, mert én nem fogom sűrűn nyitogatni.

A nyitható ajtós Vic kapcsán kerültek először így egymás mellé az előző kettővel, így eddig fel sem tűnt, hogy számos apró eltérés van közöttük a jól láthatóakon kívül - szabad jelző. Az külön meglepetés volt számomra, hogy a két korábbi Fordnak még az alvázuk sem egyforma, ahogyan a belterük sem teljesen azonos. Más a kormány kialakítás, az egyiknél a standard pizza, a másiknál már beleolvasztották azt a műszerfalba, de maradt a rendőrautós berendezés. Eddig azt hitten csak az ablak és a tető változott a szabadjelző miatt, de gyakorlatilag mindhárom teljesen külön modell, nincs azonos alkatrészük. 

Sárga taxik egymás közt
Egész jól illeszkedik az ajtó a helyére
Nem megszokott, hogy a hátsó ajtaja nyitható egy kisautónak
A zsanérnak kell a hely, ez esetben az ülést kellett elcsalni hozzá
Teljesen műanyag, de cserébe vaskos az ajtó
Közelről azért látszik, hogy nem tökéletesen simul bele a karosszériába az ajtó
Látszólag egyformák, de mégis különbözőek
A kék ablak eléggé kilóg a másik kettő közül
Hátul is van némi eltérés
Alulról sem egyformák, ráadásul az egyiken "Hot Wheels módra" kerültek elhelyezésre a feliratok
Kormány verzió 1, zsaru beltér bilinccsel, számítógéppel és fánkos dobozzal
Kormány verzió 2, szintén járőrautó beltér
Kormány verzió 3, rendetlen beltérrel
Matchbox Moving Parts - 2006 Ford Crown Victoria Taxi

1 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

"Bezzegezhetnék itt most másik kisautó gyártó nevével, de nem fogok, inkább örülök, hogy van újra."

De én lehetek rosszmájú! MAJORETTE! (8<I