2014/04/17

MB-38 1957 GMC Pickup - frissítve!

1957 egészen különleges év volt az amerikai autóipar történelmében. A csuda sem tudja, hogy miért alakult így, de ez a modellév egészen sok klasszikust szült. Az 1957-ben debütáló Ford Thunderbird-öt még a Beach Boys is megénekelte, az első amerikai UTE a Ford Ranchero is ekkor kerül piacra, örök kedvencem is ebből az évből való. Folytatnám a sort egy újabb klasszikussal, ez úttal egy pickuppal.

GMC
Azt már régebben tisztáztuk, hogy a Chevrolet-GMC haszonjármű reláció valahogy úgy néz ki, hogy a GMC, Chevrolet alapokon nyújt valamivel többet. Jellemzően kényelmesebb, komfortosabb, csicsásabb, többféle motor, váltó, hajtáslánc kombinációt kínál, adott típustól, évjárattól függően és/vagy alapon. 1957-ben a féltonnás, stepside – amit én oldalfellépősre újmagyarítottam – GMC Pickup abban hozott újat, hogy igyekeztek minden korábbinál személyautósabb kezelhetőséget kínálni egy platós kisteherautónál. Felismerték, hogy akinek ilyesmire van szüksége, az nem feltétlenül professzionális teherautó sofőr, akiket akkoriban nem volt még divat kényelmes, ergonomikus munkahellyel kényeztetni, hanem mondjuk kertész, kőműves, vagy bármilyen hasonló szaki. Így jelent meg az opcionális automata váltó a kínálatban, az alap, sorhatos, 235 köbhüvelykes motoron túl pedig a 283 köbhüvelykes, azaz 4,6 literes, small-block V8 is, 160 lóerőre szedálva. Amúgy meg... Hát pont az aminek látszik, alvázas konstrukció, elől morog, hátul kapar, az egybe díványon ha kell még hárman is elférnek a kabinban úgy, hogy persze azért összeér a könyökük. Igazából ami a műszaki tartalmat illeti, sok mondanivaló nincs erről a járműről. Igásló a kor műszaki színvonalán, kényelmi felszereltség terén meg az egyik első mérföldkő azon a hosszú úton, aminek a vége az volt, hogy a legnépszerűbb autószerű képződmény, amit az Egyesült Államokban újként értékesítettek az a platós kisteherautó, amit személyautó helyett is vettek a jenkik.

 Korabeli katalógus, sajnos olvashatatlanul kis felbontással szkennelve. Ebben 100-as sorozatként hivatkozik rá a GMC, a Ford legnagyobb örömére, akik hasonló jelölést használnak haszongépjárműveiknél.


Persze minden ilyesmi ízlés kérdése, de én még hozzátenném azt is, hogy a megjelenése igazi telitalálat. Hozza a korszak amerikai-autó barokkját, csupa króm, csupa túlzás és hozzá irtózatosan jól is néz ki és nem csak azok számára, akik kedvelik a teherautókat úgy általában, hanem személyautós mércével is. Behemót, naná, de szép.

Nem csak felújított, de teljesen átdolgozott 1957-es GMC féltonnás pickup. Aki erre azt mondja, hogy nem kéne neki, az lódít. Amúgy is mániám a sleeper, ez meg az LS1-es blokkal a - relatív - modern, négysebességes automatával gyilkos lehet - szó szerint.

Aki érti, tegye fel a kezét!
Az 1957-es GMC Pickup 2010-ben debütál az összes piacon, mint MB-38. A púderkék – ezt magamtól nem tudtam volna, súgtak, hogy ezt a színt így hívják – kisautó megkapja a korszak egyik legszebb Matchbox kerekét, ami egy csehszlovák kőművestalicskának is jól állna.
A járgány játékszer mércével mérve telitalálat. Részletes, jól kidolgozott, kiemelték az első világítótesteket festékkel, az annyira jellegzetes, óriási GMC emblémát is a motorháztetőn, de még a kilincsek és az üzemanyagtank sapkája is kapott egy kis „krómozást”, nem is beszélve az első kerék feletti GMC emblémákról. Ennyit arról, hogy egy kisautó ára és kidolgozottsága mennyire van arányban egymással.
A plató, nem gyári extra, fa oldalmagasítása nekem külön tetszik. Nagyon ügyesen oldották meg, hogy egy darab legyen a beltérrel és ez a szín külön jó mindkét célra. A szélvédő leheletnyi sötétítést kap, ami remekül leplezi, hogy a beltér egyébként nem igazán részletes.
Az ilyenfajta hátsó szélvédő amúgy feláras volt az eredetin és remek kilátást biztosított hátra. Cserébe viszont valószínűsíthető, hogy mellékszolgáltatásként üvegházat varázsolt a kabinból.
Szóval az összhatás csillagos ötös. Emlékeztetni szeretnék rá mindenkit, hogy mindössze négy évvel járunk a múltban.

2011-ben még mindig MB-38, de már fekete, elmaradnak róla a festékes apró kiemelések, illetve egy sokkal szigorúbb, de még mindig nagyon jó kereket kap. Ez úttal nem fájó a kiemelések hiánya, mert feketében annyira ütős.

Az 1-120 sorban nem látjuk két évig, viszont elvben idén MB-18 és talán visszatért a púderkék szín, de én még boltban nem láttam, tehát nem tudok felelősséggel nyilatkozni az ügyben. UPDATE: Nem, nem az. A kommentekben ott van a link rá, hogy hogy néz ki. Időközben ötféle változata szerepelt valamilyen multipakkban és Lesney Edition is volt belőle, de a citromsárga test, a fehér tetővel és fehér falú abroncsokkal nekem még akkor is már túl sok, hogyha az alváza fémből van.

Kívánatos, remek darab, ha látjátok valahol az idei kínálatban, akkor érdemes legalábbis alaposabban szemügyre venni, ha pedig tényleg visszatért a premiermodell annak minden apró részletével, akkor érdemes meg is venni.

 Bár minden frontend ilyen kidolgozott lenne az összes újkori Matchboxon! Ez a 2010-es premiermodell az 1957-es GMC pickupból.
 A 2011-es változaton már nincs festék elől, amit azért bocsátok csak meg, mert így talán még gonoszabb a fekete.
 Kis GMC embléma az első kerék mögött-felett.
 A platómagasítás nekem nagyon tetszik, nagyon ügyes megoldás, hogy egy darabból van a beltérrel.
 Kettecskén.

5 megjegyzés:

Andrew0807 írta...

Egész jó a 2014-es is.

http://cobratoys.com.au/mbcat/wp-content/gallery/miniatures/mb786-08.png

Sam. Joe írta...

Hopp, akkor ápdételem a posztot, mert én abban a tudatban voltam, hogy idén is púderkék. Szerintem nem kicsit anakronisztikus az idei a sárga-fekete csíkok miatt.

Tommi írta...

Én úgy emlékszem, hogy az is 5-pakkos, amit Andrew linkelt. :-)

Sam. Joe írta...

Na, akkor most az van, hogy nem tudom! 8-)

Andrew0807 írta...

A wikián 1-120-ba van sorolva. De a Matchbox wikiája hagy kívánnivalót maga után.