2011/08/24

Átalakítás: Hot Wheels Delorean Time Machine

Joe még nem is olyan régen írt az idén megmintázott Hot Wheels Time Machine-ről. Körülbelül ekkor határoztam el, hogy csinálok egy kicsit extrább változatot belőle. Csak egy nagy gondom volt. Egy darabbal sem rendelkeztem. Ezt közben sikerült orvosolnom Pmgabi-nak köszönhetően, így el is kezdhettem járatni az agyam rajta.

Csupasz fém
Aki ismeri az autót az tudhatja, hogy a legtöbb festetlen kivitelben jelent meg, mivel rozsdamentes acélból készült. Így ennél nagy gondom nem volt a festéssel. Igazából csak fel kellett políroznom. Úgyhogy ez lett életem egyik legszebb fényezése. Leszámítva a mély karcot a motorházon. A polírozást ugyanazzal a technikával csináltam mint amit a szélvédőknél használok. Kétezres polírpapír és fémtisztító. Ezután, hogy ne oxidálódjon vissza egy szép réteg lakkot kapott. Ez ráadásul szebb felületet is adott a kaszninak.

Beltér
Ezután neki álltam a beltérnek. Magában az utastérben csak egy két dolgot festettem le feketével, ám hátul már kicsit több színt használtam. Először eltávolítottam a hátsó fém részt, amiből az időgéphez tartozó nagy valamik – a filmben gőz tört elő onnan, szóval akármi is lehet – lettek kialakítva. Azután kissé túlhígított fekete festékkel megadtam a kontrasztot a szürke műanyagnak. Miután átnyálaztam pár internetes képet egyenként el kezdtem kifesteni a részleteket rajta. Volt ahol külön színt kevertem ki hozzá.
Ezután jöttem rá, hogy a fém túlságosan elüt a sötét metálszürke festésével. Ráadásul nem is volt valami vékony. Úgyhogy ezt is kromofágba áztattam, majd hasonlóan kicsit híg festékkel lefestettem. Így még jobban visszaadja a fémes hatást.

Extra detail
Ezután újra a kasznira fordítottam a figyelmem és a fekete részeket vékony alkoholos filccel emeltem ki. Sokkal könnyebb mint ecsettel vagy fogpiszkálóval bíbelődni. Valamint újra kifestettem hátul a lámpákat. Először felvittem a narancs, piros és fehér színeket, majd a szokásos technikával belefolyattam a rések közé a feketét.

Végül számomra az egyik legfontosabb elem, a kerekek is a helyükre kerültek. Bár a Hot Wheelsnél jellemzően nagyobb kerekeket tesznek, ez az autó pont megúszta ezt a hagyományt. Pedig itt még valósághűbb is lett volna a dolog. Talán túl nagy lett volna akkor a méretkülönbség az eredetihez képest. Nem is ez a lényeg. Szerencsére találtam megfelelő kerékszettet alá. Legalábbis szerintem ez a legjobban aláillő a többi Hot Wheels kerékhez képest. Pláne, hogy ebből van ilyen, ballonosabb változat is. Ezt egy promóciós F1-es versenyautó alól kaptam ki. Mielőtt valaki megijedne, a mai napig rengeteg van belőlük, így nem kár érte, ráadásul nem is egy nagy kidolgozottságú dolog, így tökéletes kerékdonor.

Tervben van egy hagyományos Delorean DMC–12 átalakítás is, de addig is jöjjenek a képek!

A koncepció.
Még csak maratva. A turbina színe is eredeti.
Részletekkel tarkítva.
Itt már szabadon.
Az eredetivel. Ennek jól áll az eltérő méretű kerék.
Színesebb lett a "motortér"
Vannak hibái, de ezt majd a másodiknál kiküszöbölöm.

7 megjegyzés:

porsche írta...

Sokat dob rajta, hogy fémszínű lett, az extra kifestésről nem is beszélve.

Sam. Joe írta...

Büntet...

Andrew0807 írta...

Köszi srácok! Ha minden jól megy hamarosan készül még egy!

Dancergee írta...

Nekem is bejön. Baba lett. Ügyi vagy :)

Andrew0807 írta...

Dancergee: Köszi!

Névtelen írta...

Vigyázz az eltérő kerekekkel! Ez kisautóéknál egy számmal nagyobb kereket jelent tokkal-vonóval! (Vagyis felnivel gumival.) Pont ez a kocsi az egyik, amin az bénán nézne ki, és borítékolom, hogy akkor az lenne a baj.:)
Amiről itt szó van az az eltérő gumivastagság! Igen, abból hátul valóban nemegyszer szélesebb-vastagabb van, miközben a felni ugyanakkora(!), úgy mint ennél a kocsinál is, de ennyire "pepecs" dolgot egy mezei kisautócégtől nemigazán lehet elvárni, legalábbis tapasztalataim szerint. Valóban, már az is nagy szó, ha mind a négy kerék ugyanakkora, főleg, hogy pont a Hot Wheels mániája ez a "hátul nagyobb kerék" dolog, ami sokszor nekem sem jön be. Az elkészült mű azonban pofás, így max. 100% HW, JL, vagy valami hasonló cég dolgozná ki, ennek az árának a többszöröséért persze!:)

Tommi írta...

Kedves "Névtelen"!

A DeLorean-en elöl 14, hátul 15 colos kerekek vannak. Tudom, mert élőben is láttam már ilyen autót, volt lehetőségem közelről is megcsodálni minden részletét, sőt ültem is benne.

Tehát a kerékszett, amit kollégám kiválóan alápakolt jelen blogposztunk tárgyának, majdhogynem tökéletes, hiszen a hátsó "gumi" vastagsága miatt azon optikai csalódás esete forog fenn, hogy a "felni" is egy kicsit nagyobbnak tűnik. SZERINTEM. Valóban nem törekednek a kisautógyártók az ilyen nüansznyi különbségek megformálására, hiszen nem költséghatékony.

Infókat innen leshetsz:
http://autofilia.blog.hu/tags/delorean_nap

http://delorean.blog.hu/