Rájenhez hasonlóan nekem is volt gyerekkoromban a szovjet kisautógyártás termékeiből pár darab. Vagyis páratlan, mert összesen három volt, ugyanis a most pótolt teherautóhoz volt egy ágyúm is, valamint egy tankom. Természetesen mára már - annyi más mellett - ezekből egy sincsen meg, így nagyon megörültem, mikor egy eladó kisautókról készült képen kiszúrtam. Azonnal jeleztem is birtoklási vágyamat iránta, bár nem volt túl jó a róla készült kép, de az kiderült belőle, hogy ez bizony terep festésű, nem pedig egyszínű zöld, mint amilyenem volt. Annyi baj legyen! Az átvételkor feltűnt vonóhorog hiány miatt sem bánkódtam, ellensúlyozta az örömöm, hogy végre újra birtokolhatok egy ilyen - GAZ 66-ra hasonlító - kisautót. Hazaérve jobban megvizsgálva gyanús volt, hogy rengeteg részlet nem látszik rendesen, a sarkok, élek sem határozottak. A festés csak nem lehet ilyen vastag rajta - gondoltam -, és fogpiszkálóval picit megkapirgáltam. Erre leesett egy kis darab, gyurma szerű anyag, alatta meg ott világított a khaki zöld szín. Vérszemet kaptam, így nekiestem lekapirgálni a rárakódott gyurmát és extra festést, ami bő egy óra alatt sikerült is. Az örömöm ez után még nagyobb lett, ugyanis így tényleg azt tartottam a kezemben, amire eredetileg is vágytam. Zöldben, kopottasan, ami még jól is áll neki, az enyém sem volt különb, már amennyire fel tudom eleveníteni. Most már rendesen látszanak a kidolgozott részletek, mint például a tanksapka, a plató oldalfalának bordázata, vagy a csillag az ajtókon. A hűtőrács és a csörlő még magán viseli a korábbi álcázó festés nyomát, ezen majd még megpróbálok változtatni. A masszív fém öntvény alatt a Matchbox gombkerekeihez nagyon hasonlóak vannak, gurulása szinte nulla, ezt tologatni kell. A ponyva is fém, ami valami lemez anyag préselésének lehet az eredménye. Érdekessége, hogy a gyári festés nem nagyon akar rajta megmaradni, kaparászáskor nagyon kellett vigyáznom, hogy le ne jöjjön az a kevés is, ami megmaradt rajta. Igazi extra a pótkerék a fülke mögött, ami fix, így nem elhagyható dolog. Lámpafestésekkel is ellátták, elöl két fehér, hátul két piros pötty képében, melyből utóbbi már igencsak csekély mértékben lelhető fel. Nehéz, robusztus, rosszul guruló játékszer, ami talán egy atomtámadást is túlélne, mégis szerettem vele játszani, annak ellenére is, hogy sosem rajongtam a katonás dolgokért. Robusztussága ellenére a vonóhorog mégis le tudott törni, az az egyetlen gyenge pontja. Cserébe legalább le tudtam beszélni magam arról, hogy beszerezzek hozzá egy ágyút is. Egyelőre...
Az idők folyamán terepszínű festést kapott
Nem csak a plató volt tele a gyurma szerű anyaggal
Az első kapirgálások után
Ez jött le róla, illetve ez volt a nagyja
Az orrán még maradt egy kis barnaság
Sajnos a vonóhorog le van törve
Nem sok maradt a hátsó lámpa festéséből
Sokkal jobban mutat eredeti színében, főleg, hogy így jobban látszanak a részletek is
9 megjegyzés:
"Nehéz, robusztus, rosszul guruló játékszer, ami talán egy atomtámadást is túlélne"
Hát... Ismered a viccet a szovjet kerti törpéről, nem? ;-)
Egy osztálytársamnak az összes ilyen cucc megvolt, amit lehetett kapni nálunk. Nekem nagyjából kimaradt, de nem is vágytam rá valamiért. Azt hiszem az nem tetszett, hogy nem akartak gurulni.
Az ágyú nekem is megvolt, és még mellette pár, szerettem őket. Gratula!
Joe: Én nem ismerem a viccet.
Amúgy az Oktogon és a Nyugati között a körúton a Regiment játékboltban van pár ilyen szovjet gép. Legalábbis múlt héten még megvoltak.
Hát csak annyi, hogy megpróbálkoztak az előállításával, csak nem fért ki a gyárkapun. ;-)
Szóval a szovjet ipar termékei pont arról voltak híresek, hogy atom robosztusak, túlméretezettek és nehezek voltak, miért pont a játékszerekkel lett volna másként? 8-)
Én ennek a viccnek a másik verzióját ismerem:
-Miért nem tör be az orosz mikroeletronika a piacra?
-Mert nem fér ki a gyárkapun.
A szovjet ipar termékeit meg ne részletezd. Van egy Minszk hűtőnk, meg volt 3 Lada Samaránk, meg sokat jártunk UAZ-zal is. :-D
Ó, ezt igazán irigylem! Grat! Nekem anno egy BTR60-am volt. Remélem, alkalom adtán én is belebotlok majd egy-egy ilyenbe....
Ööö... Tudjátok mi a szar? Hogy én ezeknek az 1:1-es méretarányú változataival játszogathattam, hogy vinné el a fene...
Ó, anno én is :-) Mondjuk, úgy voltam vele, hogy ha már elkerülhetetlen a katonaság, akkor legalább olyan helyem töltsem, ahol nem (csak) hétköznapi dolgokat lehet csinálni...Mondjuk, nálunk Gaz66 csak mutatóban volt, inkább Maz-ok, Kraz-ok voltak jellemzőek (SuperKings:-)mivel a lánctalpasaink meglehetősen súlyos darabok voltak...
(észrevetted, hogy minél öregebb az ember, annál nagyobb nosztalgiával emlékezik vissza a hőskorszakra?!:-)
Hehe... Én - elvben - GAZ-66-on kezdtem a szolgálatot a hírszázadban, ahol volt a BTR-60-nak a rádiókkal telepakolt verziója, szóval ezek megvoltak. A folytatásról már nem beszélhetek. ;-)
Megjegyzés küldése