Matchbox MB-63 Mercedes-Benz 430ML

A mai napra egy olyan kisautót tartogatok, ami a tipikus példája annak, hogy mennyire relatív az ember ítélet alkotása. Ha valamit egymagában látunk, akkor hajlamosak vagyunk azt kifogástalannak megítélni, míg ha van amellett a valami mellett valami viszonyítási alap, akkor máris változik a megítélésünk. (Régi trükk, hogy az elektronikai áruházakban azon tévék demódarajait, amikből bőven van készlet és szeretnék őket kiszórni, melegebb színekre állítják be, míg a többit hidegebbre, máris jobban fogynak. Érdekes módon ez nálunk és a déli országokban is működik. Ezzel szemben Németországban, meg a skandináv országokban pont fordítva kell ezt csinálni, ott a hidegebb színekkel működik ugyanez. Elkalandoztam, bocs.) A csattanót a végére tartogatom.

Aszfaltterepjáró csillaggal

Talán az elkötelezett Mercedes-Benz hívők sem haragudnak meg rám akkor, ha az 1997-ben mint 1998-as modelll debütáló M-osztályt az alcímben szereplő jelzővel illetem. Ez nem kőkemény, terepre termett gép, mint a bátran legendásnak titulálható G-Klasse. Az autó célcsoportja kimondva-kimondatlanul a középosztálybeli amerikai család, mely előszeretettel fogyasztja a közepes méretű luxusterepjárókat. Ezen a piacon a célzás tökéletes, a Motor Trend magazin megválasztja „Truck of the Year”-nek 1998-ban, illetve ugyanebben az évben az ML320 megkapja a „North American Truck of the Year” kitüntető címet a „North American International Auto Show” alkalmából Detroitban. (Ennyit erről, hogy Amerikában a „truck” nagyjából bármi lehet félúton a púpos teve és a bendzsó közt.) Az utóbbi díjra – miszerint az Év Észak-amerikai teherautója – az érdemesíti, hogy a Mercedes zsargonban, a gyári azonosító szám alapján W163-nak hívott, első generációs M osztályt Amerikában szerlik össze, közelebbről Alabamában. Az összeszerelés helye rá is nyomja a bélyegét a minőségre, az amúgy sem a visszafogottságáról híres Jeremy Clarkson alaposan le is szedi a keresztvizet az autóról a Top Gear-ben. (Kb. 4:28-nál, aztán úgy 6:38-nál újra, a hangminőségért én kérek elnézést.) Az ellenlábas brit tévéműsorban, a 5^th Gear-ben pedig Tiff Needell – akitől én személy szerint hidegrázást kapok az affektáló előadásmódja miatt – egyszer valamikor szúr is egyet ezért Jezzán mondván, hogy nekik van a családban egy ilyen autójuk és az ég egy adta világon semmi baja nincs vele. Az igazság valahol a kettő közt lehet, de az biztos, hogy a Daimler-Chrysler valami 600 millió dollárt borít bele az alabamai gyárba, hogy javítson a minőségen.

A Land Rover Freelanderrel egy kategóriába helyezhető autót egyetlen helyen veszik komolyan, mint terepjárót, az pedig a Jurrasic Park második része, amikor Spielbergék előszériás autókat szerepeltetnek a filmben, alaposan megmorcosítva. (Ennek jelentősége van Matchbox szempontból, majd egy jövőbeni postban térek vissza részleteiben a kérdésre.) Ez azért mókás, mert a film előbb jelenik meg, mint ahogy az autó debütálna. A W163 az első olyan luxus SUV, amit stabilitást javító elektronikával szerelnek. Ez is azoknak a vásárlóknak szól, akik képtelenek felfogni, hogy egy SUV attól, hogy belül személyautónak érződik és a kezelőszervei is személyautósak, még sokkal nehezebb és teljesen máshol van a súlypontja. (Ezek amúgy ugyanazok, akik az ellentmondásos Ford Explorer ügyben is főszereplők, de erről majd bővebben egyszer akkor, ha kezembe kerül 1:6x körüli méretarányú ilyen. Matchboxban nincs, azt tudom.) A két tonna feletti súlyú autóhoz széles a motorválaszték, a 2,3 literes, 150 lovas benzines sornégytől kezdve – ezzel iszonyúan alulmotorizált lehet, valószínűleg nem véletlen, hogy csak kézi váltóval szállították ezt az erőművet –, a 2,7 literes, sorötös dízelen át, a benzines V6-os (3,2-, 3,7 liter) és V8-as (4,3-, 5-, 5,4 liter) blokkokig. Apropó váltó! Az autóhoz ötfokozatú kézi, vagy automata volt rendelhető. A hajtás alapvetően hátsókerekes, az összkerékhajtás kapcsolható. Természetesen ráncfelvarrásokkal, de az autót egészen 2005-ig gyártják. Alapvetően szeretem ezt az autót a formája miatt és ebbéli nézetemben a fiókgengszterek leharcolta imidzse sem képes megingatni.

Van jobb

A Matchboxnál az M-osztály 1999-ben debütál, meglepő módon Németországban. Még meglepőbb, hogy régi szokás szerint nem a legmagasabb felszereltségi fokot jelentő számozást kapja meg, hiszen az ML430 felett még ott az ML500, meg az ML55 AMG is. (Persze az is lehet, hogy ezek később kerültek a piacra, bevallom nem néztem utána.) Viszont építenek rá fellépőt és napfénytetőt is, ami szokatlan módon nincs „beüvegezve”, nemes egyszerűséggel egy lyuk csupán a tetőn. Az autó részleteivel egészen addig elégedett az ember, míg el nem kezdi összehasonlítani az eredetiről készült fotókkal – bár ha jobban belegondolok, ha fellépőt sikerült rá biggyeszteni, akkor két visszapillantó tükör is elfért volna –, vagy mint ahogy Rájen tette egy másik gyártó, nevezetesen a kínai Realtoy értelmezésével. (Mindig mondom, hogy érdemes figyelni a kínai gyártót, időnként iszonyatosan el tud sülni a kezük, közben meg ez ugyanaz a cég, aki a G-osztálynak a karikatúráját produkálta.) Nehéz pontosan körbehatárolni, hogy mi a baj a Matchbox ML-értelmezésével, de Rájen képei leleplezik a dolgot, hogy mi a baj az arányaival. Tessék hozzá átfáradni és érzékszervi vizsgálat alá venni a fotókat!

A zöld színű ML ismét csak abból az 1999-es „Car Wash” készletből származik, mint az 1957-es Chevy Bel Air, illetve harmadik generációs Ford Mustang, ezért a címben szereplő MB-63 megjelölés egyáltalán nem helytálló, az egy bordó autó. Ennek konkrétan nincs száma.

Előröl rendben, kifestett világítótestek, és szépen csillog a csillag.

Nyitott napfénytető, jé!

Fellépő - gyárilag ilyen, nem én vertem le - és a tükör helye.

Valahogy a vertikális arányai nem jók...

... a kerekei azonban erősen emlékeztetnek az eredetin lévőkre.