2009/11/20

Matchboxon kívüliek: Husky Ford Transit Caravan (Martin Walter Dormobile)

A második világháború befejeztével nem csak az ipari termelés, hanem a népesség is ugrásszerűen növekedésnek indult. Angliában és az Egyesült Államokban az életszínvonal a háború előttinek közel a duplájára nőtt. Ennek hatására számos olyan dologra is igény jelentkezett ezekben az országokban és globálisan is, amire eddig az évtizedeken át megszokott társadalmi és világnézeti rendben még csak nem is gondoltak.

Így az 1950-es évek közepén 1960-as évek elején a korszak feltörekvő szabadságvágyával együtt magával hozta az élet minden területére kiterjedő mobilitás igényét is. Ez a mobilitási "kényszer" a családok mindennapjaiba a hétvégi kiruccanások, piknikek mind távolabbi helyszínekre történő kiterjesztésében jelent meg az akkor népszerű mobil lakókocsik, lakóautók formájában. Akkoriban az volt a trend, hogy a tehetősebbek vettek egy minden igényt kielégítő komplett vontatható lakókocsit, amit a családi járgány után kötve a hétvégi kiruccanás helyszínére vontathattak, majd ezt letelepítve élvezhették a vidék nyújtotta nyugalmat az otthon viszonylagos kényelmével karöltve.

Egy korai Bedford Dormobile (forrás. www.oldclassiccar.co.uk)


VW-ből sátorváros (forrás. www.oldclassiccar.co.uk)
A kevésbé tehetősebbeknek azonban más utat kellet választaniuk. Vagy felszerelkeztek sátrakkal, és a kocsiba bepakolva kempingezni mentek, vagy a lakókocsinál egy sokkal olcsóbb járművet akkori nevén Dormobilt vagy Campert vásároltak. Ez a jármű végeredményben nem volt más, mint egy használt furgon bebútorozásával és komfortossá tételével kialakított lakóautó. Sok esetben családi vállalkozásban dolgos kezek házilag alakítottak át lakható járművé.
Bedford Doormobile az 1962-es londoni autókiállításon (forrás: http://www.transitvanclub.co.uk)
Ennek eggyel "professzionálisabb" változata volt a kisebb manufaktúrák és vállalkozások által átalakított gyári új furgonok beszerzése. Ezek a furgonok a drágább lakóbuszok árának alig 50-60 százalékába kerültek csak, ami a még megfizethető kategóriába tartozott.
Martin Walter Dormobile Caravan prospektus (forrás: www.oldclassiccar.co.uk)
És csak érdekességképpen egy sajátkezüleg épített lakóegység. (forrás: http://www.oldclassiccar.co.uk)

Az egyik ilyen átalakításokkal foglalkozó cég volt az 1773-ban alapított, akkor még lószerszámokat gyártó Folkestone székhelyű Brit cég a Martin Walter Ltd.
A cég emblémája (forrás: http://www.oldclassiccar.co.uk)
Számos alaptípust használtak az átalakítások során donorként és építettek át dormobillá 1954-től egészen 1972-ig. Ilyen donorok voltak például az akkoriban elterjedt Bedford CA / HA / CF, Ford Thames 400E, Leyland Sherpa, és a Ford Transit MK1 furgonok is, melyek közül a Ford Transit MK1-et a Husky model is megjelentette termékpalettáján 1965-ben. (U.I.: A Martin Walter Ltd. egészen 1994-ig létezett, azonban a 70-es évek végén a lakójárművek iránti kereslet megcsappant, és a cég 1972 után már csak kisbuszok átalakításával foglalkozott)
A 60-as években a legelterjedtebb furgon volt a Bedford mellett a Ford Transit Mk1 típusa (forrás: www.transitvanclub.co.uk)
Ford Transit Mk.1 a gyártósoron, még átalakítás előtt (forrás: www.transitvanclub.co.uk)
És már átalakítás után. Az alaptípust több különböző formában is átalakították, a vevők igényeinek megfelelően. (forrás: www.transitvanclub.co.uk)
Mindezek után térjünk rá magára a modellre. A megjelenésének dátuma egészen pontosan 1965. október 09. volt, ami egybeesett a valódi Ford Transit MK1 nagyközönségnek való bemutatásával. Ez magában hordozza azt a felismerést, hogy a cikkben szereplő kisautó a korai 1966-ös kiadású Husky-k egyike. (Az 1966-os katalógusban jelent meg először.) A kiadás dátumát a fém alvázról, a fémfelnis keménygumi kerékről, és a modell alján található feliratról is könnyedén be lehet azonosítani, mivel a későbbi (1967-) Husky modellek műanyag gombkereket, és műanyag alvázat kaptak, illetve az alváz alján elhelyezett felirat is konszolidáltabb lett.
A Husky Ford Transit Martin Walter Camper-je (forrás: husky-corgi.skynetblogs.be)
A modell meglepően részletgazdag, ahhoz képest, hogy nem a mai számítógépesített körülmények között tervezték. Az alapmodell maga egy alap Ford Transit, amit a tetején elláttak egy, az eredeti modellen oldalra hajtható tetővel, melyen két ablak és két nyitható szellőző volt megtalálható.

A kaszni eléggé vaskos, nem spórolták ki belőle az anyagot azt meg kell hagyni. (forrás: saját kép)
Ez előtt egy mélyített csomagtartó kapott helyet, ide az egyéb csomagok voltak felrakhatók, hogy ne foglalják a hátsó térből a helyet. Az első ajtók az eredeti típuson vagy normál előre nyílóak, vagy a kezdeti modelleken hátrafelé elhúzhatóak voltak. A modellhez a hátrahúzható ajtajú Ford Transit 12 CWT típust vették alapul, azonban a modellen ezek az ajtók fixek, nem mozdíthatóak, viszont a mozgatásukhoz szükséges sínrendszer magán a modellen is megjelenik.

Karakteres orr rész, jól láthatóak az első ajtó kidolgozott sínrendszerei is (forrás: saját kép)
A hátsó ajtókon két ablak található, amelyek jó kilátást biztosítanak hátrafelé a lakótérben utazóknak és a vezetőnek egyaránt. Egyedüliként ez a hátsó ajtó mozgatható a modellen, ami nem csak felnyitható, hanem a felnyitás után becsúsztatható is, mint az eredeti járművön.

A hátsó ajtó felnyitott állapotban. Az eredeti járművön ez egy kicsit másképp nézett ki. (forrás: saját kép)

Összességében maga a modell első ránézésre kívülről megfelel a kor színvonalának, sőt egy kicsit felül is múlta azt. Azonban a lényeget a belsejébe tekintve láthatjuk meg. Itt megtalálhatjuk mindazt, ami egy kocsiban eltöltött hétvégét komfortosabbá tehet a család számára.

A modell alváza is vaskos darab. Ma kb ennyi fém van egy egész kisautóban. Jól látható a korai "HUSKY models" felirat, ami később sima "HUSKY"-ra változott (forrás: saját kép)
Bal oldalon egy mosogató, tűzhely, konyhaszekrény és egy kanapé, míg jobb oldalon egy szekrény, kihúzható ágy és két ülés kapott helyet. (Elnézést a képminőségért, nem sikerült a makrózást jobban megoldanom.) (forrás. saját kép)

A modell egyébként később a Husky megszűnésével átmentődött a Corgi Juniors Whizzwheels szériába, igaz sok helyen leegyszerűsödve (tetőablak, beltér, stb.) azonban 1971-ben a Whizzwheels eltűnésével ez a típus is eltűnt a cég által forgalmazott kisautók közül.

Korai Corgi Juniors kiadás. Még Husky kasznival, Juniors kerekekkel. Az összes Corgi Juniors hátsó ajtaja festetlen volt. Hogy milyen megfontolásból az rejtély. (forrás: www.ebay.com)
Összességében azt hiszem alaposan kiveséztem ezt az első kinézetre nem sokat mondó, azonban a története mögé nézve érdekes kisautót. Sajnos nekem sok esetben a jelenlegi kisautók kapcsán pont ez a "plusz" érdekes háttértörténet hiányzik a legjobban. Na de ez már csak így van, más korok, más autók.

5 megjegyzés:

matchbox írta...

Jól összeszedett cikk, látszik h utánamentél a modellnek rendesen. De az utolsó mondatod nem értem.

beczl írta...

Hát most elolvasva én sem értettem. :-) Átírtam az utolsó bekezdést. remélhetőleg így már érthetőbb formát kapott.

Sam. Joe írta...

Pont azért örültem annak nagyon, amikor elkezdtek olyan autók megjelenni a Matchboxnál, mint mondjuk a Thing, a Citroen DS, vagy majd most ami jön, a Willys Jeep.

AndrewBoy írta...

Gyönyörű! Love Transit

Névtelen írta...

Nekem van egy Corgi kiadás, nincs hozzá véletlenül egy felesleges hátsó ajtó?
Mert én olyat szereztem amin nincs.:(