2009/09/23

Matchbox MB-16 Land Rover 90 - UPDATED

Ritka az, hogy egy 3-as, 5-ös, 10-es csomagba csak olyan modellek kerülnek, amik mind kedvemre valók. Olyat meg egyáltalán nem is láttam még, hogy két, ugyanolyan modell kerüljön egy csomagba, csak más festéssel. Szóval az az 1991-es MC-10 tízes csomag már csak ezért is különleges. (Láthattátok már e lapokon az MB-63 VW Golf GTI kapcsán.)


A „rövid Landy” óriási kedvencem és ez is nyomott a latban, amikor úgy döntöttem, hogy ez a pakk kell nekem, amikor megláttam az eBay-en. Matchbox Land Rover ügyekben ezt a postot tudom ajánlani, Land Rover 90 ügyben pedig ugyanazt a TotalCar cikket, mint már korábban. Miután ilyen remekül ellustálkodtam a típusismertetőt, foglalkozhatok a Matchbox értelmezéssel.


Az MB-16 Land Rover 90 először az 1988-as katalógusban mutatja meg magát. Az alvázán természetesen egy évvel korábbi dátum olvasható. Az 1-75 szériában ki-be jár, évekig, de Areh mesternél az utolsó verziói, ami felbukkannak, 2007-re datálódnak. Minden tekintetben elégedett vagyok vele, ebben a méretarányban teljesen rendben van. Szerintem a korai változatok a legszebbek, a terepmintázatú kerekű változatok közül igazándiból csak a 2006-os és 2007-es Superfastok tetszenek csak.


Valakitől egyszer azt hallottam, hogy ezek a gyűjtőcsomagok – legalábbis egy időben – az így vagy úgy felhalmozott készletek temetői. Ezt alátámasztja Charlie Mack, aki az MC-10-et úgy említi, hogy „a tartalma változó” – ráadásul ő 1988-ra datálja a pakkot, de az én példányom dobozára 1991-es keltezést nyomtattak, úgyhogy inkább ehhez tartom magam. Ha megnézitek Areh fentebb már linkelt Landy készletét, akkor szép számmal találtok olyan változatokat, amik valamilyen pakkból jönnek, de olyat is, amihez egy árva szót sem – mint például ezt a KLM légitársaság színeibe öltöztettet. Ez utóbbiakról azt gyanítottam, hogy Code 2-ők lehetnek, de Charlie Mack szerint ezek mindenféle készletekben jelentek csak meg. Ez nagyon érdekes, mert el nem tudom képzelni, hogy a Matchbox a Kodak fiaskó után elkövette volna újra ugyanazt a hibát, hogy az érintett cégek engedélye nélkül dobjon piacra kisautókat azok logóival. Soha nem fog kiderülni, de azt gyanítom, hogy kútba esett Code 2 megrendelések produktumait látjuk itt viszont. Nos, az én példányaim közül egyik sem szerepel Areh gyűjteményében, de Charlie tisztázza a kérdést, ezek is csak az enyémhez hasonló pakkokban szerepeltek.

UPDATE: Charlie rosszul tudja. Porsche most küldött egy képet dobozos Royal Navy verzióról.


MB-16 Land Rover 90. A távolabbi a brit, Királyi Haditengerészet, a közelebbi a British Airways színeiben. Csak a tetőn lévő, ovális ablakot hagyták le - pontosabban "bedeszkázták" a tetővel - amúgy elégedett vagyok a részletekkel.
Ha lehet hinni Charlie Mack-nek, ezek sohasem szerepeltek az 1-75 szériában, csak multipackokban. A tengerészet színeiben lévőnek kicsit besárgult a teteje csücske a dobozban töltött évek során.
Kengururács és vonóhorog.
Kíváncsi lennék a festések történetére.
Már láthattátok itt ezt a pakkot, de akkor egy elég vacak fotón.
Ez pedig a hátulja. CC-1 és CC-24 reklámokkal és 1991-es keltezéssel.

Porsche küldte ezt a képet. Ez két dolgot jelenthet: Charlie Mack sem tévedhetetlen, vagy valaki párosított egy dobozt egy ilyen autóval.

9 megjegyzés:

Zsizso írta...

A Royal Navy-s szerepelt az 1-75-ben. Asszem.

Sam. Joe írta...

Charlie Mack szerint nem.

RÁJEN írta...

Tetszenek ezek! Nemsokára nálam is lesz egy - jóval kevésbé tartalmas - Land/Range Roveres poszt, a szöveg nagyjából kész is, már csak pár fotóm hiányzik.

Sam. Joe írta...

Volt egy kollégám, aki a következő mondatot tette felejthetetlenné, amikor megkérdezték tőle, hogy hogy áll egy anyaggal: "Kész, már csak be kell gépelni." 8-)

RÁJEN írta...

Ja, ugyanígy vagyok egy Mitsubishis (Evo) és egy Aston Martinos poszttal is...

Sam. Joe írta...

Zsizso: A fenti mondat helyesen: "Charlie Mack szerint nem, de rosszul tudja!" Mindjárt frissítem a postot.

Ikarus 256 írta...

A Matchbox Forum szerint csak az SB-150-ben és az SB-803-ban jelent meg a Royal Navy-s Land Rover,
a KLM-es pedig az SB-811-ben meg (http://cgi.ebay.it/Matchbox-Skybusters-SB-811-KLM-Boeing-747-MC-Airport_W0QQcmdZViewItemQQitemZ250421204149)
Halványan emlékszem még, hogy a szomszéd srácnak volt egy British Airways-es Land Rovere, és ahhoz volt még egy Dodge kisbusz is, és volt még neki egy Concorde-ja is. Szerintem az is egy Skybusters csomagból lehetett.

Sam. Joe írta...

Ilyen csomagból nekem is van kettő és végtelen hosszúságú kívánságlistámon a továbbiak is szerepelnek. Mellé csapnám még ezt a Dodge Commando-t és máris milyen király reptereset lehetne játszani!
http://matchboxmemories.blogspot.com/2007/03/tulajdonkppen-rdektelen-dodge-delivery.html

Most tényleg nem azért, hogy nekem legyen igazam, de az a kép, amit elküldött Porsche... Gyanúsan nagy a doboz a Landyhoz. Mit gondoltok?

Ikarus 256 írta...

Szerintem simán lehet Land Rover doboz, csak nem ezzel az autóval jött ki. Ha jól emlékszem, akkoriban nem igazították a doboz méretét az autókhoz.