2009/02/16

Matchbox MB-59 Vauxhall Frontera

Írhattam volna update-et is a címbe, hiszen a Vauxhall / Opel Frontera szerepelt már nálam egy Two Pack részeként – itt le is írtam mindent a típusról, azt a keveset amit tudok. A jelenlegi példány alvázára a Vauxhall Frontera feliratot tampózták, ami stimmel is a jobbkormányos modellhez. Az európai (ROW) sorban 1995-ben debütál az MB-59. A katalógusban szereplő verzió, melyre az „összecsaptam magam sárral” festést neonrózsaszínnel sikerült felvinni, megérdemelne egy „Optikai Környezetszennyezés” különdíjat. Szerencsére idővel valaki kapcsolhatott az akkor már Tyco kézben lévő cégnél, hogy a sár színe még Barbie-országban sem neonrózsaszín. Na, ez van meg nekem. Ezen végre ugyanazok a „Convoy” kerekek vannak, mint a tetőre szerkesztett csomagtartón, így már majdnem tökéletes, vajh' ha a hátsó pótkerék is ilyen lenne – de nem az. Erős a gyanúm, hogy a hátsó világítótesteket az előző tulaj támadta be egy piros filctollal, de nem zavar, egyáltalán nem gáz. Areh gyűjteménye ékesen bizonyítja, hogy piszok ronda festésekkel is piacra dobták ezt a járgányt, míg a szolid, metál-ezüst festés nagyon jól áll neki!


Ezt a példányt pont Vauxhallnak hívják és így jó oldalon van a kormánya.
A pirossal kikent féklámpa házilag készült az előző tulajnál, de nem fáj.
És ugyanez volt neonrózsaszín díszítéssel. Brrrr...
Ha a hátsó tartón is "Convoy" kerék lenne, tökéletes lenne.

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Teljesen egyetértek veled. Bár a feket/rózsaszín páros még szerintem úgy ahogy elmegy, na de ez a fehér/ rózsaszín, meg még 1-2 darab elég érdekes :S

Névtelen írta...

Ezüstöm volt, de nem tudom, hová lett... :(

Ikarus 256 írta...

Nem értettem fórumon a Vauxi Fronti kifejezést, de most már tudom, hogy mire gondoltál. :-)
Nekem egy bordó verzió van meg belőle, de az lehet, hogy inkább Opel. Passz...

Névtelen írta...

Jól néz ki...Nekem is van pár:sima fehér,metálezüst,fekete piros-fehér mintával (Andrewboynál megtalálható).A fehér-rózsaszín szerintem is katasztrófa.Zsizso

Sam. Joe írta...

Ikarus256: Az "erroros" miatt volt, remélem nem sértettem meg vele senkit. A bordó és az ezüst tetszik még igazán. Meg a hófehér.

Zsizso: Ha a kommentelésénél a "Név/URL-cím" opciót választod, akkor oda be tudod írni a neved és a fejlécben nem "Névtelen" lesz a neved.

Névtelen írta...

Köszi!

Ikarus 256 írta...

Hazaértem és megnéztem, hogy nekem melyik van. Szóval a bordó az nekem is Vauxhall, és van még egy piros ami viszont Isuzu Rodeo. Ezt itt:
http://areh.de/HTML/Vers2170.html

AndrewBoy írta...

Jee fless ez a poszt :D Egyébként az enyém egy régi 5ös pakkban van majd azt is bemutatom mert abban vannak jó cuccok!!

Névtelen írta...

Nekem is meg volt a rózsaszín fehérbe, bár annak isuzu volt írva az aljára...