2013/04/27

Átalakítás: Matchbox MB-39 Rolls-Royce Silver Shadow

Lehet, hogy véletlen, lehet, hogy titkos oka van, de bizonyos Matchbox típusok nagyon ritkák a kisautó-kereskedelem virtuális pultján. Mások meg gyakran előfordulnak. Ilyenek például a Rolls-Royce Silver Shadow különböző változatai. Akik már gyakrabban olvassák ezt a blogot, találkozhattak a típussal és sejthetik, hogy engem inkább a karcos, leharcolt példányok ihletnek meg. Nekem ők jelentik a kihívást. Az ő restaurálásuk vagy éppen átalakításuk jelentik az örömet, a mennyiségi kihívásokkal szemben.

A legsérülékenyebb részek

Fogyóeszköz
A kezdő képek jól mutatják, hogy a Rollsok amik hozzám kerültek messzemenően kielégítik a romos Matchbox definícióját. Viszont maga a kisautó nagyon jó alap. Talán mert ebben is – mint az igaziban – van anyag még bőven. Igaz, hogy törik, hajlik, lemorzsolódik egy idő és bizonyos bánásmód után, de javítható. Kellő türelemmel.

Hiány itt is, ott is

Amit még eddig nem mondtak el nekünk
A kocsi történetéről – bár mindenkinek a szeme előtt tulajdonképpen ez a karosszéria jelenik meg, ha a Rolls-Royce szóba kerül – azért nem árt néhány mondatnyi ismertető. Tudván, hogy a részleteken a Totalcar oldalain csemegézhetünk, így azokra a részekre koncentrálva, amiket még esetleg az angolos ködfátyol fed.
A kocsi az elődeihez képest egy hatalmas technikai ugrás volt. Minden, akkor elérhető luxus belekerült. Motoros mozgatású volt mindaz amit mozgatni lehetett. Fékrásegítő és - Citroën licences - automata szintbeállítós rugózás is belekerült. Nem véletlen talán, hogy a cég legnagyobb példányszámban gyártott modellje lett az idők során. Összesen 16717 db készült belőle a 12 éves gyártási időszak alatt. A márka első önhordó karosszériás modellje volt. A négyajtóson kívül kétajtós és nyitott változata is készült. Érdekesség, hogy a General Motors szállította az a négygangos Turbo Hydromatic automata váltót a motorokhoz, illetve gyári rendelhető extra volt a beltérben a sofőrt elválasztó üvegfal.

A lendületes elegancia

Újraélesztés
Ezek után nincs más teendő, mint kellő tisztelettel életet lehelni a roncsba. Miután a leginkább sérülékeny pontja az „A” oszlop valamint a mögötte levő ablakpanel ment tönkre, azokat kellett csak pótolnom. A színválasztás kérdésében pedig az eddigiektől eltérő, de autentikus fényezés kiválasztása volt a lényeg. Így lett fekete, ami reális és praktikus is. Kiemeli az autó formáját és a modellre jellemző sok krómot. Különösebbet nem lehet már hozzátenni a korábbi tesztekhez sem, így következhet a vizuális élmény. (A nyitóképen szereplő másik példány is hamarosan előkerül majd.)

A sötét alapon jól mutatnak a krómok
Itt, ott társak, ilyen-olyan állapotban
Nagy a csomagtartó de szerintem kevesen használták ki igazán
Belül minden bőr meg fa
Világos bőrborítású fejtámlák hátul
Itt a nyitott verzióval együtt parádézik

2013/04/19

Vendégpost - Matchboxon kívüliek - Majorette No. 210: Volkswagen K70

A bejegyzésért előre is köszönetet szeretnék mondani Trolleybusnak, mivel az ő billentyűzetéből kerekedett ki az alant olvasható szöveg. Szerintem nem vagyok egyedül szerkesztőink között azzal, hogy szeretnék egy példányt birtokolni a címben említett kisautóból (bár Andrew0807-nek mintha lenne...). Rendkívül ritka darab, az ismert hazai aukciósportálon sokszor többezer forintért kel el egy-egy példány. Bármilyen hihetetlen, ritkaságának nem az az oka, hogy keveset gyártottak belőle, hanem az, hogy rendkívül gyenge anyagminőséggel sikerült megvalósítaniuk. Hogy ez utóbbit miből gondolom? Csak annyiból, hogy bolhapiacon többször találkoztam már a kisautók között olyan szinten törött és hiányos példányokkal, amik még fillernek sem mennének el egy-egy gyűjteményben. -Tommi-

A szó innentől Trolleybusé:
Jómagam leginkább amerikai autó fanatikus volnék, a XX. század 60-as, 70-es évekbeli modelljei iránt rajongok (főleg). Egy egykor szintén nagyon szimpatikus minőségben dolgozó francia cég, nevezetesen a Majorette hasonló időből származó autói is kedvesek a szívemnek, még akkor is, ha azok történetesen nem amerikai eredetit mintáznak. Na jó, azért alapból az európai és ázsiai márkákat is elfogadom persze, ha szimpatikusak. (Igaz, ez mondjuk az amcsi gépekre is.) Mikor egyszer aztán az interneten egy ilyen szép, dobozos Volkswagen K70 kellette magát a fentebb említett cég egykori kínálatából, tettem egy próbát és nyertem. De kezdjük az elején!

Volkswagen. Vagy inkább NSU?
A K70-es története fontos mérföldkő a VW történetében, mivelhogy ez lett volna az utolsó NSU. Végül azonban már nem tudott az lenni, mert 1970-re, mikorra gyártani kezdték, megszűnt a hárombetűs márka. Az autót eredetileg a szintén korszakos NSU Ro80, nagy limuzin kistestvérének szánták, végül ez lett az első orrmotoros fronthajtásos Volkswagen. A Wankel-motoros őssel ellentétben, ezt a járgányt már soros négyhengeres, vízhűtéses motor hajtotta, 1,6 és 1,8 literes kivitelben, bár a kezdeti tervekben még szerepelt a bolygódugattyús erőforrás használata. Az 1,6-os 70 – igazából 75 – lóerőt tudott produkálni, amit később 90 lóerőre is feltornásztak, míg az utolsó gyártási évben megjelenő 1,8-as már 100 lóerőre volt képes. A név is innen származik: a K a „Kolben”-re, vagyis németül a dugattyúra utalt, a 70 pedig a motorteljesítményre. A megkülönböztetés indokolt volt, miután az NSU-t az Ro80 Wankel motorja gyakorlatilag csődbe rántotta, mert az, a megoldás, amit az NSU használt, nem bizonyult megbízhatónak. Előszörre, mikor még csak az Ro80 tűnt fiaskónak, de a márka még nem, az autót szintén NSU-ként akarták bemutatni 1969-ben, hogy ez végül nem így történt az annak volt köszönhető, hogy a VW pont akkor, gyakorlatilag órákkal azelőtt egyszerűen felvásárolta az Auto Uniont, amibe az NSU is tartozott, így ott helyben lett NSU K70-ből Volkswagen K70
A VW amúgy is akart valami újat, így kapóra jött nekik az új K70, miután a Type 3 és Type 4 modellek nem hozták meg a várt sikert. A Type 1 amúgy maga a Bogár volt, aminek az alapjain készültek eme későbbi kocsik. Nos, a K70 új is volt, meg korszerű is, csak éppen más technikájú, a soros vízhűtéses négyhengeressel, mint az anyacég léghűtéses boxermotorjai, és ez állítólag olykor bizony kiakasztotta a nem ilyen motorhoz szokott márkaszervizeket. A VW ezért talán kicsit mostohán is bánt a K70-nel az idők során, meglehetősen alulreprezentálták, s mindösszesen 210 000 darabot gyártottak belőle. Így aztán mikor megjelent az első Passat 1973-ban, amelyet a típus helyére szántak, egy évre rá, 1974-ben a K70 gyártását be is fejezték. A K70 emiatt a Passat közvetlen elődjének tekinthető. A néminemű mellőzöttség és a kevés legyártott példány miatt lett végül a K70 a Volkswagen egy kissé elfeledett modellje.

Schönes großes Auto
Szép nagy autó, legalábbis a Volkswagen addigi típusaihoz képest. A négy és fél méteres hossz mellé, több mint másfél méteres szélesség és kicsivel ez alatti magasság tartozott; a négyajtós szögletes karosszéria – mely valóban hasonlít az előd NSU Ro80-éra, letagadhatatlanná téve a rokoni szálat – tágas belteret és jól pakolható csomagtartót eredményezett. A kocsi az alatt a négy év alatt, amíg kapható volt sem úszhatta meg a ráncfelvarrást: megjelenésekor még téglalámpás volt, 1973-tól viszont már dupla körlámpák világították meg az utat előtte, és ekkortól kapott 1,8-as motort is. A K70 csak limuzin változatban létezett, se kombi vagy más verzió nem készült belőle, szemben az utód Passattal.

Nettes kleines Auto
Szép kis autó, annyi igaz. eBay Béla játékboltjában bukkantam rá, ahol egy csomó régi Majorette-t kínált eladásra egy illető, számosat eredeti dobozában, ebből kettő autó érdekelt, de míg az egyiket lecsapták a kezemről az utolsó pillanatban, addig a másik megmaradt, s az történetesen ez a K70. Most kéne szót ejtenem, hogy mikor és meddig volt megtalálható a Majorette kínálatában, de sajnos a Majorette-nél katalógusok terén messze nincs az a bőség, mint a Matchboxnál, nekem per pillanat mindössze csak egy 94-es katalógusom van, és sajna weboldalt sem találtam ami – hasonlóan újfent a Matchboxhoz – listázná évek és típusok szerint a francia gyártó kínálatát. (Az azért feltűnt, hogy a Majorettenél nincs akkora modellpaletta az évtizedek alatt sem, mint például a Matchboxnál.)
(1974 és 1977 között találjuk meg a Majorette katalógusaiban a K70-et, 1978-tól leváltotta a Golf I. -Tommi-)
Az autó a kornak megfelelően fém kasztnival és alvázzal rendelkezik, illetve nyitható első ajtókkal. Az elejét megfigyelve a típus ismeretében azonnal kitűnik, hogy ez az utolsó szériás K70, mivelhogy a dupla lámpás változatot mintázták meg Franciahonban. A csomagolás a korabeli Majorette megoldás, egy helyes átlátszó műanyagdoboz, aminek két részét két fül rögzíti egymáshoz. A talp két végén lévő pöckök akadnak be a búra két végén kialakított lyukaiba, ezek egyikét benyomva már le is emelhető a talpról. Érdekesség, hogy a nyolcvanas években már nem ilyen szofisztikált csomagolást használtak, hanem ennek alapján egyszerű, lágy műanyagot forrasztottak össze, amit már szét kellett tépni, hogy a játékhoz férjen az ember, ezért abba szemben ezzel már nem lehetett rendesen visszacsomagolni az autót – pont mint ahogy a Matchboxnál is eltűntek a füles dobozok a makaói időkben. A burán lévő egyszerű „Majorette” feliraton kívül csak a doboz alján lévő kék-rózsaszín „Majorette pöttyös” papíron lehet látni miféle játék is ez.
Maga az autó szépen gurul, persze nem olyan szépen, mint a korabeli Matchboxok, de ez igaz az összes korabeli Majorette-re. Az ajtók nehezen nyílnak, ami bizonyíték a dukkó állapotán kívül arra, hogy nem játszották szét. Sőt, szerintem egyáltalán nem játszottak vele. Persze a nehezen nyílás oka a kis drót is, ami helyesen a kasztnihoz rögzíti az ajtókat – amik amúgy nem illeszkednek tökéletesen a karosszériához –, de erre ekkora méretarányban és korabeli gyártástechnológia mellett fel kell készülni. A kocsit egy, az alváz fémjéből kialakított nagy vonóhorog koronázza meg, növelve a játszhatóságot vontatmányok huzigatásával.
Mint játékszer és mint gyűjtői darab is tökéletes!

Mutatós darab ebben a színben
 Éjjeli országúton...
 Duplalámpás, tehát az utolsó szériából való
 Vonóhorog is van
 Szép a kormány
 Bajuszkapcsolók és sebváltóbot is van, még ha az előbbiek nem is látszanak a legjobban
 Az alváz a szokásos Majorette, kis nyílással a közepén
 Doboz nyitva, kisautó a talpon. A burán egykoron talán árcédula lehetett...
 Anno így lehetett a boltban fellelni. A kis címke a könnyebb azonosítást segíti.
 A doboz alján pöttyös Majorette-papír, kis modellajánlóval
 Az első generáció a szögletes fényszórókkal.
Frissítés után dupla körlámpákkal
 Az NSU Ro80

2013/04/17

Matchboxon kívüliek: Tomica - Porsche 911 S

Régen volt már itt Tomica kisautó, így előkotortam pár képet két Porsche 911 S-ről, ahogyan Joe mondaná "konzervképek" következnek. A típus nem újdonság, hiszen szerepelt már nálunk egy gyönyörű Limited Edition kiadás belőle, illetve az előző gazdájuknál is felbukkantak már. A ranglétrán felülről lefelé haladunk, a Limited után most egy Special Model és egy sima következik. Sok mindent nem tudok róluk elmondani, beszéljenek inkább a képek.

 Klasszikus narancssárga fényezés, egy kis feketével megbolondítva
 Le sem tagadhatja speciális mivoltát
 A nagyja részletek megkapták a maguk extra kiemelését
 A fekete már egy kicsit sportosabb megjelenésű
 A virsli kerekek helyett kicsit vaskosabbakat kapott, ami szintén nagyon jól áll a típusnak
 Hátul semmi exta festés, de attól még így is nagyon szép darab
A narancs doboza

2013/04/10

Matchbox: Superkings - K-11 DAF Car Transporter

Hat az egyben. Ezzel a ma divatos, nagyotmondó reklámszlogennel lehetne talán legjobban jellemezni a mai postunk alanyát. Ez a Matchbox nagy élménye volt gyerekkoromnak, hiszen egyszerre hat autóval is játszhattam. De ezen túl egy inkább csak az „újabb kor” hátköznapjainak az utcai élménye az autószállító kamion. Amikor ezzel az autóval én játszottam, akkoriban maximum az Autó-Motor újságban lehetett egyszer-kétszer látni ilyen járművet. A legtöbb eladásra szánt autót vonaton hozták hazánk három akkori autóátadó telephelyére, Budapestre, Debrecenbe vagy Győrbe - autómárkától függően. Talán emiatt is ritka volt a közutakon utazó autók látványa, hiszen minimális utcai utaztatásra volt szükség az átadóhelyek környékén. Felénk inkább - az egyetlen kamionos cég a Hungarocamion révén – a Mercedes és Volvo vontatók voltak gyakoriak, ők szállították a hazai személyautó értékesítés alanyait ha éppen szükség volt rá.

Impozáns látvány ma is

Ma már természetesnek tűnik ha egy autószállítót megelőzünk az autópályán, a kor követelményeinek megfelelően hozzászoktunk a megpakolt és összevisszának tűnő rendszerben felpúpozott trélerek látványához. Akkoriban még az autószállítás is egyszerűbb, érthetőbb módszerekkel történt tőlünk nyugatabbra is, nem voltak még ismertek a ma használt, nagy platón belüli kis - hidraulikusan vagy mechanikusan állítható, dönthető - mini platóelemek, amelyek a furcsán a levegőben álló, szállított autókat jellemzik néha.

Ma már természetes tartozéka a közutak látványának

Típustörténeti morzsák
A holland (Eindhoven) származású DAF (Doorne Aanhanger Fabriek) 1928-as megalapítása óta számos, bár felénk – ismert okokból – kevéssé elterjedt sikeres típust tudhat magáénak, számos kamiontechnikai innovációval egyetemben. A Matchboxunk eredetije a 2600-as sorozat volt. Ez az 1962-ben megjelent, és akkor igen előremutató vonalvezetéssel bíró teherautó számos újdonságot tartalmazott. Az ugyanabban az évben megrendezett teherautós és szállítási szakkiállítás (RAI) sztárja volt az autó. 11,1 literes hathengeres dízelmotorja 220 lóerőt tudott. A fülke kényelme előremutató és egyedi volt a hosszú távú közúti teherszállításban.
 
Az akkori gömbölyű trendtől meglehetősen eltérő szögletes, kockaszerű kabin a hatalmas üvegfelelületeivel, ergonomikus műszerfalával és a kényelmes belső térrel akkor még nem ismert komfortot kínált a sofőrjének. Jól kihasználható és variálható volt fülke. Az újdonságként megjelentett két fekvőhely a fülékben, addig nem látott pihenési lehetőséget biztosított a gépet vezető sofőröknek. 1974-ig 15 000 példány készült belőle.

Szuperkirály(ság)
Ezzel az óriás Matchbox-szal megint egy olyan autó birtokosa voltam és vagyok, ami az addig nálunk nem látott autófajtát ismertette meg velünk, még ha kisasztalnyi léptékben is. A hetvenes évek elején járunk. A modellt jól sikerült kialakítani, élethű lett, még mai szemmel nézve is. A részletgazdagság azonban inkább csak a „traktorra” vagyis a DAF teherautóra, annak is inkább az első fertályára jellemző. Ott nagyon meg vannak faragva a részletek. A hűtőrács és környéke igen szép, de még a DAF-okra akkoriban oly jellemző, két szélén megtört síkú szélvédőt is jól ábrázolták.

Megcsillan a szélvédő síkjában a törés. Igaz viszont, hogy a középső osztás meg hiányzik, még jelzés szintjén sem tették bele

A vontató és a félpótkocsi fixen össze van szegecselve, talán ezért sincs a DAF hátsó lámpája még csak jelezve sem. De akkor a pótkocsi hátulján miért nincs semmi sem? A szerelvény többi része is megvan, de ott inkább a funkcionalítás volt a lényeg. Az, hogy működjön, (majdnem) mint az igazi. Az alkatrészeket jól méretezték és jó anyagból is gyártották, mert még nem mentek tönkre ma sem. (Jó, nagyon vigyáztam is rá.) Le tudjuk nyitni a hátsó rámpát, hogy le lehessen a – működő és színben is autentikus - teleszkópos, hidraulikus tartóoszlopon támaszkodó fölső platót engedni. A teleszkóp még mindig szorul is valamennyire. Pontosan működő mechanikája és illesztése van a platóknak és a rámpának, így valós körülményekhez hasonlóan lehet föl- és lehajtani az autókkal. Szám szerint öttel.

Félpótkocsiból jeles!
Talán csak a fölhajtott plató rögzítésére szánt – a hátsó rámpába beleakasztható - kampós kiképzésű platónyúlvány tér el teljes egészében az eredetitől. Viszont nagyon jól funkcionál, ezért bocsánatos megoldásnak tekinthető Az én példányomból (és a netes fotókat elnézve sokak példányaiból is) már „kikoptak” a – racsnis pozicionálóval ellátott -állítható helyzetű, piros színű kis műanyag keréktámaszok, melyek, ha kissé eltúlzott méretűek voltak is, a helyén rögzítették a ferde vagy helyére billentett platón levő járműveket. Így még szállításkor sem kellett nagyon aggódni, hogy összecsúsznak a lökhárítók. Alul ugyanez fémből van kialakítva, jóval reálisabb méretben. Érdekes még a platók keréksávjának recézése is, mintegy imitációja a valódi perforált lemezeknek.

Recés a plató, jól imitálja a perforált lemezt. A két platórész mintaszerűen illeszkedik egymásba és a talajhoz

A kocsi vaskos tengelyeken nyugszik, hogy elbírja az öt kisautónyi terhelést. A félpótkocsi csak egytengelyes, ami szerintem nagyon kevés volt már akkoriban – eredetiben – is. A mi pótkocsinknál is a keréktengely rögzítését egy kis fehér, laprúgókat imitáló műanyaglappal oldották meg. Ez jópofának tűnik és így némi rugózást is adott a szerelvény hátuljának. Sajnos a vontató teherautó hátsó tengelyének rögzítése gyengére méreteződött. Nem görbe a tengely, szépen gurul a szerelvény, de a folyamatos terhelés hatására a tartója deformálódhatott annyira, hogy megpakolva a kerék hozzáér a sárvédőhöz. Ez nem feltűnő, csak érezni lehet amikor gurítja az ember.
Az első kiadás 1969-es, amikor is kék fülkével sárga trailerrel jelent meg, még a regular wheels kerekeken. Ez változott át sárga traktor + vöröses narancs utánfutóra. A matrica az oldalán kétféle lehet, egyrészt a piros-fehér sávos vagy a korábbi DAF föliratos.

Érdekesség még, hogy a vontató és a félpótkocsi alján levő dátum nem azonos, ennek nem tudom az okát elképzelni sem, hiszen tudomásom szerint a két komponens nem szerepelt más variációban a terméklistán. Igaz, hogy volt egy korábbi kiadása is a szerelvénynek, de ott csak a kerék tűnt eltérőnek. A fotózásnál nagyon hálás alanynak bizonyult, nehéz volt ezt a néhány képet kiválogatni a sok jó közül. Talán a variálhatóság jellemezte most is a járművet, ezért a sok érdekes fotó. Talán a sokféle autókombináció is közrejátszott benne. Más Matchboxoktól eltérően jót játszottam vele ismét ez alkalommal. Biztos vagyok benne, hogy anno a gyerekek is ezt a sokoldalúságát, az egyszerre hat autóval történő játékot élvezhették a legjobban.

Ami jól látszik a képen: a vaskos tengelyek, a trailer kerékfelfüggesztése és az eltérő modelldátumok
Tetszetősebb színösszeállítás ez a korábbinál

A kocsi abszolút „játszott” kategória, de annak a felső krémjébe tartozó, megkímélt egyed. Igaz ugyan, hogy jól megnézve a pótot hátulról, látszik némi leejtés nyoma (nem én voltam) de ettől még nagyon élvezetesen játszható még mindig. És nem kevésbé örülök neki most sem amikor ránézek a vitrinemben. A múlt egy másik autós-matchboxos szeletkéjét hozza elénk.

Üresen még elég könnyed látványt nyújt
A "hidraulikus" rész még ma is tökéletesen passzentos
Teljesen könnyen fordul a szegecselt tengelyen, nincs akadás, fölütközés
Magasabb autókat inkább fölülre tessék tenni
Kényelmesen föl tud gördülni minden autó, a szögek és a peremek teljesen élethűek és használhatóak
Némi deformitás azért előfordul már egy munkásautónál ebben a korban
Azért hátul még egy tengelyt elbírt volna viselni
Fullosan megpakolva. Ebből a szögből a kissé homogén hátfal dominál
Korok és technikák találkozása
Irány az országút

2013/04/09

Felújítás - Matchboxon kívüliek: Majorette - Toyota Hilux

A pickup mániám élő dolog, mi sem bizonyítja jobban, hogy megpillantva azonnal magamévá tettem a kisautót. (Hopppácska! Nem megmondtam, hogy neki is vanitisze van? A két betegség összefügg! Sam. Joe)  Az eredeti változat is tetszik, főleg ha kissé tuningolva van. Bár jobbára inkább a villany-gáz-víz szolgáltatók járműveiként találkozhatunk velük az utóbbi időben a magyar utakon, de ugyanúgy használják tőlünk keletebbre az arab terroristák is.

Még a Majorette mélyépítésű alváza sem akadály

Az eredeti kocsi a Hiluxok harmadik generációja, melyet 1978 és 1983 között gyártottak. A mai vagy még inkább a köztes változatokra némileg emlékeztető karosszériával, de jóval soványabb megjelenéssel, kerek lámpákkal készült ez a sorozat. Két és négyajtós (azaz duplakabinos) karosszériaverziók léteztek már akkor is. 1,6-os benzinestől a 2,2 literes dízelig volt a motorválaszték az összkerékhajtású kisteherautóhoz. Akár automata váltóval is. Elterjedését elsősorban a világ keleti felén talán az is biztosította, hogy az amerikai nagy teljesítményű benzinzabáló V8-asok helyett egy takarékosabb motorral tudták ugyanazt a feladatot teljesíteni: elvinni közel 1 tonna árut a platón 2-5 személlyel egyik pontból a másikba, megbízhatóan, olcsón, egyszerűen. Mégsem teherautósan, ami szintén lényeges lehetett.
 
Jóllehet az első sorozat – 1968-ban - még igencsak személykocsi jellegű volt, a követelmények egyre inkább a közepes méret, az egytonnás teherbírás és a maximum öt szállítható személy behatároló paraméterek alapján alakult kisteherautóssá. De az a kijelentés is megkockáztatható, hogy egy önálló kategóriát alkotott a Hilux. Strapabíró alvázas, merev hátsótengelyes, laprugós megoldása adott esetben komolyabb terepezésre is alkalmassá tette. Úttalan utakon, sivatagban vagy erdei ösvényen mindenesetre egyértelműen ez a fajta kocsi a favorit. Zárt platós változata is volt, bár ez inkább már a mai SUV-ok előszeleként jellemezhető, mindenesetre a 4Runner/Trekker/Surf és egyéb hasonlóan jellemző neveken futó kocsi már nem annyira az igásló, mind inkább a hobby célra használt Toyota lett. 

Nem rossz állapot, de azért ráfér a felújítás
Összeszerelés előtt

A mi változatunk egy szimplafülkés verzió semmi extra felszereléssel nem bíró változata. A hozzám került kis pickup nem volt rossz állapotban így csak egy újrafestést kapott, egy rá jellemző színre. A lámpák és egyéb részletek kifestése csak tovább fokozta a kiváló részletek kiemelését. Ilyen kis finomságok, mint a hátfalon levő plasztikus Toyota felirat vagy a platón levő ötletes deszkaköteg nagyban emelik a minőségét. A kerekeit is lecseréltem, mert nekem nem tetszett a Majorette kissé gagyi és semmire sem hasonlító eredeti kereke. Kapott egy Hot Wheels kerékszettet és máris dögösebb lett a gép. Viszont ahogy kutattam a modell után ráébredtem, hogy  egy csomó Majorette Toyota Hilux verzió van amit még be kell gyűjtenem.

Ez a kerék nem terepre való
Nem fatolvajok
Hátsó terepszög: megfelelő
Van a platón rakomány is
Átkelés megkezdése a pocsolyán
Így azért valójában már fönnakadna, de legalább nem gurult le a fotózáskor a terepről
Ösvényjáró