Azt hiszem már egyre jobban értem, hogy a kollégák miért gyűjtenek régi SIKU-kat! Amit ebben a bejegyzésben láthattok, az annyi szempontból korlelet, hogy még azoknak is ajánlom a poszt fogyasztását akik amúgy immúnisak a tehergépjárművekre.
Henschel és Schwelm
A
nyergesvontató műszaki részleteivel kapcsolatban ehhez
a posthoz irányítalak benneteket.
Ami viszont az újdonság, az az üzemanyagszállító félpótkocsi,
ami természetesen szintén egy már azóta megszűnt cég, valódi
termékét mintázza!
A 37 000 literes, hat tartályra osztott félpótkocsit a Schwelm-i Vasmű, eredeti német nevén Schwelmer Eisenwerk Müller & Co. gyártotta. A vállalatot 1886-ban alapították, és egészen 2002-es megszűnéséig a Müller, illetve az Albano-Müller család generációi vezették. A 20. században Németország egyik legjelentősebb nehézipari és tartálygyártó vállalatává nőtte ki magát. Kifejezetten hordók, kaniszterek, nagyméretű üzemanyagtartályok, benzinkúti adagolórendszerek (kutak) és közúti tartálykocsik (tankerek) fejlesztésére és gyártására szakosodtak. A cég már az 1920-as és 1930-as évektől kezdve szoros partnerségben állt az ARAL anyavállalatával (Deutscher Benzol-Vertrieb), és folyamatosan szállított tartályos felépítményeket és pótkocsikat a német üzemanyag-hálózat számára. Bár az anyavállalat 2002-ben bezárt, a mérnöki és technológiai részleg egy része ma is létezik Schwelm Anlagentechnik GmbH néven, amely ma már főként ipari gáz- és környezettechnológiai rendszerek tervezésével foglalkozik.
ARAL-tartálykocsi, 5
tengelyes HENSCHEL nyergesvontató F201S - 2 A, Schwelm gyártmányú,
37200 literes tartályos félpótkocsival
Azt hiszem, hogy a SIKU az egyetlen gyártó és a német az egyetlen nép, mely képes arra, hogy egy játékszer dobozára képes legyen ráírni azt, amit a fő- és az alcímben – utóbbiban lefordítva – is egyaránt olvashattok. Félreértés ne essék, mosolygok rajta, de nem kinevetem! Egyszerűen csak az jár a fejemben, hogy ahhoz, hogy valaki ilyesfajta precizitásra törekedjék egy játékszer esetében, és a célközönség (szülei) ezt elvárják és természetesnek vegyék, na ahhoz németnek kell születni! Esetleg japánnak. Ez engem egyszerre szórakoztat és lenyűgöz. A világ bármely más országából való gyártó elintézte volna annyival, hogy „Tanker Truck”. Esetleg „Aral Tanker Truck”.
Mint már fentebb említettem, az én példányommal szemlátomást játszottak, közel sincs tökéletes állapotban, de szerkezetileg javarészt épségben megmaradt. Ez egyáltalán nem csoda, elképesztően masszív! Ami lehet az fémből van rajta, olyan részletek is amiket manapság egyrészt elképzelhetetlen, hogy egyáltalán „működőre” kidolgozzanak, ha meg mégis, akkor egészen biztosan lelkendeznénk pusztán attól, hogy vannak és biztos hogy műanyagból lennének. Csak viszonyítási alapként, a szerelvény súlya 464 gramm – a mozgó ADAC állomás 599 grammot nyom.
A szerelvényt 99,9%-ig változatlan formában 1968 és 1977 közt gyártják. Eredetileg még V-sorozatú számozást kap, de 1975-től 1977-ig már a négyszámjegyű jelölésre térnek át vele kapcsolatban is, konkrétan a 3110-et kapja. Nyilván képekből és nyilvános adatbázisokból próbálok okoskodni, de úgy látom, hogy ami érdemben változik azt a nyergesvontató elején kell keresni. A nyergesvontató lehet olyan hűtőráccsal, mint a már linkelt ADAC-szerelvény és a Hanomag-Henschel matrica is ott van rajta, mint azon, illetve lehet olyan kivitel mint az enyém, keskeny hűtőráccsal, azon H-betűs csillaggal és Henschel matricával. Úgy okoskodom, hogy az én kivitelem lehet a korábbi. 1975-től már a széles hűtőrácsos kivitel kerül dobozba és talán elhagyják a gyártó megjelölését. Minden más az öntvényen változatlan. Az én verzióm nagyobb alkatrészein ott a V288 jelölés, nyilván az alkatrészek azonosításának megkönnyítése végett, de azt nem tudom megmondani, hogy 75 után ezeken változtatnak-e vagy sem. Ami bizonyosan változik az évek során, az a csomagolás – erről majd bővebben szintén a képeknél.
Elképesztő játékszer, közel sem tökéletes állapotában is lenyűgöző. Amúgy tökéletes állapotban, esetleg dobozában egy közepes afrikai ország GDP-jét kérik érte.


























Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése