2026/01/15

Pocket Tomica Vol. 1 P052 Hino Dolphin Dumptruck

Igyekszem nem túladagolni a maroknyi Pocket Tomicám bemutatását, mert gyanítom, hogy kisebbségben vagyok azzal a véleményemmel, hogy izgalmasak és érdekesek. A mai postban egy Japánban, de Ázsiában is ismert teherautómárka dömperével foglalkozunk.

HINO Dolphin

A Hino Motors-t (日野自動車株式会社 - Hino Jidōsha Kabushiki-gaisha) a Második Világháború alatt, 1942-ben alapították, más, többprofilú cégek dízelmotorok, teherautók és buszok gyártásával foglalkozó részlegeinek egyesítésével. A jelenben a cég többségi részvényese a Toyota.

A Hino Dolphin sorozatot, 1981-ben mutatták be Japánban. Számos néven ismert a szigetországon kívül – 700-as sorozat, Super Dolphin, Kia Granto – gyártása Japánon kívül Tajvanon, a Kínai Népköztársaságban, Indonéziában, Malajziában, a Fülöp-szigeteki Köztársaságban és még Írországban is folyt. A Dolphin első generációja összesen hét ráncfelvarrást ért meg, a sorozat pedig három generációt. A másodikat 2003-ban mutatták be, a jelenleg is regnáló harmadikat pedig 2017-ben. A második generációval át is keresztelték, az addig „keresztnévként” használt Profia lépett előre a sorozat nevének.

Első generációs Hino Super Dolphin GN dömper 2011-ben Tajvanon. A Tomica is ebbe a generációba tartozik, de mivel az hét (!) ráncfelvarrást ért meg 1981 és 2003 közt, ezért sok az apró eltérés. (Kép: Wikipédia)

No. P052 Hino Dolphin Dumptruck

A Dolphin dömperhez is egy normál sorozatú Tomica adta a mintát, a szintén 52-es számú, ugyanolyan színű és nevű dömper, amit 1989 márciusában mutattak be és egészen 2006 júniusáig kínáltak. Természetesen az nagyobb, 1:102 léptékű és a billenőplatója emelhető-süllyeszthető.

Azt biztosan tudjuk, hogy a Pocket Tomica sorozatokból rögtön a legelsőbe kerül be a Hino dömper, de hogy ez mikorra datálandó az kérdéses. A tévedés jogát maximálisan fenntartva a legjobb tippem 2006.

Azt biztosan tudjuk, hogy a Hino Dolphin Dumptruck az első Pocket Tomica sorozatban debütált, de a mikor erősen kérdőjeles. Mint ebből a kis katalógusból is kitűnik, valamikor P016 sorszámot is viselt. Az általam értett nyelveken gyakorlatilag nincs dokumentálva a sorozat.

Csak ismételni tudom magam: Ez a Pocket Tomica gyösz is pont olyan, mint amiket eddig láthattatok e lapokon, azaz bár műanyagból van, szuper-részletes és minden porcikájában igényes. A kialakítása nagyon hűen hozza a lemásolt nagy részleteit, teljesen megtévesztően úgy tűnik, mintha működne a billenőplatója, pedig nem.

Ázisában ismert, felénk csak annyira nem, hogy ez az első HINO gyártmány e lapokon.

Annyira részletes és precíz rajta minden, hogy nem is gondolná a képek alapján az ember, hogy teljes egészében műanyag, pedig az!

Nézzétek meg a "hol van a járdaszegély" ablakot az anyósülés - nyilván jobbkormányos - oldalon! Megmondanátok, hogy nem külön alkatrész a fülke és a belső üvegezés? Na, ilyen egy precíz festés!

Annyira megtévesztően hozza az eredeti "mainline" Tomica részleteit, hogy a billenőplató "zsanérja" is megvan.

Kémlelőnyílások a billenőplató végében. Odáig vagyok a részletességéért!

Ezen az oldalon is megvan a "zsanér", pedig a plató fix.

Még csak véletlenül sem "csaltak", a két oldala nem szimmetrikus.

A minőség 10/10!

Annyira részletes, hogy a képek alapján a mérete megítélhetetlen, ezért mellé állítottam egy Matchbox Volvo Container Truckot, hogy legyen mihez viszonyítani. Gondoltátok volna, hogy ennyire pici?

Nekem még olyan dobozú változatom van, amely a megtévesztésig hasonlít a „mainline” Tomicák dobozára. Ezen később változtattak, nyilván azért hogy ne lehessen véletlenül, vagy szándékosan összekeverni őket.

Ez a Pocket Tomica doboza

Ez pedig a "mainline" sorozaté. Érthető, hogy miért változtattak a Pocket Tomicák számozásán és dobozán később. (Kép: tomica.fandom.com)

Később ilyen stílusú dobozokat kapott a széria, mint amilyen a háttérben látható. Alább a doboz többi nézete, kommentár nélkül.




Nincsenek megjegyzések: