2013/09/25

Átalakítás - Matchbox MB-3 Ford Transit Connect

A Ford dobozos autója. Ez a kijelentés már így is egyből pozicionálja a kocsit a világ autópalettájának kategóriái, szintjei, funkciói és előítéletei között. Szinte minden európai márkának vannak modelljei ebben a szegmensben, tehát van rá igény. Ki így, ki úgy oldotta meg, olcsón vagy nagyvonalúan. A Ford a régi Escort alapokra (vagy még durvábbat mondok: Fiesta alapokra) épített puttonyos tupírozása helyett gondolt egy nagyot és a Transit vonalról „engedte le” ezt a nagyra nőtt személyautót. Tehát alapvetően haszonjárműként jelent meg, de készül személykocsi béléssel is. Akár a Transitok. Mi most egy ilyennek indulunk a nyomába.

Irány a reptér a hajnali fényben

Az eredeti eredete
A modell első generációja 2002-ben jelent meg, immár kimondottan teherszállítónak tervezve. Padlólemeze (C170 platform) egyébként a Focuséval közösködik. Kétliteres 115 lóerős benzines Duratec motoros, hosszított tengelytávú, automata váltós és 1,8 literes gázolajos, 90 lóerős Duratorq motoros, ötsebességes kézi váltós verziókban kapható. A dízel erőforrás a már közel harminc éve létező öreg blokk modernizált változata, változó geometriájú turbófeltöltővel, nagynyomású, közös nyomócsöves befecskendezéssel és töltőlevegő-hűtővel. Hátul merev tengelye van, ami inkább teherautós, mint személykocsis utazási komfortot ad. Három vagy négy ajtóval rendelhető. Ezt a generációt Törökországban és később Romániában is gyártották. Olyan nagyon nem lett népszerű, ezért relatíve kevés van belőle az utakon. Mondjuk, a Transit árnyékában elég nehéz is domborítani. Kiváltképpen, hogy olyan modellek versenytársául szánták mint a francia puttonyos személyautók, a Zafira vagy a Volkswagen Caddy. A személykocsis belsővel (és méretekkel) így a családi használatú egyterűekkel is konkurálhat. De arra meg ott van a Galaxy. Nagyon nem sikerült valójában jól pozicionálni ezt a mostohagyereket, úgy tűnik. A második, kissé átsímogatott generáció 2010 óta látható az utakon, még a tengeren túl is. A következő generációt jövőre vezetik be.

Van of the Year 2004” díjat nyert, ami szerintem nem jelent semmit, mert olyan kevés újdonság van a „van" kategóriában, hogy szépen kivárva a sorát mindenki sorra kerül rövid időn belül.

 
Érdekes verziói voltak az elektromos meghajtású (Transit Connect Electric) és a 212 lóerős Focus motoros pályaversenyző (Transit Connect X-Press), valamint ne feledkezzünk meg a new york-i, Crown Victoria LWB taxipark lecserélésére kiírt tenderről, ahol a taxi változatú Tourneo harmadik helyen végzett.

Ki gondolná, hogy van köztük azonosság

Luxus kicsiben is
A Matchbox ezúttal a személykocsis verziót jelentette meg, (ami egyébként Tourneo néven fut), annak is az első, átvart külsejű verzióját. Talán kissé ellensúlyozva is a korábbi Matchbox Transitok iparosautós hardcore vonalát. Mi több, egy reptéri transzferjárgányt alakítottak ki, amiben azért elég sok luxusfelszerelés szokott lenni. Ebből nekünk a metálfény jutott konkrétan, a többit csak elképzelni tudjuk. A dekorációval egy nagy baj van: a mennyisége. Kevesebb, több lett volna. De ezen segítettem és lemostam az általam fölöslegesnek ítélt tamponnyomat részeket. Így talán már egyensúlyba került az autó a dekorációjával. Maga a karosszéria teljesen jó, az autó egyből fölismerhető, arányos és precíz kidolgozású. Hasonlóképpen a beltér is rendben van. Mint említettem a kocsi eredetiben sem egy nagy szám és a Matchbox méretű kisautók között is csak egy a sok közül. Semmi föltűnőség, semmi extra, csak van és teszi a dolgát. Vagyis szépen beleilleszkedik a Fordos "van" sorozatba. Létezik taxi verziója is három féle színben, kétféle dekorációval valamit kékben
Ez a taxi vonal egyébként sokkal jobban illik a kocsihoz mint bármi más.  


Ha nem is nagy a raktér az ülések mögött, viszont magas
Szépen csillan a korrektül színezett első lámpa
Az ős és az új Transit
Szépen sorban
Nem kicsit doboz a formája, ezen mára már igen csak túl vannak
Hirtelen ránézve mintha a névadója lenne...

2 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

Nézem a képeket, mondom magamnak, hogy hát én bizony ilyen festésű Connectet még nem láttam, hoppá, ez nagyon ritka madár! Nézegetem a külföldi katalógusoldalakat, ott sincs! Hű, mondom, ez már valami. Aztán olvasom el, hogy lemostad a csicsa nagy részét. 8-]

porsche írta...

Határozottan jót tett neki a dekor mennyiségének csökkentése és a lámpafestések.