2011/11/23

Matchbox MB-26 Ford Crown Victoria 2005


Nagyjából egy hónapja volt itt utoljára Crown Vic, úgyhogy elő merek húzni egy újabb verziót, de most aztán tényleg, mert a csíkhűtőrácsos első generáció után ez az első képviselője a „zöldségesmerci” hűtőmaszkos másodiknak e lapokon. Fenyegetődzhetek azzal, hogy lesz is még belőle bőven.

Generációk
A megmintázott autóval kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat már letudtuk ebben a posztban, így erre elég most csak visszamutatnom. A Matchboxnál megmintázták mind a két generációt, de eddig még csak az első került terítékre. Akit érdekelnek ezek, annak érdemes ebből a postból indulnia, visszamenőleg linkelve van a többi is – nincs olyan rettentő sok. (Nem bírok a véremmel, ki kell emelnem ezt a Code-2 verziót, fogjátok látni a postból, hogy miért vagyok annyira büszke rá.)

Ein-Zwei-Polizei... Feuerwehr
A Matchboxnál 2006-ban debütál a második generációs Crown Vic, természetesen az Egyesült Államokban és mint MB-26. Viszonylag kicsi amúgy, a Bamca.org szerint 1:71 a méretarányú. Hogy röviden összefoglaljam, szerintem bitang! Sok apró részlet kidolgozva, Ford ovális a hűtőmaszkon, jókora „lelökömafrancba” vasak a lökhárítókon, úgy mint az igazin, részletes belsőtér – erről majd később – visszapillantó tükrök, a szélvédő anyagából készült első fényszórók és fényhíd, minden ami kell. Ehhez a járgányhoz kapcsolódik az egyik legviccesebb Matchboxos húsvéti tojgli, a vezetőülésen egy hanyagul odahajított bilincs, a jobb egyen meg egy doboz fánk. Finom utalással arra, hogy az amerikai rend őreit szokás fánkzabálónak is csúfolni. A részletekért erről, köztük két kitűnő fotóért keressétek fel a húsvéti tojásos postot!

Hajlamos vagyok halmozni a verzióit, mert tetszik. Alapvetően rendőrautónak indult, de létezik belőle taxi is, amin a fényhíd helyén jókora reklámtábla van. (Ezzel alapvetően pechem van, lecsúsztam a premierdarabról.) A vicces az, hogy a beltér ugyanaz, szóval a személyszállító kisiparos is bilincset hord a feneke alatt.

A rendőrautó bemutatkozásához a blogon egy tűzoltó parancsnoki verziót választottam, de hát volt már így e lapokon. A címben szereplő szám nem erre, hanem a premierváltozatra vonatkozik, mivel ez a konkrét darab nem az 1-75 sorban jelent meg, hanem egy idei, Tűzoltóság nevű ötös csomagból való. Örülök neki, hogy így szólóban sikerült bezsákolni, mert a többi jármű a csomagból – szerintem – nem sikerült valami fényesen. Sőt, megkockáztatom, hogy kifejezetten béna, hogy ahány darab annyi festésük van, illetve hogy a megkülönböztető jelzésük festékből van. (TÁMOGASSUK A FÉNYHÍD IPART!)

Matchbox Tűzőrség. Hogy lehet egy ilyen faja festésű valamit egy kupac olyan ronda festésű valamivel egy ötös pakkba tenni?

 Picit pici, 1:7x körüli méretarány, így a pumpálós emelő egy pöttyet gigantikus hozzá.

Kommandó.

5 megjegyzés:

Bacsi írta...

Nagy kedvencem ez a típus. Merev tengely, alváz, vényóc', fényhíd! Ez a típus a greenlightnál is nagyon látványos.

Sam. Joe írta...

Hát nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi fog kijönni abból a négykerekes, önhordó karosszériás platformból, amit a Ford a Crown Vic után kínál most ilyen célokra. A California Highway Patrol teszteli és eddig nagyon pozitívak az eredmények - nemrég olvastam a Hemmings Muscle Machines-ban -, de az ütés-vágást, PIT manővert nem tudom hogy fogja viselni a nem alvázas konstrukció.

Nekem a GM a titkos favoritom, azzal az Ausztráliából származó alvázas cuccal - asszem Holden volt eredetileg - amit csak ezért hoznak vissza és Caprice néven fognak nyomni.

Ikarus 256 írta...

Amikor nem rontják el a festését valami gagyival, akkor nem okoz csalódást a Crown Victoria. Az idei taxi kiadásból a második verziót vettem meg. Már ez is a csicsás autók közé tartozik, de mint taxi tetszik. Jó ötlet volt a Matchboxtól az első lámpa kialakítása, így kevés kiadásnak lehet ellenállni.

dancergee írta...

Ez szerintem is jó sikerült darab. Eddig szinte bármilyen festésben tetszett. Oké, a taxik közül van egy két hajmeresztő de belefér. A superman-os az nagyon gyenge szerintem. Ha már szóba került a Greenlight... Nekem konkrétan a kedvenc kiasautóm a GL FCV, azt nagyon eltalálták.... Nehéz lesz überelni...

Sam. Joe írta...

Hehe én pont azért boltoltam el Rájennel a Superman-es FCV-t, mert szerintem az már annyira szar, hogy jó!