2011/05/28

Matchboxon kívüliek: Siku 1065 - Volvo 760 GLE

Imádom a svéd autókat. Nem tudom megmagyarázni (bár egyszer már megpróbáltam) miért, de így van. Nem is lehetne természetesebb annál, hogy első bejegyzésem a Matchbox Memories-en egy Volvoról szóljon.

Volvo 700-as széria
A 70-es évek végén a svéd vállalat elhatározta, hogy betör a luxusautók piacára egy teljesen új fejlesztésű modellel. Több évnyi fejlesztés és több mint ötven különböző formaterv megalkotása után a végleges modellt 1982-ben kezdték el forgalmazni az Egyesült Államokban és Európa kedvezőbb fekvésű (értsd: a szövetségesek által felszabadított) területein. A 760-as kezdeti megítélése erősen negatív volt. Gordon Murray, aki akkor a brit Autocar magazinnál dolgozott újságíróként például gusztustalannak titulálta. Véleménye szerint visszalépés volt, akárcsak a Rover SD1. „Mintha egy amerikai autó európai kiadása lenne.”

A rossz megítélés 1984-ig tartott, amikor is piacra került a Turbo. Ez a típus a 2,3 literes (motorkódtól függően 165, 173, vagy 182 lóerős) sornégyessel képes volt 8 másodperc környékén 0-ról 100 km/h-ra gyorsulni. Egy másfél tonnás, áramvonalasság szempontjából a Rubik-kockával vetekedő formájú luxusautó! 1984-ben jelent meg a 740-es széria is, mely lényegében egy lebutított 760-as. A (számomra) szívfájdítóan gyönyörű 780 Bertone Coupé az 1985-ös genfi autószalonon mutatkozott be, forgalmazását 1986-ban kezdték.
A 700-as széria pályafutása 1992-ben ért véget, mikor a 740-es gyártását is leállították, hogy teljes mértékben átadhassa helyét az 1990-ben gyártani kezdett 900-as szériának.

Akit részletesebben is érdekel az eredeti autó története, itt a wikipédiára mutató link.

A 760-as, mint Siku
A sikumodels.com adatbázisa szerint 1986 és 1989 között volt gyártásban, tehát az én példányom is biztosan elmúlt már 20. Hozza a tipikus 80-as évekbeli Siku minőséget annak minden előnyével és hátrányával együtt. Előnye, hogy nem igazán esnek szét. Hátránya, hogy a beltér kidolgozása hagy némi kívánnivalót maga után, hiszen egyáltalán nincs műszerfalunk. Van egy műanyag csík, amiből kiáll a kormány, aztán slussz. Kívülről viszont elég szépre sikeredett, bár nem tökéletesen részletes. A korabeli Sikukhoz hasonlóan tükör ezen sincs, illetve a lámpatestek kidolgozása kissé elnagyolt. Pluszpont a hűtőrácsot átlósan átszelő Volvo-embléma imitáció, illetve az, hogy az első fényszórók a szélvédő műanyagából lettek kialakítva.

Az egyik hazai aukciós portálon vásároltam. Nagyon megérte az 500 forintos árat, igaz közel sem hibátlan, de számomra nem is az volt a lényeg, hogy tökéletes legyen. Egyébként ez is egy olyan autó, amiből minél több színvariációt szeretnék összegyűjteni.

Kivételesen német gyártásban. Az eredetit egyébként nem csak Svédországban gyártották. Készült Kanadában és Belgiumban is belőle.
A szélvédő műanyagából kialakított fényszóró. Manapság ritkán látni ilyet bármilyen kisautón.
Hátul csak a függőleges osztás van meg a lámpákban. Típusjelzés sincs.
Se normális műszerfal, se normális kardánalagút, se váltókar, se kézifék. Kormány, ülések, ennyi.
Nem túl izgalmas forma. Klasszikus, háromdobozos felépítés.
A másik svédacéllal. Következő bejegyzésem témája a 9000-es SAAB lesz.
Egy reklám a végére.

5 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

Nem tudom miért, de tisztára az a benyomásom róluk, mintha ez nem a gyári színük lenne, hanem felújítás.

Tommi írta...

Pedig gyári ezüst mindkettő. Nem voltak szétszedve.

Sam. Joe írta...

Jaja, vágom teljesen. Tán a festék minősége teszi, nem tudom...

Tommi írta...

Tény, hogy hagynak kívánnivalót maguk után. :-D
De függetlenül attól, hogy mindkettő 20 év feletti cucc, és erősen használt, szerintem megfelelőek. Nincs X ezer forintom tökéletes példányokra sajnos.

RÁJEN írta...

Nekem mindkettő hiányzik még, de nem adom fel, egyszer meglesznek! Nemrég bezsákoltam egy az alján Made in W-Germany feliratot viselő tesójukat, de az nem svédacél...