2011/05/20

Matchboxon kívüliek: Bburago - Ford Focus Járőrautó

Az olasz Bburago cég termékeiről eddig nem igazán volt szó a blogon, ugyanis kicsit távol áll méretarányban a blog fő profiljából. A cég főként 1:18, 1:24 és 1:43-as méretekben készít autómodelleket, így a Matchboxnak igazából nem - közvetlen - konkurenciája. A két nagyobbik méret igazából polcdísz kategória, a kisebbik méretarányban pedig inkább játékautókat készítenek. Tizenéves koromban ezt a méretarányt gyűjtöttem is a BBuragótól, tizenegy darab Porschét össze is szedtem belőle - mostanra ez már tizenháromra módosult. Az "én időmben" jellemző volt a szép, részletes karosszéria, többnyire a szélvédőből kialakított első fényszóró, valamint az egyen kerék, ami egy kicsit zavart is. Ha dekoráció kellett egy autóra, azt matricázással oldották meg. Mára persze ez megváltozott, újabban a hátsó lámpák is külön műanyagból állnak, többféle kerék is bekerült a kínálatba, valamint a dekorációk már tampon nyomottak. Mindezen tulajdonságok felvonulnak az alábbi modellen, minden apró részlet ott van, ahol annak a helye, a hűtőrácsok, tetősín, emblémák ki vannak festve, a feliratok jól olvashatóak. Az igazi extra viszont ezen a második generációs Ford Focus kombin, hogy a 2009-től a Magyar Rendőrség szolgálatába állított járőrautót mintázza. Egy az egyben minden felirat, "dekoráció" megtalálható rajta, semmi nem hiányzik. Persze az igazin alkalmazott fényvisszaverő fólia tulajdonságával nem bír, így is bőven teljesíti amit egy játéktól elvárhat az ember. Fényhíd nélkül nem az igazi egy rendőrautó, így kapott azt is, ami talán egy pindurit nagyobb a kelleténél, de formailag követi az igazit. Egyedi dekorációjú dobozt is készítettek hozzá, amiről már messziről beazonosítható annak tartalma. Szerintem nagyon jó ötlet volt a rendőrség részéről ennek a kisautónak az elkészíttetése, szerintem kötelező darab minden fiúgyermeknek.

1:1-ben már sokszor láthattuk
Nem kapott RB-s rendszámot
Az oszlopok műanyagok, de festettek
Jól olvashatóak a feliratok, a lobogón egy kis bibivel
A szlogen egy kicsit feljebb van, mint kéne, hogy szőrszálat is hasogassak
Fényhíd nélkül nem lenne az igazi
Egyedi dobozt is kapott
A holdfényes Parlament lett a háttér
Ilyen az igazi járőrautó

Még a szolgálatba lépés előtt
Csak rendőrségi járművön engedélyezett ez a speciális fólia - minden fecnijével el kell számolni

8 megjegyzés:

Sam. Joe írta...

Van pár 1:43-as járgány az egyik polcomon, amikhez gyerekkori szép emlékek fűznek. (Nem akartam őket itt bemutatni, de lehet, hogy végül ide kerülnek.) Gondolkodóba estem, hogy kell-e nekem mellé rendőrségi Focus...

dancergee írta...

1000 ft-ért szerintem mindenképp beszerzendő :)

Pazar darab..

Unknown írta...

Hol lehet kapni?

porsche írta...

Joe: Mától már a Tesco-ban is, én még a hét elején vetem az Asia Centerben, de rendelhető a buragobolt.hu-n is.

Névtelen írta...

Már egy ezres egy Bburago?? Szomorú!

A többi autójukat is kiadhatnák, más országok rendvédelmi járműveinek egész flottáit kiadták már modell és játékcégek, ideje nálunk is ezt elkezdeni.

RÁJEN írta...

Traffipaxos Favorit kellene még :)

Sam. Joe írta...

Tegnap kaptam egyet ajándékba, megoldódott a dilemma! De az enyém pont fordítva van a dobozban. Egyéniség.

huntah írta...

A fólia minden dekorboltban kapható :) A Nivámon nekem is volt egy fehér csík, jól mutatott éjjel.