Eskü tényleg teljesen véletlen, de most esett be egy filléres „új” szerzemény, ami remekül kiegészít – sőt, talán le is zár – egy közelmúltban megjelent bejegyzést. Ha minden jól sikerült, akkor ez a mostani a legelső bejegyzés az új, My Wheels cégér alatt!
Július közepén jelent meg a bejegyzés egy módosított Maisto Audi Quattróról. Annak egy korábbi tulajdonosa a versenyautót „építette vissza” utcai autónak és bár ütve is, meg kopva is van szegény, nekem tetszett az erőfeszítés és az eredmény.
A mai post egy az eredeti állapotában, igaz erősen „játszottak vele” minőségben felmaradt ugyanilyenről szól. Illetve ez még MC Toy, nem Maisto – ezért nincs a címben „update”. Azt viszont végképp nem tudom, hogy az alapszíne eredetileg hófehér volt és valahogy az idők során „bekrémszínűsödött”, amit ugyan ki nem zárnék, de gyanúsan túl homogén a teljes felületen ehhez. Vagy festékkeverő 伟 (Wei) úrnak ez akkor és éppen ott így sikerült és ez egy akaratlan, hétfő reggeli speciál. Mókás, hogy nekem ebből nagyon sokáig csak a ritkább, sárga alapszínű verzió volt meg. Nem adom fel, hogy legyen a sokkal gyakoribb, hófehérből is egy szép! (Soha ne mondd, hogy soha!)






2 megjegyzés:
Nem lehet, hogy ez egy színváltós darab? Azok szoktak ilyen furán halványak lenni. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom.
Porschénak is eszébe jutott! Bennem fel sem merült. Kipróbáltam, nem színváltós.
Megjegyzés küldése