Néha nem értem, hogy mi vezette a Matchbox kezét a téma- és típusválasztásoknál. A második generációs Nissan Prairie egyterű az archetípusa az „ezt miért” Matchboxoknak, mert maga az ásító unalom és a világon semmiféle autóipari jelentősége sincs.
Észak-Amerikában található füves
puszta
Már
az is megérne egy misét, hogy a Nissan miért ezt a nevet
választotta az egyterűjének, de az autóiparban számtalan példa
van az „én is kérek abból, amit a névválasztó ember
fogyasztott” esetére.
Az egyterűek népszerűségének derekáról származó Nissan második generációja (M11) világautó, mert forgalmazták Japánban, Európában, Kanadában és az USÁ-ban is – igaz itt Axxess volt a neve. Mindenhol kétliteres, sornégyes benzines erőforrással került forgalomba – kivéve az Egyesült Államokat, ahol 2,4 literessel. Az előbbiek évjárattól és a modellfrissítéssel bevetett motorcserével 91-, vagy 98 lóerőt szabadítottak az első kerekekre, míg az utóbbi 133-at. A váltója ötsebességes manuális, vagy négysebességes, hagyományos automata lehetett.
A cég kortárs Bluebird kompakt platformjáról annyira semmit nem lehet mondani, hogy az én tudományom itt meg is áll. 1988 és 1998 közt gyártották, igazi szürke eminenciás, családszállító igásló. Megkockáztatom, hogy nálunk gyakorlatilag ismeretlen, ami szerintem a dízelmotorok hiányának tudható be. Ugyanakkor őrülten praktikus lehetett a mindennapokban, mert mindkét oldalon tolóajtókat kapott az utasok számára.
Engedtessék
meg nekem, hogy két, japán tévéreklámot is beszúrjak a
modellről, mert annyira a „mi a túró ez” kategóriában
indulnak – jó a japánok meg valószínűleg a
„Márka húlala” reklámra mondanák ugyanezt.
Két elképesztő, japán tévéreklám az M11 Nissan Prairie-ről, melyekből a világon semmi érdemleges nem derül ki a járműről! Odáig vagyok értük, óriásiak!
Amit lehet azt
kihozták belőle
Érdekes, hogy jobbkormányos kivitelben készítették el. Nem nagyon lehet belekötni, részletgazdagon sikerült visszaadni a dögunalmas eredetit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése