2013/08/15

Matchboxon kívüliek - Majorette No. 236: Jeep Cherokee

Legutóbbi bejegyzésemben említettem a nagymamámat, hogy szokott nekem kisautókat hozni a piacról. Jelen bemutatónk tárgyát is tőle kaptam, együtt az előzővel.

Cherokee SJ
Az AMC 1974-ben döntött úgy, hogy a Wagoneer sikereit meglovagolva piacra dobja annak kétajtós verzióját is, ez lett a Cherokee. Érdekes dolog ez, mert az eredeti, 1963-ban megjelent Wagoneer inkább azt a kategóriát képviselte, mint ma a Subaru Outback, vagy az Audi Allroad Quattro azaz egy összkerék-meghajtású, enyhén emelt hasmagasságú kombi volt, a később megjelenő Grand Wagoneer és a Cherokee - amelyek ugyanazt az alvázat és hajtásláncot használták -, viszont SUV-ok lettek. A tervezés lényege minden esetre az volt, hogy kényelmesebb legyen, mint az International Harvester, vagy a Land Rover által gyártott hasonló kategóriájú típusok.
Motorválasztékában a 4.2 literes sorhatostól a 6.6 literes V8-asig csak benzinesek szerepeltek. Az előbb említetteken kívül két 5.9 literes V8-as, melyek között a különbség csak az volt, hogy két-, vagy négytorkú karburátorral voltak-e szerelve. Ezekhez vagy 4 sebességes kézi, vagy a 3 sebességes Turbo-Hydramatic váltó párosulhatott.
A Cherokee első generációját végül 1984-ben váltotta le a második széria.

Ugyanez kicsiben
A pontosan 1:64 méretarányú (elvileg a kisautóknál ez a szabványos) játékszer 1980-ban jelenik meg a Majorette termékpalettáján. A katalógusban ekkor még fehér hátfallal szerepel, így a sajátomat 1981-re datálnám, amikor már a katalógusban is zöld a csomagtérfedél alsó része. Kidolgozása kettős: A külső forma tökéletesen adja vissza az eredetit, az apró feliratoktól eltekintve minden a helyén van, azonban nem elég magas ahhoz képest, amilyennek szerintem lennie kellene. A beltérben ugyanez folytatódik. Miközben a csomagtérből kifelé les egy vizsla, mögötte ott van az "ágya", az első ülések szépen bordázottak, a kormány meg pizza. Ki érti ezt?

Jó megoldás, hogy a hűtőrács és az első fényszórók az alvázzal egybe lettek öntve
A kisautón kicsit kockalada-kombis hátsólámpák vannak.
Ott a vizsla.
Egy csúcsfelszereltséget jelentő Chief-verzió.

4 megjegyzés:

wmormo írta...

Megelőztél!
Én is most szereztem be egyet, hogy teszteljem. A kutya sokat nyomott a latban. Az enyém fehérajtós.

Andrew0807 írta...

Erősen kéne kategória. Lehet alá kellene dobni a DW-1 hátsó kerekeit.

Sam. Joe írta...

Rohadékok! Ellopták a Volga hűtőrács-tervét!

Névtelen írta...

Nagyon jó gép! Úgy látom ez a kutya anno nagy ötlet volt, most is sokakat megragad (főleg ha k-9 :). Engem is. Kell.
varadyg