Matchboxon kívüliek: Tomica Limited - Nissan Skyline 2000GT-B

Tulajdonképpen meglepett, amikor ennek a postnak az írásába fogtam, hogy egy japán legendát, a Nissan Skyline-t mennyire agyonhallgattunk mi eddig – leszámítva Andris rozsdakupac Kenmerijét –, pedig szeretjük a rízsrakétákat és a Skyline-t is. Ezen felül a japán játékszer márkával és gyártóval kapcsolatban is tartozunk egy picivel részletesebb ismertetővel, mint hogy „van ilyen”.

Az első Herceg

Egyszer volt, hol nem volt, 1955-ben a Prince Motor Company piacra dobta az első Skyline-t. A mai mércével kompaktnak számító autót ők luxusautóként küldték a piacra, ami a háború tépázta, lassan feltápászkodó szigetországban igaz is volt, a Herceg Égvonal az átlag japán számára elérhetetlen volt. Az 1482 köbcentis sornégyes motorja 60 lóerőt adott le és 140 km/h maximális sebességgel volt képes mozgatni a nagyjából 1300 kilós autót. A szerintem messziről, ködben és este némileg a Moszkvics 407-re emlékeztető autót gyártották még ötajtós kombi kivitelben is, de a legeslegelső generációból (ALSID-1) képeztek pickup, meg kisáruszállító verziókat is, Prince Skyway néven.

1958-ban jött a ráncfelvarrott verzió (ALSID-2), ami megjelenésben annyit tesz, hogy dupla fényszórókat kapott, hogy aztán 1960-ban megint faragjanak kicsit rajta. (Az ikerfényszóróktól engem – ködben, éjszaka, kicsit bekávézva – a Checker taxira emlékeztet, nyilvánvalóan tudván-tudva azt, hogy méretben és földrajzilag is igen távol esnek egymástól.) Egy picit faragtak a motoron, ami így már 1484 köbcentisre hízott és már 70 pacis ménest rejtett. 1961-ben egy új, 1862 köbcentis, szintén sornégyes erőművet kapott a gép, ami 91 lóerőt tudott.

Az első generációhoz tartozik még a BLRA-3 kódnevű – imádom ezeket az izéket, nagyon tudományosan hangzanak, de persze lövésem sincs, hogy a betűk és számok halmaza miért úgy áll össze ahogy – Skyline Sport is. A kupé és kabriolet változatban létező autó karosszériáját nem más tervezte, mint Giovanni Michelotti, aki foglalkozását tekintve dizájnisten. A munkássága egészen meglepő, pontosabban az, hogy mennyi mindent tervezett mennyi mindenkinek. Ebből a halom autóból azt gondolom mihozzánk a 2002-es BMW (!) áll legközelebb érzelmileg, de mindenképp a legismertebb. A Sportban egy 1862 köbcentis, 96 lóerős sornégyes dolgozott. Nagyon ritka autó amúgy, pár száz darab készült csak belőle, ami nem csoda, a karosszéria kézi munka eredménye.

Az a faramuci helyzet állott elő, hogy nagyon valószínűtlennek tartom, hogy a legelső Skyline generációt kisautóként viszont fogjuk látni e lapokon – bár azt már megtanultam ebben az ügyben, hogy soha ne mondd valamire, hogy soha, meg hogy nincs ilyen, lásd a Ford Mustang II fiaskó –, mert alapvetően nem tetszenek, viszont ha már belevágunk a Skyline storyba, úgy gondoltam ennyire rövid kitérőt megérdemel az első generáció. Természetesen a Tomica megmintázta ezt is, szóval elvben lehetne ilyenünk.

A második Herceg

1963 szeptemberében lát napvilágot a második generációs Skyline (S50). Mint az elődje, ez is négyajtós szedán, vagy kombi változatban létezik. 1482 köbcentis sornégyese, ami az előző generáció motorjának a továbbfejlesztése már 70 lóerőt tud, de kínálják dízel erőművel is. Háromsebességes, kormányoszlopra helyezett karú váltóval és négysebességes, padlón lévő karúval is rendelhető. Talán az teszi, hogy az én generációm a szögletesség netovábbját jelentő Ladákon szocializálódott, de ez az autó kifejezetten tetszik. Be kell vallanom, hogy először egy Sony Playstation 2-re írt autós játékban, a Gran Turismo 4-ben találkoztam vele – egy versenynek „ő” volt a díja. Az elnevezése körül van némi katyvasz, ami valami hasonló, mint a Zsiguli-Lada összefüggés. 1966-ban a Nissan és a Prince összeolvad ezért az 1968-ig gyártott autó megjelenik Nissan Prince Skyline-ként is – értelemszerűen a késői autók. Tehát ha egy alapvetően még Prince-ként napvilágot látott, második generációs Skyline-ra azt találják mondani, hogy Nissan Skyline, akkor az nem nettó ostobaság, csupán pontatlan. Az is csavarint a helyzeten, hogy annak függvényében, hogy hol adták el az autót – na ez lesz ismerős a Zsiga-Lada ügyből – hívhatják nagyon sok mindennek, például Prince Skyline, Prince A150, PMC A150, vagy Nissan A150.

Skyline S50 és S54B. Bár a perspektíva nem tökéletesen azonos, jól látszik, hogy a GT-B orra mennyivel hosszabb. (Képek: http://www.jbskyline.net)

A legenda neve: Prince (Nissan) Skyline 2000GT-B / S54B

Típustörténetileg már a befutóban vagyunk, ugyanis megérkeztünk ahhoz az autóhoz, ami az egész Skyline legendáért felelős, az S54-hez. 1964-ben születik meg a Skyline versenyváltozata – egy év eltéréssel két verzióban is – amikor is a Prince úgy dönt, hogy belevágnak a GT versenyzésbe.

Az 1988 köbcentis sorhatos motor egy másik Princeből jön és a műtéthez meg kell növelni a Skyline tengelytávját 200 milliméterrel, ami a tűzfal előtt adódik hozzá az autó hosszához. Ez a beavatkozás nem csak esztétikailag felborítja a Skyline kiegyensúlyozott arányait – erről majd később –, a 2000GT, a-oszlop előtti része furcsán hosszú. A két változat – GT-A és GT-B – teljesítménye eltérő. Az előbbit egyetlen karburátor táplálja és így 105 lóerő leadására képes, míg az utóbbinak három Weber karburátora van és így a maximális teljesítménye 125 lóerő, 5600-as percenkénti főtengelyfordulatnál. Bennünket sejthető okokból a B érdekel jobban, így ennek a műszaki paramétereiben merítkezzünk meg még egy kicsit mélyebben: „sperrdifije”, ötsebességes, közeli áttételezésű kéziváltója, elől kétdugattyús tárcsafékei vannak.

 Az 1964-es Japán Nagydíjon...

 ...ez az autó lett a második...

 ...egy Porsche Carrera 904 GTS mögött. (Képek: http://www.classiczcars.com)

A Prince eredeti terve az volt, hogy legyártják a verseny homologizációhoz szükséges előírt darabszámot a 2000GT-kből, de az autó annyira sikeres, hogy rendes sorozatgyártásba kerül. Ne feledjük, 1964-et írunk! A fentebb felsorolt huncutságok versenyautóra jellemzőek, egy utcai autóban ezek abszolút szenzációszámba mentek. Ráadásul a Skyline elképesztően sikeres is. Rögvest az első futamán, a GT-II osztályban indulva, 1964-ben a második Japán Nagydíjon, a 105 lóerős GT-B másodikként – meg harmadikként, negyedikként, ötödikként és hatodikként is, persze nem ugyanaz az autó több darabban – fut be, majdnem legyőzve a Porsche Carrera 904 GTS-t, ami egy ízig-vérig sportautó. Olyannyira majdnem, hogy egyelten kör erejéig az egyik Skyline – nem a végül második autó – meg is előzi a Porschét. Egy négyajtós szedántól, ami a kecses Porsche, versenyautó változatához képest legalábbis egy idétlen tégla és eredetileg egyáltalán nem versenyzésre szánták, nem kis teljesítmény! Óh igen, a legenda megszületett!

Pillanatkép a versenyről. A Skyline amint Porschét fogyaszt. Az előny egy körön át tartott, de Dávid ha nem is győzte le Góliátot, alaposan megleckéztette. Az eredetileg sportkocsinak tervezett, kecses versenyautót egy mellette idétlen téglának tűnő, négyajtós szedán szorongatja. (Kép: http://www.sportscardigest.com)

A vicces az, hogy a GT-B nem volt igazán jó autó. Yoshikazu Sunako úr, a fenti versenyen második helyet elért autó pilótája szerint: „Meghosszabbítottuk az autót 20 centivel. A test egyensúlya nagyon rossz volt, a kerekek nagyon kívülre kerültek, ezért csak driftelni tudtunk, amikor fordultunk. Csúszkáltunk és drifteltünk mivel a kerekek elkoptak. De ezek a problémák a gyakorlatban aztán pont hogy előnyt jelentettek nekünk. 2 perc, 47 másodperc alatt futottunk meg egy kört és ez volt az a pont, amikor büszkén azt mondtam, ez a leggyorsabb kocsi Suzukában.”

A Nissan videója a GT-B dicsőségéről. Még akkor is érdemes megnézni, ha esetleg egy kukkot sem értesz belőle.

Az autó ma is megvan, a Nissan őrzi házi múzeumában, ami amúgy nem látogatható a közönség számára. Az autó nagyon sokáig szunnyadt, de egy önkéntesekből álló csapat restaurálta és működőképes állapotba hozta a legendásnak számító gépet.

Tomy Co. Ltd.

Az elmúlt pár évben szerzett tapasztalataim alapján azt kell mondjam, hogy ami nekünk itt Magyarországon a Lesney és a Matchbox, az Ázsiában a Tomy és a Tomica. Na, tegyük rendbe gyorsan ezt a cégnév és terméknév kérdést!

Az gondolom a hűséges látogatóinknak nem újdonság, hogy „kezdetben vala” a Lesney nevű, brit cég, ami gyártotta a Matchbox nevű terméket. Az idő múlásával a Matchbox név maradt, de a tulajdonos cég változott és ezzel az is, hogy hol gyártották őket – most éppen az amerikai illetőségű Mattel tulajdona és Ázsiában készítik termékeiket. Vannak olyanok – nem ez a jellemző amúgy – akik nem is tekintik értéknek és nem gyűjtik azokat a Matchbox márkájú kisautókat, aminek az alján nem „Made in England” felirat olvasható.

Meglepő, hogy mennyire párhuzamos a történet az 1924-ben alapított Tomiyama nevű céggel, mely 1963-ban változtatta meg a nevét Tomyra. Számos termékvonaluk egyike, a Tomica márkanevű járműveké, mely jellemzően ugyanabban a háromhüvelykes méretarányban hódítanak, mint a Matchboxok. Ázsiában az ő megítélésük is hasonló ahhoz, amit az 1970-es években gyerekeskedő gyerekek gondoltunk itt Magyarországon a Matchboxról: Tomica az igazi, mindenki más a futottak még kategóriában indul. A Tomicák gyártása is japánban történt kezdetben, de ugyanúgy, ahogy a Matchboxok gyártását is Ázsiába kellett vinni, hogy fenntarthassa a cég az eredetileg megcélzott 99 amerikai dollárcentes árat, a japánok is a szokásos „ázsiai gyártóországokba” helyezték át a gyártásuk nagy részét – ha nem a teljeset. Erre az ottani gyűjtők egy része pont úgy fúj, mint a fentebb említett Matchbox analógiában említettek. A Tomicák valóban magas minőséget képviseltek és képviselnek ma is, de az áruk is magasabb volt és most is az, mint mondjuk a Matchboxoké, vagy Hot Wheelseké. Ha mindenáron pozicionálni szeretném őket valahová, akkor úgy viszonyulnak a piacon lévő másokhoz, mint mondjuk Európában a Siku.

 A másik GT-B-m. Ez konkrétan a Gran Turismo 5-ből...

 ...Playstation 3-on. Ha nagyon meregetitek a szemeteket, akkor láthattok a kormány mögött.

Bár a Tomica kortárs a Matchbox Superfast sorozattal, illetve a Hot Wheels-el – egészen pontosan 1970-ben debütál – idehaza jobbára ismeretlen. Ez köszönhető annak, hogy a Matchbox hivatalos importban és szürke importban is bekerült az országba, a japán kisautók túl messze és túl drágák voltak a hivatalos importhoz. Bár Németországban, Olaszországban, Franciaországban is kaphatóak voltak, a szürke importért felelős kamionsofőrök nem vacakoltak azzal, hogy teljesen ismeretlen gyártmányú kisautókat próbáljanak lepasszolni a magyarországi trafikosoknak, amikor ott volt a mindenki által ismert Matchbox, vagy legalább valamelyes ismert Majorette. Megkockáztatom, hogy még gyűjtői körökben is jobbára ismeretlen volt a márka, mostanában kezdik – kezdjük felfedezni magunknak a márkát, ami meg köszönhető annak is, hogy erős kiábrándulás folyik a meglehetősen lezüllesztett, ismertebb márkák terén. Az olyan piszok mázlisták, akik kölyökkoruk egy részét a szigetországban élték le, nem számítanak! Szóval drága Csík csak erősíti a szabályt.

Tehát a terméket Tomicának hívják – bár a korai exportverziókat Tomy Pocket Cars-nak hívták, de ezek mára elég ritkák, lévén blisterbe voltak csomagolva, szóval nem igazán valószínű, hogy felbukkanjanak felénk már csak az áruk miatt is –, de ezen belül persze lehetnek speciális kiadások, Tomica Limited például, amit porsche kolléga is felvonultat két 911-es kapcsán. Ezen kívül aztán számos mellékág létezik, de ezekbe addig talán ne bonyolódjunk bele, míg nem látunk ilyesmit személyesen.

A gyártó jelzése azonban változó. A Tomy 2006 márciusában összeolvad az 1953-ban alapított konkurensével a Takarával. Ez abból a szempontból nagyon érdekes, hogy a nyugati világban megszoktuk, hogy az egyik cég bekebelezi a másikat, így a nagy hal tovább hízik, a pici meg eltűnik. Nos, japánban ez is másként megy. A Takara semmivel sem volt kisebb cég, mint a Tomy, a neve pedig legalább olyan jól csengett a belső piacon, mint azé. Ezért a cégfúzió után létrejött cég annak függvényében hívja magát Takara Tomynak, vagy Tomynak, hogy melyik piacra szánja az adott termékét. Japánban jellemzően, de nem kizárólagosan Takara Tomy, Ázsiában inkább Tomy, de nem példa nélküli, hogy Takara Tomy cégjelzést látunk a dobozon, míg mindenhol máshol inkább Tomy az embléma. Létezik a cégnek egy Tomytec nevű leányvállalata, ami alapvetően vasútmodellekkel foglalkozik, de a kínálatukban vannak a terepasztalt díszíteni szándékozott járművek is. Ezek nem játékszerek, úgyhogy nem keverném őket ide.

Pont a fentiek miatt a Tomica termékek meglehetősen aluldokumentáltak világnyelveken, így nagyon nehéz olyan pontosságú információkat kitúrni róluk, mint amilyeneket megszokhattatok tőlünk a Matchboxok, vagy Hot Wheelsek kapcsán.

Nagyon jó és egyben nagyon rossz

Az alvázán 2001-es keltezést viselő, 1:60 méretarányú Skyline GT-B a Suzukában győztes legendát mintázza. A Tomica Limited márkanév jelzi azt, hogy ez esetben már nem játékszerről van szó, ezért az elvárásaink is túlmutatnak azon, amit ezekkel szemben szoktunk támasztani. A Tomica simán megugorja ezt a szintet. Az autó első ajtajai nyithatóak és ami a festést, az apró részleteket illeti, csak és kizárólag szuperlatívuszokban lehet róla nyilatkozni. Szerintem nem lehet rajta fogást találni. Illetve... De! Ez nem a Skyline GT-B, hanem annak édes apukája, az S50! Ha megfigyelitek az eredetiről készült fotókat, az a húsz centi toldás valami olyasmi, mint Cyrano orra, nem lehet nem észrevenni. Nem kellenek hozzá a wmormo-féle, tudományos alapossággal egymásra montírozott fotók, hogy lássuk, hogy ennek a kisautónak nem hosszú az orra! Felhorgadt bennem a gyanú, hogy a Tomy korábban már megmintázta az S50-et és nemes egyszerűséggel az a modell kapott egy a GT-B-re jellemző festést. Kicsit túrtam a netet és a gyanúból bizonyosság lett, ez történt.

Lebuktak! Prince Skyline. S50 és nem GT-B. (Kép: eBay.com)

Normál esetben nem keresném így a kákán a csomót, ebben a méretarányban belefér az ilyetén való „csalás”, de... Szóval ez az autó az, ami kimondottan és dedikáltan elindította a háború utáni japánban az autósport iránti rajongást, valódi legenda. Ha egy japán cég egy japán legendát mintáz meg, akkor egy ilyen „csalás” kiábrándító, arról már nem is beszélve, hogy egy prémiumsorozatban jelent meg, prémium áron.

 Még a fényszórók szigszalagozása is ott van a helyén!

 A beltér is részletes, mint látszik a kormány sem csak egy pizza.

 Azért akkoriban nem borították el a versenygépeket...

 ...a szponzorok emblémái.

 A csomagtartón a felirat: "Prince".

 Az a cég, aki képes ilyen kerekeket tenni egy kisautó alá, hogy az autentikusan nézzen ki, nem értem, hogy miért csal a "nem GT" változatok öntvényével.

 Részletek még itt is, még a kipufogódobot is megfestették.

 Rettenetesen gyűlölök csillogó csomagolásokat fotózni, de a Takara Tomy logó miatt muszáj volt.

 A felülragasztásból kiderül, hogy ezt a darabot Hongkongban hozták forgalomba eredetileg.