2023/12/03

Matchbox Convoy CY-203 Pace Construction Action Pack

A Convoy első generációjának legritkább vontatóját összesen kétféle szerepkörben vetette be a Matchbox. Ez a második, az elsőt már láthattátok korábban e lapokon. De ne vágjunk a dolgok elébe, a jó pecás amúgy is beetet, haladjunk sorban!

CY-203
Azt hiszem soha többé nem lesznek már olyan menő szettek a Matchboxnál, mint amilyeneket a 70-es, 80-as években kínáltak. Igen, persze, #regenmindenjobbvolt, meg rá lehet fogni, hogy túl drágák lennének ma már, de erre a Majorette igencsak rácáfol – nem írtam meg még az ő szettjeiket, de ami késik az a vonat. Remek, építőipari tematikájú szett a CY-203, ami a doboza keltezése szerint 1984-ben jelent meg. Érdekesnek tartom, hogy ezt a ziccert – egy low bed traileres Convoy szerelvény, rajta valamilyen jármű mint vontatmány – egyáltalán nem játszotta ki a Matchbox, még a Team Convoy szetteknél sem, pedig bőven lett volna mit összepasszítaniuk. (Egyetlen üdítő kivétel egy nagyon jól sikerült Premiere Collection szerelvény.) Tehát ebből a szempontból is különleges ez a szett, melynek a tartalma ismerős lesz:

  • MB-29 Tractor Shovel
    Szintén porsche kollégának köszönhetjük a bemutatót, amit egy gyerekkori példány újra-beszerzése ihletett. Nekem sem volt tudomásom róla, hogy valódi járművet mintáz, ha érdekelnek a részletek, kattintsatok át! Ez is az 1-75 sorból lett átemelve, mindenféle festésbéli változtatás nélkül.

A kéttengelyes Pete
Tehát mint azt már a bevezetőben említettem, ez a kéttengelyes a daycab mögött valamiféle szivattyút, vagy légsűrítőt hordozó Peterbilt vontató a legritkább a Convoy sorban. Csak és kizárólag a CY-13 Peterbilt Articulated Fire Ladder szerelvényben – nálunk egy szintén kitűnő szett részeként jelent meg eddig – használták, természetesen különböző kisebb-nagyobb festésbéli eltérésekkel, illetve Team Convoy, Motor City pakkokban.

Sárgában, mint építőipari munkás azonban csak és kizárólag ebben a szettben szerepel. Összesen két változatban létezik, Makaón és Thaiföldön is gyártották.

MB-23 Peterbilt Dump / Tipper Truck. Nagyon jól kell ismerjétek, számtalan verzióban szerepelt már nálunk.

Bár a legtöbb Matchbox szépen öregszik, ezek a plasztikok degradálódnak. A fotózás közben előbb ezen az oldalon vesztette el a kipufogójának csonkját.

Működik.

A letört kipufogócsúcsot szállítja.

Az első képen még megvan ezen az oldalon a kipufogóvég...

MB-29 Muir Hill tractor shovel

Emel és úgy marad!

Semmit sem változtattak rajta, az 1-75 sorozatban is ilyen festéssel szerepel.

Nincs túldekorálva, de nem is kell, hogy legyen.

"Altáji" fotó, mert megtehetem.

Csak és kizárólag ebben a szettben szerepel így. A Matchbox valamiért tényleg csak elvétve kínált ilyen jellegű kombókat, pedig nagyon klassz dolgokat lehetett volna belőlük kihozni.

A hűtőrács teljesen más, mint az összes többi csőrös Peterbilt vontató elején.

A kék villogók nagyon zavartak volna rajta gyerekként.

Nagyon szokatlan a két tengellyel, meg a szivattyúval, vagy légsűrítővel a hátán!

MB-32 Atlas Excavatort szállít.

Nagyon menő trükköket is tud!

Milyen klassz játékszerek voltak ezek! #regenmindenjobbvolt

Ettől gurul.

NRFB

A dobozon 1984 az évszám, ezért én is ekkorra datálom.

Nincsenek megjegyzések: