2021/11/29

MB-47 2016 Alfa Romeo Giulia (2021)

Ultra rövid post ez a mostani, hiszen Andrew0807 kolléga remek írást – még remekebb képekkel – jegyez a tavalyi, vörös verzióról. Csak azért nem szerepel a címben az „Update” szó, mert idénre megváltozott a száma.

A Giulia Sprint GTA kapcsán megtanultuk, hogy a kortárs Alfa Romeo nagyon háklis arra, hogy mihez adja a nevét. A modern Giulia kapcsán is számíthattunk arra, hogy csak és kizárólag a gyári színekben lesz majd belőle kapható. Ezért meglepő, hogy létezik az idei Collectors Series-ben egy mattszürke, karbon tetejű verzió, ami közel sem a gyári színe a Giulia GTA-nak. Talán azzal érvelhettek a Mattelnél, hogy „utólagos matricázás”?

MB-47 2016 Alfa Romeo Giulia (2021), NRFB.

 

2021/11/28

Hamisított Matchbox Convoy Kenworth W900 (Yat Ming)

A Matchbox – és amúgy számos más gyártó – illegális másolatainak se szeri, se száma. De az, hogy valaki megpróbáljon Matchboxnak eladni valamit, ami nem az, az egészen ritkaság számba megy.

Hogy kisebb-nagyobb manufaktúrák rányúljanak a Matchbox termékeire, annyira nem ritka dolog, hogy külön taget tartunk fel az illegális, magyar Matchbox másolatoknak. A dolog pikantériája, hogy a rendszerváltás előtt akár nem csupán jó minőségű, de néha az eredetit túlszárnyaló minőségű másolatok is készültek hazánkban. A lista tetemes, ha végigolvassátok a témába vágó postokat, akkor jó időre találtok magatoknak elfoglaltságot – sőt a BBC külön epizódot is szentelt ennek. Úgy tűnik Lengyelországban is előfordult ilyesmi.

Viszont az, hogy a márkanévvel valaki visszaéljen és Matchboxnak próbáljon meg elsütni valamit kereskedelmi mennyiségben, ami egyáltalában nem az, az annyira ritka, hogy Charlie Mack a Matchboxok szent könyvében megemlíti az egyetlen ismert, valóban fajsúlyos esetet. Mi több a gyűjtők körében a hamisítvány is többé-kevésbé gyűjthető státuszban van.

De miről is van szó? 1983-ban egy hongkongi illetőségű cég, ablakos dobozokban, a Convoy sorozatra emlékeztető nyergesvontatókat és 3-as csomagokban kisautókat kezd Matchbox logóval árulni. A volumen akkora, hogy az már szemet szúr nem „csak” lokálisan. Az utóbbi annyira ritka, hogy egy árva fotó nem sok, én még soha nem láttam egyet sem róluk. Az előbbi meg annyira gyakori, hogy nekem is van belőle – egyetlen darab, mutatóba.

Charlie Mack nagyon óvatosan fogalmaz, nem nevezi néven a gyereket, hogy kik voltak az elkövetők, de talán mindegy is. A lényeg, hogy amit a Convoy hamisítványokhoz felhasználtak, azok Yat Ming termékek voltak – a cím is ennek szól. A vicces az, hogy a Yat Ming annyira sokáig és olyan mennyiségben gyártotta ezeket – változatos nevek alatt –, hogy a hazai hipermarketekben is lehetett még pár éve is – sőt talán akár most is – vásárolni teljesen legitim Yat Ming termékeket blisterben, amik nagyon is hasonlítanak a hamisítványokhoz.


Legális Yat Ming termékek. Ilyeneket csomagoltak Matchbox logós ablakos dobozba. (Képek: eBay)

Érdekes, hogy meg sem próbálták utánozni a Matchbox termékeket, egyszerűen csak egy látványos dobozt készíttettek annak a Yat Ming gyártmánynak, ami leginkább emlékeztetett a Convoyra. Ez pedig a Kenworth W900-as vontató. A leggyakoribb színséma a CY-4 hajószállítóéra emlékeztet – nekem is ilyen verzió van –, de a vontatmány mindig valamilyen dobozos félpót – ebből több verzió is van és talán a ScanDutch a leggyakoribb. (A sors fura fintora, hogy porsche kolléga egy ilyen ScanDutch konténert használt fel egy hosszított Convoy félpót átalakításhoz.) A méretarány sem stimmel, a Convoyok 1:110 közeliek – mint az közismert – a Yat Ming pedig H0 modellvasút méretarányú, azaz 1:87. A kínai termék minőségben jócskán alulmarad a Matchboxokhoz képest, de semmiképp sem nevezném gyatrának – mint az fentebb látható önakaratomból anno én is vettem ilyet.

Érdekes, hogy a Convoy névre nem nyúltak rá, (kb.) "Nagy Amerikai Konténer Szerelvény" néven futtatták.

Kenworth W900-ast használtak, ami volt a Convoy sorozatban, de csak Aerodyne fülkés, nem ez a verzió. A narancssárga is stimmel, a hajószállító ilyen színű volt, de a teljesítményt fokozó dekorcsíkok már nem stimmelnek.

A doboz amúgy tisztességes munka...

...de feliratokkal, vagy grafikával nem bonyolították túl. (Ez a hátsó oldal.)

Jó, hát nem is vártam, hogy a forgalmazó címe rajta legyen. (Ez pedig az alja.)

Verziók a hamisítványból. (Kép: eBay)

2021/11/26

Matchbox Burnin' Key Cars - Porsche 959 helyreállítás

Mivel nem túl egyszerű hozzáférnem a vitrinben tárolt kisautóimhoz - macerás kivenni az üveglapot, cserébe pormentes -, így elég ritkán rendezgetem az ott levőket. Nem olyan régen azonban kicsit megbolygattam, és olyat tapasztaltam, amilyet nem szerettem volna. A piros kulcsos 959-es ugyanis "defektet" kapott. Persze ez csak abban nyilvánult meg, hogy kilapult mindkét hátsó gumi, az egyik kicsit, a másik nagyon. Szerencsére a többi négyé nem, de ez elég volt ahhoz, hogy kivegyem mindegyiket onnan és máshol tároljam. Okát nem tudom, nap nem éri, az ötből három egymás mellett parkolt, szóval tanácstalan vagyok.

A fenti okok miatt gyorsan kerestem hozzá donort, amit végül a következő börzén meg is leltem egy Ferrari képében. Mondanám, hogy pikk-pakk átpattintottam a gumit egyikről a másikra, de nem volt ilyen egyszerű. A gumi belsejében van egy vájat, aminek ellentettje ott van a felnin, így rögzül oldal irányban lecsúszás ellen. Ez és a nagyon vékony tengely elég nehézzé tette a levételt, de mivel nem kellett vigyáznom a donor tengelyére, így bátran lecibáltam. Ugyanez a Porschénál nem volt ilyen egyszerű, ugyanis kőkeménnyé vált a gumi, így késsel kivágtam egy darabot, a többit pedig letördeltem róla. A használt, de ép gumikat bekentem egy kis mosogatószerrel, így könnyen felcsusszantak az új helyükre. Szerencsére viszonylag gyorsan sikerült orvosolnom a fellelt hibát és helyreált a rend.

Kicsit kilapul az a gumi
A donor
A szükséges alkatrész ép rajta
Már csak cserélni kell a gumikat
Jól látszik az oldalra csúszást gátló része
A felnin pedig ott a mélyedés neki
Ilyen darabokban tudtam csak leszedni
Végül visszaállt az eredeti állapot

2021/11/24

Majorette No. 203 Fiat 127

Szerintem nincs kifejezés, ami a 2020-as években avíttabb, mint a „nyugati autó”, de amikor én gyerek voltam az 1970-es években, akkor bizony teljesen legitim volt. Akik később születtek nem is sejthetik, hogy akkoriban mekkora nagy dolog volt egy nyugati automobil birtoklása. Történetesen egy Fiat 127-es volt a harmadik ilyen, amiben valaha utaztam. Az első egy Ford Taunus P5, ami annak ellenére hogy még óvodás voltam, tisztán él bennem, szóval csak ennyire volt nagy dolog az ilyesmi, a második meg egy negyedik generációs Toyota Crown.

Az 1972-es év autója
A típusismertetőt nyugodtan elbliccelhetem, mert az Autó-Motor egy kitűnő cikket jegyez róla, abból az apropóból, hogy idén 50 éves a típus. Hogy azért hozzátegyek valamit a dologhoz, szerepeljék itt az 1975-ös katalógus.

 














Míves darab
Az első katalógus, amiben a Fiat 127-esnek nyoma van a Majorette-nél, az az 1972-es, amiből két változatot is láthattatok már e-lapokon – ITT, és ITT. Francia barátaink tehát nagyon hamar reagáltak és licencelték a friss típust.

Látszik is rajta, hogy ez az első verzió, hiszen kétajtós, ami abból is biztosra vehető, hogy a b-oszlop mögötti ablak „le van tekerve” a vezető oldalán és onnan egy kutyus kandikál ki. Azon túl, hogy a kisautó úgy általában nagyon szép és részletes – megkockáztatom, hogy az ebből az érából való Majorette-ek nem csak vetekszenek a Matchboxokkal, sokkal könnyedebbnek és sokszor valósághűbbnek is érződnek –, a blöki egy nagyon szerethető részlet. Az nyilvánvaló, hogy akkor a gyártók nagyon is figyelték egymást, hogy ki, mit húz elő a tarsolyból – sokszor szerintem rossz irányba is sikerült elvinniük egymást a nagy igyekezetben. Ilyen ebes részletet láttunk már korábban a Matchbox Mercury Commuter értelmezésén ami 1968-ból való és függetlenül attól, hogy ki találta ki eredetileg, nekem a szívem csücske. (Frissítés: Lett nekem egy szebb ebből, csak kiment a fejemből. Tehát jobb képek egy szebb állapotú verzióról erre találhatóak.)

Anno gyerekként nem volt ilyenem, de osztálytársaimnak természetesen igen. Akkor fel voltam akadva a nyitott ablak részleten, mert a háromajtósnak, amiben én ültem nem lehetett nyitni az ablakát, de teljesen valóságos részlet, a kétajtós ablaka nyitható volt – a ráncfelvarrott háromajtósokét később ki lehetett billenteni.

Itt a bizonyíték, hogy a kétajtós hátsó ablakait le lehetett húzni. (Kép: FIAT sajtófotó)

A szomszédnál megcsodálható egy feljavított verzió ugyanebből, ami egyrészt kitűnően sikerült, ízléses darab Andrew0807 kolléga műhelyéből, másrészt olyan, hogy még a kutya is kapjon egy kis tuningot, na olyat még nem láttam! (A chiptuning nem ér, az az én két kutyámban is van.)

Mint az jól látható, az én példányom kapott kiképzést a korábbi tulajdonosaitól rendesen, de még így, leharcoltan is a szívemnek igen kedves darab.

Gyönyörűen kimunkált, apró részletek mindenhol. Az én példányom kapott az élettől kiképzést - bár a fényképezőgép mint rendesen nagyon felnagyítja a plezúrjait.

A kikandikáló eb, szívemnek igen kedves részlet.

Bizony, ez még akkoriból van, amikor egy nyitható ajtó nem ritkaság számba menő részlet volt #regenmindenjobbvolt, #allatioregvagyok

Szép, részletes minden hátul. Sajnos a matrica nyomot nem sikerült eltűntetnem - van pár évtized előnye a festék rombolásában. A vonóhorog akkoriban kb. kötelező volt mindenre, de a Majorette sajátosság "nyuszifül" később lett jellemző.

2021/11/22

MB-20 Volvo Container Truck – Allders

Kezdem elveszteni a fonalat. Egyfelől van az, hogy Charlie Mack a Matchbox bibliában ötvennél többféle Volvo Container Truck vátozatot említ. Az is megvan, hogy többféle szám alatt jelentek meg az évek során a különböző szériákban. De abban már nem vagyok 100%-ig biztos, hogy pontosan melyik volt az 1-75 szériában megvásárolható és melyik volt Code 2.

Tehát erről a példányról inkább találgatom, mint tudom, hogy az Egyesült Királyságban az Allders nevű áruházban – olyasfajta több osztályra tagolt áruházak voltak ezek, mint mondjuk mifelénk a Skála vagy a Centrum – árulhatták őket 1985-ben és 1986-ban. Azért gyanítom ezt, mert MB-20-as dobozban lakik. A lánc ma már nem létezik, a 2010-es évek végén bezárt az utolsó is.

A képen a 2021-es ősz utolsó napsütéses napja is látható.

Érdekes, hogy nem csak a konténer van matricázva, hanem a fülke ajtaja is. "Allders, 1862-ban alapítva". A brit áruházlánc a 2010-es években zárt be.

"Allders, Mindent figyelembevéve egy jobb választás". Ennél britebb szlogen egyszerűen nem létezik!

Régen fotóztam már le a hátulját egy ilyennek. A konténer nyitható, de nem bántottam, úgysincs benne aranyrúd.

MB-20 Volvo Container Truck – Allders, NRFB szemből.

Itt mg hátulról és már nem NRFB.

 

2021/11/21

Matchbox CCY05-M Convoy Collectibles - Honey Brown Mack CH600

Nem tudom, hogy Ti hogy vagytok vele, de én képtelen vagyok ráunni ezekre a feljavított Convoy szerelvényekre. Egészen hasonló szerepelt már e lapokon, még a hőskorban, az alapítás évében, 2006-ban. Még a száma is csak egyetlen karakterben tér el, Leone, 510-es CCY05 C-M és nyilván a festésében. A CH600-as vontatóval itt foglalkoztunk kicsit behatóbban, az Ultra pótkocsi pedig pont az elsőként linkelt postban debütált.

A tükrökre hogy minek kellenek azok az antennák?! Mennyivel jobb lenne nélkülük.

A festés szimmetrikus a pótkocsin...

...de az aljára felszerelt kiegészítők nyilván nem.

Annyira tetszik, hogy a hátulját sem hanyagolták el.

2021/11/19

Matchbox MB-11 2009 Best of British: Tractor

„Több dolgok vannak földön és egen, Horatio, mintsem bölcselmetek Álmodni képes.” - jutottak eszembe William Shakespeare szavai, a „Hamlet, dán királyfi” című művéből.

Márpedig azért, mert el nem tudom képzelni az okát, hogy annak, aki a „Britek legjobbjai” nevű spéci szériába egy fantázia szülte traktort rakott, mi lehetett a jó oka. Mert ez így masszív sértés. Más lenne a leányzó fekvése, ha mondjuk egy brit márkát rakott volna bele a jóember. Példának okáért a Matchbox kínálatában volt Massey Ferguson traktor a SuperKings szériában (K-3, K-87), nem is egy. De azért az teljesen más liga.

Amúgy szerethető kis gyösz ez, az 1-75 szériában indokolt is a helye, kedveltük ott a maga idejében. De a lényegesen drágább BoB változat semmi olyat nem nyújt, mint amit a sokkal olcsóbb testvérkéi ne tudnának, szóval még minket gyűjtőket is lehúztak vele. Ejnye Mattel fiam, ejnye!

Amúgy jópofa kis cucc, de semmi nem indokolja, hogy egy drága szériában szerepeljen.

2009-es, "A Britek legjobbjai" sorozatba betenni felér egy sértéssel. Lévén semmi köze Britanniához.

Fantázia szülte, nem valódi gépet formál és semmi olyan extra nincs rajta még csak festésben sem, ami indokolná az árát, meg a szériába bekerülését. Króm keréktárcsák. Aha.

A tükrökre bezzeg már nem volt foncsor... Egyes Mattel fiam, leülhetsz!