2015/12/30

Matchbox Premiere First Edition Porsche Boxster

A Premiere széria talán tekinthető a Matchbox csúcsának, ahol igazán felturbózták a normál 1-75-ös sorból kiszemelt darabokat. A feljavítás nemcsak a gumiabroncsos kerekekre korlátozódik, hanem a speciális és/vagy minden részletre kiterjedő festésre is, ami gyakran érinti a belteret is. Ezt a tendenciát fejelték meg 1998-ban a First Edition sorozattal.

Two in one
A sorozat különlegessége, hogy a csomagban az adott típusból kettőt helyeztek el és ezekhez még mellékeltek egy papírdobozt is. Igen, a két Matchboxhoz járt egy darab doboz, amit nem nagyon értek, nem tudom, hogy mi volt a koncepció, tutira van rá logikus magyarázat. Visszatérve a járművekre, azok az adott év újdonságaiból lettek kiválasztva, innen is jött a First Editions - első kiadások - név is. Nekem a második évből, vagyis 1999-ből származó Porsche Boxster van meg, sajnos az is csak kétharmados arányban, ami az egyik autót és a dobozt foglalja magában. Maga az autó részben rá is cáfol a bevezetőben említette jellemzőkre, ugyanis a karosszéria csak egy színtelen lakkozást kapott. Először azt hittem, hogy csak a csupasz fémmel van dolgunk, kézbe véve derül csak ki, hogy bizony le van lakkozva. A kerekek viszont csak ehhez a sorozathoz és ehhez a típushoz készültek, máshol nem alkalmazták, ugyanis ez maga az eredeti Boxster felni hű mása, Good Year gumiabroncsokba bújtatva. Sajnálom, hogy nincs meg a párja, igazán erős kontraszt a két megvalósítás, az ugyanis rendes fényezést kapott és minden apró részletet kiemeltek rajta.

A szett jól szimbolizálja a prototípus és a végleges modell párhuzamát, szerintem ilyet manapság is csinálhatnának még a próba műanyag modellekkel, szerintem nyerő sorozat lenne most is.

 Csak lakkozást kapott a karosszéria
 Polírozva biztosan jobban mutatna
 A lényeg, az eredetit másoló felni
Ilyen doboz is jár hozzá

2015/12/29

Matchboxon kívüliek: LEGO Shell Station 40195

Tettem már említést a 2015-ös Shell promóciós legóról egy Tanker kapcsán. Nem véletlenül beszéltem a beszerzésnél többes számban, ugyanis a tartálykocsi mellé egy benzinkutat is beszereztem.

Ez a szett kicsit visszarepít a Lego ama időszakába, amikor még a figurák - minifeigek - aránytalanul nagyok voltak a járművekhez képest - persze mindig is sajátos arányúak a LEGO készletek -, utóbbiak nem is voltak alkalmasak azok szállítására, az egy következő ugrás volt. De hogy miért mondom mind ezt? Azért, mert ez egy minifugárval ellátott készlet, hozzá illő eszközökkel - poroltó, ablakmosó, villáskulcs -, de maga az épület elég kicsi, ahogyan a sorozat járművei is. Ettől függetlenül nekem nagyon megtetszett, élvezet volt összerakni ezt az extrákkal teli kis töltőállomást. A matricázást itt sem ússzuk meg, ami sajnos a kutas csávót is érinti. Ha ezen túllendültünk és összeállítottuk, akkor a méretei és a kockák darabszámát is figyelembe véve egy ötletes és tetszetős kiegészítőt kapunk a sorozat többi tagja mellé.

 LEGO Shell Station 40195
 Itt már felbukkan egy Ferrari licences matrica is
 A zacskó tartalma
 A két kisebb zacskó is kibontva
 Elsőként a Shelles Harry Pottert kell összerakni és matricázni
 Tető nélkül ilyen az töltőállomás
 Potter és a benzinkút
 Ütköző, közlekedési/rajt lámpa, valamint egy hatalmas Ferraris tábla
 Innen elég sivár, csak a kagylós logó dobja fel kicsit, a csavarkulcs is inkább oldalnézetből dominál
 A legzsúfoltabb rész, poroltó, ablakmosó (?), termékelhelyezéses szerszámtartó, valamint a kútfej töltőpisztolya is itt kapott helyett
 Ebből a szögből néz ki a legjobban, központban a kútoszloppal
 Merev, de felhajtható kar jelképezi a töltőpisztolyt és annak csövét
Egy benzinkút elmaradhatatlan kiegészítője egy tartálykocsi