2023/04/30

Grell Robur LO 3000

Célzottan nem keresem, de azért igyekszem lecsapni a gyerekkorom utcaképét meghatározó járműveket megmintázó kisautókra is, ha a látómezőmbe kerülnek. Így jutottam el oda, hogy ha már elém vetette magát anno egy ponyvás IFA W50L, akkor az NDK másik teherautóját se hagyhatom ki a sorból. Ezen elv mentén mikor egy börze alkalmával megpillantottam az alábbi Grell Roburt, le is csaptam rá. Úgy érzem egy szintén az Industrieverwaltung Fahrzeugbau: Administration - magyarul Járműgyártási Ipartestület, vagyis IFA - vállalat teherautójával remek nyitni a német autógyártás, keleti végeinek járműveit - úgyis mint Trabant - tárgyaló heteket.

3000
Robur történetileg az Autotechnika oldalára irányítalak titeket, nekem is új volt teljesen, főleg ami az emblémát illeti. Azon kívül, hogy léghűtéses a motorja - benzines vagy dízel -, hogy a platós mellett buszt is készítettek belőle - igen, mondhatni eléggé hiányosak az ismereteim - csak az az információ volt meg, hogy borzasztóan csúnyának látom szegényt. Ebben főleg a nagyon széles fülke és a nagyon keskeny első nyomtáv a ludas. A fent említett két karosszériaváltozat mellett létezett belőle még egy dobozos-, és egy úgynevezett többcélú felépítmény is. Ez gyakorlatilag egy részben- vagy egészben belemezelt busz felépítmény volt, kb. mint a mai furgonok csak nagyobban. Persze a platós alapjain gyakorlatilag bármilyen felépítményt rávarázsolhattak, így készült belőle például autómentő és létrás kivitel is, illetve dupla fülkével is kérhető volt. Hajtásból itt is volt összkerekes kivitel, de kevésbé kifinomult, mint a nagy testvér IFA W50-nél. Engedjétek meg nekem, hogy a típusleírás tekintetében itt megálljak, a különféle számozásokban és teljesen elvesztem, amiben a német Wikipedia oldala sem segített. De legalább azt egy magabiztos "talánnal" állíthatom, hogy jelen alanyunk egy LO 3000-es, amit a címbe is bátorkodtam beírni. Természetesen a tévedés jogát fenntartom, senki se tartsa magában a a helyes megfejtést!

Különféle Roburok mozgásban

Sörös
Azt már jól tudjuk, hogy a Grell modellek főként valamelyik német sör reklámozására lettek felhasználva, így nem meglepő, hogy ez a kicsi Robur a hosszú platójára sörös rekeszeket kapott. Kidolgozásával igen, a színével viszont nem vagyok kibékülve. Ez a fekete szín nem is igen volt rá jellemző, ráadásul a részleteket is jól elrejti, de hát ez van, ha az ember csak úgy tud színt választani, hogy ez van vagy semmi - persze azóta láttam már más színben is. Persze számos színben készült ezen kívül, nekem akkor ez jutott. A komor fekete hangulatot csak némi króm felület és fehér feliratozás igyekszik megtörni, kevés sikerrel. Plató is fekete lett, így elég erős a kontraszt a kék sörös rekeszekkel, amik méretüket tekintve jó nagyra sikerültek. Összességében elégedett vagyok vele, kitölti az űrt, de azért ha egy busz is elém veti magát akkor arra még vevő leszek.

Hátrányaként a színét tudom felhozni
Nem festett, hanem "üveg" fényszórói vannak
Nem szimmetrikus, id doboz van, a túloldalon tartály
A hátulja olyan semmilyen, de legalább a világítótestek meg lettek formálva

2023/04/28

Matchbox Autobahn Express IV 5-pack - '62 Volkswagen Beetle

Azt hiszem még nem mondtuk ki a blogon sehol, de idén hetven éves a Matchbox márka. Meg kell dicsérnem a Mattelt, mert a kerek évforduló ünneplése nem csak egy logó kreálásában merült ki, amit iniciáléként láthattok. Remek új modellek, igényes motívumok és igényesen összeválogatott pakkok jöttek és jönnek ki idén. Ez is ilyen, mutatjuk is hogy miért!

A Volkswagen Bogárra nem pocsékolnék típusismertető karaktereket, a világ legismertebb autótípusa, bár van egy zseniális tévéreklám, amit végre el tudok sütni!


A '62 Volkswagen Beetle öntvény végképp nem újdonság, 1999-ben debütál, nálunk is szerepelt már EGYSZER, KÉTSZER, HÁROMSZOR és 30-nál (!) több változata van. Azt, hogy egy „Autobahn” nevű ötös csomagban elsütik, teljesen indokolt. Rendőrségi gúnyába bújtatva is teljesen autentikus, az NSZK rendőrsége használt ilyeneket, nagyjából a típus teljes története során, számtalan kép van róla a neten.

Ami ezzel a konkrét kiadással kapcsolatban - hiába csak erre a pakkra jellemző exkluzív a festés - nagyon sérelmezem a megkülönböztető jelzés hiányát, mi hagyományosan támogatjuk a fényhíd-ipart – mint az közismert. Viszont ennek bizony vászonból készült napfényteteje van! Ami még ha nincs is kiemelve mint a fentebb linkelt verzióknál sincs – van olyan amin bizony kivan, világosbarnával és nagyon jól mutat – akkor is eléggé egyértelmű. Szóval pici hiányérzetem van, de egyáltalán nem rossz és nincs olyan „semmiképp sem kell” hiányérzetem, mint az uniformisos Golf GTI-nél, amim annyira nincs és nem is lesz, hogy a szomszédba kell mennetek megnézni.

A pack többi darabjával - szintén exkluzív színekben, csak ebben a csomagban hozzáférhetőek - is foglalkozunk hamarosan, illetve minősége kapcsán külön tag-et kap a címkefelhőben.

A megkülönböztető jelzés, az nagyon kéne rá!

A Bundespolizei tényleg üldözte ilyenekkel a bűnt!

Ennek pont szövet napfényteteje van, szóval lehet hogy jobb hogy nincs is kék lámpása.

Innen nagyon hiányzik még némi festék. A vonóhorog vicces.

Mondom én! (Kép: Wikipédia)

A Derrick sorozatban egész csordányi gyűlt belőle össze! (Kép: IMCDB.org)

A pakk.

2023/04/26

Matchbox MB-67 Volkswagen 1600 TL

A Volkswagen történetéből több autó is kultusz-státuszba emelkedett. Ha az autóipar kedvenc, mitikus lénye a csekken-dzsinn megkérdezné, hogy nekem mégis milyen VW terméket varázsoljon, akkor egy olyat választanék, ami nem feltétlenül van benne a legendás ötben. Erre esne a választásom, itt ni, a Type 3 1600 TL-re!

A legmenőbb krumpli
Annyira érdekes látni a VW elképzelését a hatvanas évek elejéről a családi autóról! Bocsánat, lehet hogy szentséget török, de a Type 3 bizony a jó öreg Bogár szteroidokon. No, nem abban az értelemben, mint ahogy a 356-os Porsche, ahol izomtömegre gyúrtak, hanem testméretre. Marad kétajtós, de több karosszériaváltozat is készül. Nekem a kombi, lépcsőshátú és a fastback közül pont ez a TL, azaz
Touren Limousine tetszik a legjobban. Jellemző az ízlésemre, hogy ez volt a háromból a legkevésbé népszerű. Bejelentettek a lépcsőshátúra épülő kabriót is, de végül sohasem került gyártásba.

Mielőtt végképp belemelegednék a típusismertetőbe, gyorsan megtorpanok, mert az Origón a Retro Mobil remek veterántesztet jegyez. Az ott látható autó számomra a tökéletesség, a matricákkal, a Fusch felnikkel, még a színe is tetszik. Egyedül a kormánykerekét cserélném le valami igazán igényes aftermarket darabra, vagy még inkább a széria premierje környékéről származóra, mert ami benne van az a gyártás vége környékéről való és gyárilag ronda mint a bűn. Ennél már csak egy a külsőségeket 100 százalékosan érintetlenül hagyó restomod tetszene jobban, ABS fékekkel, a mai forgalom tempóját tartani tudó teljesítménnyel, légkondival.


Nem ez a blog lenne, ha azért ne igyekeznék valami érdekességet is hozzátenni a típusismertetőhöz. Ezúttal egy szórólapot egy olyan országból, amire nem számítanánk – Japán – és egy tévéreklámot egy olyan színésszel akire szintén nem – Dustin Hoffman.


Amerikai reklám egy színészlegendával. Na, ilyen kormánykerékkel kérném a dzsinntől!

RW, SF
Ezúttal egy postban két jelentősen eltérő verzióját is meg tudom mutatni, a gombkerekű és a Superfast verziót is – mindkettő a gyártásuk elejéről származik. A VW 1600 TL 1967-ben, az eredeti autó premierje után két évvel érkezik meg az 1-75 sorozatba mint MB-67. Ezt a számot aztán végig megtartja, míg 1972-ben kikerül a sorozatból – egy évvel korábban mint a gyártásból az eredeti autó.

Amit e lapokon láttok, a regular wheel premiermodell, ami 1967 és 1969 között regnál. 69-ben lila verziója is készül gombkerekekkel.

1969-ben jön a transitional Superfast pirosban, melyet a legvonzóbb változatának tartok, de sajnos nem birtoklok. Ezt 1970-ben váltja a lila – ilyen lila az RW is – és megtekinthettek alább. 1971-ben metál-rózsaszín lesz – szerintem nem szép – míg végül 1972-ben, ugyanebben a színben búcsúzik, de már széles Superfast kerekekkel. A műtéthez átszabják a kerékjárati íveit, ami nagyon elcsúfítja szegényt. Valamennyi változatának nyithatóak az ajtajai.

Gyengém a transitional Matchboxok, ezek itt ketten pedig különösen kedvesek a szívemnek. Nem makulátlan darabok, de ennek ellenére nagyon szeretem őket.

Az ott három ködlámpa, vagy kettő köztük egy dudával?

Regular wheelnek is nagyon jó kiállású volt.

Valamennyi változatnak nyithatóak az ajtajai. #regenmindenjobbvolt

A beltér elnagyolt, a kormánynak köze nincs az eredetihez, de ennek ellenére sem pizza.

Nem tudom megmondani igazából hogy miért, de nagyon tetszik a hátulja is!

A fényképezőgép nagyon gonoszul felnagyítja a hibáit. Élőben nem ennyire ramaty.

RW alváz.

Vékony Superfast kerekeken.

Mind közül a legszebb az olyan piros, mint az RW-m, de az ilyen vékony SF kerekeken, mint ez a lila.

Azt mondják, hogy azért volt ez a legkevésbé népszerű karosszériaváltozat, mert ebben alacsonyan volt a plafon hátul.

Jó, hát nem csajozós, hiába fastback, ez tény. Az a Porsche.

Még azt is el tudom képzelni, hogy a hatvanas évek elejére kicsit már avíttas lehetett a forma.

Így vagy úgy, nekem nagyon tetszik!

Superfast alváz a vékony kerekekhez.

Generációk 1.

Generációk 2.

"Csak" az alvázat kellett átszabni, a kasztni maradt ugyanolyan. Aztán az utolsó éves változathoz azt is átszabták a széles Superfast kerekekhez. Az nem szép.

2023/04/24

Matchbox M6400 10 Pack VW Golf GTI V

Egészen meg vagyok lepve, hogy hányszor szerepelt már nálunk ez az öntvény! Észre sem vettem. Pedig jó.

Zsebrakéta
A helyzet az, hogy porsche kolléga ebben a... 13 (!) évvel ezelőtti postban lefedi a típusismertetőt úgynevezett kiszervezés révén, nem mellékesen bemutat két változatot is ebből a Matchboxból. Elégedetten hátradőlhetek tehát típusismertető ügyben, de hogy kivegyem a részem a melóból, mellékelem a 2005-ös brit GTI katalógust – műszaki adatokkal bőven meghintve –, illetve az éppen hogy csak gyermek-kompatibilis tévéreklámot is. (A „német humor évszázadai”, mint tudjuk.)















 


Közepesen nem-PC tévéreklám!

Exkluzív
A csomag többi tagjához hasonlóan ez a metál-sötétkék is exkluzív szín. A rendszámba húsvéti tojgli van rejtve, de majd a képeknél bővebben kifejtem!

Ami a verdiktet illeti: Jó. Nagyon jó! Az egész pakk remek. Szerencsére a Matchbox kezd visszakanyarodni ebbe az irányba, hogy a 3-, 5-, 9-es csomagok nem csupán az 1-xxx széria összecsomagolt darabjait tartalmazza, hanem csak arra a pakkra jellemző dekort kap a tartalom.

Fentebb már linkeltem az első postot az ötödik generációs Golf GTI-ről, de szerepeljen itt a másodikra és a harmadikra is egy hivatkozás – mind porsche szövegszerkesztőjéből.

Szép, részletesre pingált nózi, mint az elődjeinél is. A fentebb linkelt sárga változatnak is easter egg-es rendszáma volt, "GTI VR6"-ot ad ki. Ez viszont afféle kaján beszólás, ami az én olvasatomban azt adja ki, hogy: "You are tune, are you do", azaz "Tuningolsz, ugye?"

Szeretem ezt a "felnit", nagyon jól áll neki. Nem véletlenül használták a legtöbb verziójánál. Megkockáztatom, hogy sokkal szebb, mint az eredeti GTI-kerekek.

A hátulja is remekül részletgazdag! A rendszámra visszatérve: az "Urban Ride", azaz "Városi Járgány" is lehet helyes megfejtés - nyilván az "i", ipszilonra torzítva.

2023/04/23

Matchbox MB-36 Refuse Truck - UPDATE

Egészen meglep, hogy annak ellenére, hogy hány verzió létezik belőle és szeretjük is őket, csak másodszor szerepel ez a szemetesautó e lapokon. Ez a verzió 1989 és 1981 közt szerepelt az 1-75 sorozatban. Az ős MB-36 postban minden lényegeset elolvashattok róla, úgyhogy jöhetnek a képek!

Ez a darab is az MC-20 készletből való.

Egyesek szerint ez egy Ford Transcontinental.

Már régen megállapítottuk, hogy...

...a kukáskocsi menő játékszer!

Főleg ha a szeméttömörítője is működik...

...mint ahogy ennek is.

Brit rendszámnak tűnik.