2006/12/30

ur-Quattro Extravaganza

1980 volt az év, amikor a Genfi Motorshow-n bemutatták azt az autót, mely mindörökre megváltoztatta a rallye világát. Az első, széria, nagyteljesítményű személyautót, mely állandó öszkerékhajtással rendelkezett: az Audi Quattro-t. Mivel az Audi az évek során számos modelljénél használta a Quattro nevet, az eredeti, ős-Quattro-t a szépséges négyszögletes kupét ur-Quattro-nak szokás nevezni. Hogy miért, az tán még meglepőbb. A német nyelvben az első, ember építette város – mely mezopotámiában állt – nevét az „eredeti” szó szinonimájaként használják.

A Matchbox 1982-ben jelenteti meg az MB-25-öt… illetve… szóval tudja a fenyő, hogy mikor, mert a régi jó szokásnak megfelelően az alvázon 1982-szerepel, de az első katalógus amiben felbukkan a 83-mas. Mivel az az év, amikor tíz éves lettem más miatt is kedves a szívemnek – a Sinclair Research ekkor dobta piacra a ZX Spectrum-ot –, egyezzünk ki az első dátumban! Areh négyféle festés változatot tart nyilván – plusz egy ötödiket, melyen másfajta kerék van, mint az összes többin – és örömömre ebből három meg is van. Bánatomra viszont kettő meglehetősen bánatos állapotban. Pont a két versenyfestésű verzió az ami eléggé kopottas, így kis fantáziával futamokon szerzett sérülésnek is gondolhatjuk a festés folytonossági hiányosságait.

A Matchbox-féle értelmezés érdekessége, hogy ingolstadti – az Audik szülővárosa – rendszámot kapott. (IN – NA 3)


2006/12/28

Matchbox Michelob Kenworth Cabover

Ami a Kenworth Cabover-t illeti, sok hozzáfűznivalóm ehhez a modellhez nincs azokhoz képest, amit a korábbi Kenworth Cabover-eknél már leírtam (Jiffy Lube, Moosehead). Ami meg a sör részét – merthogy ez is söröskocsi – illeti a dolognak: A Michelob állítólag szuper-prémium lágersör, ugyanattól az Adolphus Busch-tól, akinek a Budweiser-t is köszönhetjük. Itt a mese vége, a lényeg a képeken van.

Matchboxon kívüliek: Corgi Juniors U.S. Van

Változatlanul vallom, hogy a Matchbox az igazi, de néha-néha, be-becsúszik egy-egy „Matchboxon Kívüli” darab is a gyűjteménybe. Jobbára azért, mert része valami csomagnak, amit valamelyik online aukciós oldalon kótyavetyél el valaki, aztán már nincs lelkem megválni tőle, mert tulajdonképpen tetszik. Jelen darabok kivételt képeznek. Pgyuri cimbinél csorgattam rá a nyálam a Corgi Juniors furgonokra, ő meg volt olyan gáláns, hogy nekem ajándékozta őket. Az apropó, hogy kora kisiskolás éveimben a Charlie Angyalai sorozat logóját viselő kis járgány legalább akkora májerség volt, mint később egy olcsó tajvani Walkman koppintás, vagy kvarcjáték. A Corgiról túl sok mindent nem tudok azon túl, hogy éppúgy Brit cég, mint a Lesney – a Matchbox-ok eredeti gyártója – volt és ezt is csak a Wikipediáról tudom. Ami a járgányokat illeti, azt gondolom, hogy az 1980-as évekbeli Chevrolet Van-t mintázzák, de a U.S. Van felirat úgy kerülhetett az aljára, hogy nem akarták, vagy nem volt pénzük a Chevy licencet megvenni. Vagy nem adták nekik – ki tudja? Minél többet nézem, egyre inkább úgy tűnik, hogy picit elrontották az arányokat és túl szélesek. Azzal együtt szép emlékek fűződnek hozzájuk, klassz játékok!

U.S. Van Charlie angyalai ...
... és Adidas logóval

2006/12/15

Kéne 2000 euró...

Nincs valakinek 2000 eurója? Ennyiért kínálják ugyanis ezt a pre-production, soha meg nem valósult Convoy modellt az eBay-en. Nem is tudom, hogy sírjak, vagy nevessek. Azzal együtt kár, hogy nem lett belőle semmi, mert nekem tetszik.


2006/12/10

Jiffy Lube Kenworth Cabover

A Matchbox különböző tulajdonosok közti vergődése és a különböző földrészeken piacra dobott változatok érdekes eredményeket szültek. Ez a darab több szempontból is érdekes. A Kenworth vontató első kerekének felnije teljesen eltér a Moosehead Kenworth Cabover-en lévőtől – pedig az Convoy Collectibles kiadású –, de a Convoy sorozat Kenworth Caborver-én lévőtől is. Ezzel szemben ez, a Jiffy Lube vontató valami más. Nem vagyok dobozgyűjtő, de ennek a darabnak ez a része is igencsak érdekes és magyarázatot is ad arra, hogy mi ez. A Premiere Collection feliratú apró dobozt – mely olyan pici, hogy az ember nem is érti, hogy hogyan férhet bele ez a szerelvény – amerikai kiadásnak gondolom. A rajta lévő „C.O.E.” rövidítést nem tudom igazán mire vélni. Collectors Edition? Cabover valami? Passz! Cserébe a tréler is érdekes. Ez az első – és mindezidáig egyetlen – olyan vontatmány a birtokomban, amit a Convoy Project Super Star Transporter néven emleget. Bevallom, hogy szerintem ez az első jele a Matchboxoknak a jelenlegi, jobbára igénytelen kivitelű modellpalettája felé vezető útnak! A lefelé nyíló, rámpa stílusú ajtó, a régebbiekéhez képest igénytelen kidolgozású és gyenge minőségű műanyagból lévő doboz még akkor is kiábrándító, hogyha a Collectibles-ére hajazó, tetővilágítást mintázó festést kapott. Szeretem a gyűjteményem precízen dokumentálni, de ez a darab homokot szór a bürokratizmusom gépezetébe. Elképzelésem sincs, hogy mi lehet a „típusjele”! Talán a 32814-0911 a dobozról? Újabb passz!

Az ablakok nem színezettek, belteret ennek ellenére sem kapott
Raktérajtó zárva ...
... és nyitva
Semmi részlet nincs kidolgozva az ajtón
Ebben a dobozban lakik

2006/12/09

Sinclair Oil 1939 Peterbilt

Miért szerettem bele ebbe a Matchbox Collectibles modellbe első látásra? Egyfelől ugyanúgy 1:100 méretarányú, mint kedvenc Convoy sorozatom darabjai, másfelől gyönyörűen részletgazdag – valami olyasmi, mint a Convoy Collectibles sorozat –, de ami a legfontosabb, a rajta lévő Sinclair felirat. Persze az amerikai Sinclair Oil Company-nak semmi köze a nagy szerelem Sinclair Research-höz. Ahhoz képest, amit egy régebbi postban már leírtam, sok újat és okosat nem tudok mondani. Amivel ki tudom egészíteni az ottaniakat, az pár, a megszokott környezetben készített fotó és két további egy eredeti 1939-es Peterbilt vontatóról. Igaz ennek nincs dupla hátsó hídja, de a piros-fekete festése nagyon hasonló.






Matchbox Unimog extravaganza

Mindig meglep, hogy hány Mercedes-Benz típust dolgozott fel a Matchbox az évek során. Az Unimog mindig is az egyik kedvenc haszonjárművem volt, mert van benne valami az elefántokra emlékeztet – talán a budapesti utcaseprő gépek miatt. Kedvesen bumfordi jószág. Amit érdemes róla tudni, azt ebből a TotalCar cikkből meg lehet tudni.

Az első MB-49 1966-ból származik. Gumi kerekekkel, jócskán a Superfast éra előttről. Az én változatom sajna több sebből is vérzik. A gumikerekei lejárnak a kerékagyról és az alváza is rozsdásodik. 1970-ben a Superfast átállás évében elkészül a a nagykerekű MB-49 is. Az alvázat jelentősen módosították, de érdekes, hogy megmaradt az előző változat gumi pótkereke a tartóban. 1973-mas katalógusban váltja fel egy felettébb randa chopper motor az MB-49-et, de a TP-13-mas Two Pack részeként, katonai festéssel és egy löveg társaságában egészen 1980-ig gyártják.

1983-ban jelenik meg a szögletes Unimog, MB-48 képében. Érdekessége, hogy a komplett alváz műanyag, illetve a jókora hóeke az elején. Ez a változat is Twin-Pack része lesz (TP-112), az utolsó katalógus amiben megtaláltam az 1991-es.