2016/11/20

Matchboxon kívüliek: Majorette Dacia Duster

Ha pár évvel ezelőtt nekem valaki azt mondja, hogy egy Dacia számomra kívánatos autó lesz, olyan szinten, hogy szeretném úgy birtokolni, hogy önként pénzt adok érte, egyszerűen körberöhögöm. Pedig pont ez történt.

Töprengtem kicsit, hogy hány olyan kisautó szerepelt e lapokon, melyek eredetijét volt szerencsém vezetni. Nos, nem sok, mindössze a Toyota Prius és a negyedik generációs Ford Mustang ugrott be ilyen. Ezt a sajnálatos módon minimális létszámú klubot szeretném most új taggal bővíteni. Egy Daciával. Őrület!

Román, francia apától és japán anyától
A Renault csoport még 1999-ben szerzett többségi tulajdont a Daciában azért, hogy nagyjából ugyanazt csinálják vele, mint a VW konszern az eredeti koncepció szerint a Skodával. Európán messze kívülre is kacsingattak és az észak-afrikai régióban is forgalmazzák ezen a márkanéven a megfizethető személyautókat – sőt, de erről majd kicsit bővebben alább.


Dacia Duster Urban Explorer speciális kiadás. Mostanában futott ki, tehát bőven a ráncfelvarrás utáni széria. Bár a Majorette az első generációt mintázta meg, a szín és a felni erre hajaz.
(Kép: Dacia sajtófotó)

Nagyon kíváncsi lennék rá, hogy vajon a franciák tudták-e, hogy Európa keleti felében milyen aura lengi körül a márkanevet. Ha igen, akkor azt is tudniuk kellett, hogy iszonyú magasra tették maguknak az átugrandó lécet, mert ha nem sikerül igazán jó ajánlatokkal és jó min őségű termékekkel előrukkolni, de még a Lajtától keletre is megfizethető áron, akkor mehetnek vissza a balettba ugrálni. Úgy fest, hogy a Dusterrel betaláltak a 100-as körbe.

A crossover – vagy kompakt SUV, kinek hogy tetszik – 2010-ben debütált a Genfi Autószalonon. Az autós újságírók azonnal felkapják a modellt, gyanítom eredetileg azért, hogy trollvér és vitriol keverékébe mártott szövegszerkesztőjük hegyére tűzzék a Daciát. Aztán tapasztalniuk kellett, hogy ez a holmi az elvárásaikon túl teljesít. Ha rákeresünk a Dacia Duster tesztekre, akkor alapvetően csupa pozitív kicsengésű értékelést fogunk találni. Kíváncsi voltam, hogy külföldön is ennyire szerették-e a kicsi SUV-ot. Én az angol nyelvű szaksajtót értem és kicsit körülkattintgatva meglepődve tapasztaltam, hogy ezen a nyelvterületen sem volt másként, például 2012-ben a Duster triplázott és bezsebelte a skót autós újságíróktól az „Év Autója”, az „Év SUV-ja” és még az „Év Megfizethető Autója” díjakat is.


 Mint fent, csak oldalról. (Kép: Dacia sajtófotó)

Nem véletlen, hogy viszik mint a cukrot, Európa nyugati felében rengeteget lehet látni belőle az utakon, igaz nem mind Dacia emblémával szaladgál, hanem épp ellenkezőleg. 2014-ben az értékesített autók 60-, 2013-ban 70 százaléka került forgalomba Renaultként. Az öreg kontinensen kívül többek között Oroszországban, Brazíliában, Indiában és a Perzsa Öböl országaiban is forgalmazzák – hogy csak az egzotikusabb helyeket emeljem ki. Igazi érdekesség, hogy Indiában Nissan Terranónak hívják – igaz az orra annyira más, hogy magamtól lehet, hogy nem is jövök rá rögtön a turpisságra. Ugyanakkor Renault Dusterként is létezik ott, szóval Obelix most merje mondani, hogy "Hülyék ezek a rómaiak!"


Én biztos nem jövök rá elsőre, hogy egy Duster látható a képen. Indiai Nissan Terrano.
(Kép: Wikipédia)


A Renault titka, hogy a Duster hét évvel ezelőtt kapott egy tetszetős testet, melynek a formája azóta sem kopott meg, és sem ufótojásnak, sem a focimami minitankjának nem akar látszani. Amit pedig a test rejt, az a Renault-Nissan közös alkatrészraktárából lett összeválogatva. Semmi forradalmi újdonság, „csak” jól bevált technika a megfizethetőség receptje. 2013-ban kapott egy ráncfelvarrást. A leglátványosabb változások kívülről az új hűtőmaszk, belülről a módosított műszeregység, illetve az új műszerfal. Állítólag ez utóbbi anyagában is ég és föld az első generációhoz képest.

Szóval a román crossover úgy francia, mint ahogy japán is, a főegységek – motorok, váltó, hajtáslánc – a kiviteltől és az évjárattól függően származhat a Renaulttól és a Nissantól is.

Apropó, mindezek a belsőségek! A benzint fogyasztó erőforrásokból kétfélével rendelhető a jármű e sorok megszületésekor, a 16-szelepes, 1,6 literes szívó négyhengeres ami 114 lóerőre elegendő, illetve a downsizing jegyében az 1,2 literes, turbó négyhengeres ami 125 pacis ménest terelget. Mindkettő tudja az Euro 6-os normát és rendelkezik start-stop rendszerrel – ez utóbbi néhol rosszul jelenik meg a Dacia honlapon. Mint ahogy az 1,5 dCi dízel erőforrás is, ami felszereltségtől függően 90-, vagy 109 lóerős.


Hátulja is van.  (Kép: Dacia sajtófotó)

Váltóból – ismét csak motor és hajtáslánctól függően – 5-, vagy 6 gangos manuális a kínálat. Az utóbbi a gyakoribb, az előbbi csak az 1,6-os, benzines 4x2-höz jár. Más piacokon rendelhető háromsebességes, hagyományos automatával is. A Dacia nagyon óvatosan változtat a bevált csapaton, de ha fogadni kéne akkor én arra tennék, hogy még a lassan esedékes modellfrissítés – lásd majd még alább – előtt megkapja a Duster az új, robotizált manuális váltót, úgy ahogy a Sandero Stepway is. Erről azt kell tudni, hogy új(nak tekinthető) konstruckció, Easy-R a neve és nem a Renault... hogy is fogalmazzak... nem éppen legjobban sikerült, hidraulikus kapcsolású Quickshift váltója, amit a Twingoban, meg a Clio II-ben használtak. Ebben elektromotorok – szám szerint 3 darab – végzi a váltást, így egyszerűbb és talán mintha kisebb kiterjedésű szerkezet, mint a Quickshift volt. UPDATE: Majdnem bejött a jóslat, hozzánk (2017) márciusban egy duplakuplungos szerkezettel érkezik majd. Más piacokon már kapható az Easy-R-el, például indiában.

Megtapasztalva
Fentebb utaltam arra, hogy a sajtó meglepő egységességgel szeretni tűnik a Dustert. Éppen ezért csokorba szedtem a kifogásokat – mert hogy ezek is meglepően egységesek – és megspékeltem a saját tapasztalataimmal, amit úgy szereztem, hogy nyár végén egy hétig vendégeskedett nálam egy kereskedői tesztautó. Ez úton is köszönet érte a 4x4online.hu-nak!

- Gyenge világítás 

Ezt mindössze egyetlen helyen olvastam és a premierváltozattal kapcsolatban. Sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, mert nálam a ráncfelvarrott változat volt és amikor este közlekedtem vele, akkor azt jó közvilágítású helyen tettem, ott viszont nem vettem észre semmi gondot. 

- Kopogós, ronda műszerfal, vacak anyagok a beltérben

Na ez az, amit én soha nem értettem! Eszembe nem jutott még soha magamtól autó műszerfalat kopogtatni, nem vagyok én harkály. Állítólag a ráncfelvarráskor sokat javítottak a felhasznált anyagok minőségén. Így vagy úgy, nekem nem volt bajom a szövetekkel, a váltógomb, a kezelőszervek, vagy a kormánykerék – szóval azoknak a dolgoknak, amiket napi, rendeltetésszerű használat közben megérint az ember – tapintásával. Az átlagos, európai alsó-középkategóriás szintet hozza. Láttam képeket az első generáció belteréről, a középkonzol ott tényleg nem szép – az az ezüst színű, műanyag betét hát... –, mint azt már fentebb is mondtam: az újabb ég és föld

- Pocsék ergonómia 

Részben igaz. A ráncfelvarráskor az ablakemelők kapcsolói kikerültek az ajtók könyöklőire, ami jó. A fűtés-szellőztetés-klíma kapcsolói nagyon mélyen laknak, abból a pozícióból, ahol nekem volt kényelmes, nem lehetett látni a levegőáramoltatás kapcsolóján a piktogramokat – bár a saját autóján az ember megtanulja az ilyesmit elég hamar nem odanézve kezelni. A baloldali bajuszkapcsoló végén lévő dudagomb borzasztó, de hát ez Renault sajátosság, azokban is az. A gyári navi – elég jó felszereltségű autó volt nálam, tény és való – annyira lentre lett helyezve, hogy menet közben már-már veszélyesnek gondolom a nézegetését. Sem a vezetőnek, sem az utasnak nem esik a pusztán csak szemmozgatással lefedhető látóterébe. Én nem is rendelnék ilyet – bár azt a pénzt, amit az LG gyártotta cumóért kérnek teljes egészében megéri – pont ezért. Az már más kérdés, hogy az összes jóárasított spéci kiadásban benne van – az Urban Explorer most futott ki, a Black Shadow most jött be és abban már benne van a tolatókamera is, amihez kell a navi képernyője, szóval lehet, hogy mégis kéne. Viszont a bajuszkapcsolók, kormánykerék, pedálok, váltókar jó helyen vannak, tehát a valóban fontos kezelőszervekkel nincs baj.


Dacia Duster beltér. Egyáltalán nem csúnya, csak a navi van már-már veszélyesen alacsonyan. (Kép: Dacia sajtófotó)

- Rövid az első ülések ülőlapja és a kormányoszlop csak fel-le állítható
Így igaz. Azzal együtt én nem találtam kényelmetlennek az üléspozíciót. 187 centi magas vagyok és úgy éreztem sikerült kényelmesre állítanom mindent. A leghosszabb táv amit egyszerre megtettem az autóval úgy 200 km lehetett, tehát nem tudok arról nyilatkozni, hogy valóban hosszú úton hogyan esik benne ülni, de egy hét alatt nem tűnt kényelmetlennek. Az különösen tetszett, hogy az anyósülés magassága is állítható.

- Rövidek a váltó fokozatai, autópálya tempónál túl magas fordulaton jár a motor 

A helyzet az, hogy a Duster háromféle motorral és kétféle – sőt, ugye van ahol van automata is – váltóval jöhet. Ezt a hatsebességes váltóval kapcsolatban olvastam. Nálam az 1,6-os, szívó benzines változat volt, ötsebességes váltóval és csak fronthajtással. Ott nem tűnt fel, hogy nagyon magas fordulaton járna a motor autópálya tempónál, de az is igaz, hogy nem vagyok én Rezesova. 110-120-as utazó tűnt az autó magas építése miatt egészségesnek és így a külső sáv – merthogy olyan sem vagyok aki már az Osztyapenkónál behúzódik a belső sávba, mert majd Siófokon balra kell fordulnia egyszer. Szóval aki 130 felé akarja küldeni hosszú távon, azt kérdezzétek, hogy milyen. Még egy gondolat ehhez: A tervezők egészen komolyan vették, hogy ez egy olyan autó, amit le fognak vinni az aszfaltozott utakról. Ehhez van paraméterezve a váltó, mivel a hajtásláncban nincs felező, ezért nagyon rövid áttételű egyes fokozat szükségszerű volt. (Érdemes megnézni az első videót erről, úgy 9 perc környékén van a Duster – bár hasonló anyag van a neten kismillió.)

Nyilván nem gondolom, hogy a Dacia Duster a legjobb autó a világon, de mindenképpen kiemelkedően jó ár-érték arányú járműnek gondolom, különösen a mini-SUV-ok közt, beszéljünk akár a 4x2, akár a 4x4 változatokról.

Ez persze szubjektív, de nagyon tetszik a formája, olyannyira, hogy az egyes találgatások szerint 2017 év végén érkező következő generációról fellelhető képeken látható autó sem annyira – bár az sem csúf, csak sokkal bálnább.

Nekem a pocsék hazai utakra kellene a kátyúk és a fekvőrendőrök ellen, családhordozónak, ami jó eséllyel sohasem menne le az aszfaltról. Az összes hárombetűs vezetéssegítő elektronika benne van, légzsákok szintén – jó, hát ebből végtelenül sokat bele lehet tenni egy autóba, szóval az vitatható, hogy mennyi az üdvös mennyiség – tehát nem ezeken spórolt a gyártó. Igen, vannak pontok, ahol látszik az olcsósága, de nekem igazából egyetlen egy helyen fájt és ez az ötödik ajtó küszöbének pucér, burkolatlan lemeze, amiről valószínűleg az ember az első bevásárláskor leveri a fényezést a Tesco Gazdaságos Hobbibeton dobozával. (Erre meg biztos van valami utólagos, filléres akszesszoár, amit ha nem lelek meg magamtól, akkor kérnék tanácsot a Dacia klub tagjaitól – a thread vége felé van is egy jópofa megoldás, bár ahhoz én kétbalkezes lennék.)

Ezen kívül nagyon meggyőző, hogy mindenhol azt olvastam vásárlói tapasztalatként, hogy ami hibája volt – ha volt – azt a garanciás időn belül orvosolták. Garancia meg 3 év jár rá, ami kitolható 5-re egy szerintem teljesen vállalható összegért.

Számomra a Duster azt nyújtja ami kell. Nem mintha távol állnának tőlem az elektronikai ketyerék, de semmi olyat nem tudok mondani ésszerű keretek közt, ami hiányzott volna nekem – a fentebb már vázolt célra kellő – autóból. (Nem ésszerű keretek között tudok: Waze alapú navigáció, meg ülésszellőztetés. Jó-jó, vicceltem.)

A Dacia Duster a szó jó értelmében vett egyszerűségével nyert meg engem magának. Ja és van még egy erénye: A lemezfelnijei az élő példák rá, hogy lehet szép felnit készíteni acélból! Egyenesen a legolcsóbb verzióra – az a bizonyos, csak az óriásplakátnak létező – szerelt szerintem a legszebb. (Ajánlott irodalom könnyűfém felni és gumiabroncs témában.)

Mindez kicsiben
A Majorette még az első generációt mintázta meg, ami egyértelmű a hűtőmaszkból. Mondom a két negatívumot vele kapcsolatban – ami inkább csak egy: Túl peresre sikerültek a kerekei, de legalább a „felnik” mintája távolról emlékeztet az Urban Explorer kiadás könnyűfém kerekeire. A vonóhorog gigantikus, de ez azért van, hogy játszani lehessen vele, ne törjön le az első vontatási próbálkozáskor, hiszen ez játékautó és nem statikus modell.

Ez(eke)t leszámítva csillagos ötös. A hűtőmaszk részletes és már-már makett szintű kifestést kapott, a fényszórók a szélvédő anyagából készültek, szerintem úgy általában az első fertály tökéletesen hozza az eredetit. A szélvédőn ott vannak az ablaktörlő lapátok bekarcolva. Tükrök, oldalsó irányjelzők, ajtók, kilincsek mind rendben a helyükön. Ez egy jobb felszereltségű változat, mert megvan rajta minden, ami a Look külső design csomagban az eredetin. A tetősínek szintén a helyükön, hűen imitálják az eredetit, azt meg egy játéktól ne várjuk el, hogy a sín és a tető közt rés legyen, az makett szint – és ár. Hátsó világítótestek kifestve, a nyitható (!) – de kár, hogy ez manapság ekkora szó – ötödik ajtón Duster felirat, embléma, tökéletes. A fényezés eredeti Dacia szín – most lusta vagyok kikeresni, hogy mi a neve, de van ilyen, ez a lényeg. Beltér a játékszer kategóriában csillagos ötös, a műszerfal, a kormánykerék a helyén és mindkettő meglepően részletes.

Kitűnő kisautó és elvben még ki lehet túrni Majorette-et forgalmazó játékboltokban és hipermarketekben, még nem gyűjtői darab, de biztosan az lesz.


 Remek, részletes az orra körül.
 A világítás és a fényképezőgép teszi, a valóságban nincs ilyen csillámos műköröm színe, hanem nagyon hasonló a fentebb már látható igazi autóhoz. Még a tetősínek is olyanok, mint az igazin.
 A beltér meglepően részletes.
 Hátsó fertály is gazdag a részletek kiemelésében.
Nyílik az ötödik ajtó. Manapság ritkaságszámba megy az ilyesmi.

2016/11/14

Matchbox: 2007 Best of British - Land Rover Discovery

Néhány bejegyzéssel ezelőtt írtam már egy Discovery-ről, most itt egy másik változat. Sok különbség nincs a normál verzióhoz képest, lényegében csak a festés és a kerekek. 
Szóval szavak helyett beszéljenek a képek, melyek ugyanott készültek, ahol az előző poszt fotói is.

 A kerekek egy számmal nagyobbak lettek. 
Szerintem ront az összképen ez a méretnövekedés.
 Elvileg ez brit rendőrségi festés. 
A "Best of..." széria ellenére sincsenek kifestve a részletek.
 És persze ismét egy fényhíd nélküli rendőrautóval van dolgunk.
Az eredeti sem borulna fel ilyen helyzetben.

2016/11/10

Matchbox MB-56 Hi-Tailer

Úgy érzem, ha már számolatlanul halmozom a Matchbox Porsche modelljeit, akkor illik megemlékeznem Hi-Tailerről is. Hogy miért? Bár a neve egyértelműen elárulja, hogy nem licencelt - szeretem ezt a szót, rengeteg fórumon szoktak vitatkozni, hogy melyik a helyes írásmódja -  modellről van szó, hanem egy fantázia szülte kisautóról. Több Matchbox gyűjtői oldal is Porsche-ként hivatkozik rá. Persze nem rugaszkodtak el nagyon a valóságtól mikor megalkották, ugyanis számos stílusjegyet kölcsönöztek a Porsche 917-es versenyautókról. Mivel nem "igazi" Porsche, így sokáig nem is terveztem a beszerzését, de addig-addig tolakodott elém Joe kisautó hirdetésében ez a darab, hogy végül átvettem tőle, így téve helyre a lelki békémet.

A Matchbox kínálatába 1975-be került bele, mint MB-56, amit pályafutása végéig meg is tartott, az pedig az 1978-as év végén következett be. A négy év alatt a változatok kimerülnek a pilóta - van még sárga -  és az alváz - piros is lehet - színének különböző változataiban, illetve más apróságokban. Ezen kívül megjelent a Super G.T. sorban is lebutítva műanyag alvázzal és króm nélkül, illetve a Superkings sorozatban is a legszebb, Martinis dekorációval. A karosszéria tervezését nem tolták túl, matrica nélkül elég kopár, csak egy nagy sík felület az egész, amit az orron levő három beömlő és a hatalmas hátsó szárny tör meg. Ezek utóbbiak tekinthetőek Porsche hasonlóságnak, ahogyan a kilógó tűte sor is a motor tetején, azonban a német versenyautóval ellentétben itt látszólag V elrendezésű motort kapott, ráadásul a váltó és a kipufogó is kitüremkedik, utóbbi egyenesen a karosszéria tetején fut végig. Kétségkívül ez az autó leglátványosabb pontja, a szelepfedélen még egy ZOOM feliratot is elhelyeztek - ami manapság a Mazda szlogen része. Nyitott versenyautó lévén pilótát is kapott, amiért szerintem jár egy piros pont, szerintem így jobb, mint üresen. Az autó hátuljára is biggyesztettek pár részletet, valamint az összképet a felemás méretű kerekekkel egészítették ki. Az alváza természetesen fém, ami abban az időben még természetesen volt.

  Team Matchbox volt a sérült felirat
 Kapott sofőrt is
 Oldalról eléggé letisztult
 A hátulja jól néz ki a részleteknek köszönhetően
 A motor a leglátványosabb része