2010/04/30

Matchboxon kívüliek: Majorette No. 258 Mercedes Pompier Aeroport

Szerintem mindannyian átéltétek már azt az érzést, hogy börzén, vagy máshol böngészve belebotlotok egy régen elfeledett olyan kisautóba, ami gyerekkorotokban megvolt. Persze amúgy attól a gyártótól származó modellek nem a fő csapásirány, vagy éppen azt a méretarányt nem gyűjtitek, de mivel kölyökként imádtátok, hát azonnal meg kellett venni. Én így jártam – és hozzátehetem, hogy nem csak most, sokszor máskor is.

Mercedes-Benz T2
1967-ben dobta piacra a Daimler-Benz a T2-őt, mint köztes méretű járművet az akkor már bekebelezett Hanomag-Henschel, F 25-öse – ennek az utódja a Mercedes Transporter (T1) mely létezik Matchboxként mint azt a mellékelt ábra mutatja – és a nagyobb teherautói közé. A T2 létezett egybe dobozos, platós, vagy busz kivitelben is. Eléggé népszerű darab, 19 év alatt nagyjából 450 000 darabot készítettek belőle és használták mentőnek, tűzoltóságok és más mentéssel foglalatoskodó szervezetek a felszerelés, meg a személyzet cipelésére is. Ha jól értem a német Wikipédián olvasható információkat, akkor a motorizáltsága meglepő. (A német nyelvtudásom a béka sejhaja alatt van, kéne használni. Hmm... Lehet, hogy valamelyik nap megbüntetem magam és megnézem a Manta-Manta című alkotást eredeti nyelven. Kedvenc részem 2:04-nél!) Szóval nagyon úgy nézem, hogy a legnépszerűbb motor a W114/W115-ből, azaz az állólámpás Merciből érkezett, ami a 240D sornégyes, 65-, illetve később 75 lóerős 2,4 literes blokkja volt, de a nem is annyira kicsi – a legnagyobb verzióban hattonnás cipelőképességű – áruszállító legerősebb blokkja is csak 130 pacit tudott mozgósítani.

Reptéri Tűzoltó
Francia barátaink katalógusai közül először 1979-esben bukkan fel a T2, mint „Mercedes Pompier”, azaz Mercedes Tűzoltó. Az alvázon csak „Pompier Aeroport” szerepel, azaz „Reptéri Tűzoltó”. No, őszintén meg lennék lepve, ha a valóságban is létezett volna ilyen verzió, mivel a T2 ehhez a feladatkörhöz szemlátomást kicsi! Különösen olyan konfigurációban ahogy azt a Majorette-nél megformázták, nem tud annyi oltóhabot magával vinni, hogy érdemben meg tudja kezdeni a munkát, míg a hozzá rendelt tartálykocsi útóléri az utánpótlással. Persze gyerekként ez hol a csudába érdekelt?! A vízágyú a tetején körbeforgatható, a rugózása álom, és olyan apró részleteket is kidolgoztak rajta – gondolok itt hátul a műszerekre, meg a cső-miskulanciákra – hogyha akkor az iskolában jön valamelyik Móricka nekem okoskodni, hogy ez „vízágyúnak túl kicsi”, akkor csípőből megmagyarázom neki, hogy ehhez tartálykocsi kell, azért vannak a hátulján azok a bigyók. Először bontatlan csomagolású verziót szerzetem be belőle, amikor az szembe jött velem az eBay-en, amit persze nem volt lelkem kibontani, aztán ezt követően botlottam belé mindannyiunk kedvenc pénztemetőjében az Autómániában a doboztalan verzióba. Ennek viszont ezüst színű a vízágyúja, míg az NRFB – és emlékeim szerint a gyerekkori – példányomon is ez a részlet fekete volt. Hátul ott a jellegzetes Majorette vonóhorog a két nyuszifüllel. A cégnek van egytengelyes víztartálya, amit simán el tudok képzelni mögé vontatmánynak.

Persze elfogult vagyok, hiszen gyerekkoromban volt ilyenem és nagyon szerettem, de most már gyűjtői szemmel is a szívemnek kedves darab.

Részletes, kívül-belül.
Ezen a példányon egészen világosra sikerült a szélvédő, ezért a megkülönböztető jelzés is eléggé színtelen.
Eléggé valószínűtlen, hogy ennyire kis járműből készítettek volna habágyús tűzoltószert...
...de azért az ágyú remekül forgatható.
Hátul mindenféle műszer és csővégződés a tartálykocsihoz, hogy legyen honnan venni az oltóanyagot. Alattuk a Majorettre annyira jellemző vonóhorog a két nyuszifüllel.
Majorette No. 258 Mercedes Pompier Aeroport, NRFB. Ennek lényegesen sötétebb a szélvédője és fekete a vízágyúja is.
Kell magyaráznom, hogy miért nem volt lelkem kibontani?
Ezt a képet a neten találtam és nem láttam még előtte ilyen Majorette csomagolást.
Ilyen az eredeti Mercedes T2. A méretéből egyértelmű, hogy miért valószínűtlen, hogy vízágyút csináltak volna belőle. Hol lenne a víztartály?

2010/04/29

Matchbox MB-05 Petrol Tanker - Commando Strike Team

A Commando sorozatú Peterbilt vontatóm megkapta a tesóját egy üzemanyag szállító képében. Mint a legtöbb Matchbox Commando cumóm, ez is Strike Team festésű – amit én következetesen Strike Force-ra kereszteltem át, de mindjárt ráeresztek a blogra egy keresőt és visszamenőleg kijavítgatom. (Hehe, nem vettétek észre ti sem, szinte már csalódott vagyok.) Mint ahogy a katonai festésű sorozat, az MB-05 Petrol Tanker sem újdonság itt, úgyhogy tessenek visszalapozgatni részletek ügyében, ehhez a linkek tálalva vannak.

A fekete kerekek, kipufogók, alváz és a vele egy alkatrész hűtőrács-lökhárító teszik ennyire morcossá ezt a Peterbiltet.
Tanuljátok meg kedves gyerekek, hogy a "gas" amerikaiul benzint (is) jelent!

2010/04/28

Matchboxon kívüliek: Realtoy Porsche Cayenne Turbo és Volkswagen Touareg V10

A napokban kitárgyalt Porsche Cayenne két testvére közül, az egyikkel rendelkezem kicsiben - édesanyámnak köszönhetően-, gondoltam elétek tárom. A Volkswagen Touareg-ről van szó, amit a Realtoy készített el, ugyanakkor nem voltak restek elkészíteni ők sem a saját Cayenne adaptációjukat, azt is megmutatom, hogy miként sikerült.

Volkswagen Toureg V10
Azt már tudjuk, hogy a Volkswagen konszern és a Porsche autógyár összefogott, hogy költséghatékonyan alkothassák meg saját luxus terepjárójukat. Természetesen arra ügyeltek, hogy nagy konkurenciát ne állítsanak egymásnak, ennek köszönhetően a három jármű elég különbözőre sikeredett, tehát jó munkát végeztek. Amiként a márkanév is sejteti, a Touareg lett a legolcsóbb kivitel, kevesebb a luxus benne, többnyire kisebb, kevesebb ménest tartalmazó motorokat zsúfoltak az orrába. Természetesen azért motorból itt is volt ínyenc falat, mégpedig a W12-es 450 lóerős motor képében, az opciós listán itt is megvolt a légrugós futómű, de többnyire nem ezeket választották a tulajdonosok. 2002-ben az induló motorkínálat egy V6-os (3,2 liter, 220 lóerő), egy V8-as (4,2 liter, 310 lóerő) és egy V10-es (5 liter, 313 lóerő) dízelből állt, amihez a következő évre már csatlakozott egy R5-ös (2,5 liter, 174 lóerő) dízel is. A Realtoy kínálatában a V10-es motorral szerelt változat kapott helyett, amit a rájuk jellemző minőségben valósítottak meg.

A minőség sajnos inkább csak a részletekre való odafigyelésnek szól, nem pedig az anyagválasztásnak. Ha lágyabb - gondolom egyben drágább - műanyagokból készülnének a műanyag elemek, különös tekintettel a kerekekre - iszonyúan zörög az egész autó gurításkor -, akkor a Mattelnél felköthetnék a gatyájukat. Mindenesetre az árához képest tisztességes játékokat készítenek, tessék csak megnézni, hogy a narancssárga alapszínen mennyi kiegészítő festés van. Semmi sem kerülte el a készítők figyelmét, még a hátsó rendszám is kapott tamponnyomást, az pedig az alváz részét képezi, eddig még nem láttam ilyet más gyártónál. Egyedül talán az ablaktörlők hiányát, illetve a kipufogó kifestését lehet hiányolni. A beltér is nagyon szép, részletgazdag, a kormány külön alkatrészt képez a beltér egészétől, így legalább kaphat normális, küllős kereket a vezetőülés elé. Nem maradt más hátra, mint hogy kitérjek az autó gyenge pontjára, még pedig a kerekeire. Hatalmas diszkófelniket kapott - pedig volt ez normálissal is -, ami valljuk meg, borzalmas látványt nyújtanak, sok Realtoy modellt hagytam már ott emiatt. Összességében egy nagyon szépen megvalósított darab, de sajnos a kerekek nagyon lerontják az összképet, kár érte.

Porsche Cayenne Turbo
Tulajdonképpen az előző bekezdést bemásolhatnám ide, mivel nagy vonalakban ugyanaz itt is elmondható. Részletgazdag, amibe a festés is beletartozik, a króm alkatrészek is festettek, azonban a kipufogó itt is kimaradt. Szerencsére ezen normális, ötküllős, nem agyonperezett kerekek feszülnek, ami az összképre is nagyon jó benyomást tesz. A Matchbox-al összehasonlítva azonban láthatjuk, hogy mennyire eltér a két modell. Nagyobb is a Realtoy modellje, valamint az eredetiről készült képekkel összehasonlítva, pontatlanabb is. Ami a leginkább szemet szúr, az az autó elejének kismértékű eltérése. A lámpák egy picit nagyok, a levegő beömlő nyílások pedig picit kisebbek lettek a kelleténél, de ettől eltekintve nagyon jól sikerült darab. Szerencsére itt a kalaptartót nem csúfítja el a szegecs teteje, ennél is a rendszámnál csatlakozik az alvázhoz hátul a karosszéria. A beltere viszont részletesebb még a Matchbox Cayenne-nél is. Ha nem tesszük egymás mellé a két Cayenne modellt, akkor szinte észrevehetetlen a kis pontatlanságuk, tehát szerintem megint nagyon jót alkottak keleten.

Ugyan a doboz nem árulkodik róla, de tudjuk, hogy ami bent van, az bizony Realtoy termék
Szerintem nem lehet belekötni a kidolgozásába
A kerekek? Hááát... No comment!
A rendszám az alvázból nyúlik ki, mégis kapott feliratot
Szépen kivitelezett darab, a felni is passzol hozzá
Minden a helyén, megfelelő kidolgozásban
Ők bizony testvérek
A Cayenne feneke kupésabb, sportosabb, mint a Touareg enyhén döntött hátsója
A tető és az A oszlop - szerintem a szélvédő is - egy az egyben ugyanolyan, ...
... valamint még az ajtók oszlopai buktatják még le őket
Ugyanaz az autó, mégis merőben más megvalósítás
A Realtoy gazdagabban fest, de nem olyan részletesen, mint a Matchbox
A Matchbox kivitele közelebb áll az erdetihez
Bár a képen nem nagyon látszik, de beltér tekintetében a Realtoy a nyerő

2010/04/27

Matchbox MB-71 GMC Wrecker - UPDATE

Nemrég kicsit összetorlódtak a Chevrolet modellek, azért én egy kicsit maradnék még a Generals Motornál, de más márkánál. A már jól ismert Matchbox GMC Wrecker modellnek egy újabb változatát tárom elétek, ami ezzel a festéssel két helyen is előfordul. Először egy Foldable Action Pack-ben bukkan fel, majd később egy garázshoz csomagolva volt kapható - mindkettő összecsukható kis játékpakk, ez a példány az utóbbiból származik-, így a címben írt számozás nem tükrözi a valóságot. A színösszeállítása elég tarkára sikeredett, azonban a plató krómozva elég jól néz ki, kár, hogy az alváz nem kapott eme nemes anyagból. Az ajtón levő felirat gyors mentést ígér, legalább is ha sikerült megjegyeznünk a nem rövid, filmes elemet - (VIGYÁZAT! NEM családbarát tartalom a linken!) 555 - is tartalmazó telefonszámot. A rücskös gumiknak hála, földútra is bátran kivonulhat, nem jön zavarba tőle.

A vontatott autó nem először szerepel itt
Fekete gémmel szebb lenne

2010/04/26

Matchboxon kívüliek: Efsi-3042 és 3062 Mercedes-Benz Army Covered Truck és Army Trailer

1963 és 1974 között gyártotta a Daimler-Benz az LP sorozatú teherautóit. Ez a Matchbox Memories hűséges látogatói számára ismerősek kell legyenek, hiszen a MB-01 Mercedes Truck és MB-02 Mercedes Trailer régi klasszikusok és számos változatuk létezik regular és Superfast kerékkel egyaránt. Egy – nálunk legalábbis – jobbára ismeretlen gyártótól megtaláltam a Matchbox édes testvérét.

Az Efsi vajon mi?
Túrtam a netet lelkesen, de rengeteg ellentmondásos adattal találkoztam. Az mindenesetre biztos, hogy az Efsi, Best-Box (máshol Bestbox) néven kezdi meg működését, de már a kezdetek évében sem értenek egyet a források, vagy 1959-ben, vagy 1962-ben. Az viszont biztos, hogy a cég Holland, hiszen minden modelljük alján ott a büszke felirat: „Made in Holland”. Mi több, a céget a Holland kormány hozza létre csökkent munkaképességűek foglalkoztatására! (Mekkora óriási ötlet ez, nem? Melyikőnk nem venne Matchbox, vagy Hot Wheels közeli minőségű Magyarországon gyártott játékautókat, hasonló áron, ha tudnánk, hogy azokat kik készítik!?) A névválasztás nem véletlenül „Matchbox közeli”, a termékek minősége pedig az összes forrás szerint is teljes egészében összevethető a regular wheel Matchboxokéval. (Én magamtól nem mertem volna ilyen kijelentést tenni azzal a cakk-pakk három Efsi termékkel, ami a birtokomban van, de ezekről nekem is ez volt a benyomásom.) Mi több a Bestbox járművek léptéke is nagyjából ilyen. Valamikor az 1970-es évek elején a cég nevet vált Efsi-re és a források gyanítják, hogy a Matchbox keze lehet a dologban. Innen már elég zavaros a történet, az 1988 környékén a gyárat bezárják és ezzel az Efsi márkanév is eltűnik. Az öntőformák egy Holland-Oto nevű céghez kerülnek, mely egy ma is létező cég, az előző linken megtalálható a weboldaluk.

Mercedes Truck
Sajnos nem sikerült kiderítenem, hogy a háromtengelyes teherautó és a hozzá tartozó pótkocsi mikor készülhetett, de egészen biztos, hogy a készítők alaposan szemügyre vették a Matchbox fentebb már linkelt szerelvényét akkor, amikor megmintázták. Sok szempontból édes testvérek is lehetnének, mi több megkockáztatom, hogy az Efsi jobban sikerült, mint a Matchbox. Elől a fülkében van beltér, igaz részletesnek nem nevezném. Gyakorlatilag kimerül egy jókora ülőhelyben, kormánykerék, műszerfal és efféle játszi hívságok nincsenek – ezzel persze még mindig több, mint a beltér nélküli Matchbox. A platón lévő ponyva szakasztott hasonló, mint a Matchboxé, pont ugyanúgy le is lehet venni róla, de persze erről elfelejtettem fotót készíteni. Viszont maga a teljes plató hátradönthető. Ennek az a magyarázata, hogy ugyanazt az alvázat számos verzió, köztük dömper készítéséhez is használták. Az külön piros pontot érdemel, hogy nem lebutították fix platósra, hanem megtartották ezt a mozgatható részletet. A plató tengelye képezi a vonóhorgot is és meglepő módon ez az alkatrész műanyag. Az én példányomon a horog csúcsa le van törve – játszottak vele, ez látszik is a kisautón – ezért már csak sík felületen hajlandó vontatni az utánfutót. A kerekek – mint már többször említettem – nagyon hasonlóak a Matchbox regular wheelhez, de a járgány tengelyei sokkal vékonyabbak, mint amit a Matchbox használt, ezért sokkal jobban gurul mint azok. Az utánfutó igazi telitalálat, a pótkerék igazi szeretni való extra és valószínűleg be lehet ragasztva, különben már réges-régen elveszett volna.

Az Efsi pótkocsis Mercedes teherautó szerelvényét szerintem ne hagyjátok ki, ha szembe jön veletek egy, mert nagyon hasonló minőséget képvisel – ebben is bőven van fém – mint a korai Matchboxok. Ha szerettétek az MB-01 és MB-02 Mercedes szerelvényt a Matchboxtól, akkor ezt is szeretni fogjátok!

Efsi-3042 Mercedes-Benz Army Covered Truck. A háttérben nem véletlenül kandikál a Matchbox, Mercedes LP teherautó értelmezésének katonai verziója - aki amúgy eladó. (Ez, és további Matchbox Merci LP modellek, a használtautó-kereskedésben!)
Az Efsi-nek van beltere, még ha bénácska is. Hollandia-Anglia 1:0.
Három tengely, tartályok a kerekek között. Hollandia-Anglia 2:0.
A plató így hátranyitható, ami persze marhaság egy ilyen járműnél, de mint játékszer vadállat, nem? Hollandia-Anglia: 3:0
Ilyen a teljes szerelvény. Szerintem állat.
A vonóhorog műanyag - ez a Matchboxon nagyjából atomcsapást is kiálló fém - az utánfutón a pótkerék viszont mindent visz! Jól látszik, hogy itt vékonyabb tengelyeket használtak, mint a Matchbox - jobban is gurul, viszont simán el lehetne törni, ha erősen megnyomnánk. Hollandia-Anglia 5:2.
A pótkocsin viszont már fém a horog, ugyanúgy mint a Matchboxnál. Hasonlítsátok össze az Efsi-t a Matchbox kivitelezésével és merjétek azt mondani, hogy nem lestek róla!
A billenő plató magyarázata, a dömper változat az Efsi-től. (A kép az eBay-ről származik.)
Konténerszállító, erősen Majorette-re hajazó kerekekkel. Ha lekattintjátok ezt a linket: Szörnyű gondolatom támadt! A részletek alább! (A kép az eBay-ről származik.)
PTT Telecom színekben ugyanaz. Nem rossz! Határozottan nem! (A kép az eBay-ről származik.)
ELF tartálykocsi. A megoldás engem a Metalcar, Matchbox Atlas Truck nyúlásának tartályos változatára emlékeztet. (A kép az eBay-ről származik.)
Ugyanaz Shell színekben. (A kép az eBay-ről származik.)
Ugyanaz nyergesvontatóban. Hú, ez nagyon tetszik, ez nagyon kéne! Az volt a gyanúm, a fentebb linkelt Majorette Magirus szerelvénnyel mutatott apró hasonlóságok kapcsán, hogy volt valami egymásnak gyártás a Franciákkal, de a Majorette kínálatában nem volt Mercedes LP, csak későbbi teherautók. (A kép az eBay-ről származik.)

2010/04/25

Matchbox MB-60 Porsche Cayenne Turbo

Porsche téren a legutóbb a Boxster-ről volt szó, mint a cég megmentője, most pedig következzen az a modell, ami felvirágoztatta, majdhogynem óriás vállalattá változtatta. Ez a modell pedig nem más, mint a cég profiljából kilógó luxusterepjáró, a Cayenne.

Porsche Cayenne
A Porsche céget még mind a mai napig felkeresik autógyárak, hogy megbízzák bizonyos tervezési munkával - elvégre maga a cég tervezőirodának indult -, legyen az akár egy kis motorbeállítás, futóműhangolás, vagy egy komplett autó tervezése. Számunkra az utóbbi az érdekesebb, ugyanis ilyenből már nem egy, saját név alatt került ki az utcára, gondoljunk csak a 914 és a 924-es modellekre. Mint akkor, most is a Volkswagen áll a dolgok mögött, akivel karöltve tervezték meg, a mai kor divatautójának számító, az úgynevezett SUV - Sport Utility Vehicle, azaz hobbiterepjáró - kategóriába sorolandó autójukat. Ebből kifolyólag az Audi Q7, a Porsche Cayenne és a Volkswagen Touareg modellek egy tőröl fakadnak.
2002-ben mutatták be végül a nagyközönségnek az autót, mindjárt háromféle motor variációval. Az alapot egy 250 lóerős, 3,2 literes V6-os képviselte, amihez normál spirálrugós felfüggesztés tartozott. Ezt követte a 4,5 literes V8-as motor, ami az S kivitelben 340, míg turbóval felszerelt változatban 450 lóerős volt, utóbbihoz már alapfelszereltségként járt a légrugós futómű is. Mindegyik motor elég fürgén mozgatja a több mint két tonnás monstrumot, de a Turbo 5,3 másodperces százas sprintje igazán figyelemre méltó - az akkori 911 Turbo 4,2-őt tudott. Az autó a sok számjegyet mutató árcédula ellenére igen népszerűvé vált, nagyon jól fogytak, pedig a vízhűtéses 911-es után ez is nagy felhördülést váltott ki, hogy mit keres egy ilyen autó a modellpalettán. Tény és való, hogy kilóg a sorból, de semmi szégyenkezni valója nincs a gyárnak miatta, minden benne van, amit az ember elvár egy Porsche-tól, ezen felül terepre is kivihető, és családostul el lehet menni vele nyaralni.

Cayenne kicsiben
A Matchbox kínálatában 2005-ben jelenik meg mint MB-60. Ezen kívül az 1-75-ös sorozatban még három évig volt jelen, 2006-ban MB-61, 2007-ben MB-25, mig utoljára 2008-ban MB-42-es számozást kapott. Ezen kívül persze szerepelt még pakkokban, a Superfast sorozatban és a Stars of Cars sorozatba is bekerült. Maga a modell nagyon jól kidolgozott, hozza az elvárt szintet minden kis részlet. Amit külön kiemelnék, azok az első ablaktörlők megvalósítása, azt ugyanis a megszokott szélvédőből kialakítottakkal ellentétben itt elöl a karosszéria részét képezi, hátul viszont a bevált módon valósították meg. A kinti részletgazdagság belül is folytatódik, épp csak a műszeregységet nem alakították ki, ráadásul a kormány is valódi háromküllős. A fényezése sem alapszín, hanem szép metál, ráadásul az alvázat sem voltak restek lekrómozni, így a kipufogó is markáns - ez később eltűnik, de majd idővel meglátjátok úgy is. Mielőtt nagyon elfogultnak mondanátok, említek pár kisebb negatívumot is. Az elsőt a modell tervezője kreálta, mégpedig a hátsó szegecs elhelyezése, ugyanis az a hátsó ablakon betekintve jól látszik. Nem értem miért nem tudta volna kicsit lejjebb elhelyezni, és akkor takarta volna a kalaptartó. A második már az öntőszerszám hibája, amit a B oszlop mögött találunk az ajtó és a tető élénél. Van ott egy kis hullám, a jobb oldalt pedig még ráncos is, olyan mintha az öntőformában egyszerre több darab lenne, és ott csatlakoznának egymáshoz. Azért is gondolom így, mert nem egyedi esetről van, szó ugyanis az összes Matchbox Cayenne-en megtalálható ez a kis deformáció - ezen látszik a legjobban, a többin szinte észrevehetetlen. Kár ezért a kis malőrért, de szerencsére nem nagyon szembeötlő hiba, ettől még egy igen szépen kivitelezett játékautó, amit nem sok választja el attól, hogy nézegetni való modellként lehessen árulni.

Matchbox MB-60 Porsche Cayenne Turbo
Ilyen kerékkel ez a legdurvább terep, ahova kimerészkedhet
A B oszlop fölött elég durva öntőszerszám hiba található
Nem cifrázták túl a hátsó lámpát, olyan, mintha kézzel lenne festve
Napfényben jól kijön a metálfény szépsége
Az ok, amiért szükség van egy ilyen modellre
"- Nézd milyen gyors! Itt jön! - Hol? - Ott megy!"

2010/04/24

Elcserélném! – UPDATE

Gondolom nem én vagyok az egyetlen olyan gyűjtő, aki úgy szokott ajándékba kapni autókat, hogy azok egyáltalán nem illeszkednek a gyűjteményébe. Három ilyen amúgy remek terméktől szeretnék most megválni, mert ezeket a méretarányokat én egyáltalán nem gyűjtöm – kivéve ha egy bizonyos gyártó bizonyos típusáról van szó. Mint mindig csere most is érdekel. A képek szokás szerint a használtautó-kereskedés albumban - kell neki pár perc, míg frissül az oldalon megjelenő előnézet, de ha rákattintotok, már most megjelennek az albumban.

ELKELT! HOT WHEELS RACING 1:18 – Ferrari F1 2002 Rubens Barrichello
Soha kibontva nem volt (NRFB) így tökéletes állapotban van. A doboz kb. 90 százalékos, az átlátszó műanyag egy helyen meg van nyomva – ez látszik is a képen. (Ide kapcsolódik, hogy változatlanul gazdára várnak még 2004-es Ferrari és F1 relikviák.)

ELKELT! NOREV 1:18 – Simca Chambord
Soha kibontva nem volt, az autó és a doboz is tökéletes állapotban van.

JADA Toys OPTIOND 1:24 – Mitsubishi Lancer Evolution VI
Soha kibontva nem volt, az autó és a doboz is tökéletes állapotban van.

Matchbox 2008 Best of International: MB-04 Chevy Van

Olyan sokszor írtunk már a Chevy Van különböző változatairól, hogy tényleg teljesen felesleges azzal próbálkoznom, hogy újabb, érdemi információkat írjak róla, mert nem fog menni. A túladagolás oka igencsak prózai, Porsche kolléga és én is kedvelem ezt a modellt. Ez alkalommal a 2008-as Best of International verziót húztam elő a feneketlen dobozból.

A spéci, ezért a hétköznapiaknál lényegesen drágább sorozatokat sokszor illettem már keresetlen szavakkal azért, mert semmi igazán extrát nem nyújtottak az egyszerű 1-75 modellekhez képest, de ez alkalommal erről szó sincs, sikerült egy igazán jópofa festést rittyenteni a járgányra. Mivel pont ez, a festés apró részletei a lényeg, a szokásosnál hosszabb képaláírások közé rejtettem az érdemi információkat. Megszokhattátok már, hogy a spéci kiadások itt javarészt felbontatlanul szerepelnek, mert egyszerűen túl drágának, vagy túlságosan is érdektelennek találom ezeket ahhoz, hogy két darabot szerezzek be, hogy aztán egy maradjon NRFB, egy pedig kibontásra kerüljön. Viszont Porsche felbontotta a saját példányát, így az ő fotói is itt szerepelnek ebben a postban.

2008-as MB-04 Best of International Chevy Van, NRFB.
Friss, északnyugati lazac a Globális Szállítás KFT-től.
Az apró betűkkel szedett részt majd alább tessenek elolvasni, mert persze azok az igazán viccesek.
Az ovális diszkóablak egy igáslovon kicsit szokatlan, de megbocsátható.
Itt is felbukkan a titokzatos 709-es szám az a-oszlop előtt.
"A vezetőnek NAGYSZERŰ TÖRTÉNETEI vannak és csak hal van nála." Vicces utalás a sok ország taxiján olvasható "a vezetőnél csak aprópénz van" feliratra.
A hátsó kerék mögött: "Mi az ételért halászunk", amit valószínűleg mi inkább úgy mondanánk, hogy "nem sportból halászunk".
Két kicsi ablak is természetesen ott van a tetőn - jó az kiszellőztetni a halszagot - és a beltér is ugyanaz mint a többi verziónál.