A következő címkéjű bejegyzések mutatása: AUTOart. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: AUTOart. Összes bejegyzés megjelenítése

2012/06/07

Matchboxon kívüliek: AUTOart - Porsche 911 Turbo

A legutolsó Porschés post alanyára, vagyis a piros Superfast 911 Turbóra tudatosan esett a választásom, mintegy  mérvadónak, vagyis inkább összehasonlítási alapnak a mai csemegéhez. A gyűjtőszenvedélyemet többnyire sikerül a sztenderd 1:6x-es méretarány vonalai között tartani és azok is inkább játékszerek, mint modellek. Persze néha becsúszik az utóbbi is, ahogyan az alábbi Porsche is az AUTOart műhelyéből.  A cégről nagy vonalakban annyit érdemes tudni, hogy 1998 alapították, minőségi 1:18-as modellautók gyártásának céljából. Persze később többféle méretarányban is készítenek modelleket, többek között a számomra optimális 1:64-es kicsinyítésben is. A fentiekből kiderül, hogy ez bizony polcra való nézegetni való, többek között ezért is pormentesen záródó vitrinben árulják. Amikor először megpillantottam az egyik börzén egy eladónál, azonnal elfogott a birtoklási vágy, ami főként a nagyon élethűen kidolgozott kerekeknek köszönhető, még egy szinte csak nagyítóval kivehető "turbo" logó is található a közepükön. Persze az autó többi része is hasonló gondossággal készült, a forma tökéletes, nincs hiányzó részlet, ami kell, az ki van festve, a lámpatestek pedig külön műanyag elemek. A belteréről értelmes képet nem tudtam készíteni, de elhitetitek nekem, hogy az sem csúnya. Egyedül talán a két kipufogó nem méltó az egész megjelenéshez, csúnyán telibe festették ezüsttel a nyílását is, de mint tudjuk, semmi sem lehet tökéletes.

 A kerekeit látva azonnal magával ragadott
 Külön műanyag elem a lámpatest
 A tükörképből látszik, hogy alulra is jutott ezüst festés
Doboza is van neki, még ha kicsit szakadt is

2008/10/19

Movie Cars - Mad Max: The Road Warrior / Interceptor

FIGYELMEZTETÉS: Jelen post olvasása, a linkek lekattintása, illetve a képek megtekintése heves nyálelválasztást, szélsőséges érzelmek kitörését és a pénztárca vészes ürülését eredményezheti! A szerző a fentiekért semmiféle felelőséget sem vállal, ugyanakkor együtt érez.

Alapvetően nem érdekelnek az 1-75 sorozatnál nagyobb léptékű autók, mert egyszerűen nincs őket hová tennem. Persze be-becsúszik egy-egy ilyen darab, javarészt ajándék gyanánt, amitől aztán már nincs lelkem megválni – pedig kéne, mert tényleg nincs hová tenni őket. De most találtam valamit, ami NAGYON kéne, pedig dög nagy, 1:18.

Nem hiszem, hogy be kell nektek mutatnom a nyolcvanas évek kultuszfilm szériáját a Mad Max sorozatot. (Ha igen, akkor tessék elhagyni az oldalt MOST! Nahát!) Szerintem minden autószexuális csorgó nyállal nézte az ausztrál Fordokból épített rendőrautókat a mozivásznon szerte e planétán. Aki pedig sohasem képzelte magát az 1973-as, XB GT Ford Falcon Coupéból épített Interceptor – az autó, amit megdurrant Max a garázsból, hogy átmenjen bosszúállóba – volánja mögé legalább egyszer arra nem is tudok megfelelő alázó jelzőt, de az biztos hogy nem lehet vérbeli autószexuális!

Hölgyeim és uraim! Kedves fiúk és lányok! Drága közönség! Van egy jó és egy rossz hírem! A jó: az AUTOart megmintázta ezt a szépséget 1:18 méretarányban! A rossz: egyelőre csak észak-Amerikában kapható és azon túl, hogy nem éppen olcsó – én láttam webboltban 120 dollárért is, ami azért máris egy picit beljebb van, mint az AUTOart saját weboldalán lévő 140 dolláros ár, ám a jelenlegi iszonyú magas dollár árfolyamon is 20 000 forintot jelent – még nehéz is, 2 kg körül van, amitől iszonyú drága a postázása ide hozzánk. Azzal együtt a kedves feleségek, barátnők és egyéb rokonok számára megsúgom, hogy bármelyik autómániás férfirokon térdre esik egy ilyentől, mondjuk karácsonyi ajándékként abszolút telitalálat!

Zseniális, azonnal kéne és mondjuk mellé a többi Falcon is a filmből!