2015/11/18

Matchboxon kívüliek: Corgi Iveco 175 Truck

Volt történelemtanárom szerint, feleléskor csak olyasmiről beszéljen az ember, amihez ért, meg amit tud. Hát ez egy béna felelet lesz, drága Klári Néni, mert ezekről én egészen keveset tudok.

Volt ilyen teherautó, az biztos!
Ami az Iveco 175 részét illeti a dolognak, nagyjából annyi biztos, hogy létezett ilyen és teherautó volt. Minden további már a “valószínűleg” és a “ha jól túrtam ki a netről” kategóriában induló megállapítás. Szóval “valószínűleg” az 1980-as évek közepétől, az 1990-es évek végéig regnált az a sorozat, amit a Corgi megmintázott és ha “jól túrtam ki a netről”, akkor közepes és nehéz teherautók és nyergesvontatók futottak ilyen elnevezés alatt. Bár az Iveco már az 1970-es évek közepe óta létezik, jó sokáig megmarad az a zavarba ejtő szokásuk, hogy a termékek az alapító cégek márkanevei alatt (is) futnak. Lehet, hogy borzalmasan nagy bakot lövök az alábbi katalógussal, ami a Fiat 190-esről szól hollandul, de a fülke annyira hasonló, hogy megkockáztatom a bemutatását “na, valami ilyesmi” felkiáltással.

















Volt ilyen Corgi kisautó, az biztos!
Ami meg a Corgiságát illeti… Nos, erről is csak azt tudom teljes bizonyossággal állítani, hogy létezett ilyen. (Aki ismer lexikális tartalmat szolgáltató Corgi oldalt, kérem ne habozzon megosztani a tudását a közzel a kommentelés útján!) Viszont hogy mettől-meddig, azt sajnos nem tudom. Az is biztos, hogy a dobozos változatból kismillió festésű – egyik amúgy szebb mint a másik – létezik, hasonlóképp az amúgy nagy kedvenc, Matchbox Dodge Commando Delivery Truckból. Azt külön értékelem, hogy rendes játékszerhez méltóan, nyithatóak a raktér ajtajai.

Nem merek komolyabb következtetéseket levonni abból, hogy netes keresésem során sokkal többször jött szembe a kólaszállító kivitelből a Pepsi emblémás, de elképzelhető, hogy az gyakoribb – az viszont biztos, hogy ezek szerint létezik ilyen is.

A történet azonban itt nem ér véget!

A dobozos változatból, kismillió festésű verzió létezik és az egyik szebb, mint a másik. Ez itt pont elég egyszerű, de talán pont azért tetszik.
Ez egy úgynevezett játékszer, amivel lehet játszani is, így például nyitható ajtók vannak a rajta!
A kólás verzióból, létezik Pepsi motívummal is, aminek szintén piros a fülkéje.
A hátulját nem bonyolították túl, elviselt volna még mondjuk egy matricát.
Nekem igazából a másik fajta...
...kerékkel tetszik jobban.

Nincsenek megjegyzések: